A dél-koreai fiúegyüttes, melyet 2011-ben alapított a Brand New Stardom kiadó. Az együttes neve a blockbuster („kasszasiker”) rövidítése. Rajongói klubjuk elnevezése BBC (Block B Club). 2011 április 15-én debütáltak a Freeze című számukkal a KBS Music Bankben. Az együttes a hiphop vonalat követi, de más különböző műfajok felé is nyitnak. 2013-ban az együttes beperelte kiadóját nem megfelelő menedzselésért, majd a per elvesztését követően augusztusban a Seven Seasons nevű új ügynökséghez igazolt át.
Története A kezdetek Cho PD, a Brand New Stardom tulajdonosa 2011 februárjában jelentette be, hogy 1,4 millió dollárt fektetett egy héttagú fiúegyüttes létrehozásába. Az együttes Freeze! című dalával debütált áprilisban, azonban a dalt kétszer is betiltotta a Youth Protection bizottsága a túlzott erotikus elemek miatt.
Az együttes tagjait a kiadó producerei felkészítették a dalszerzésre is, a Big Bang mintáját véve alapul.
2011. április 15-én debütált élőben az együttes a KBS Music Bank-ben a Freeze című dalukkal, majd ezt követően a Wanna B című számukkal.
2011 június 22-én az MTV Match up című műsorát a Block B és a B1A4 szereplésével nyitották meg, ahol is a Block B felfedte első minialbumuk főcímdalát a Tell them-et.
2011. június 23-án adták ki első mini albumukat New Kids on the Block címmel.
Welcome to the Block középlemez
2012 januárjában a Block B bejelentette visszatérését, új lemezükkel a Welcome to the Block-kal, melynek előzetesét január 13-án ki is adtak. Ezt követően január 27-én megjelent a NalinA c. videóklipjük előzetese, majd 3 napra rá a második is, végül február 1-jén felfedték a teljes videóklipet a nyilvánosság előtt a Welcome to the Block-kal együtt. A Családjogi és Esélyegyenlőségi Minisztérium (MOGEF) és a KBS két dalt az albumról, a LOL-t és a Did You or Did You Not-ot betiltatta, nem megfelelő voltuk miatt.
Ellentmondások Az együttes 2012 februárjában botrányba keveredett, amikor egy thaiföldi interjú alkalmával félreérthető módon fejezték ki magukat és többen is úgy vélték, hogy az együttes rosszízűen tréfálkozott a thaiföldi árvízzel kapcsolatosan. Az együttes tagjai bocsánatot kértek a félreérthető viselkedésük miatt.
Blockbuster: az első stúdióalbum 2012. október 17-én adták ki első nagy albumukat Blockbuster címmel, illetve aznap jelent meg videóklipjük is a Nillili Mambo.
Tagjai Művésznév Koreai név (Hangul) Magyaros átirat Pozíció Születési hely Születési dátum Taeil 이태일 I Theil Főénekes Szöul B-Bomb 이민혁 I Minhjuk Főtáncos, énekes Szöul Jaehyo 안재효 An Dzsehjo Vezérénekes, látványfelelős Puszan U-Kwon 김유권 Kim Jukvon Vezértáncos, énekes Szuvon Kyung 박경 Pak Kjong Vezérrapper, szövegíró, zeneszerző Szöul Zico 우지호 U Dzsiho Vezér, főrapper, szövegíró, zeneszerző Szöul P.O. 표지훈 Phjo Dzsihun Rapper, makne Szöul
Diszkográfia
Albumok 2012: Blockbuster
Középlemezek 2011: New Kids On The Block 2012: Welcome To The Block 2012: Welcome To The Block (Repackage) 2013: Very Good
Minialbumok 2011: do u wanna b?
OST közreműködések 2012: 빠빠빠빠 (Bba Bba Bba Bba) 2012: Burn Out 2012: 너의 우산 (Your Umbrella)
Jegyzetek
További információk Hivatalos weboldal
Kategória:Dél-koreai fiúegyüttesek Kategória:2011-ben alakult együttesek