A Dal hatrészes show-műsor, melynek keretén belül a nézők és a szakmai zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Magyarországot a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon. 2012. október 25-én reggel Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese, és Rákay Philip, a Magyar Televízió intendánsa jelentette be, hogy részt kívánnak venni a soron következő dalversenyen és nyílt pályázatot írnak ki rá. A dalok leadásának határideje 2012. december 31. volt.A szakma kérésére az MTVA 2012. december 31-ig meghosszabbította A DAL 2013 Eurovíziós Dalválasztó Show nevezési határidejét. A beérkezett 244 dal közül egy tíz tagú előzsűri választotta ki a magyar válogató résztvevőit. A nemzeti döntő zsűrije a 2012-essel ellenben ötfős lett, és a tagjai Rákay Philip, a Magyar Televízió intendánsa, Csiszár Jenő, televíziós–rádiós személy, Walkó Csaba, a 2012-es Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselő Compact Disco frontembere, Rakonczai Viktor, hazai zeneszerző, és Rúzsa Magdi, a 2007-es Eurovíziós Dalfesztivál hazai résztvevője lettek. A hazai elődöntőkre külföldi, nem magyar előadók ezúttal nem pályázhattak, mivel egy szabályváltozás szerint a hazai fordulóban elhangzó dalok mindegyikének magyarul kellett megszólalnia.

Februárban és márciusban összesen hat show-műsort adtak le. A műsorok során a szakmai zsűri, illetve a közönség szavazata döntött arról, hogy ki képviselje Magyarországot a svédországi Malmőben. A három elődöntőben összesen harminc dal versenyzett, ahonnan összesen tizennyolc dal továbbjutott a két középdöntő egyikébe, onnan pedig nyolc produkció egyenesen a nemzeti döntő fináléjába. A műsor házigazdája Novodomszky Éva,D. Tóth Kriszta helyett Novodomszky Éva vezeti A Dalt! Gundel Takács Gábor és Buda Márton volt.Január 10-én a 30 dal bemutatója + 3 műsorvezető! 2013. január 14-én, egy sajtókonferencia keretében bejelentették, hogy már keresik a következő dalt a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválra.

A műsor történetében először elérhetővé tették, hogy az adások reklámszünetében, illetve a műsor után a nézők bepillantást nyerhettek a Lihegőbe, ahol Buda Márton készített interjúkat az este fellépőivel. A beszélgetéseket élőben lehetett követni okos telefonos alkalmazásokon, illetve az interneten, az adal2013.hu honlapon is.

A műsorfolyamot követően a magyar sztárvilágban többfelől éles kritikák fogalmazódtak meg a nyertes ByeAlexszel kapcsolatban. Mindemellett rengeteg feldolgozása, illetve paródiája látott napvilágot, még határon túlról is.

2013. március 17-én este az M1-en rendhagyó résszel tért vissza a képernyőre a Maradj talpon! című műveltségi vetélkedő, melynek játékosai A Dal fellépői voltak; úgy mint: Keresztes Ildikó, Polyák Lilla, Cserpes Laura, Radics Gigi, Odett, Mits Gergely, Baricz Gergő, Gyurcsík Tibor, Vastag Tamás, Pál Dénes és Puskás Péter. A játékot, és ezzel együtt a kétmillió forint értékű klipforgatást Polyák Lilla nyerte.A Dal résztvevői a Maradj talponban! A műsor vetítése után hivatalosan is bemutatták a ByeAlex dalához készült videóklipet. 2013. július 7-én a műsor ismétlése után mutatták be Polyák Lilla Valami más című dalához készített videóklipet az M1-en.

2013. április 18-án tűzte műsorra az M1 a műsorról készített Irigy Hónaljmirigy paródiát.Az Irigy Hónaljmirigy ByeAlexet parodizálja

2013. december 18-án a második alkalommal átadott Kamera Korrektúra-díjátadón a zene kategóriában az RTL Klub X-Faktor című tehetségkutató műsorának döntője mögött a második helyen az MTVA A Dal 2013 döntője végzett.

Az elődöntőkbe beválogatott dalok és előadójuk listája

Előadó Dal Zene / Szöveg Agárdi Szilvi és Pál Dénes Szíveddel láss Szabó Zé / Molnár Tamás Background Neonzöld Berkó Gábor Baricz Gergő Húz Baricz Gergő Bogi Tükörkép Kovacsics Ádám, Bata Adrienn „Barbee” Brasch Bence Túl egyszerű Szakos Krisztián, Éder Krisztián „SP” Burai Krisztián Született szívtörő Burai Krisztián, Megyeri Balázs, Kállay-Saunders András ByeAlex Kedvesem Márta Alex / Palásti Kovács Zoltán ”Zoohacker” Cserpes Laura Élj pont úgy Kolozsvári Tamás, Krajczár Péter, Tabár István Egy Másik Zenekar Katatón dal Bartalos Jenő Éliás Gyula Mindhalálig várni rád Éliás Gyula, Kardos Norbert, Geszti Péter Fehér Zoltán Nincs baj Fehér Zoltán, Burai Krisztián, Geszti Péter Flash Travel Soha ne add fel az álmaidat Szabó András, Újvári Péter, László Viktor, Szabó Elemér, Simó Tamás Gyurcsík Tibor Örök harc Vödrös Márton, Molnár Tamás, Geszti Péter Hoffman Mónika Hullócsillag Hoffman Mónika, Jonas Gladnikoff, Primoz Poglajen, Michael James Down / Puskás Péter Janicsák Veca Új generáció Janicsák Veronika Kállay-Saunders András My Baby Kállay-Saunders András, Burai Krisztián, Bodóczki Ernő, Leslie Tay, John Alexis Keresztes Ildikó Nem akarok többé játszani Köteles Leander Mohamed Fatima Nem baj Fehér Tibor / Nagy Laci Mrs Columbo Játszd újra! Galambos Dorina, Hudák Zsófi, Sárközy Fanni, Kovács Norbert / Fecske András István Odett Ne engedj el Kovács Gergő, Takács Zoltán / Fátyol Kamilla, Polgár Odett Palcsó Tamás Ezt látnod kell Tabár István, Palcsó Tamás / Tabár István Plastikhead és Gáspár Laci A szeretet él Gáspár László, Tóth G. Zoltán, Orbán Tamás Polyák Lilla Valami más Bella Máté / Szente Vajk, Galambos Attila Puskás Péter Amíg a tűz ég Csöndör László Diaz, Düki, Puskás Péter Rácz Gergő Csak állj mellém Rácz Gergő, Geszti Péter Radics Gigi Úgy fáj Kelemen Huba, Jack D. Elliot / Jánosi Rami Puzzle Kálmán Tamás, Hideg Judit Ramóna Szabó Ádám Hadd legyen más Szabó Ádám, Molnár Levente, Szabó Ágnes Szirtes Edina Mókus Ha virág lennék Szirtes Edina The hated Tomorrow Anyáddal Horváth Balázs United Tegnap még más voltál Romhányi Áron, Pély Barna, Mits Gergő Vastag Tamás Holnaptól Szabó Zé / Szente Vajk Völgyesi Gabi Csak te légy Kovacsics Ádám / Major Eszter

A Ha virág lennék és az Anyáddal című dal visszalépett a versenytől 2013. január 11-én, mivel megszegte a verseny szabályait, a dalokat korábban bemutatták, mint 2012. szeptember 1. Így a megüresedett helyeket a Hullócsillag című dal vette át, melyet Hoffman Mónika ad elő, illetve a Ne engedj el, melyet Odett énekel. 2013. január 14-én a Katatón dal-t is, az előző okokhoz hasonlóan kizárták, helyettük az Élj pont úgy című Cserpes Laura-dal került be a legjobb harmincba.

Élő műsorsorozat Első elődöntő Az első elődöntőt február 2-án tartotta az MTV tíz előadó részvételével. A végeredmény a telefonos szavazás, illetve szakmai zsűri szavazatai alapján alakult ki, mely alapján a zsűri első három helyezettje, és a nézők első három helyezettje jutott tovább a február 23–24-i középdöntőbe. A műsort élőben közvetítette az M1 és a Duna World, illetve interneten az adal2013.hu. Meghívott előadóként lépett fel együtt Hujber Ferenc színész és Mészáros Árpád Zsolt, a Budapesti Operettszínház művésze, akik az 1968-as Eurovíziós Dalfesztiválon Ausztriát képviselő csehszlovák Karel Gott egyik híres slágerét, a „Lady Carneval” című dalt adták elő. Mellettük fellépett még Hien a Fool Moon vokálegyüttessel, akik egy Olivia Newton-John-feldolgozást énekeltek el.

Első elődöntő – 2013. február 2. # Előadó Dal (zene / szöveg)Pontozás Eredmény RakonczaiViktor WalkóCsaba RúzsaMagdi RákayPhilip CsiszárJenő Σ 01 Fehér Zoltán Nincs baj! Tűz van! (Fehér Zoltán, Burai Krisztián, Geszti Péter) 7 7 7 8 8 37 | Kiesett |- | style="text-align:center;"| 02 | Mrs Columbo | Játszd újra! (Galambos Dorina, Hudák Zsófi, Sárközy Fanni, Kovács Norbert / Fecske András István) | style="text-align:center;"| 7 | style="text-align:center;"| 8 | style="text-align:center;"| 8 | style="text-align:center;"| 8 | style="text-align:center;"| 7 | style="text-align:center;"| 38 Kiesett 03 | Baricz Gergő Húz (Baricz Gergő) 8 9 9 8 9 43 | Továbbjutott 04 Dallos Bogi Tükörkép (Kovacsics Ádám, Bata Adrienn „Barbee”) 7 7 7 8 8 37 | Kiesett |- bgcolor="#dda0dd" | style="text-align:center;"| 05 Palcsó Tamás | Ezt látnod kell (Tabár István, Palcsó Tamás / Tabár István) | style="text-align:center;"| 7 | style="text-align:center;"| 7 | style="text-align:center;"| 7 | style="text-align:center;"| 7 | style="text-align:center;"| 7 | style="text-align:center;"| 35 Továbbjutott |- | style="text-align:center;"| 06 | Background | Neonzöld (Berkó Gábor) | style="text-align:center;"| 7 | style="text-align:center;"| 7 | style="text-align:center;"| 7 | style="text-align:center;"| 7 | style="text-align:center;"| 7 | style="text-align:center;"| 35 Kiesett 07 | Gyurcsík Tibor Örök harc (Vödrös Márton, Molnár Tamás, Geszti Péter) 9 8 8 8 8 41 | Továbbjutott 08 | Keresztes Ildikó Nem akarok többé játszani (Köteles Leander, Deutsch Gábor, Tisza Gergely / Köteles Leander) 9 10 10 9 9 47 | Továbbjutott 09 | Rácz Gergő Csak állj mellém (Rácz Gergő, Geszti Péter) 9 10 9 9 8 45 | Továbbjutott 10 | Agárdi Szilvia – Pál Dénes Szíveddel láss (Szabó Zé / Molnár Tamás) 9 10 10 10 9 48 | Továbbjutott

Az SMS-szavazás során 41 518 érvényes szavazat érkezett be a világ közel 25 országából.

Második elődöntő A második elődöntőt február 9-én tartotta az MTV tíz előadó részvételével. A végeredmény a telefonos szavazás, illetve szakmai zsűri szavazatai alapján alakult ki, mely alapján a zsűri első három helyezettje, és a nézők első három helyezettje jutott tovább a február 23–24-i középdöntőbe. A műsort élőben, közvetítette az M1 és a Duna World, illetve interneten az adal2013.hu. Meghívott előadóként lépett fel Wolf Kati, aki a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte Magyarországot. Az este folyamán Céline Dion „Because You Loved Me” dalát énekelte el. Mellette előadta még Szente Vajk Cliff Richard egyik klasszikusát, a „Summer Holiday”-t. Mivel a zsűri által felállított sorrendben holtverseny alakult ki a harmadik, továbbjutó helyen, így el kellett dönteniük, hogy melyik produkció jut általuk a középdöntőbe. Közös megegyezés alapján Odett produkcióját engedték tovább. A holtverseny másik két résztvevője, ByeAlex és Vastag Tamás is továbbjutott később az SMS-szavazatok segítségével.

Második elődöntő – 2013. február 9. # Előadó Dal (zene / szöveg)Pontozás Eredmény RakonczaiViktor WalkóCsaba RúzsaMagdi RákayPhilip CsiszárJenő Σ 11 || Gáspár Laci & Plastikhead A szeretet él (Gáspár László, Tóth Zoltán, Orbán Tamás) 8 8 9 10 9 44 || Továbbjutott 12 || Odett Ne engedj el (Kovács Gergő, Takács Zoltán / Fátyol Kamilla, Polgár Odett) 9 8 10 8 8 43 || Továbbjutott 13 Szabó Ádám Hadd legyen más! (Szabó Ádám, Molnár Levente, Szabó Ágnes) 7 6 6 8 7 34 Kiesett 14 Völgyesi Gabi Csak te légy (Kovacsics Ádám / Major Eszter) 8 7 10 9 8 42 Kiesett 15 Éliás Gyula Mindhalálig várni rád (Éliás Gyula, Kardos Norbert, Geszti Péter) 9 8 10 7 8 42 Kiesett 16 Rami Puzzle (Kálmán Tamás) 6 5 5 5 6 27 Kiesett 17 || Vastag Tamás Holnaptól (Szabó Zé / Szente Vajk) 9 8 9 9 8 43 || Továbbjutott 18 || ByeAlex Kedvesem (Zoohacker RMX) (Márta Alex / Palásti Kovács Zoltán „Zoohacker”) 8 9 9 8 9 43 || Továbbjutott 19 || Janicsák Veca Új generáció (Janicsák Veronika) 8 9 9 8 8 42 || Továbbjutott 20 || Kállay-Saunders András My Baby (Kállay-Saunders András, Burai Krisztián, Bodóczki Ernő, Leslie Tay, John Alexis) 9 10 10 10 9 48 || Továbbjutott

Az SMS-szavazás során több mint 70 000 érvényes szavazat érkezett be a világ 37 országából, mint például Azerbajdzsánból, Kazahsztánból, Luxemburgból, Kuvaitból és Ománból.

Harmadik elődöntő A harmadik elődöntőt február 16-án tartotta az MTV tíz előadó részvételével. A végeredmény a telefonos szavazás, illetve szakmai zsűri szavazatai alapján alakult ki, mely alapján a zsűri első három helyezettje, és a nézők első három helyezettje jutott tovább a február 23–24-i középdöntőbe. A műsort élőben, közvetítette az M1 és a Duna World, illetve interneten az adal2013.hu. Meghívott előadóként lépett fel Veres Mónika, Tóth Gabi és a Roy & Ádám. Az este folyamán az ABBA „S.O.S.” című dalát énekelték el. Mellette előadta még Micheller Myrtill Lara Fabian egyik klasszikusát, a „Je T'aime, Je Suis Malade”-ot.

{| class="sortable wikitable" style="font-size:85%" width=100% |-