A boszorkány (röviden boszorka) szót többféle értelemben használhatjukː a néphit szerint egy olyan lunáris vallást gyakorló nő vagy férfi volt, aki természetfeletti, démoni képességekkel rendelkezett, és rosszat, betegséget, pusztulást hozott, aki a népi mágiát, azaz a boszorkányságot gyakorolta. (A hasonló feltételezett képességekkel rendelkező férfiakat boszorkánymesternek nevezték.) Mai értelemben a boszorkány egy újpogány természetvallás követője (→ boszorkányság), a nyugati világban leginkább a Wicca híve.
A fogalom átvitt értelemben is gyakran használatos, és a női nem ügyességét, illetve okosságát jellemzi pozitív értelemben, míg negatív értelemben is előfordul, a gonosz módon viselkedő vagy intrikus nők szidalmazására. bélyegkép|jobbra|250px|Boszorkányégetés a középkorban, Willisau, Svájc, 1447
Boszorkányhit thumb|250px|Fürtös György szobra, a Boszorkány Pécsett A gonosz, ártó lényekben való hit egyidős az emberiséggel. (lásd még → mágia) Ennek a hitvilágnak az egyik szereplője a népi hiedelemvilág alapján a romlott, borzasztó, vasorrú, ártó hatalmú boszorkány. A jellemző jegyek országonként és vidékenként változtak.
Ahogy a kereszténység elterjedt, a boszorkányt az általában vett Gonosz szolgálója helyett a Sátán szolgálójának tartották, akivel fertelmes paktumot kötött az emberiség megrontására. Egyes esetekben farkasemberré is vált, amint ezt a francia néphit az újkorig tartotta róluk. Az Európában lassanként elterjedő babona a 15. századra tömeges boszorkányüldözéssé fajult és a máglyákon ezrével égtek el a "Sátán szeretői".
A boszorkányoknak a középkorban általában két fajtáját különböztették meg, amelyeket a latin nyelv két eltérő szavával jelöltek: a striga „seprűs boszorkány” – ő a kereszténység felvétele előtti idők bűbájosa, varázslónője, aki a hiedelem szerint különböző állatok alakját tudta felvenni a malefica (nőnem), ritkábban maleficus (hímnem) – jelentése „rontó”, „ártó”, ez a tulajdonképpeni női boszorkány, illetve férfi boszorkánymester.
A magyar boszorkányok Magyarországon a boszorkány a népmesék rosszindulatú, emberfeletti hatalmú, idős asszonyalakjainak gyűjtőneve, aminek alakja gyakran összefonódik a vasorrú bábáéval.
Szegedi boszorkányok:
Nálunk Szegeden voltak a legemlékezetesebb boszorkányégetések. A legszomorúbb magyarországi per 1728. július 23-án volt. A város ma Boszorkányszigetnek nevezett részén egyszerre 12 boszorkányt kötöztek négyesével a cölöpökhöz, hogy máglyán megégessék őket. Korábban a gyanúsítottakat vízpróbának és mérlegpróbának vetették alá, aki „könnyűnek találtatott”, azt elítélték. Hosszú tűkkel szurkálták őket, hogy az ördög testi bélyegét megtapasztalhassák rajtuk. Testük ezeken a pontokon érzéketlen volt, nem vérzett. Egy-egy szőrtelen hónalj vagy gyanús anyajegy ugyancsak a nem emberi természet bélyegét mutatta. A tortúra után Kökényné nyelve is megoldódott. Mivel az egyenlőtlen bírósági párbeszédben ő maradt alul, sorra mártotta be azokat a személyeket, akikkel korábban baráti-ismerősi kapcsolatban volt. A vádaskodás hullámgyűrűje egyre tovább terjedt, s a város tömlöcei egykettőre megteltek boszorkányokkal. A tömlöcben lévők vallomásai szerint a szegedi boszorkányok valóságos katonai szervezetbe tömörültek. Volt kapitányuk, hadnagyuk, strázsamesterük, zászlótartójuk, dobosuk, trombitásuk. A zászlót az egyik boszorkány dióhéjban őrizte. A dob lóköröm volt, verője szamárlábszár. A trombitát szamárcsontból vájták. Pluto, egyesek szerint Dromó ördögnek esküdtek fel, aki jegyet nyomott testüknek egy illetlen részére, meg kellett tagadniuk a keresztény hitet, és nagy vigasság közepette közösülniük is kellett vele.
Elnevezései és etimológiájuk A magyar nyelv boszorkányokkal kapcsolatos kifejezései igen gazdagok és változatosak. Írott forrásaink többek között a Magyarországon tartott boszorkányperek iratai és dokumentációi.
Boszorkány
jobbra|bélyegkép|250px|Catherine Deshayes alias La Voisin, a francia méregkeverő boszorkány, akit 1680-ban elevenen égettek el a máglyán, 35 társával együtt, másokat pedig gályarabságra vagy száműzetésre ítéltekMéregkeverők, iroklub.napvilag.net
A török nyelvek azonos jelentésű baszargan, baszirgan szavából származik, amely az ótörök basz- („nyomni”) igető származéka (ez az eredete a magyar „baszni” szónak is).nyest.hu
Lükő Gábor (A magyar lélek formái című néprajzi szimbólumtárában) a boszorkány-hiedelmeket a kő- vagy bronzkori szinten élő népek lélekhitéből és a lélekvándorlás tanából eredezteti. Eszerint a haldokló ember lelke a halál pillanatában elhagyja a testet, s ezután bizonyos ideig (általában egy szűk vagy bő hónapig, ami 20-40 napot jelent) köztes állapotban leledzik vagy bolyong a földi világ és a túlvilág között. Ez idő alatt veszélyt jelent az élőkre, visszajárhat a rokonokhoz, és orrukon-szájukon keresztül a gyomrukba szállva, betegségeket okozhat (ezt különféle praktikákkal meg lehet próbálni elhárítani). Lükő szerint eme hiedelem egy még primitívebb, ámde logikusabb hit eltorzult maradványa lehet, nevezetesen: a lélek a hiedelem eredeti formájában csak nőkre jelentett veszélyt, és a gyomor helyett a méhbe akart visszakerülni, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy újjászülessen. Mindenesetre a rontást, betegséget és fájdalmat hozó hazajáró lélek szoros kapcsolatban lehet a boszorkány eredeti alakjával, aki kezdetben olyan lény volt, aki a babonás hit szerint rátelepszik az alvó ember mellére, s elnevezéséhez híven megnyomja, szorongatja, és ezzel kínzó álmokat vagy egyenesen betegséget, halált idéz elő.Lükő Gábor: A magyar lélek formái. Ez a jelentés megmaradt a lidérc fogalmában (lidércnyomás). A boszorkány szó játékos, becéző formái a boszorka és a boszi.
A hiedelemnek különböző változatai vannak a különböző népek között. Előfordul pl., hogy a (gonosz) lélek ember, pl. elhunyt házastárs képében jár vissza lidércnyomást okozni. A babona ebben az alakjában a vámpírhiedelmekkel is kapcsolódni látszik.
A bűbájos és az igéző jobbra|250px|bélyegkép|David Teniers: Boszorkányjelenet jobbra|250px|bélyegkép|Albrecht Dürer: Négy Boszorkány A boszorkányok egyik elnevezése a magyar nyelvi tájakon a bűvös-bájos, bű-bájos volt, tevékenykedése pedig a bűvölés-bájolás. Értelemszerűen e szavak jelentése a gonosszal, a romlottal kapcsolódott össze. Az érdekesség ebben az esetben a bű és a báj gyökérszavak jelentése, eredete és kapcsolata a boszorkánnyal. Ezek ugyanis az ótörök báj szóból erednek, ami nem mást jelent, mint „köteléket”, „szalagot”, „bilincset”. A magyar „báj”, „bájos” szavak jelentéséből azután az idők folyamán kikopott a pejoratív jelentés és csupán a „lebilincselő”, „mozdulatlanná tevő” átvitt értelmük maradt meg, a jelentésben mélyen elbújva. A szó eredeti jelentését legjobban a boszorkány jelentésű bűbájos (vagyis „igéző”, „rabul ejtő” személy) őrizte meg. Ld. még kötés-oldás rítusa.
Bű szerzet A bű szóval székely mondásokban találkozhatunk miszerint a "Bűnél is bűvebb" vagy "bű szerzet". Ezek rondaságot kifejező mondások, ebből tudhatjuk, hogy a bű szó jelentése fertelmes, borzalmas.
Varázsló A boszorkányokat nevezték még varázslónak, embervesztőnek és ördöngösnek. A varázs szó viszont a szláv vražtli-ból ered amihez az árt, megigéz, jósol jelentések kapcsolódnak. Értelemszerű, hogy az átvett jövevényszavak valamit megőriztek eredeti jelentéseikből, hiszen a magyar varázsló tevékenységéhez ezek a fogalmak kapcsolódnak.
Lidérc Mivel a boszorkányok egyértelműen hitetlenek, illetve lepaktáltak a gonosszal használták rájuk a hamis hitű, kanca hitű, illetve lüdérces kifejezést is. A lüdérc, lúdvérc vagy ismertebb nevén a lidérc a magyar népi hiedelemvilág egyik igen érdekes tagja, egyfajta "nyomó" démon. Innen ered a lidércnyomás kifejezésünk is. A népi babona egy másfajta nyomó démont is ismert, ez volt a mora/nora démon (lásd még: vámpír).
Tudákos Hívták a boszorkányokat tudálékosnak, tudományosnak is. Nyilván ördögtől kapott gonosz tudásukra utalva ezzel.
Hatalma és képességei eredete
Az igézés A boszorkányos rontásra használt egyik leggyakoribb kifejezés az igézés volt. Ez az ige a krisztusi ige ördögi ellentéte mellyel az egyszerű népnek ártani lehet. Az igével, azaz szóval járó hatalom azonban ősibb mint a kereszténység, nemcsoda, hogy Isten szóval teremtette a világot és az ősi népeknél a kimondott szónak hihetetlen jelentőséget tulajdonítottak. A szó a lélekből ered és annak ereje van. Épp ezért nem véletlenül beszélünk igéző szempárról, hiszen a szem a lélek tükre és a boszorkányok egyik legveszélyesebb fegyverének éppen rossz, rontó szemüket tartották. Több boszorkányperes forrásból tudjuk, hogy a boszorkánysággal megvádoltnak hátat kellett fordítania a bíróságnak nehogy szemmel verje őket.
A ráolvasás Az igézés ellentéte az olvasás vagy ráolvasás volt. A ráolvasással jó dolgokat kívántak egymásnak és az embereknek mintegy a krisztusi igét ráolvasták a betegre, hogy meggyógyuljon vagy "teleolvasták a tejesbödönöket." tejjel.
A tétemény A gonosz boszorkányi tettek másik szava a tétemény, csinálmány ami az ördögi, boszorkányos tétemény vagy csinálmány jelzős szerkezetekből vált le/alakult ki. Például; "ez a leány nekem megtette" jelentése a; boszorkányos praktikákkal magába bolondított engem; volt. Székelyföldön a csinálmány volt használatos; "ördögi csinálmánnyal megtévesztette" vagy "egy öreg asszony csinált meg neki, hogy gyermeke ne legyen."
A kötés A boszorkány egy másik gonosz praktikája a kötés. Miszerint az ördöggel cimboráló gonosz egy csomót készít mindenféle anyagból (fontos eleme a só sóban van) és azt a megátkozni kívánt személy közelében helyezi el. Ezzel maga a rontás megköttetett és csupán a maga a kötő oldhatja fel. Az oldás-kötés rítusa szintén nem a 15. század találmánya akárcsak az igézés. Már az ónémetek ismerték és használták ezt a mágikus formulát. Maga a „bájolás”, „elbájolni” szavak azt jelentik, hogy megkötni hiszen a török báj szóból származnak. jobbra|250px|bélyegkép|Heks (a boszorkány hollandul). Valószínűleg istenítéletet ábrázol Így a például a bájital szavunk rögtön értelmet nyer hiszen ez az ital egy személyt valakihez kötő, megkötő voltára hivatkozik (szerelmi bájital). Magyarországon a boszorkányok állandó jelzője volt az „oldó-kötő” kifejezés, annyira, hogy egyedül itt hívták latinul a boszorkányokat ligantesnek azaz kötőnek. A megkötés jelentésköre a 16. században bővült ki annyira, hogy mindenféle boszorkánykodás megjelölésére használták. Széles magyarországi használata miatt számos kifejezésünkben volt használatos és használatos még ma is mint például;
Meg van kötve a kezem: jelentése, hogy bizonyos dolgokban nem tehetek semmit. A boszorkányi kötésből származására egy kolozsvári boszorkányper irata tesz tanúbizonyságot miszerint: "Te Erdély Gáspár olyan boszorkány az anyád (anyósod), hogy neked kezedet megkötötte, hogy leányát meg ne verhesd soha míg élsz. Majd megkötöm a nyelvedet: azaz majd elhallgattatlak. Oka, hogy a hiedelem szerint a kötés némaságot hozhat az emberre. Megkötődött a ló: Ez a kifejezés a székelységben járja, jelentése, hogy úgy megbűvölte valaki, hogy nem bír mozdulni. Ebből származik a megköti magát szólásunk. Ráköti magát valakire: Ezt olyan lányra mondták, aki el akarta magát vetetni valakivel. Magyarázata, hogy a boszorkányokkal kapcsolatos leggyakoribb vád a szerelmi rontás vádja volt. Bájitallal azaz boszorkányos kötéssel vették rá a férfiakat a házasságtörésre. Szemét megkötni: A hamis tanításoktól való elvakítást jelentette. De a szemet nem bekötik hanem megkötik így nem tudja elválasztani a rosszat a hasznostól. A kötés egyéb kifejezései: leányt elkötni, hogy ne legyen férje. Esőt ellopni, elkötni.
A kötés feloldására meg kellett ereszteni a kötést vagy a téteményt, azaz meg kellett oldani. Az oldás/tágítás szavak mind a rontások feloldását jelentették, a betegségtől való megszabadulást. A tágít szó mai értelmében elveszítette az enyhítés, feloldás jelentéskörét inkább a nem tágít jelentéskörben használjuk.