Az IV. dinasztia az ókori Egyiptom egyik dinasztiája. Az i. e. 27. század végétől az i. e. 25. század elejéig, nagyjából 120 éven át irányította az országot.
Datálása és történeti időbeli határai A IV. dinasztiát Sextus Iulius Africanus a Σώρις (Szórisz) névvel kezdte. A név azonosítása bizonytalan, de a jelenleg általánosan elfogadott vélekedés szerint Sznofru lehet. Ez az elhatárolás azért furcsa, mert Sznofru apja, Huni így még a III. dinasztiába tartozik, feltéve hogy Huni egyáltalán azonos valamelyik görög névvel. Így bár Huni az uralkodócsalád első ismert tagja, mégis Sznofrut tekintjük a dinasztia első uralkodójának.
Sznofru trónra lépése tág hibahatárokkal az i. e. 27. század legvégére esett, míg a dinasztia utolsó uralkodója, Sepszeszkaf nagyjából az i. e. 25. század legelején halt meg. Ezt a bő évszázadot Manethón épp úgy nyolc uralkodónévvel töltötte fel, mint a III. dinasztiáét. A kor összességében homályos, csak hat személyről tudjuk bizonyosan, hogy ténylegesen uralkodott, de Hufu sok gyermeke közül esetleg még többen is hatalomra jutottak.
A dinasztia végét Sepszeszkaf halála jelzi. Sepszeszkaffal nem halt ki a család férfiága, hiszen két fiáról is tudunk. Teljesen bizonytalan, hogy miért nem valamelyik fia, hanem Junu Ré-főpapja, Uszerkaf követte a trónon. Azonban amennyiben Noferirkaré valóban Uszerkaf és Hentkauesz fia, úgy az V. dinasztia nőági leszármazottja a negyediknek.
Az alábbi táblázat a legvalószínűbb azonosításokat mutatja:
nomen ur. idő Abüdosz Szakkara Torino Africanus szám Euszebiosz Szünkellosz számSyncellusnál a „thébai királyok” felsorolása folytonos, dinasztiák nélküli, így az azonosítások nagyon bizonytalanok. Ráadásul hiányos is, a 20. sorszámon már II. Pepi a VI. dinasztiából szerepel Apappous néven. Sznofru 24 év(2613–2589) Sznofru Szenofer[...] Σώρις 28 év 1. ∅ Σίριος 18 év 11. Hufu 23 év(2589–2566) Hufu [...]? Σούφις α 63 év 2. Σούφις Σαωφις 29 év 15. Dzsedefré 8 év(2566–2558) Dzsedefré [...]? Ρατοισής 25 év 5. ∅ Ραύωσις 13 év 13. Hafré 26 év(2558–2532) Hafré [...]ha[...]? Σούφις β 66 év 3. ∅ Σαῶφις β 27 év 16. Dzsedefhór ? ∅ ∅ ∅ ∅ ∅ ∅ ∅ Baka ? ∅ ∅ ∅ Βιχέρης 22 év 6. ∅ Βιυρης 10 év 14. Baufré ? ∅ ∅ ∅ ∅ ∅ ∅ ∅ Menkauré 29 év(2532–2503) Menkauré [...]kauré [...]? Μενχέρης 63 év 4. ∅ Μοσχερως 31 év 17. Sepszeszkaf 5 év(2503–2498) Sepszeszkaf ∅ [...] Σεβερχέρης 7 év 7. ∅ ∅ Dzsedefptah ? ∅ ∅ [...] Θαμφθίς 9/48 év 8. ∅ ∅ ? Χνοῦβος Γνεῦρός 22 év 12.
Jellemzői Külkapcsolatok A IV. dinasztia alatt hosszú idő után ismét adatok vannak Egyiptom katonai és kereskedelmi expedícióiról. Egészen Núbiáig és a Sínai-félszigetig hatoltak az egyiptomiak és ekkor kereskedtek először Punttal. Sznofru az első, aki hatalmát a közvetlen folyamvölgyön kívüli területekre is kiterjesztette. A korábbi uralkodók expedíciói rablókalandok, védekező-, megelőző hadjáratok, vagy kolonizáló kísérletek voltak. A Sínai-félsziget biztosan érdekszférájába tartozott, de lehet, hogy a Dél-Kánaán is. Délre is vezetett hadjáratokat, melyek eredményeit büszkén említi felirataiban. Núbiában Haszehem óta nem volt egyiptomi hadjárat, Sznofru a palermói kő adatai szerint hétezer foglyot ejtett és lábasjószágot zsákmányolt. George Andrew Reisner i. e. 2680-ra tette a núbiai A csoport korának végét, de könnyen elképzelhető, hogy Sznofru hadjárata okozta ezt, s inkább 2600 körüli a megfelelő dátum. Az is elképzelhető azonban, hogy az A csoport eltűnése valóban megelőzte a hadjáratot: a núbiai népfogyatkozást okozó tényezők (új, vándorló népcsoport, szárazság, vagy bármi más) tette lehetővé az egyiptomi agressziót.
Hufu alatt már működött az egyik legfontosabb núbiai kolónia, Buhen. A buheni rézolvasztó mintegy kétszáz esztendőn át folyamatosan üzemelt. A kapcsolatok alapjában véve békésnek mondhatók maradtak, a IV. dinasztia sorra következő uralkodói egymás után küldték el kereskedelmi expedícióikat, melyeket legtöbbször Abu hercegei vezettek. Abu kormányzói a „Dél kapujának őre” sokatmondó címet viselték.
A hadsereg és annak vezetése gyakorlatilag semmiben sem különbözött a III. dinasztia haderejétől.
Belpolitika Vallás A dinasztia elején sem papság, sem papok nem voltak Egyiptomban. A papi teendőket közhivatalnokok végezték a hivatalos kultuszhelyeken. A nem hivatalos, spontán szerveződő szent helyeken pedig mágusok, varázslók, egyéb csodatévők és vajákosok. Mindez nagyban elősegítette a szakrális királyság istenkirálysággá alakulását. A világtörténelemben még számos alkalommal megfigyelhető, hogy szakrális királyság csak ott alakul ki, ahol nincs, vagy gyenge a papság. Az istenkirályságra azonban ilyen formában máshol sehol nem találhatunk példát a földön. A IV. dinasztiáig a pap fogalom is ismeretlen, de egyáltalán nem biztos, hogy az a szó, amivel a pap fogalmat a későbbiekben jelölték, ugyanazt a funkciót jelentette a IV. dinasztiában is. A „valamely isten papja” kifejezés egyszerűen hivatalnoki feladatkörök meghatározására szolgálhatott. Sznofru halotti kápolnát és völgytemplomot építtetett saját maga emlékére, Hufu a kápolnát is templommá bővítette, melyek elmaradhatatlan részét képezték a további sírkomplexumoknak. Amíg Dzsószer kápolnáiban csak időnként tartottak áldozatokat, a IV. dinasztia halotti templomaiban mindennapossá lettek a halottkultusszal kapcsolatos gyakorlatok. A halotti templomok körzeteiben alakult ki a papság, melynek kizárólagos feladata a csillaggá, a Napbárka utasává (vagy Ozirisszé) vált halottnak szánt áldozatok bemutatása, s a többi kultikus cselekedet, melyeknek mibenléte bizonytalan (a halottkultusznak a bőséges szöveges leletek ellenére sem ismerjük minden aspektusát, főképp nem ezt a korai szakaszt, amikorról még nincsenek piramisszövegek. Vagyis kifejezetten az istenkirályok kultuszai tették nélkülözhetetlenné egy olyan rétegnek a megjelenését, amely már kizárólag csak ezzel foglalkozott főállásban. Talán a Halottak Könyve első változatai is ekkor készültek. E könyv célja az, hogy a halott lelkét segítse a túlvilágra jutásban, a másvilági bírák előtt és a lelket fenyegető mindenféle démoni rémségekkel szemben.
Sznofru új típusú uralkodói címet és nevet használt: „Nagy Isten”, „Az Igazság Ura” (Wernetjer Nebmaatré). Mint a rézbányák védnökét, még a Szinájon is tisztelték e földi istent. A III. dinasztia által bevezetett napkultusz igen fontos szerepet játszott nála, amire egyik közvetett bizonyíték az általa kezdeményezett, később hagyományossá váló síremlék forma, a sima, egyenes oldalú gúla, mely a napszimbolikával hozható kapcsolatba. A szent oszlop, a tekhen (obeliszk) régi jelkép. A Napot jelképező, monolit tetején a szent benben, egy gúla alakú rátét állt. A piramis Sznofru korától maga volt a benben, a Nap jelképe, sőt zárókőnek ráhelyezték a piramidiont, ami egy darabból faragott „minipiramis” volt, többnyire feliratokkal ellátva, tulajdonképpen azonos a benbennel. Piramidiont igen keveset ismerünk, legépebb közülük III. Amenemhaté. Ez idő tájt az Ineb-Hedzs városhoz közeli Junu, Ré napisten városa olyasféle szerepet játszhatott Egyiptom vallási életében, mint Mezopotámiában Nippur.
A dinasztia belpolitikájában gyököres változás tapasztalható a megelőző korhoz képest. A III. dinasztia uralkodói nem osztották meg a hatalmat, egy személyben irányítottak mindent, vagyis despotikus hatalmi rendszer volt. Az egyesített ország azonban területileg is nagy volt, lélekszáma egyre gyarapodott, így a közigazgatásba ekkor már bekapcsolódtak a királyi család tagjai, akik a legfontosabb tisztségeket töltötték be. Új hivatalnoki beosztások jelennek meg, amelyeket a királyi család tagjai töltenek be. Elsősorban említendő a vezír (tjati), akik közül az első ismert Sznofru fia Nofermaat, a következő pedig ennek fia Hemiunu. A példa talán a magánbirtokok intézője, a heka (ḥḳ3) volt („parancsoló”), aki hasonló jogkörökkel és kötelességekkel rendelkezett az előkelők uradalmaiban. A heka több ismert esetben a föld tulajdonosának (használójának) közeli rokona (öccse vagy unokaöccse). A III. dinasztia alatt a papi címek egyfajta tiszteleti rangot jelentettek, de nem jártak semmilyen funkcióval, ez időben egy-egy isten papjai az istenek védnöksége alatt álló tisztviselői szerepkört kaptak. Maat első ismert papjai a vezírek, ebből lehet arra következtetni, hogy az igazságszolgáltatást is felügyelték. Az egyes isteneknek nem voltak templomaik, csak a halott uralkodóknak, az istenek papjai közhivataluk ellátása miatt kapták papi címeiket. Az állami raktárak és közmunkák felügyelete, valamint az adóbehajtás is a vezír reszortja lett. A IV. dinasztia elején a vezírek birtokolták az I–II. dinasztia alatti legnagyobb méltóságot, az alsó-egyiptomi király pecsétőrének címét, valószínűleg azért, hogy e cím korábbi birtokosainak leszármazottait kiszorítsák a hatalomból. Ez éppen annak a folyamatnak a része, melyben a régi közigazgatás többi elemeit is eltávolították a valódi kormányzatból. A cím jóval később is megtalálható, de csak mint valami tiszteletbeli rang, melynek jó hangzása, és nem utolsósorban nagy anyagi javadalmai voltak, de valódi funkciója nem.
A IV. dinasztia kora a kis mértékű hatalom-dekoncentráció ellenére a királyi tekintély fénykora. Sepszeszkaf halála után Egyiptomban a még hátralévő, több mint két évezredes független léte folyamán sosem érte el ezt a szintet újra sem a király személyes hatalma és vagyona, sem a királyistenítés. A királyi tekintélyt minden tekintetben gyengítette a papság. A IV. dinasztia idején még nem létezett semmiféle papság, bár kialakulása felé megtették az első lépéseket, hiszen az első vezír „Maat papja” címe előtt még a „pap” szó is ismeretlen. Gyakorlati jelentősége e korban még nincs, mert e cím nem papi funkciókat takart, de elvileg azt jelentette, az uralkodó már nem kizárólagos közvetítő a föld és ég között. Sepszeszkaf alatt csak tetőződött az a folyamat, amely Sznofru alatt indult meg. A IV. dinasztia utolsó uralkodója már semmiképp sem állíthatta volna meg a papság kialakulásának folyamatát. A királyi család más közhivatalt viselő tagjai is egyre több papi címet kaptak. A papi címek nem kultikus feladatkört takartak, hanem csak az egy-egy istenség védnöksége alatt álló fogalmakhoz való kapcsolatot. Maat papja esetében például az „Igazság és Rend Védnöke” funkciót, vagyis a legfőbb bíróságok hat „nagy udvara” felügyeletét. Ugyanez elmondható az első két vezír többi papi címéről is, melyek nagy számúak voltak, mint például Seszemtet papja, a Hápi és Hedzs bikák őrzője, vagy Thot testületének nagyja. A későbbiekben a papság – bár látszatra a királyság intézményének támasza – inkább kerékkötője lett az egyszemélyi uralomnak. Ennek csúcsa a XXI. dinasztia korában kialakult önálló teokratikus állam Théba városában. Már Menkauré is a szerveződő papság tekintélyét használta fel, hogy apja helyét elfoglalhassa a trónon. Erre közvetett bizonyíték Hérodotosz azon közlése, miszerint „megnyittatta a szent helyeket”.