A Kilenc dal (kínai: 九歌; pinjin hangsúlyjelekkel: Jiǔ gē; magyar népszerű: Csiu ko), vagy más néven Kilenc varázsének tizenegy önálló költeményből álló versciklus, amelyet a kínai költészet első jelentős költőjének, nak (i. e. 343–278) tulajdonítanak, és amely a Han-korban összeállított elégiái című gyűjteményben maradt fenn. A versek mindegyike az ókori fejedelemség (kb. i. e. 1030–223) sámánénekein alapszik, melyeket egykor alighanem a sámán a sámánnő adhatott elő rituális keretek között az isteneket megidézésére.
Szerzősége
A Kilenc dal szerzőjének mind a hagyomány, mind pedig a modern irodalomtörténet t tekinti. A kínai irodalom és költészet első és egyben egyik legnagyobb költőjének művei, az i. sz. 2. században összeállított elégiái ( 楚辭/楚辞) című gyűjteményben maradtak fenn. Az összesen 17 alkotást tartalmazó gyűjteményben a Kilenc dal, rögtön a fő művének számító Száműzetés ( 離騷/离骚) után, a második.
Tartalma A Kilenc dal ( 九歌)Tőkei Ferenc nyersfordításából Weöres Sándor készítette el Kilenc dal magyar nyelvű műfordítását, lásd KKK 1960, I. kötet, 163-172. o. 1998-ban kétnyelvű (kínai-magyar) kiadásban, Kilenc varázsdal címen, külön kötetben is megjelent Tokaji Zsolt szójegyzékével, lásd Csü Jüan 1998. címet viselő versciklus szintén alkotása. Összesen tizenegy darabból áll, a címben szereplő kilences számnak a sámánizmusban van hagyománya, és feltehetően sohasem vonatkozott a költeményének számára. A Kilenc dal minden egyes darabja szülőföldjének, sámánénekein alapszik. Ezek a sámánénekek egykor alighanem a sámán a sámánnő adhatta elő rituális keretek között, hogy az isteneket megidézze. fejedelemség őslakói nem csak kultúrájukban különbözhettek az északi fejedelemségek népeitől, a kínaiak őseitől, hanem nyelvükben is, épp ezért ezeket az ősi dalokat kínaira fordította, illetve kínai költeménnyé formálta őket. A Kilenc dal a következő tizenegy költeményt tartalmazza: A keleti nagy isten ( 東皇太一 / 东皇太一) A felhők istennője ( 雲中君 / 云中君) A folyó istennője ( 湘君) A folyó asszonya ( 湘夫人) Az öregek sorsának ura ( 大司命) Az ifjak sorsának úrnője ( 少司命) A napisten ( 東君 / 东君) A folyó véne ( 河伯) A szirt asszonya ( 山鬼) Hősi halottak ( 國殤 / 国殇) Ünnep (Li hun 禮魂 / 礼魂)
A gyűjtemény első darabja a „Keleti nagy istent” megjelenítő, földre idéző áldozati szertartás leírása, funkcióját tekintve pedig minden bizonnyal a költemény alapját képező sámánének varázsolta elő az istent, az áldozat mozzanatainak és az isten megjelenésének felsorolásával. A költemény műfajilag himnusznak tekinthető, amit a szertartás sikere, az isten megjelenése idilli hangulatúvá tesz. Az idill mögött azonban ott rejtőzik az elégia is, hiszen a Kilenc dal mindegyik darabjára jellemző, hogy az emberek és az istenek találkozása általában vagy nem sikerül, vagy ha igen, akkor túlságosan rövid ideig tartó. Így válnak ezek a himnuszok költészetében elégikus versekké.A második darabban a „Felhők istennőjét” szintén csak rövid időre lehet megidézni, s a vers végén a szertartás közönsége csak bánatosan néz utána.Egyes szakértők szerint harmadik és a negyedik költemény, a nyilvánvaló tematikai hasonlóság miatt tulajdonképpen összetartozik, a negyedik a harmadik folytatása. Ezekben a költeményekben, a himnikus formába bujtatott elégiákban válik egészen nyilvánvalóvá, hogy egyéni sorsáról van szó, s az istenség utáni vágyakozás valójában a fejedelemtől való eltávolításának kifejezője. A folyó istennőjében a varázsló, vagyis maga a költő és az istennő egyaránt vágyakoznak egymásra, de még a varázslat sem segíthet rajtuk.Az öregek sorsának ura eredetileg halálistene lehetett, akinek a szerepében a költő ismét csak hiába követ el mindent az áhított találkozásért.Ugyancsak halálisten lehetett eredetileg az „Ifjak sorsának úrnője” is, aki szintén reménytelenül vágyódik a költő után.A napisten című költeményben a nap felkeltével veszi kezdetét a varázslat, de itt már nem a vágyakozás a központi téma, hanem a Napisten hatalma a sötétség erői felett. A költő átváltozik napistenné, ám égbe emelkedése mérhetetlen fájdalommal tölti el, s visszavágyik a földre.A folyó véne című költeményben a vén folyamistennel való rövid, intim találkozás leírása olvasható.A versciklus kilencedik darabja, A szirt asszonya a hegy szelleme, tündére utáni hiába való vágyakozást írja le.A ciklus tizedik darabja, a Hősi halottak egy harci jelenetet mutat be, s az eredeti sámánének, így próbált segítséget kérni az elesettek lelkeinek. bánata a hősök eleste miatt azonban inkább a hiába való áldozat miatti fájdalom.A ciklus utolsó darabja, a legrövidebb költemény alighanem az elesettek tiszteletére bemutatott áldozatot jeleníti meg, mindössze öt sorban.A versciklus utolsó két költeményét Arthur Waley, akárcsak néhány kínai kutató, nem tartja a többihez illőnek, mert szerintük nem varázsénekek. Tőkei Ferenc ezt megcáfolandó 1958-ban megkísérelte a 10. verset átértelmezni, melyhez külön prózafordítást is készített.Tőkei Ferenc már 1953-ban lefordította prózába a Kilenc dal valamennyi darabját, amely alapján Weöres Sándor készítette el a műfordítást. Ez először 1954-ben jelent meg a Csü Jüan versei című kötetben (lásd Csü Jüan 1954, 11-30. o.). A vitatott 10. vers újra értelmezett fordítást a Sinológia műhely című kötet tartalmazza (lásd Sinológia műhely. Budapest, 1974, 204-209. o.). Erre hivatkozik Tőkei Ferenc és adja újra közre a fordítását 1998-ban (lásd Csü Jüan 1998, 65-67. o.).
bélyegkép|középre|1000px|A Kilenc dal illusztrált változata tekercsképen. alkotása 1361-ből.
Megjegyzések
Hivatkozások
Források
Magyarul Csü Jüan versei. Ford. Weöres Sándor. A verseket kínaiból magyar prózára ford., utószóval és jegyzetekkel ellátta Tőkei Ferenc. [Budapest], Szépirodalmi Könyvkiadó, 1954. Csü Jüan: Kilenc varázsének. Az eredeti szöveg Weöres Sándor műfordításával, Tőkei Ferenc előszavával, Tokaji Zsolt jegyzeteivel. Budapest, Balassi Kiadó, 1998. Kínai-magyar könyvek [7.]. Klasszikus kínai költők I-II. Ford. András László et al. Vál., szerk. és életrajzi jegyzetekkel ellátta Csongor Barnabás (IV-VI. rész) és Tőkei Ferenc (I-III. rész). Az előszót és a jegyzeteket írta Csongor Barnabás. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1967. Tőkei Ferenc: A kínai elégia születése. K'iü Jüan és kora. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1959. Tőkei Ferenc – Miklós Pál: A kínai irodalom rövid története. Budapest, Gondolat Kiadó, 1960. Tőkei Ferenc: A kínai elégia születése. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1986.
Idegen nyelven 马积高 - 黄钧: 中国古代文学史 [A klasszikus kínai irodalom története] I-III. 湖南文艺出版社, 1992.
További információk
Kapcsolódó szócikkek Kínai irodalom Kínai költészet Csu elégiái Csü Jüan
Kategória:Kínai irodalom Kategória:Kínai mitológia Kategória:Sámánizmus