Thomas Jonathan „Stonewall” Jackson magyarul „Kőfal” Jackson (Clarksburg, Virginia, 1824. január 21. – Guinea Station, Spotsylvania megye, Virginia, 1863. május 10.) hivatásos amerikai katonatiszt, az amerikai polgárháborúban a déliek Robert E. Lee után legismertebb parancsnoka. Jackson 1863-ig a keleti hadszíntér majdnem minden összecsapásában részt vett és a déli győzelmekben jelentős szerepet vállalt.

Jackson Virginiában született, azon a részen, ami később Nyugat-Virginia néven önálló állammá vált. Szegény sorba született és kiemelkedését az tette lehetővé, hogy felvételt nyert a West Point Katonai Akadémiára. Tanulmányait óriási szorgalommal végezte és fokozatosan fel tudott zárkózni színvonalasabb alapoktatást kapott társai mellé. Kitüntetéssel szolgált a mexikói–amerikai háborúban és a chapultepeci ütközetben előléptették az önkéntes hadsereg őrnagyává és a hivatásos hadsereg főhadnagyává. 1851-től 1863-ig a Virginia Military Institute akadémiáján tanított, de tanári képességei gyengék voltak és diákjai rendre kigúnyolták és futóbolondnak nézték. Kétszer házasodott; első felesége szülés közben meghalt. Sógornőjével való szerelme szigorú vallási tiltás miatt nem szökkenhetett virágába. Második felesége, Mary Anna Morrison hosszú özvegységben élte túl férjét. Virginia 1861-es elszakadásakor Jackson belépett a konföderációs hadseregbe. Az első Bull Run-i csatában dandárját kimagaslóan irányította és jó helyzetfelismerésével és szilárd helytállásával az uniós roham visszaverésében oroszlánrészt vállalt. Barnard E. Bee dandártábornok visszavonuló katonáit kitartásra buzdítva ekkor hasonlította Jacksont állítólag egy kőfalhoz, mely nevet a déli sajtó felkapta és hamar legendás lett.

Jackson 1862 elején végrehajtotta a Shenandoah-völgyi hadjáratot. Az első kernstowni ütközetben a hibás hírszerzési értesülések miatt elszenvedett vereségtől eltekintve Jackson lendületes és óvatos manőverezéssel három különböző uniós hadsereget vert meg és ezzel megakadályozta, hogy bármelyikük megerősítse a Potomac hadsereget a Virginia-félszigeti hadjáratban Richmond kapui előtt. Ezután három hadosztályával Lee tábornagy segítségére sietett. A hétnapos csata alatti teljesítménye gyenge volt és Lee haditerveit szinte egyetlen alkalommal sem tudta teljesíteni. Az észak-virginiai hadjáratban azonban Jackson csapatai előbb zsákmányul ejtették és elpusztították John Pope vezérőrnagy ellátóbázisát, majd a Virginiai hadsereg ismételt rohamainak ellenállva kimagasló teljesítményt nyújtottak a második Bull Run-i csatában. 1862 szeptemberében a Maryland hadjárat során előbb térdre kényszerítették a Harpers Ferryben állomásozó helyőrséget, majd a antietami csata vérzivatarában a balszárny védelmét bízták Jackson csapataira, ahol a súlyos támadások kis híján teljesen felőrölték ellenállásukat. A Fredericksburgnél decemberben megvívott csatában, Jackson hadtestének közepén több száz méter széles lyukat hagyott védtelenül, melyet egy lendületes északi támadás kihasznált és a déli veszteségek nagy részét a csatában ennek visszaverésekor szenvedték el.

1863 májusában a jókora létszámfölényben levő uniós hadsereg fenyegetésével szemben Lee háromfelé osztotta hadseregét. Május 2-án Jackson fős hadtestével megkerülte a Potomac hadsereg állásait és meglepetésszerű támadást indított annak jobbszárnyán, mellyel megfutamította a XI. hadtest csapatait és kb. három kilométerre nyomta vissza vonalukat. Az éj leszálltával saját járőrei tüzet nyitottak a vonalak elé kiment altábornagyra és súlyosan megsebesítették a karján. Jackson túlélte karja amputálását; de nyolc nappal később belehalt a szövődményként fellépő tüdőgyulladásba.

A hadtörténészek általában az Egyesült Államok egyik legtehetségesebb harctéri parancsnokának tartják. Hadműveleteit továbbra is tankönyvi példaként tanítják. Halála nagy veszteséget jelentett a Konföderáció számára, nem csak a katonai kilátásokat illetően, de a lakosság áldozatvállalási készségében is. Jackson a Dél hősiességének és odaadásának szimbólumává vált. Gyakran létszámhátrányban kivitelezett bátor katonai kezdeményezései a Konföderáció mítoszának jelentős részét képezik és a közvélemény egyik leggyakrabban feltett kérdése azt firtatja, mi lett volna, ha Jackson nem hal meg. Hősi alakját legjobban a Konföderáció elveszett ügyének mítoszápolói domborították ki.

Ifjúsága

Származása Thomas Jonathan Jackson John Jackson (1715/1719–1801) és Elizabeth Cummins (1723–1828) ükunokája volt. John Jackson Coleraine közeléből származó ulsteri skót protestáns volt. Londonban az Old Bailey bírája hétévnyi gyarmati büntetőtelepen letöltendő kényszermunkára ítélte 170 font sterling ellopása miatt. Elizabeth londoni születésű, erős és magas, 180 cm-re nőtt szőke asszony volt, akit 19 ezüst, ékszerek és finom csipkék ellopása miatt szintén a gyarmatokra küldtek. Mindkettőjüket a Litchfield kereskedőhajón szállították, amely 1749 májusában indult el Londonból, fedélzetén 150 fegyenccel. John és Elizabeth a hajón találkozva ismerkedtek meg egymással és mire Annapolisba értek, már viszony szövődött köztük. Noha Maryland különböző helyeire küldték őket, 1755 júliusában összeházasodtak.

A család átkelt a Blue Ridge-hegység túloldalára és 1758-ban a virginiai Moorefield közelében telepedtek le. 1770-ben a nyugatabbra fekvő Tygart Valley-folyó mentére költöztek. óriási parcellákban szereztek virginiai birtokot földművelés céljából a mai Buckhannon városa közelében, melyből 12 km² Elizabeth tulajdonába került. John és két tinédzser fia korán fegyvert fogtak az amerikai szabadságharcban és 1780. október 7-én részt vettek a Kings Mountain-i ütközetben. John a háború végére századosi rangot ért el és 1787 után hadnagyi rangban szolgálhatott a Virginia állami milíciában. Amíg a férfiak a hadseregben szolgáltak, Elizabeth az otthonukat alakította át kisebb erődítménnyé, melyet Jackson erődjének neveztek és védelmül szolgált az indián támadásokkal szemben.

A házaspárnak nyolc gyermeke született. Második fiukat Edward Jackson névre keresztelték, akinek harmadik fia, Jonathan Jackson volt Thomas apja. Jonathan David Edward Jackson nevű nagybátyja prémvadászból híres felfedezővé és utazóvá vált Missouriba, Santa Fébe és Kaliforniába és Wyomingba vezetett. Jonathan anyja 1798-ban meghalt és apja három évvel később újraházasodott. Mostohaanyja még kilenc gyermeket szült apjának.

Gyermekkora Thomas Jackson Julia Beckwith Jackson (1798–1831) és Jonathan Jackson (1790–1826) harmadik gyermekeként született. Mindkét szülő virginiai volt és Jonathan ügyészként, ügyvédként dolgozott. A család három gyermekével Clarksburgben élt, amely ma Nyugat-Virginia része. A csecsemő anyai nagyapja után nyerte a Thomas nevet. Szülőhelyére vonatkozólag nincs egyetértés. Egy parkersburgi falon levő emléktábla azt állítja, hogy ennek közelében, egy rönkházban született, mikor anyja és apja látogatóba érkeztek az anyai nagyszülőkhöz, akik helyi lakosok voltak. Írásbeli adatok szerint Thomas beceneve zsenge gyermekkorában "igazi makaróni" (kb. valódi gigerli) volt, de az oka feledésbe merült és valódisága is elég bizonytalan.

Thomas hatéves nővére, Elizabeth 1826. március 6-án tífuszos lázban meghalt. Apja március 26-án halt meg a tífuszban. A Laura Ann nevet kapó húga mindössze egy nappal Jonathan halála után született meg. Julia Jackson így 28 évesen, három kisgyermekével és sok adóssággal megözvegyült. Adósságai kifizetése céljából eladta a családi házat és az ingóságokat, majd a rokonok segítségét visszautasítva egy egyszobás házba költözött. Varrásból és iskolai tanításból próbálta eltartani magát és gyermekeit négy éven keresztül, de olyan szegénységben éltek, hogy a gyerekek inkább számítottak a clarksburgi közösség gyámságában levőnek.

1830-ban Julia újraházasodott. Férje, Blake Woodson ügyész nem szerette mostohagyermekeit. Továbbra is szűkösen éltek és 1831-ben Julia életet adott Thomas féltestvérének, William Wirt Woodsonnak, de a szülési komplikációk miatt életét vesztette. Három idősebb gyermeke így árván maradt. Julia házilag készített koporsóba és jelöletlen sírba lett elhantolva a Westlake Cemetery temetőjében, mely Fayette megyében a James-folyó–Kanawha út mentén állt, a mai Ansted közelében.

A Jackson-malom, testvéri kötelékei és tanulmányai kezdete

350px|bélyegkép|A fiatal Jackson Mikor édesanyjuk egészsége hanyatlani kezdett, Thomast és Laura Annt félnagybátyjukhoz, Cummins Jacksonhoz küldte, akinek gabonamalma volt a mai Weston közelében, Lewis megyében. Bátyjukat, Warrent Julia rokonai nevelték fel. Thomas és Laura Ann 1831 novemberében hazatért, hogy elbúcsúzhasson anyjától. Négy évet éltek a malomban, mielőtt elváltak volna egymástól. Laura Annt más rokonok fogadták be, Thomas pedig Polly nagynénikéjéhez került, aki apja testvére volt. Polly férje Isaac Brake, Clarksburgtől nyolc kilométerre lakó farmer volt, akit Thomas idegenként kezelt és emiatt sok szidást kellett eltűrnie. Egy évvel később elfogyott a türelme és megszökött a családtól. Clarksburgi unokatestvére unszolására, hogy térjen vissza Polly nénikéje házába, azt felelte: „Talán úgy kéne tennem, asszonyom, de nem fogok.” Ehelyett kb. harminc kilométernyi erdős hegyvidéken átvágva visszagyalogolt a Jackson-malomhoz, ahol nagybátyjai szívesen látták és további hét éven keresztül velük élt.

Cummins Jackson szigorúan bánt Thomasszal, aki azonban úgy tekintett rá, mint tanítójára, vagy bátyjára. Cummins nagy széltoló volt, szerencsejáték és lóversenyzés volt a hobbija, a fiatal Thomas ennek ellenére szigorú munkaetikát tett magáévá. Segített a ház körüli munkában, pásztorkutya segítségével birkákat terelt, gulyát hajtott és segített a búza és kukorica betakarításában. Cummins versenylovakat nevelt, így Thomas megtanult lovagolni és ő lett lovai zsokéja. Az iskolába a munkák miatt gyakran nem jutott el, de ha tehette, mindig megjelent; emiatt nagyrészt autodidakta módon tanult. Egyezséget kötött nagybátyja egyik rabszolgájával, hogy tűzifáért cserébe olvasni tanítja és a világosság mellett éjszaka így kölcsönkönyveket olvashatott. Virginiában ekkoriban még törvény tiltotta a rabszolgák, szabad feketék és mulattok olvasni tanítását, de Thomas ettől függetlenül állta a szavát és titokban tanította cinkosát. A fiatal rabszolga mihelyt olvasni tudott és képessé vált tájékozódni, Kanadába szökött a földalatti vasút titkos szervezetének segítségével.

Thomas tinédzserkorában bátyjával, Warrennel társulva lehajózott az Ohio-folyón és a Mississippi folyam egyik szigetén kezdett vállalkozásba. A vállalkozás anyagi csődnek bizonyult, ráadásul mindketten olyan betegek lettek, hogy vissza kellett térniük Virginiába. A két szerencsétlenen egy gőzhajó kapitányának megesett a szíve és hazahajózta őket. Warren sosem gyógyult ki teljesen és pár évvel később, 1841-ben, húsz éves korában tuberkulózisban meghalt. Thomas számára is traumatikusnak bizonyult az eset, mert ettől fogva hipochondriásan aggódott az emésztése, hallása és egyéb testi funkciói, általában szólva az egészsége miatt. Szinte sosem evett meg olyasmit, amit kívánt, mert meggyőződése szerint az nem tett jót az emésztésének. A Jackson-malomban töltött évei végén Thomas iskolai tanítóként is működött Lewis megyében.

Laura Annel megmaradt a szoros kapcsolat egészen a polgárháború kitöréséig, annak közeledtével azonban fokozatosan elidegenedett egymástól a két testvér. Férjezett nevén Laura Jackson Arnold makacs unionista lett a megosztott Harrison megyében, sok más nyugat-virginiaihoz hasonlóan. Laura Ann olyan erősen ragaszkodott elképzeléseihez, hogy bátyjának halálakor már jó és rossz érzések egyaránt kavarogtak benne. Egy uniós tiszt szerint levertnek látszott a hírek hallatán, de uniós elkötelezettsége erősebb volt, mint a családi kötelék. Egy levélben a tiszt azt írta, hogy Laura azt mondta, „inkább holtan akarja látni, mint a lázadók hadseregének vezetőjeként”. Az asszony uniós meggyőződése férjétől, Jonathan Arnoldtól is elidegenítette.

Katonai karrierje A West Pointon