Az I'm Breathless: Music from and Inspired by the Film Dick Tracy című album az amerikai énekesnő Madonna második filmzenei albuma, amely az 1990 nyarán bemutatott Dick Tracy című film betétdalait tartalmazza. A filmben Madonna Mahoney szerepében játszott, melyben akkori barátja Warren Beatty játszotta a főszerepet. A forgatás befejezése után Madonna megkezdte a munkálatokat az albumon, melyben Stephen Soundheim dalszerző is segédkezett, valamint Patrick Leonard producer, és Bill Bottrell hangmérnök. Shep Pettibone az album első kimásolt kislemezét a Vogue címűt készítette el. Az albumot három hét alatt rögzítették a Kaliforniai Johnny Yuma Recording és Ocean Way Stúdiókban.
Zenei szempontból az "I'm Breathless" leginkább Jazz, Swing, és Pop zenei dalokból áll. A dalok Madonna személyiségét tükrözik, mely a Beatty-vel lévő fennálló kapcsolatát is tükrözik. Az énekesnő olyan zenét akart létrehozni, mely illeszkedik a film stílusához, és produkciójához, melyet az Untouchables bűnüldözés napjaiban alakítottak ki, és ennek megfelelően énekelte a dalokat. Bizonyos dalokban még a hangját is megváltoztatta, és cigarettázott is, hogy az album hangzása az akkori kornak megfelelő legyen. Beatty és Mandy Patinkin duettpartnerként is szerepeltek három dalban.
Az I'm Breathless és előzőleg megjelent albuma, a Like a Prayer népszerűsítéseként Madonna elindult a Blond Ambition World Tour nevű világ körüli turnéra, ahol egy külön szekciót szenteltek az album dalainak. A kritikusok elismerték az előadást, és Madonna díjat nyert az 1990-es Pollsatar Concert Industry Díjkiosztón. A katolikus képek felhasználása végett II. János Pál pápa a show bojkottálására szólította fel az embereket. A turné után Madonna az 1990-es MTV Video Music Awards díjkiosztón, és az 1991-es Academy díjkiosztón adta elő az album dalait. A "Vogue" az I'm Breathless első kislemeze volt, mely Madonna egyik legsikeresebb dala lett, mely több mint 30 országban elérte az első helyezést. A kritikusok azt is elismerték, hogy a dal egy befolyásos dal, miközben a klip hozzájárult ahhoz, hogy a "vogueing" népszerűvé váljon. A második, és egyben az utolsó kislemez a Hanky Panky Top 10-es helyezés volt az Egyesült Államokban, és az Egyesült Királyságban.
A zenekritikusok pozitívak voltak a Soundheim által írt dalokért, melyben Madonna énekét, és sokoldalúságát is elismerték. Néhányan azonban úgy ítélték meg, hogy a nem film dalok kevésbé értékesek. A A zenekritikusok tapsolták a Sondheim számokat, Madonna énekét és sokoldalúságát. Néhányan azonban úgy ítélték meg, hogy a nem film dalok kevéssé értékűek. A "Sooner or Later" című Soundheim féle dal elnyerte az Akadémia díját, a legjobb eredeti dal kategóriában. Az I'm Breathless kereskedelmileg sikeres album volt, és az első helyen szerepelt az European Top 100 albumlistáján. De felkerült Ausztrália, Németország, és Japán nemzetközi albumlistáira is. Japánban az ország legkelendőbb külföldi albuma lett, mely ugyancsak helyezett lett az Egyesült Államok Billboard 200-as albumlistáján is, ahol a 2. helyet sikerült megszereznie. Az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége az albumot dupla platina minősítéssel díjazta az eladott 2.000.000 példányszám alapján. Világszerte több mint hétmillió példány talált gazdára.
Előzmények
1990-ben Madonna szerepelt a Dick Tracy című filmben, Mahoney szerepében. Warren Beatty pedig a film főszereplője volt. Madonna azt nyilatkozta a Premiere magazinnak, hogy kezdetben arra várt, hogy Beatty hívja fel a filmszerep végett, de ő nem tette meg, ezért az énekesnő úgy döntött, hogy önként vesz részt. Mahoney a filmben minimálbérért dolgozott a favoritizmus elkerülése érdekében. A forgatás 1989. február 2-án kezdődött. A filmkészítők fontolóra vették a film helyszíni forgatását Chicagoban, Illnois államban, de végül úgy döntött Richard Sylbert tervező, hogy az Universal Pictures-t használják erre a feladatra. Egyéb felvételekre pedig a Warner Bros stúdiójában, Burbank került sor. Beatty gyakran tucatnyi felvételt készíttetett minden egyes jelenetből. A filmet végül 1990. június 15-én jelentették meg az Egyesült Államokban, mely a harmadik legnagyobb nyitó hétvége volt 1990-ben. A Dick Tracy az Egyesült Államokban a 9.legjobban teljesítő film volt, és világszerte a 12. helyezést érte el. A filmről a kritikusok pozitív véleménnyel voltak. Roger Ebert a Chucago Sun-Times-től dicsérte a matt festményeket, a művészi irányzatot, és a smink dizájnját. "A Dick Tracy az egyik legeredetibb és látomásszerű film, amit képernyőn láttam".
Betty számos pozitív szempontból felismerte Madonna színészi tehetségét a filmhez. Madonna hajlandó lenne fejleszteni a Dick Tracy filmzenét, melyet a filmstúdió promóciós lehetőségnek tekinti a megjelenés előtt, mivel Madonna népszerű énekes volt. Ez a Warner Bros. javára is előnyös lenne, amely okkal szolgálna egy új Madonna lemez kiadására. J. Randy Taraborrelli a Madonna életrajzi könyvében azt írta, hogy az 1980-as években a lemezkiadók kiadtak olyan albumokat, amelyek szorosan kapcsolódtak egy filmhez, ezáltal kettős promóciót szerezve. Ezeket elsősorban filmzeneként nevezték el, bár sokuk nem volt kapcsolatban a filmmel. A Dick Tracy forgatása után Madonna elkezdett dolgozni a filmzenén. Elkezdte a Stephen Soundheim által írt dalok felvételét a filmhez. A "Sooner or Later", "More" és "What Can You Lose" című dalok voltak azok, melyek az album részét képezik, de új stílusú, hasonló dalokat kellett írnia és kifejlesztenie. Madonna elkészítette az egész albumot, beleértve a Soundheim dalokat is. "Azt akarom, hogy az emberek egy komédiás színésznőként gondoljanak rám. Ez az album nekem szól, ez egy szakasz, nemcsak popzene, hanem dalok is, melyek számunkra másképp érződnek, ez a színházi érzés" – mondta Madonna
Madonna akkoriban kapcsolatban volt Beatty-vel, mely során az egész felvétel, és éneki munka fontos volt számára. Beatty és Mandy Patinkin színész is kölcsönadta a hangját az album dalaihoz. Mielőtt az album elkészült volna, mindig szükség volt egy előadóra. Ugyanakkor Madonna és Shep Pettibone producer úgy döntött, hogy egy új dalt készít "Vogue" elnevezéssel, amely a Keep It Together című kislemez B. oldalán kapott helyet. Annak érdekében, hogy a dal jobb helyezést érjen el a listákon, a Warner vezetői úgy döntöttek, hogy kiadják kislemezen is, mely végül rákerült az "I'm Breathless" című albumra.
Felvételek és összetétel bélyegkép|200px|jobbra|Stephen Sondheim három dalt írt az I'm Breathless albumra.
Az I'm Breathless egy jazz, swing, pop album, ahol Madonna és Soundheim megpróbálták létrehozni a Dick Tracy című filmben ábrázolt korszak zenei stílusát. Rikky Rooksby, a The Complete Guide to the Music of Madonna című könyv szerzője szerint a harmonikus és dallamos stílusok sokkal összetettebbek voltak, mint a Madonnához szokott dalok, ezért nehéznek, és igényesnek találta azokat. Madonna Patrick Leonardot is bevonta a projektbe, valamint részt vett Bill Bottrell hangmérnök is a munkálatokban. Madonna és Leonard arra készültek, hogy olyan zenét hozzanak össze, amely illeszkedik a film stílusához, és produkciójához, melyet az Untouchables bűnüldözés napjaiban alakítottak ki. Lucy O'Brien szerint miután Madonna elvált férjétől Sean Penn-től 1989-ben, kényelmes volt neki az új kapcsolat Beatty-vel, melyek befolyásolták a dalokat. Az énekes és Leonard egy tíz főből álló együttest, és jazz zenészeket foglalkoztatott. A felvételekre a Los Angeles-i Johnny Yuma Recording, és az Ocean Way Stúdióban került sor, melyet három hét alatt végre is hajtottak. Az albumon szereplő dalok tükrözik Madonna showgirl személyiségét, ahol az éneke "gyökeres", "ringató", "laza" és "lelkes" énekstílusokig terjed. Néhány dalnál, amikor Madonna hangját hangosították, csak akkor hangolták be, ha szükséges volt. Guy Pratt basszusgitáros elmondta, hogy az énekesnő a karakter miatt dohányzott a dalok valódiságának kedvéért.
O'Brien elmondta, hogy az 'I'm Breathless" dalai ellentétesek Madonna előző stúdióalbuma, a Like a Prayer albumtól, melynek introspektív kompozíciója volt. Az I'm Breathless véletlenszerűen indul el, a "He's a Man" című dallal, melyet Madonna úgy énekel, mintha egy prostituált mászkálna a körúton. Majd Madonna kísérteties éneke folytatódik tovább, míg a zene el nem halkul. Az egyik Soundheim dal, a "Sooner or Later" egy 1930-as évekbeli jazzballada zongora hangokkal, dobokkal. A füstös éjszakai klub hangulatát idézi a dal, Madonna hangját a legalacsonyabb tartományban tartva ezzel, amikor a dallam folyamatosan váltakozik. A "Hanky Panky" a harmadik dal az albumról, és a második kimásolt kislemez, a Szadomazochizmus témával foglalkozik, és egy olyan lány köré összpontosít, aki a verésben örömét leli. Ezt szinte komikus stílusban hajtják végre, melyben Tracy ezt mondja: "You don't know whether to hit me or kiss me".
A következő dal az albumról az "I'm Going Bananas" című dal, egy Carmen Miranda dal, mely spanyol akcentussal készült. A dalban lévő salsai ritmus domináns, amikor Madonna éneklés közben összehúzza hangját, és ütőhangszerek, illetve fúvóshangszerek hangja hallatszik. Az ötödik dal a "Crybaby", melyben Madonna Betty Boop hangját utánozza. Rooksby elmondta, hogy Madonna egy olyan férfiról énekel, aki túl érzékeny, és puhány. A dal kórusa kromatikus akkordszekvenciát tartalmaz. A következő dal a "Something to Remember" című, melyben Madonna emlékezik sikertelen házasságára, melynek ötletét később az 1995-ös válogatásalbumának a címe adta a Something to Remember című. Zenei szempontból melankolikus akkordokkal, és kissé zavaró dallammal rendelkezik, ami Taraborrelli szerint Madonna leginkább vonzó dalává tette.
Mark Coleman a Rolling Stone magazintól a "Back in Business" című dalt egy szaggató fejfájásnak nevezte. Ez egy lassú vers-gyors-kórusos szekvenciát tartalmazó dal. Madonna énekét a dalban trombita, és szaxofon szóló kíséri. A "More" a második Soundheim dal, amelyben Madonna ironikusan szavalt materialista témájú dalszövegeket. A dal szinkronizált akkordszerkezetből, tempóváltozásokból, és lírai rímekből áll. Az utolsó Soundheim dal a "What Can You Lose" egy duett Patinkinnel. A dalban Patinkin adja a férfi hangot, Madonna pedig a második verseben énekel a húros hangszerek, és harmonikusok társaságában.
Madonna egy két részből álló duettet énekel Beatty-vel, a "Now I'm Following You" címűt, mely során Madonna egy riff ütés során felfedi, hogy a "Dick" egy érdekes név. Az első részben húros hangszerek, fúvósok, és zongora hangok, blues effektusokkal hallatszanak, majd az utolsó akkordnál a hang elakad, és egy lemezjátszótű hang hallatszik, ahogyan karcolódik a hanglemezen. Ezután a dal a második részbe vezet, mely sokkal gyorsabb, mint az előző. A "Dick" szó folyamatosan elhangzik a dallam fő szerkezetében, amíg a dal véget nem ér, egy lemezjátszó hangjának hirtelen elhalkulásával. Bill Meyers, aki a felvétel közben zongorázott, emlékeztetett arra, hogy a dal csupán egy felvételt igényelt Beatty-től. Az albumot a Vogue zárja, mely zeneileg különbözik a többi daltól. Ez egy táncos dal, melynek az eskapizmus a témája. A dal a Vogueingről szól, arról a táncformáról, mely a divatos modellezésből fakad. A dalnak van egy rap szakasza is, ahol Madonna különféle hollywoodi filmsztárokat sorol fel, úgy mint Greta Garbo , Marilyn Monroe és Marlene Dietrich .
Promóció
bélyegkép|200px|jobbra|Madonna előadja a "Now I'm Following You" című dalt Dick Tracy-vel a Blond Ambition világturnén bélyegkép|200px|jobbra|A "Vogue" előadása az 1990-es MTV Video Music Awards-on.