(hagyományos kínai: 賈誼; egyszerűsített kínai: 贾谊, pinjin hangsúlyjelekkel: Jiǎ Yí, magyar népszerű: Csia Ji) (i. e. 200–169) kínai államférfi, költő a Han-dinasztia idején.
Élete már fiatalon kitűnt irodalmi tehetségével, közkedvelt esszéi, költeményei miatt tizennyolc éves korában , vagyis „ diákként” (賈生 / 贾生) emlegették szülővidékén. Tehetségének köszönhetően pártfogói beajánlották a Han-dinasztia akkori uralkodójának, császár (ur. 180–157) udvarába, és hamarosan császári tanácsadóvá lépett elő. Udvari munkája során gyakorta került összeütközésbe az olyan, nála rangban és méltóságban magasabb hivatalnokokkal, mint 周勃 (? － i. e. 169) és 灌嬰 / 灌婴 (? － i. e. 169).
és 晁錯 / 晁错 (kb. i. e. 200 － i. e. 154) (a másik császári főtanácsos) beadványban hívták fel az uralkodó figyelmét, a központi hatalmat meggyengítő „kiskirályok” hatalmának túlzott megerősödésére, s indítványozta befolyásuk visszaszorítását. Egy i. e. 176-ban tett beadványában a törvények túlságosan uniformizált alkalmazásának hátrányaira hívta fel a császár figyelmét, miszerint a császári méltóságban az uralkodóhoz közel állók társadalmi rangjukon vagy vérségi kötelékeiken keresztül részesülnek, ezért helyesebb lenne a magas rangú megóvni a szégyentől, ami elkerülhetetlen velejárója a közönséges büntetésnek.
Ekkoriban az ázsiai hunok () olyannyira megerősödtek, hogy a Han-uralkodók kénytelenek voltak a megalkuvás (; szó szerint: „béke és barátság” 和亲 /和親) politikáját folytatni velük szemben, melynek keretei között, minden évben gazdag ajándékokat küldet számukra. és ezt a megalkuvó politikát is több ízben élesen bírálta.
A konfuciánus erények eszmeiségétől fűtött bírálatai és kritikái miatt elveszítette főtanácsosi állását. I. e. 177-ben hercegének udvari tanára ( 長沙王太傅 / 长沙王太傅) lett, de az ottani nedves, párás klíma nem tett jót az egészségének és közérzetének.
I. e. 173-ban császár visszahívta őt a fővárosba, hogy a misztikával kapcsolatos kérdésekről tárgyaljon vele. nem sokkal ezt követően kinevezte legkisebb fia 劉揖 / 刘揖 (? － i. e. 169) herceg tanárává.
I. e. 169-ben a diákja, a herceg leesett a lováról és szörnyethalt. A rákövetkező évben alig harminchárom évesen önkezével vetett véget az életének, állítólag a herceg halála miatti mardosó felelősségérzete miatt.
Művei t korai halála ellenére is, a maga után hagyott művei alapján a Han-kori irodalom kiemelkedő művészei között tartják számon. Az i. e. 2. és 3. század költeményeit tartalmazó elégiáiból kisarjadó fu-költészetet a Han-korban oly nagyra értékelték, hogy alig akadt olyan híresebb kötő, író, aki ne próbálkozott volna meg vele. Közülük is a legkiemelkedőbb volt, akinek műveit a hunani száműzetés idején a nagy előd, költészete ihlette.Magyarul két költeménye olvasható: Szerdahelyi István műfordításában a Csü Jüan siratása (lásd KKK 1967, 249-251. o.) és Weöres Sándor műfordításában A bagoly (lásd KKK 1967, 251-254. o.)
nek a korabeli kínai nyelvű prózairodalom kiteljesedésében is jelentős szerepe volt. A beadványaiban használt prózai stílus egyaránt alkalmasnak bizonyult a szövegmagyarázatok, elbeszélések és értekezések írására. Ez volt az a jellemzően élénk, választékosan tömör, hajlékony és kifejező nyelvezetű prózastílus, amelyet majd a Tang-dinasztia idején többek között és vissza szerették volna állítani, s amelyet a Ming- és -kor írói is igyekeztek utánozni.
Megjegyzések
Jegyzetek
Források Gernet, Jacques: A kínai civilizáció története. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. Klasszikus kínai költők I-II. Ford. András László et al. Vál., szerk. és életrajzi jegyzetekkel ellátta Csongor Barnabás (IV-VI. rész) és Tőkei Ferenc (I-III. rész). Az előszót és a jegyzeteket írta Csongor Barnabás. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1967. Tőkei Ferenc – Miklós Pál: A kínai irodalom rövid története. Budapest, Gondolat Kiadó, 1960.
Kapcsolódó szócikkek Kínai irodalom Kínai költészet Csu elégiái Csü Jüan
Kategória:Ókori kínai politikusok Kategória:Ókori kínai költők, írók Kategória:Öngyilkos költők, írók Kategória:I. e. 200-ban született személyek Kategória:Az i. e. 160-as években elhunyt személyek