Maya Angelou (/ˈmaɪ.ə ˈændʒəloʊ/; született Marguerite Ann Johnson, St. Louis, 1928. április 4. – Winston-Salem, Észak-Karolina, 2014. május 28.) háromszoros Grammy-díjas amerikai író és költő. Hat önéletrajzi műve, öt esszékötete, számos verseskötete jelent meg, több színdarab, film és tévéműsor készítésében vett részt, számtalan díjjal és több mint harminc díszdoktori címmel tüntették ki. Leginkább önéletrajzi műveiről ismert, melyekben gyermek- és fiatalkoráról számol be. Az első, az 1969-ben megjelent I Know Why the Caged Bird Sings („Tudom, miért énekel a rab madár”), mely tizenhét éves koráig követi nyomon életét, nemzetközi elismerést hozott neki.
Számtalan dologgal foglalkozott élete során, volt táncos night-clubban, prostituált, prostituáltak futtatója, szereplő a Porgy és Bess musicalben, koordinátor a Martin Luther King által szervezett Déli Keresztény Vezetők Konferenciáján, újságíró Egyiptomban és Ghánában a gyarmati sorból való felszabadulás idején, volt színdarabok, filmek és tévéműsorok szerzője, rendezője, producere és szereplője. 1991 óta az észak-karolinai Wake Forest University Reynolds professzora volt. Aktív részt vállalt a feketék polgárjogi küzdelmében, együtt dolgozott Martin Luther Kinggel és Malcolm X-szel. Az 1990-es évek óta évente körülbelül nyolcvan előadást tartott különböző helyeken, ezt nyolcvanéves kora után is folytatta. 1993-ban elszavalta On the Pulse of Morning („A hajnal pulzusa”) című versét Bill Clinton elnöki beiktatásán, ezzel ő lett az első költő, aki ilyen rendezvényen verset szaval 1961 óta, amikor Robert Frost szavalt John F. Kennedy beiktatásán.
I Know Why the Caged Bird Sings című műve megjelenésével egyike lett az első afroamerikai nőknek, akik magánéletükről beszéltek. A feketék és a nők szószólója, műveinek köszönhetően gyakran tartják a fekete kultúra védelmezőjének. Bár egyes amerikai könyvtárakból megpróbálták kitiltani műveit, világszerte széles körben olvassák őket. Nagy részük önéletrajzi ihletésű fikció, de egyes kritikusai tisztán önéletrajznak nevezik őket. Angelou tudatosan törekedett arra, hogy megváltoztassa az önéletrajzok általános szerkezetét, kritizálta a műfajt és kiterjesztette a fogalmát. Könyvei témái közé tartoznak a rasszizmus, az identitás, a család és az utazás.
Élete és pályafutása Fiatalkora Marguerite Johnson néven született a Missouri állambeli St. Louisban 1928. április 4-én. Apja Bailey Johnson, portás és a haditengerészet dietetikusa, anyja Vivian Johnson (született Baxter), ápolónő és kártyaosztó. Egy évvel idősebb bátyja, ifj. Bailey kezdte el Marguerite-et Mayának hívni. Mikor Angelou hároméves volt, szülei viharos házassága véget ért. Apjuk kíséret nélkül küldte el a két gyermeket az Arkansas állambeli Stampsbe apai nagyanyjukhoz, Annie Hendersonhoz. Henderson az amerikai feketék nagy részével ellentétben jó körülmények közt élt a nagy gazdasági világválság és a második világháború idején is, mert egy alapvető árucikkeket árusító kisboltot üzemeltetett, és mert jó befektetései voltak. Angelou visszaemlékezései szerint nagyanyja eleinte bódéból árult ételt a fekete munkásoknak, ebből fejlődött ki vállalkozása.
Négy évvel később az apa váratlanul megjelent, és visszavitte a két gyermeket anyjukhoz St. Louisba. Angelout nyolcéves korában megerőszakolta anyja barátja, egy bizonyos Freeman. Ezt megosztotta a bátyjával, aki viszont elmondta a családnak a történteket. Freemant elítélték, de csak egy napot töltött börtönben. Négy nappal a szabadulása után meggyilkolták, valószínűleg Angelou nagybátyjai. Angelou majdnem öt évre megnémult. „Úgy éreztem, a hangom ölte meg azt az embert. Megöltem azzal, hogy elmondtam a nevét. Úgy éreztem, sosem szólalok meg többé, mert a hangom bárkit megölhet.” Az életrajzát megíró Marcia Ann Gillespie és kollégái szerint ebben az időszakban fejlődött ki Angelou kivételes memóriája, a könyvek és irodalom iránti szeretete, és éles megfigyelőképessége.
Freeman halála után Angelou és bátyja ismét nagyanyjukhoz kerültek. A kislánynak a család egyik barátja, egy tanítónő, Bertha Flowers segített, hogy újra beszélni kezdjen, és ő ismertetett meg vele olyan szerzőket, mint Charles Dickens, William Shakespeare, Edgar Allan Poe, Douglas Johnson és James Weldon Johnson, akik egész későbbi életére és pályafutására nagy hatással voltak, valamint olyan fekete női művészeket, mint Frances Harper, Anne Spencer és Jessie Fauset. Mikor Angelou tizennégy éves lett, bátyjával együtt újra anyjához költöztek, a kaliforniai Oaklandbe. Itt járt középiskolába, a San Franciscó-i George Washington High Schoolba; emellett ösztöndíjjal táncot és drámát tanult a California Labor Schoolban. Érettségije előtt a város első fekete női villamoskalauzaként dolgozott. Tizenhét évesen, három héttel iskolái befejezése előtt adott életet fiának, Clyde-nak, aki szintén költő lett. Angelou harmadik önéletrajzi művében – Singin' and Swingin' and Gettin' Merry Like Christmas – említi, hogy fia Guy Johnsonra változtatta a nevét.
Angelou második önéletrajzi műve, a Gather Together in My Name meséli el, milyen volt az élete 17 és 19 éves kora között. A mű részletezi, hogy csúszott egyedülálló anyaként egyre lejjebb a társadalmi ranglétrán a szegénységig és a bűnözésig. Szakácsként dolgozott, prostituáltakat futtatott, és ő maga is prostituált lett. Párkapcsolatok, állások és városok követték egymást életében, míg igyekezett szakképzetlenül, magasabb tanulmányok nélkül felnevelni a fiát.
Pályafutásának kezdete: 1951–61 1951-ben – annak ellenére, hogy ebben az időben rossz szemmel nézték a fajok közti kapcsolatokat, és saját anyja is helytelenítette – Angelou feleségül ment Enistasios „Tosh” Angeloshoz, egy görög műszerészhez, aki korábban tengerész volt, és zenészként próbált befutni. Ebben az időben modern táncokat tanult, és megismerkedett két táncos-koreográfussal, Alvin Aileyvel és Ruth Beckforddal. Angelou és Ailey tánccsoportot alakítottak Al és Rita néven, és San Franciscó-i fekete rendezvényeken léptek fel, de nem váltak sikeressé. Ezután Angelou férjével és fiával New Yorkba költözött, hogy afrikai táncokat tanulhasson Pearl Primus trinidadi táncosnőtől, de egy évvel később visszatértek San Franciscóba.
1954-ben Angelou házassága véget ért. Ezután táncosnőként dolgozott San Franciscó-i klubokban, közte a The Purple Onion night clubban, ahol calypso stílusban énekelt és táncolt. Mindeddig Marguerite Johnson vagy Rita néven lépett fel, de itteni menedzserei és támogatói tanácsára a különlegesebb Maya Angelou nevet választotta, ami kiemelte a többiek közül és tükrözte táncfellépései hangulatát. 1954–55-ben Európában turnézott a Porgy és Bess operával. Megpróbálta minden olyan ország nyelvét megtanulni, ahol járt, és pár év múlva már számos nyelven értett. 1957-ben a calypso népszerűségét kihasználva megjelentette első zenei albumát, Miss Calypso néven. (Ezt 1996-ban CD-n is kiadták.) Szerepelt a Calypso Heat Wave című musicalfilmben, melyben saját szerzeményeit adta elő. Egy kritikusa, John M. Miller szerint Angelou All That Happens in the Marketplace című dalának előadása a film legeredetibb pillanata.
Angelou 1959-ben találkozott James O. Killens regényíróval, az ő ösztönzésére költözött New Yorkba, hogy írói karrierjére koncentráljon. Csatlakozott a Harlemi Írószövetséghez, ahol számos afroamerikai szerzőt megismert, köztük John Henrik Clarke-ot, Rosa Guyt, Paule Marshallt és Julian Mayfieldet. Itt jelent meg először írása. Miután 1960-ban találkozott Martin Luther King polgárjogi aktivistával, és hallotta beszélni, Killensszel együtt megalapította a Cabaret for Freedom zenei revüt a Déli Keresztény Vezetők Konferenciája (Southern Christian Leadership Conference, SCLC) segítésére, majd az SCLC északi koordinátora lett. Lyman B. Hagen szerint Angelou hozzájárulása a polgári jogi küzdelemhez rendkívül sikeres és hatékony volt. Ebben az időben kezdődött apartheidellenes és Fidel Castro-párti aktivizmusa is.
Afrika és a Caged Bird: 1961–69 thumb|left|275px|Angelou Afrikában leginkább a ghánai Accrában tartózkodott
1961-ben Angelou fellépett Jean Genet The Blacks című darabjában Abbey Lincolnnal, Roscoe Lee Brownnal, James Earl Jonesszal, Louis Gossett-tel, Godfrey Cambridge-dzsel és Cicely Tysonnal. Még ugyanebben az évben találkozott Vusumzi Make dél-afrikai szabadságharcossal, aki a partnere lett; hivatalosan sosem házasodtak össze. Angelou, férje és fia, Guy Kairóba költöztek, az írónő itt segédszerkesztő lett egy angol nyelvű hetilapnál, a The Arab Observernél. 1962-ben párkapcsolata véget ért, ekkor fiával Ghána fővárosába, Accrába költözött, hogy Guy egyetemre járjon, a fiú azonban súlyosan megsérült egy autóbalesetben, és számos gerincműtétre volt szüksége. Angelou Accrában maradt, amíg fia fel nem épült, és végül 1965-ig nem tért haza. Ghánában töltött ideje alatt a Ghánai Egyetemen dolgozott ügyintézőként, és aktív szerepet vállalt a Ghánában élő amerikai feketék közösségében. Szerkesztőként dolgozott a The African Reviewnél, szabadúszóként cikkeket írt a Ghanaian Timesba, dolgozott a Ghánai Rádiónak és fellépett a Ghánai Nemzeti Színházban. A The Blacks előadásával Genfben és Berlinben is fellépett.
Accrában barátkozott össze Malcolm X amerikai fekete polgárjogi vezetővel, aki az 1960-as évek elején tett látogatást az országban. Angelou később úgy nyilatkozott, testvéri kapcsolat alakult ki köztük. 1965-ben Angelou visszatért az Egyesült Államokba, hogy Malcolm X-szel közösen új polgárjogi szervezetet alapítsanak, az Organization of Afro-American Unityt („Szervezet az Afroamerikai Egységért”). Malcolm X-et nem sokkal később meggyilkolták. A gyászoló Angelou a bátyjához költözött Hawaiira, ahol felélesztette énekesi karrierjét, majd visszaköltözött Los Angelesbe, hogy ismét írói karrierjére összpontosítson. Marketingkutatóként dolgozott Los Angeles Watts negyedében, szegény feketék lakta városrészben, és szemtanúja volt az 1965 nyarán itt kitört lázongásnak. Színdarabokat is írt, és színpadra állításukkor szerepelt bennük. 1967-ben visszatért New Yorkba, találkozott egy közeli barátjával, Rosa Guyjal, és felelevenítette barátságát James Baldwinnal, akivel az 1950-es években találkozott Párizsban, és akit a testvérének nevezett. Barátja, Jerry Purcell anyagilag támogatta, hogy az írásra koncentrálhasson.
1968-ban Martin Luther King megkérte Angelout, hogy szervezzen meg egy tüntetést. Angelou beleegyezett, de elhalasztotta a dolgot. A sors fintoraként Kinget Angelou negyvenedik születésnapján gyilkolták meg. Angelou ezután éveken át nem ünnepelte meg születésnapját, ehelyett virágokat küldött King özvegyének, Coretta Scott Kingnek. Barátja, James Baldwin segítette ki a depresszióból. Ahogy Gillespie írta róla: „Bár 1968 fájdalommal, veszteséggel és szomorúsággal teli év volt, egyben ez volt az az év, amikor Amerika először meglátta Maya Angelou lelkének és kreatív zsenialitásának mélységét és széles skáláját.” Anélkül, hogy tapasztalattal rendelkezett volna ilyesmiben, megírta, elkészítette és narrálta a Blacks, Blues, Black! című tízrészes dokumentumfilm-sorozatot, ami a blues és a fekete amerikaiak afrikai öröksége közti kapcsolattal foglalkozott, illetve – ahogy ő fogalmazott – „az Egyesült Államokban jelen lévő afrikanizmusokkal”. A sorozat a National Educational Television, az PBS elődje számára készült. Szintén 1968-ban részt vett egy vacsorán Baldwinnal, Jules Feiffer képregényrajzolóval és feleségével, Judyval; itt jött az ötlete, hogy önéletrajzi művet írjon, melyre a Random House szerkesztője, Robert Loomis ösztönözte. Az I Know Why the Caged Bird Sings 1969-ben jelent meg, és nemzetközi elismerést kapott.
Későbbi karrierje