III. Rajmund tripoliszi gróf

III. Rajmund (kb. 1140 – 1187 szeptembere vagy októbere) Tripolisz grófja 1152-től 1187-ig és felesége, Eschiva révén Galilea hercege 1174-től 1187-ig. Fontos szerepet töltött be a Jeruzsálemi Királyságban a város 1187-es elestét megelőző időszakban; többek között régensi hatalmat gyakorolt IV. Balduin fiatalkorúsága idején és az V. Balduin halálát követő zűrzavaros időszakban is ő volt az egyik legnagyobb hatalommal bíró nemes a királyságban.

Élete

Gyermekkora

Rajmund 1140 körül született. Édesanyja Hodierna tripoliszi grófné, édesapja II. Rajmund tripoliszi gróf. A párnak két gyermeke született, habár a korabeli pletykák szerint Rajmund húga, Melisenda más apától származott. A feltételezés alapját szolgáltatta, hogy Hodierna és II. Rajmund házassága messze nem volt ideális. Az erős akaratú, víg kedélyű Hodierna a hírek szerint kicsapongó életet élt; férje féltékenységében volt, hogy el is zárta az asszonyt. 1152-ben házasságuk annyira megromlott, hogy a gyerekek nagynénje, Melisenda jeruzsálemi királynő úgy érezte, közbe kell avatkoznia. Hodierna úgy döntött, hogy egy időre Jeruzsálembe utazik testvérével. A városban érte a hír, hogy férjét az asszaszinok meggyilkolták - ennek oka nem tisztázott, feltehetően az dühítette fel őket, hogy a gróf templomos helyőrséget létesített Tartúsz erődjében, amely közel feküdt a közösség területeihez - így a grófi címet a 12 éves Rajmund örökölte. Hodierna visszatért a grófságba, hogy fia nagykorúságáig betöltse a régensi pozíciót.

Nézeteltérések Bizánccal

I. Mánuel bizánci császár 1159-ben megözvegyült és úgy döntött, hogy az outremer keresztény államalakulatok területéről szerez magának új feleséget. Két fő jelöltje volt: Mária, Antiókhiai Konstancia lánya és Rajmund húga, Melisenda.III. Balduin is Melisendát támogatta, mert nem szerette volna, ha szorosabbá válik a császár és Antióchia viszonya. Bár egy bizánci küldöttség megfordult Tripoliszban, hogy a császárnak jelentést adhasson a feleségjelöltről, de további hírt nem kapott Rajmund Konstantinápolyból. A császár habozásának oka részben az volt, hogy eljutottak hozzá a Melisendáról szóló pletykák, részben pedig az, hogy értesült róla, hogy Balduin beavatkozott Antiochia ügyeibe. Egyes történészek szerint a Melisenda körül kipattant botrány csupán politikai cselfogás volt: ürügy az eljegyzés felbontására, amit a császár végül meg is tett. A csalódott és megalázott Melisenda zárdába vonult, és hamarosan meghalt.

Rajmund igazságtalannak érezte a császár lépését, és dühösen követelte, hogy a kelengyére költött pénzét térítsék meg. Amikor nem kapta meg a kártérítést, felfegyverzett gályáival - amelyek eredetileg Melisendát kísérték volna Konstantinápolyba - a Bizánc fennhatósága alá tartozó Ciprust kezdte fosztogatni.

A börtönévek

1161-ben III. Balduin király Tripoliszon átutazva megbetegedett. Rajmund a rendelkezésére bocsátotta saját orvosát, a szír Barakot. A király állapota rosszabbra fordult és 1162. február 10-én meghalt. Sokan úgy hitték, hogy az egyébként jó egészségnek örvendő király halálát Barak orvosságai okozták. Balduint testvére, Amalrik követte a trónon.

1164-ben Núr ad-Dín megtámadta Harenc kulcsfontosságú várát. III. Bohemund antiochiai fejedelem hívására Rajmund augusztus elején útnak indult a vár felmentésére. Bár Núd ad-Dín elvonult seregével, Bohemund lovagjaival a nyomában maradt. A döntő csatában, augusztus 12-én Rajmund is fogságba esett. 1173-ig Aleppóban raboskodott, ahonnan végül arany fejében szabadulhatott. Rabsága idején Amalrik gyakorolta a hatalmat régensként a grófságban. Rajmund a börtönéveket tanulásra használta fel. Sokat olvasott, megtanult arabul és megismerte a muszlim szokásokat.

Házasság és jeruzsálemi régensség

thumb|301x301px|IV. Balduin jeruzsálemi király és III. Rajmund tripoliszi grófRajmund 1174-ben feleségül vette a Jeruzsálemi Királyság második leggazdagabb örökösnőjét, Eschivát, Galilea hercegnőjét, Saint-Omer-i Valter özvegyét. Ezzel megszerezte a királyság északi területeinek ellenőrzését. Ugyanebben az évben elhunyt Amalrik. Fia és utóda, IV. Balduin ekkor még csak tizenhárom éves volt, így régenst kellett mellé kinevezni. A pozíciót először Miles de Plancy töltötte be, majd a helyi nemesek - így II. Toroni Henfrid, az Ibelinek és Szidóni Rajnald - támogatását bíró Rajmund. Miles rossz néven vette, hogy eltávolították a hatalomból, ám néhány héttel később meggyilkolták Akkonban.

Rajmund régenssége alatt folytatódott a királyság belső szakadása. Rajmund és a Szentföldön született bárók (így az Ibelinek), valamint a johanniták békére törekedtek a szomszédos államokkal és legfőképp Szaladin egyiptomi szultánnal, miközben Châtillon Rajnald antiochiai fejedelem, III. Joscelin edesszai gróf és a templomosok is a háború mellett foglaltak állást. A templomosok Rajmunddal való szembekerülése részben személyes okokra vezethető vissza. A gróf ugyanis még 1173-ban megígérte a szolgálatába szegődött flamand lovagnak, Ridfort-i Gérardnak, hogy egy gazdag örökösnőt ad hozzá. Amikor Botrun urának lányát, Luciát ígéretét megszegve Gérard helyett egy Pilvano nevű gazdag pisaihoz adta (cserébe a lány súlyának megfelelő arany ütötte a markát), Gérard sértődöttségében elhagyta a grófot és belépett a templomosok rendjébe. 1185-ben a rend nagymestere lett.

Rajmund régensként Szaladin növekvő hatalmának megfékezésére törekedett. Mikor IV. Balduin elérte a nagykorúságot, visszalépett a régenségtől (1176). 1182 elején azonban IV. Balduin állapota rohamosan romlani kezdett. A király ezúttal anyjának, nővérének és Heraclius pátriárkának a győzködésére nővére, Szibilla férjét, Guidót nevezte ki régensnek. Guidó hamar eljátszotta a király bizalmát azzal, hogy szemet hunyt Châtilloni Rajnald muszlim karavánok ellen irányuló támadásai fölött, sőt, még támogatta is azokat. A király iránti tiszteletlensége és sorozatos engedetlensége folytán a király végül Guidót megfosztotta régensi rangjától és társuralkodójává nevezte ki Szibilla fiát, Balduint. A régensség visszaszállt Rajmundra, aki e mellett azonban a gyermekkirály gyámságát már nem vállalta, félve attól, hogy ha esetleg a gyenge egészségi állapotú gyermek meghalna, megvádolnák azzal, hogy siettette a halálát. A király 1185 elején a bárók gyülekezete előtt is kinyilvánította végakaratát.

A második jeruzsálemi régensség

IV. Balduin 1185-ben hunyt el, és unokaöccse, V. Balduin örökölte a királyi címet. Rajmund a király temetése után összehívta a bárókat, hogy megegyezzenek a követendő politikai irányban. A királyság szorult helyzetben volt, a téli esőzések elmaradása miatt éhínség lépett fel. Nyugatról újabb, nagyobb keresztes hadak nem indultak, így az egyetlen, célra vezető megoldás az maradt, hogy ameddig csak lehet, fenn kell tartani a békét Szaladinnal. A négyéves fegyverszünetre tett javaslat jól jött Szaladinnak is, akinek rendeznie kellett egyiptomi rokonainak nézeteltéréseit.

thumb|263x263px|III. Bohemund és III. Rajmund tripoliszi gróf|leftA király korai halála (1186) után a királyságot tovább marcangolták a belső nézeteltérések. Joscelin sénéchal meggyőzte Rajmundot, hogy Jeruzsálemen kívül, a pátriárka fondorlatosságaitól távol hívja össze tanácskozni a bárókat. Rajmund besétált a csapdába, Joscelin pedig távolléte alatt Szibillát kiáltották ki királynővé. Amikor Rajmund rájött, hogy becsapták, tanácskozásra hívta támogatóit Nábluszba, az Ibelinek egyik várába. Ott volt többek között Ibelin Balian a feleségével, Izabella (Szibilla húga) a férjével, IV. Toroni Henfriddel, Ramlai Balduin, Kaiszareiai Valter és Szidóni Rajnald. Két ciszterci barátot küldtek Jeruzsálembe, hogy az összeesküvőket emlékeztessék a IV. Balduinnak tett esküjükre. A jeruzsálemi összeesküvők között volt Szibilla, férje, Guidó, Joscelin sénéchal, Imre (Guidó fivére), Châtilloni Rajnald és Rajmund nagy ellenfele, a templomos nagymester, Ridfort-i Gérard. Szibillát Heraclius pátriárka az egyház támogatásáról is biztosította. Jeruzsálemben csak a johanniták nagymestere maradt hű esküjéhez. Guidó népszerűtlensége miatt a pátriárka csak Szibillát koronázta meg, aki szabadon megválaszthatta, kit kíván megkoronázni a második diadémmal. Választása férjére esett. A szertartás után Ridfort-i Gérard — Rajmund ballépésére utalva — felkiáltott, hogy „Ez a korona a fizetség a botruni házasságért!”.

Rajmund nem adta fel. Meggyőzte a bárókat, hogy az uralkodó árral szemben Izabellát és férjét, Toroni Henfridet támogassák. A bárók egyesült ereje folytán (a nagyurak közül csak Châtilloni Rajnald volt a másik pártban) céljukat el is érhették volna, de Toroni Henfrid megfutamodott, Jeruzsálembe szökött a rá váró feladat elől, és hűségesküt tett Guidónak. Rajmund ezek után felismerte a helyzet reménytelenségét, és feloldotta esküjük alól a bárókat. Akkonban került sor a „megtért” bárók és Guidó első gyűlésére. Guidó Rajmund távollétében bejelentette, hogy elveszi Bejrútot, amit korábban Rajmund még IV. Balduintól kapott unokaöccse melletti régenssége fejében. Felszólította továbbá arra, hogy számoljon el a régenssége alatti közpénzekkel. A bárók közül egyedül Ibelin Balian testvére, Balduin nem fogadott hűséget, és nappal később el is hagyta a királyságot. Antiochiába ment, ahol III. Bohemund támogatását élvezte — ő nem rejtette véka alá, hogy rokonszenvezik Rajmunddal.

A hattini katasztrófa

A királyság belső megosztottsága folytán tanácsos lett volna fenntartani Szaladinnal a békét, de Châtilloni Rajnald a békét megszegve 1186-ban megtámadott egy, a földjén áthaladó óriási muszlim karavánt. A fegyverszünet megsértése provokálta Szaladint és a háború elkerülhetetlenné vált. Rajmund saját grófságára és felesége galileai hercegségére is fegyverszünetet kötött Szaladinnal, hozzátéve, hogy abban az esetben is ragaszkodik a békéhez, ha a király háborúba bocsátkozna. A bölcs taktikát ellenségei árulásnak vélték és Rajmund lépését úgy értékelték, hogy Szaladint akarja felhasználni a király megbuktatásához. Guidó már Tibériás ostromát tervezgette és csak Ibelin Balian közbelépése akadályozta meg, hogy polgárháború robbanjon ki. A király és Rajmund között nehezen akart a viszony rendeződni, hisz ez utóbbi Bejrút fejében lett volna hajlandó csak Guidót elismerni királynak, aki viszont nem volt hajlandó visszaszolgáltatni neki a várost.

thumb|left|A hattíni csata|380x380pxA megegyezés céljából küldöttség indult útnak 1187. április 29—én Jeruzsálemből tíz johannita kíséretében. Közben Szaladin is küldöttséget menesztett Tibériásba azzal a céllal, hogy Rajmund hozzájárulását kérje egy muszlim sereg számára, amely át akart vonulni galileai birtokain . Rajmund beleegyezett ebbe, azzal a feltétellel, hogy a muszlim sereg semmiféle kárt nem tesz a birtokában. A gróf tájékoztatta alattvalóit a megállapodásról és elrendelte, hogy a lakosok ne mozduljanak ki az otthonaikból.

Május elsején kora reggel Kukburí emír 7000 mamelukjával egyetemben elvonult Tibériás falai előtt. A sereg jelenlétének híre La Fève várában érte a Ridfort-i Gérard és Moulins-i Roger nagymestereket. A muszlimokkal kötött egyességen felháborodva Gérard 90 templomost gyűjtött maga köré a környező erődökből és további 40 lovagot hívott össze Názáret városából.

Az így összegyűlt had a Cresson forrás közelében találta az útjáról visszatérő mamelukokat, akik épp a lovaikat itatták. Noha Moulins-i Roger felhívta a figyelmet a többszörös túlerőre, Ridfort-i ragaszkodott a támadáshoz, emlékeztetve társait a fogadalmukra, miszerint harcolniuk kell a szaracénok ellen.