Dominique-Jean Larrey, báró (Beaudéan, Hautes-Pyrénées, 1766. július 8. – Lyon, 1842. július 25.) francia orvos, hadisebész, a sürgősségi sebészet megalapozója. Az Első császárság Nagy Hadseregének fősebészeként részt vett I. Napoléon valamennyi hadjáratában. Orvosi esküjéhez híven az ellenség sebesültjeit is különbségtétel nélkül ellátta. Ezt a magatartását az ellenség is tisztelte: egyszer a kivégzést is ennek köszönhetően kerülte el.
Élete és munkássága Származása Jean Larrey cipészmester fiaként született a francia Pireneusokban lévő kis faluban, Beaudéan-ban. Szülőháza a falu főutcáján ma is megvan, múzeummá alakítva. Tizenhárom éves korában elvesztette édesapját, és innentől Larrey-t Alexis nagybátyja nevelte, aki Toulouse-ban a szegények kórházának fősebésze, és a város első katonai kórházának alapítója volt. Larrey hat hét gyaloglás után érkezett meg Párizsba 1787 augusztusában, hogy ott folytassa orvosi tanulmányait. Alexis nagybátyja ajánló levelet írt a királyi sebészeti akadémia állandó titkárának, Antoine Louis-nak, aki elvitte Pierre Joseph Desault-hoz, a Cité-szigeti Hôtel-Dieu kórház vezető sebészéhez. 1794-ben feleségül vette Jacques-Louis David tanítványát, Marie-Élisabeth Laville-Leroux festőnőt.
Katonai pályája bélyegkép|250px|jobbra|Az Invalidusok képe a levegőből Larrey 1787-ben kezdte pályafutását a királyi haditengerészet la Vigilante nevű fregattján az Ír-tengeren. A következő évi Párizsba történt visszatérése után ott kapcsolatba került Corvisart-ral és Bichat-val, valamint Sabatier-vel. Utóbbi az Invalidusok kórházának fősebésze volt. Larrey itt nyert el pályázat útján egy orvosőrnagyi állást.
1792-ben a forradalmi Rajnai hadseregnél lett orvosőrnagy, ami az első lépés volt abban a pályafutásban, amely Larrey-t a Napóleoni háborúk európai és más hadszíntereire vitték, így a spanyol függetlenségi háborúba, az oroszországi hadjáratba, az egyiptomi és szíriai sivatagi hadjáratba. Elsőosztályú sebészként 1792-ben, Nicolas Luckner marsall seregében megszervezte a gyors járművekkel felszerelt mozgó mentőszolgálatot, amely – irányítása alatt – gyorsan ki tudta szállítani a sebesülteket az ellenséges ágyútűz alatt tartott területekről. – Larrey sebesültkimentési módszere („Az olyan nagyszerű sebészeknek köszönhetően, mint báró Dominique-Jean Larrey, a francia tábori sebészet volt a legjobb a világon!”) Ezt követően Adam Philippe de Custine seregében lett vezető sebész. 1794-ben a Toulonban állomásozó 14. köztársasági hadsereg fősebésze lett. Meggyőződéses köztársaságpárti lévén lenyűgözte Napóleon lendületessége, és katonai rátermettsége. 1796-ban rövid időre visszatért a párizsi Val-de-Grâce katonai gyakorló kórházba, ahol az anatómia és katonai sebészet professzorává nevezték ki. Megbízták az Itáliai hadsereg (1796) kórházainak felügyeletével, majd kinevezték az Egyiptomi hadsereg vezető sebészévé.Az Egyiptomi hadjárat alatt nevezték el „a katonák gondviselőjének” (Providence du soldat). Az abukiri csatában – Az abukiri csata ellenséges ágyútűzben megmentette a vállán megsebesült Jean Urbain Fugière tábornokot.A tábornok, aki úgy érezte, hogy eljött halálának ideje, felajánlotta a kardját Bonaparte tábornoknak azzal a mondással, hogy Général, un jour, peut-être, vous envierez mon sort („Tábornok, lehet, hogy egyszer még irigyelni fogja az én sorsomat”). Bonaparte rágravíroztatta a kardra kiváló sebészének nevét és a csata helyét, majd Larrey-nak ajándékozta. Alexandria ostrománál megtalálta a módját annak, hogy lóhúsból egészséges ételt készíttessen a sebesülteknek, és a cél érdekében saját lovait is leölette.
bélyegkép|jobbra|170px| David festménye Napóleonról a Marengói csata után. Bonaparte átkel a Szent Bernát-hágón (a jellegzetes kétvégű tiszti kalap). 1802-ben a Konzuli Gárda fősebésze, 1805-ben a hadsereg egészségügyi szolgálatának főfelügyelője és a Császári Gárda fősebésze lett. 1804-ben Larrey megkapta a Becsületrend egyik első tiszti keresztjét, amit maga az Első konzul nyújtott át neki azzal a megjegyzéssel, hogy „Ez egy nagyon megérdemelt elismerés”. Bekerült a Császárság nemességébe, 1809-ben a Császárság bárójává nevezték ki a wagrami csatamezőn, majd 1810-ben a katonai egészségügyi szolgálat főfelügyelőjévé.„Larrey a legbecsületesebb ember és a katonák legőszintébb barátja mindazok közül, akiket ismertem. Láthattuk, amint Larrey lelkiismeretesen végezte munkáját a csatamezőn valamelyik összecsapás után egy csapat fiatal sebész kíséretében, minden erőfeszítését arra összpontosítva, hogy valami életjelet fedezzen fel a földön elterülő testekben. Láthattuk Larrey-t a legnehezebb időszakokban, amint a napok és éjszakák minden percét a sebesültek között töltötte, alig engedve magának és segítőinek pillanatnyi pihenőt, és csapatát mindig készenlétben tartotta. Állandóan gyötörte a tábornokokat, felverve őket álmukból akár éjjel akár nappal, hogy lelkiismerete szerint mindent biztosítson, ami a sebesültek és a betegek segítségére szolgálhatott. Mindenki félt tőle, mert tudták, hogy ott azonnal hozzám jönne panaszt tenni. Senkivel sem udvariaskodott, kérlelhetetlen ellensége volt a beszállítóknak.” – idézi [ld. ] Az Első Császárság valamennyi hadjáratában részt vett a Császári Gárda fősebészeként.Napóleon írja róla a Szent Ilona szigeti Emlékirataiban (): „A legtisztességesebb ember volt azok közül, akivel csak találkoztam. Egy valóban jó ember emlékét hagyta bennem.” (Il a laissé dans mon esprit l'idée d'un véritable homme de bien.) 1812 február 12-én a Nagy Hadsereg fősebésze lett. 1813-ban védelmére kelt a kezükön megsebesült újoncoknak, akiket szándékos öncsonkítással vádoltak. Ezzel kivívta Soult tábornok dühödt haragját.A lützeni és a bautzeni csaták után (1813) egy aljas és veszélyes rágalom jutott el a Császárhoz. A fiatal sebesült újoncokról, akik ezekben a dicső napokban vérük hullatásával a francia dicsőséget erősítették, azt terjesztették, hogy szándékos öncsonkítással igyekeztek kikerülni a harcolók közül. Larrey elnökletével azonnal egy bíróságot hoztak létre, és Napóleon elhatározta, hogy kérlelhetetlen lesz azokkal szemben, akik gyávaságból öncsonkításra vetemedtek. Larrey, aki meg volt győződve arról, hogy a szándékos öncsonkításról szóló híresztelések hamisak, többször is beszámolt megfigyeléseiről Napóleonnak. Napóleon, miután tájékozódott, és bosszantotta a makacsság, végül is azzal zárta le az ügyet, hogy azt mondta Larrey-nak: „Uram, Ön hivatalosan fogja közölni velem megfigyeléseit; menjen és teljesítse feladatát.” Néhány napon belül egy nagyon részletes és körültekintő jelentésben Larrey bemutatta a császárnak, hogy minden katona a dicsőség mezején szerezte sebesülését. Ennek elolvasása után Napóleon ezt mondta Larrey-nak: „Egy uralkodó nagyon örülhet, hogy olyan emberrel van dolga, mint amilyen Ön. El fogják Önhöz vinni parancsaimat”. Larrey még aznap este megkapta Napóleontól gyémántokkal ékesített portréját, 6000 aranyfrankot és 3000 frank állami járadékot anélkül – a rendelet szavai szerint – hogy ez kizárna bármilyen más jutalmat, amely Larrey képzettségével, magas rangjával és jövőbeni szolgálataival kiérdemelne. Amikor a waterlooi csatatéren megsebesült,Wellington, észrevéve őt a csatatéren, és az akkori tisztekre jellegzetes kétvégű kalapját levéve, fojtott hangon ezt mondta: „Tiszteletem az erre járó dicsőségnek”. (Je salue l'honneur qui passe.) Egyébként Wellington a csata közben sem engedett oda lövetni, ahol Larrey a sebesülteket látta el. Larrey a poroszok fogságába került, és már közel állt az agyonlövetéshez, mivel hasonlított Napóleonra,Napóleon 1821. április 15-én kelt longwoodi végrendeletében ezeket a megtisztelő megemlékező szavakat írta az ő kedves bárójáról: „Larrey fősebészemre, akit a legkiválóbb férfinak tartok azok közül, akit valaha is ismertem, aranyfrankot hagyományozok. de a poroszok Blücher parancsára, akinek fiát lelkiismeretesen gondozta, végül is szabadon engedték.
A restauráció alatt mellőzték, de a júliusi monarchia idején visszahívták. Az elsők között volt azok között, akiket XVIII. Lajos 1820-ban a Királyi Orvosi Akadémia tagjaivá kinevezett. A Pierre-Alfred Robinet által fehér márványból készített fenséges és monumentális szobra ma is az Orvosi Akadémia előcsarnokában áll Párizsban, a Bonaparte utcában. 1829-ben az Institut de France-hoz tartozó Francia Tudományos Akadémia tagjává választották.
bélyegkép|balra|Larrey sírja a párizsi Père-Lachaise temetőben. Sírfeliratán egy idézet Napóleon végrendeletéből: Larrey-nak,a legkiválóbb férfinak, akit valaha is ismertem Utolsó éveiben a hadsereg Egészségügyi tanácsának tagja. Ebben a minőségében 1842-ben egészségügyi szemlét végzett Algériában. Afrikában megbetegedett, és nyolc nappal később 1842. július 25-én Lyonban elhunyt. Holttestét Párizsba szállították, és augusztus 6-án a Père-Lachaise temető 37. részlegében eltemették. Sírjánál számos beszéd elhangzott. Gilbert Breschet, a Francia tudományos akadémia tagja felsorolta az elhunyt sebészeti, orvosi és közegészségügyi témájú tudományos munkáit.Larrey Pelletan helyére került ezen az akadémián 1829-ben, „és azon töprengünk – mondta Breschet –, hogy ilyen elfoglalt életstílus mellett Larrey hogy volt képes ilyen fontos műveket írni, amelyeket hátrahagyott, és amikkel kiérdemelte Európa csaknem valamennyi tudós társaságának levelező tagságát és az Institut de France rendes tagságát is.” Beszédének végén Breschet a császár e szavait idézte: „Micsoda ember ez a Larrey – mondta Napóleon –, milyen bátor és tiszteletreméltó! Mennyi gondoskodást kapott tőle az Egyiptomi hadsereg, mind a sivatagi átkelés során, mind az Akko ostroma szerencsétlen ügye után, aztán pedig Európában. Ha a hadsereg egy dicsőségoszlopot emel, azt Larrey tiszteletére kell tennie.”
Az Első Császárság orvosa Az Első Császárság leghíresebb orvosa maradt. A Sierra Negra-i csatában egyetlen nap alatt nem kevesebb, mint 200 sebesültet amputált. – Életrajz és általános információk Jó sebésznek tartották abban a korban, amikor nem létezett még érzéstelenítés, képes volt egy percen belül elvégezni egy végtagamputációt (ami fontos volt a beteg szenvedéseinek rövidítésében és a traumás sokk kialakulásának csökkentésében). Abban a korban az amputáció volt az egyetlen hatékony eljárás a sebfertőzések megelőzésére, mivel még nem ismerték az aszeptikus eljárásokat, a fertőzések kezelésére alkalmas antibiotikumok és kemoterápiás szerek pedig csak sokkal később, a második világháború során kezdtek megjelenni és elterjedni. Larrey bevezette a francia seregekbe a „mozgó ambulanciák” rendszerét, amelyekkel baráti és ellenséges sebesülteket egyaránt elszállított azért, hogy el tudja látni őket, nemzetiségtől és rangtól függetlenül, amivel kivívta az ellenséges tisztek és tábornokok megbecsülését is.Emmanuel de Las Cases gróf megemlékezése szerint (op. cit.): „Larrey egy valóban jó ember emlékét hagyta bennem, akinek a tudománya valódi emberszeretettel társult a legmagasabb fokon. Valamennyi sebesültet a saját családjához tartozónak tekintett; semmiféle nehézségtől nem riadt vissza, amikor kórházairól volt szó. Az emberiség nagy részben neki köszönheti azt a gyökeres kedvező fordulatot, ami a sebészetben bekövetkezett. Larrey kivívta teljes nagyrabecsülésemet és elismerésemet.”
Larrey alkalmazta a lárvaterápia módszerét is az egyiptomi és a szíriai hadjárat során. Ez az ókorban is használt módszer azt jelenti, hogy a fertőzött sebekre olyan légylárvákat helyeznek, amelyek csak a fertőzött-bomló szöveteket eszik meg, és ezzel megtisztítják a fertőzéstől azokat.Ez lehet viszolyogtató a mai modern eljárások mellett, de akkor, amikor semmiféle hatásos szer nem létezett a fertőzések leküzdésére, meglehetősen hatásos volt. Nem véletlen, hogy mivel a gyógyszerrezisztens sebfertőző kórokozók terjedőben vannak, újra visszanyúltak ennek az ősi módszernek szigorúan kontrollált változataihoz.
bélyegkép|170px|Larrey szobraa Val-de-Grâce templom udvarán