A Nyolc Boldogság Közösség (franciául Communauté des Béatitudes) egy katolikus karizmatikus, ugyanakkor szemlélődő és apostoli közösség, amely a római katolikus egyház tanítását vallva céljának tekinti az evangelizációt, a szegények megsegítését és az egység keresését más keresztény egyházakkal és Izrael népével.

Története

A Nyolc Boldogság Közösséget két házaspár alapította 1973-ban, Franciaországban „Júda Oroszlánja és Áldozati Bárány Közösség” néven. 1979. január 19-én Coffy érsek, az Albi főegyházmegye főpásztora elismeri a Közösséget „jámbor társulásként” (pia unio), az akkor hatályos kánonjog szerint.

1991-ben a Közösség úgy döntött, hogy a „Nyolc Boldogság Közösség” nevet veszi fel. Néhány hónappal később Mgr Meindre, Albi érseke jóváhagyta a Nyolc Boldogság Közösség szabályzatát, egyházmegyei jogú Krisztushívők Magántársulásává nyilvánítva a Közösséget.

2002. december 8-án a Laikusok Pápai Tanácsa öt évre jóváhagyta a Nyolc Boldogság Közösség Szabályzatát, majd meghosszabbította azt, a Közösség jelenlegi Szabályzatának jóváhagyásáig.

2011. június 29-én Mgr Le Gall, Toulouse-i főegyházmegye érseke jóváhagyta a Nyolc Boldogság Közösség Szabályzatát, a Társult Laikusok Szabályzatával együtt, így a Közösség Egyházmegyei jogú Krisztushívők Hivatalos Társulásaként alakult újjá, azzal a céllal, hogy a Megszentelt Élet Új Lelki Családjává váljon.

Szervezeti felépítés

A Közösség három ága Férfi Szerzetesi Ág, melynek egyes tagjai klerikusok (papok és diakónusok), Általános Elöljáró fennhatósága alatt, aki minden esetben pap, Női Szerzetesi Ág, Általános Elöljáró fennhatósága alatt, társult tagok, akik házasságban vagy egyedülállóként élő laikusok, vagy klerikusok (állandó diakónusok). Ők a Laikus Ágba csoportosulnak az Általános Moderátor irányítása alatt, saját Szabályzattal.

Kormányzat

A Közösséget Elnök vezeti, akit megszentelt életű (férfi és női) tagjai közül az Általános Közgyűlés választ meg. Az Általános Tanáccsal körülvéve dolgozik a kollegialitás szellemében és Isten akaratának közös keresésében az Ágak Elöljáróival, hatalmát pedig az egyes Ágak saját autonómiáját tiszteletben tartva gyakorolja.

A Közösség nemzetközi, jelen van az öt kontinensen, Magyarországon 1988-ban telepedett le.

A Közösség hivatása

A Közösség karizmája A Szentlélekben való élet: a Közösség életét meghatározza a Szentlélek befogadása és megtapasztalása, a nyitottság a karizmákra és a Szentlélek ajándékaira, amelyeket az Egyház megújításáért támaszt. A pünkösdi tapasztalat és mellette az eszkatológia kezdetektől fogva meghatározó elemei a Közösség lelkiségének. Az életállapotok kommuniója – a kommunióra való meghívás forrása és példája a szentháromságos élet. Apostolkodás – a Közösség aktívan részt kíván venni az Egyház missziójában és az új evangelizációban.

A Közösség lelkisége

Szemlélődő élet Lelkiségük merít a Kármel iskolájából (Karmeliták). A belső imát Ávilai Szent Teréztől, a gyermeki lelkületet pedig Lisieux-i Szent Teréztől szeretnék megtanulni. Belső ima (oratio). Minden közösségi tag naponta egy órát szentel a csendes belső imának, lehetőség szerint a kihelyezett Oltáriszentség előtt. Isten Igéjének olvasása. Napirendjükbe illesztik a szentírásolvasást (lectio divina). Mária szeretete. Monforti Grignon Szent Lajos tanítása szerint Szűz Máriának szentelik magunkat azzal a vággyal, hogy mindent vele és benne éljenek meg. Fáradozás az egységért és a választott népért. Imádkoznak, hogy megszűnjön Krisztus testében a megosztottság botránya. Úgyszintén imádkoznak a választott népért. Imádságból forrásozó apostoli élet. Az evangelizáció, a szegények szolgálata és a szükséget szenvedők vigasztalása némelyeket missziós (ad gentes) szolgálatra indít, másokat pedig a környezetükben élő embertársuk megsegítésére ösztönöz a szeretet konkrét cselekedetei által.

Élet a Lélekben A Közösség a kommuniót és a missziót kívánja kibontakoztatni.Fontos a spontán imádság, a szabad dicsőítés és a karizmák gyakorlása. A karizmák gyakorlását a közös jó szemszögéből ítélik meg, odafigyelve a Szentlélekre, hogy Isten bölcsessége szégyenítse meg az erőseket. A Közösség bizalommal felel a Lélek különböző hívásaira.

A Közösség létrejötte Magyarországon

Magyarországon 1988-ban telepedett le a közösség az esztergomi egyházmegyében, Péliföldszentkereszten, egy volt szalézi kolostorban, létrehozva a nemzetközi közösség első magyarországi alapítását. Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek hagyta jóvá az alapítást. Az épületben főként fiatalok számára tartottak lelkigyakorlatokat, befogadtak értelmi sérülteket, imacsoportokat fogadtak.

1994-ben ezt a házat az újrainduló szalézi rend visszavette.

A Közösség jelene Magyarországon

Jelenleg két házuk működik, az egyik Homokkomáromban, a kaposvári egyházmegyében, Nagykanizsa közelében; a másik Budapesten, az Örökimádás-templom (Üllői út 75-77.) mellett.

Homokkomárom

A ház azok szolgálatában áll, akik kiszakadva a világ forgatagából szeretnének több időt eltölteni csendben, imában és testvéri közösségben. Több lehetőséget kínálnak a rövidebb-hosszabb ott tartózkodásra: lelkigyakorlatokat különféle témákban, hivatástisztázó lelkigyakorlatot fiataloknak, nyári ifjúsági tábort (Tábor-Hegyi Napok), Bárány Tanítványai képzést, Názáret-iskolát, vagy csupán néhány csendes napot, bekapcsolódva a Közösség életébe, liturgiáiba. Fogadnak plébániai, iskolai, vagy a különböző lelkiségi mozgalmakhoz tartozó csoportokat is. Meghívásra plébániai, iskolai lelki napokat szerveznek. Ezen kívül idősek otthonában lelkigondozást, gimnáziumban és gyermekotthonban hitoktatást végeznek. Fogadják a homokkomáromi kegytemplomba érkező zarándokokat, Kék-túrázókat (egyénileg, vagy csoportosan), akik szeretnék megismerni a Kegytemplom történetét, vagy szívesen betérnének a Közösség kápolnájába. Kegytárgyboltot is működtetnek.Nyolc Boldogság Közösség honlapja

Budapest

A budapesti közösség tagjai az evangelizáció és az együttérzés szolgálatában tevékenykednek a következő területeken: szentségek felvételére való előkészítés (katekumenátus, jegyesoktatás), Imaiskola, kórházi lelkigondozás, teológiaoktatás, lelkikísérés, imaestek és lelki napok szervezése, az Eukarisztia tiszteletét előmozdító Központi Oltáregyesület munkájában való részvétel.

A Közösség belső egyházi jogi személy. Egyházjogi státusza: Krisztushívők egyházmegyei jogú hivatalos társulása amely azzal a céllal jött létre, hogy a megszentelt élet új lelki családja legyen.

A Közösség tevékenységei Lelkipásztori munka Imaestek, lelki napok szervezése Lelkigyakorlatok szervezése Együttérzés szolgálata Képzés, hitoktatás

Szexuális zaklatás a francia Nyolc Boldogság katolikus közösségben

2008. február 4-én a francia rendőrség őrizetbe vette Pierre-Étienne testvért, a bonnecombe-i Nyolc Boldogság katolikus közösség tagját. A vádak szerint a testvér 1985 és 2000 között legalább húsz, 15 év alatti gyermeket molesztált, áldozatai között fiúk és lányok egyaránt voltak.Le Parisien Pierre-Étienne letartóztatásárólLe Parisien egy kapcsolódó letartóztatásról A feljelentést – Pierre-Étienne testvér kérésére – az Émilie álnevet használó Muriel, a közösség egyik tagja tette meg.

Sajtóértesülések szerint a vallási közösség vezetői már 1998 óta tudtak Pierre-Étienne testvér pedofil tetteiről, de soha nem tettek feljelentést a rendőrségen, és csak 2000-ben tiltottak meg neki minden kapcsolattartást gyermekekkel.

2011. december 1-n a rodez-i bíróság bűnösnek mondta ki Pierre-Étienne Albert-t 38 rendbeli, fiatalkorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélés vádjában, és öt év börtönbüntetésre valamint kártérítés megfizetésére ítélte.lefigaro.fr: Béatitudes: 5 ans de prison

2011 májusában Philippe Madre általános orvost, a Közösség egykori általános elöljáróját az Egyház megfosztotta a klerikusi (állandó diakonus) rangjától, a hatalma alatt álló személyekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések miatt.la-Croix.com: Philippe Madre, ex-modérateur général des Béatitudes, réduit à l’état laïc

2011. november 16-i dátummal a Közösség általános tanácsa sajtónyilatkozatott tett közzé,la-Croix.com: Consultez le communiqué de presse des Béatitudes melyben leírják, hogy a Közösség alapítója, Gérard Croissant súlyosan megsértette az életállapotából adódó szexuális kötelezettséget, elsősorban a Közösségben élő nővérekkel, de egy ízben azonban egy fiatalkorú lánnyal szemben.

A Közösség elismeri a múltban elkövetett hibáit, és leszögezi, hogy az érintettek már nem tagjai a Közösségnek.

Jegyzetek

Források

Nyolc Boldogság Közösség magyarországi honlapja Magyar Katolikus Püspöki Konferencia: Nyolc Boldogság Közösség Nyolc Boldogság Közösség Facebook oldala Communauté des Béatitudes honlapja

További információk

Nyolc Boldogság Közösség magyarországi honlapja Nyolc Boldogság Közösség Facebook oldala Magyar Katolikus Püspöki Konferencia honlapja Országos Lelkipásztori Intézet Communauté des Béatitudes honlapja A Le Monde cikke Pierre-Étienne testvér letartóztatásáról Efraim testvér: Kései esők. A Júda Oroszlánja és Áldozati Bárány (mai nevén: Nyolc Boldogság Katolikus Közösség) születése; ford. Csaba Ildikó, Tarnay Dániel; Nyolc Boldogság Katolikus Közösség, Péliföldi-Szentkereszt, 1992

Kategória:Magyarországi katolikus közösségek, lelkiségi mozgalmak