A Pesti Izraelita Hitközség a történelmi Pest, majd Budapest 1873-as megalakulása után Budapest pesti részének izraelita közéletét összefogó vallási szervezet (hitközség) volt. A magyarországi zsidó emancipációs mozgalomban 1869-ben az asszimiláció-párti neológ irányzatot tette magáévá, amiért az egyet nem értők 1868-1869 fordulóján kiváltak és nézeteik szerint az asszimiláció-ellenes ortodox, vagy az akkori (részleges asszimilációs) állapotokat fenntartani kívánó statusquo ante irányzathoz csatlakoztak.
A hitközség 1793-ban önállósult az Óbudai Izraelita Hitközségtől és rövidesen Magyarország, majd a 19. század végére Európa és a világ legnagyobb és leggazdagabb zsidó közösségévé fejlődött. Egy időben Pest lakosságának mintegy 25%-a, azaz negyede izraelita származású volt. 1944-ben a náci megszállást követően megszűnt, helyét a zsidó tanács (Judenrat) vette át. 1945-ben újjáalakult, de régi formájában csak 1950-ig létezett. Ekkor a kommunista hatalom „Budapesti Zsidó Hitközség” néven egyesítette a Budai Izraelita Hitközséggel és az Óbudai Izraelita Hitközséggel, majd szoros állami felügyelet alá vonta. Utolsó vezetője 1945 és 1950 között Stöckler Lajos volt.
Ugyan Budapest 1873-as létrehozása óta többször is felvetődött egy közös, budapesti hitközség létrehozása, a budai, pesti és óbudai hitközségek 1950-es erőszakos egyesítésükig (1944-1945-öt kivéve) mindvégig önállóan, egymástól függetlenül működtek.
Története A történelmi Pesten már a középkorban is éltek zsidók, az idők során azonban többször is részben, vagy teljesen kitiltották őket a városból. A török uralom vége (1686, Buda visszafoglalása) után újra magyar kézre jutott városba több, mint száz éven át megakadályozták zsidók letelepedését; időről időre még a városi vásárok látogatásától is eltiltották őket, valamint megszállni is csak az igazoltan hivatalos ügyben Pesten tartózkodó zsidóknak engedélyezték (az 1720-as évek végéig még ezt sem).
A totális kitiltást 1783-ban oldotta fel II. József türelmi rendeletében, ami eredetileg a keresztény felekezetek között hirdetett teljes egyenlőséget ám ehhez kapcsoltan utólag a zsidók helyzetét is rendezték. Főként Óbudáról költöztek ide izraeliták. Ekkortól nemcsak beléphettek, de le is telepedhettek a városban, ipart is űzhettek és vallásukat is szabadon gyakorolhatták, igaz a városvezetés a további évtizedekben is igyekezett a legteljesebb mértékben akadályozni ezeket, valamint időről időre mindannyiukat kiűzni az elővárosokba. 1787-ben a mai Király utcában, a Hausler-féle majorságban nyílt meg az első imaházuk.
A pesti zsidóság ekkortól, azaz 1787-től kezdve forszírozta az elszakadást az óbudai hitközségtől, ami végül 1793-ban történt meg. A pestiek ekkor választották meg Boskovitz Wolf rabbit főrabbijuknak. Az emiatt kirobbant viszály Münz Mózes, az óbudai hitközség vezetője és egyben a kor egyik legtekintélyesebb magyarországi rabbija és Boskowitz közt kicsit több, mint két év alatt oda vezetett, hogy az ügy kivizsgálására felkért városi tanácsosok javaslata nyomán Boskowitzot 1796-ban a Helytartótanács megfosztotta hivatalától, a pesti zsidókat pedig megkérte, hogy válasszanak másik főrabbit, aki bárki lehet, kivéve Münz. Az óbudai Wahrmann Izraelre esett a választás, amivel véglegesült az önállósodás. Wahrmann kezdeményezésére 1799-1800-ban elkészült a hitközség első alapszabályzata. left|thumb|200px|Kunitzer Mózes arcképe Vásároltak temetőhelyet, majd 1805-ben kórházat, 1814-ben pedig iskolát alapítottak. Wahrmann halála után 10 éven át nem volt a főrabbi tisztsége betöltve,Oppenheimer Simon, Brill Azriel és Kunitzer Mózes voltak a Bet Din, a zsidó vallási bíróság tagjai, illetve később Bach József zsidó prédikátor voltak a pesti zsidó közösség vallási vezetői.
Mivel Pestről igyekeztek kiszorítani őket, így a városfalon kívül, az akkor még külvárosnak számító belső-Erzsébetvárosban telepedtek meg a legtöbben, azon belül is a mai Károly körút és Király utca sarkán állt Orczy-házban és környékén, mivel a mai Madách Imre téren rendezték a zsidó vásárokat. Az Orczy család tulajdonában álló épületet a család, felismerve az üzleti lehetőséget, szinte azonnal megnyitotta a városba és környékére újra beengedett zsidók előtt. A gyakorlatilag a kezdetek óta az óbudai zsidók érdekeltségébe tartozó épület a városfalon kívüli Pest legnagyobb építménye volt. Már 1796-ban zsinagóga nyílt benne, később több zsinagóga is működött az épületben, fénykorában egyszerre kettő is. Az 1730-as években emelt, többször bővített copf stílusú épületet 1937-ben bontották el, helyén ma a Madách-házak állnak. Ebben üzemelt mindvégig szigorú ortodox előírások alapján az Orczy kávéház 1936-ig. Az épület mögött a Király utca és környéke zsidókkal népesült be, kialakítva a pesti zsidónegyedet.
1836-ban Schwab Löw lett a főrabbi, aki modernizálta a teljes hitközséget. Egyházi vezetői gyakorlata egységessé tette a hitközséget, ami ekkoriban vált az ország legnagyobbjává. Ezzel párhuzamban világi vezetői, mint Ullmann Gábor, Boskowitz Löb József, Kunewalder Jónás, illetve Schossberger Simon Wolf kereskedelmi tevékenységük révén egyben a leggazdagabb hitközséggé is tették. Kezdeményezésére kérelmezték az 1839-40-es rendi országgyűlésnél a zsidóság emancipálását. Ugyan a többség támogatta az ügyet, Barkóczy László székesfehérvári püspök és Eötvös Ignác főtárnokmester összefogása nyomán ez részben meghiúsult. Az 1840. évi XXIX. törvénycikk a zsidókról1840. évi XXIX. törvénycikk a zsidókról (1840), 1000ev.hu kimondta a szabad iparűzés (gyáralapítás), kereskedelem és letelepedés jogát, ám továbbra is kitiltotta őket a bányavárosokból, valamint továbbra sem adta meg a teljes egyenjogúságot az ország keresztény lakosaival. Egyúttal kötelezték őket állandó vezetéknév használatára, valamint anyakönyvvezetésre. A törvény így is magyarosodási lázat eredményezett; az addig jobbára német és héber nyelvű közösség a héber hagyományos megtartása mellett egységesen magyarra váltott. Lőw Lipót szellemi vezérlete alatt hatalmas mennyiségű írást fordítottak magyarra, illetve rengeteg magyar nyelvű írás született, valamint a prédikáció nyelve is fokozatosan magyarrá lett.
1841-ben vette meg a hitközség a Síp utcai székházát (az épület ma a 12-es házszámot viseli), ami azóta is így funkcionál. A kommunista rendszer kiépülése után a budapesti hitközség mellett az országos irányítással megbízott szervezet is itt rendezte be központját, ami a rendszerváltás után is így maradt, azaz jelenleg a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége otthona is.
A hitközség lelkesen támogatta az 1848–49-es forradalom és szabadságharcot, amihez templomi ezüst kegyszereit ajándékozta a kincstárnak, valamint kamatmentes kölcsönt nyújtott, miközben tagjai között rendszeresen hadi célokra gyűjtéseket tartott, valamint állta a felszerelését a zsidó önkéntes honvédeknek. Schwab főrabbit a megszálló osztrák seregek a Neugebaude börtönbe vetik egy hazafias szónoklatáért, majd a szabadságharc után totális kontrollja alá vonták, anyagilag is kizsigerelve őket. right|thumb|250px|A Dohány utcai zsinagóga a levegőből A Bach-korszak alatti fokozatos enyhülés, valamint a kereskedelem fellendülése új erőt adott a korábban is robbanásszerűen fejlődő és növekvő pesti zsidóságnak; ekkoriban épült meg a fiú és leányiskola, valamint a még 1837-ben megszerzett Dohány utcai telken (ahová 1845-ben döntöttek a templomépítésről) 1854 és 1859 között a Dohány utcai zsinagóga a bécsi zsinagóga, a Stadttempel méreteit utánozva (de csak a későbbi bővítések során, 1902-ben vált Európa legnagyobb zsinagógájává). A még épülő templomnak Schwab lett az első rabbija. Schwab halála, 1857 után Meisel Farkas Alajost választották főrabbivá. Elkészülte után a Király utcai Orczy-ház mellett azonnal a közösség új központja lett.
Meisel ösztönzésére, vagy segédletével alakult meg a Talmud Tóra iskola, az Országos Izraelita Tanítóegyesület, az Aggok háza, illetve Bischitz Johanna szellemi és Gotteszmann Mária gyakorlati vezetésével 1866-ban a Pesti Izraelita Nőegylet. A nőegylet később az ország egyik legnagyobb jótékonysági szervezetévé nőtte ki magát, 1870-ben ők nyitották meg a népkonyhát, ami felekezetre való tekintet nélkül, minden szegény számára nyitva állt.
Az ekkoriban tömegével érkező kelet-európai zsidó bevándorlók révén az addig is nagyszámú pesti zsidóság Európa, illetve a világ egyik legnagyobb közösségévé nőtte ki magát.
A hitközség világi vezetője a kiegyezés idején a neves szemorvos, Hirschler Ignác volt, akinek ösztönzésére hívták életre 1866-ban a hitszónoki állást, amit Kohn Sámuel nyert el. Meisel 1867-es halála után Kohn lett a főrabbi. balra|bélyegkép|200px|Freudiger Mózes, a PIH-ből 1869-1870-ben kivált és önállósult Budapesti Ortodox Hitközség alapító-vezetője A kiegyezés után beálló hatalmas politikai változások a zsidóságot is mélyen érintették, mivel 1867. november 25-én életbe lépett az 1867. évi XVII. törvénycikk. Ez mindössze két rövid mondatból állt: „Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatnak”, illetve „minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet, ezennel megszüntettetik”.1867. évi XVII. törvénycikk , az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében, 1867. november 25. (törvényi erőre lépés) A teljes jogi és politikai, de nem vallási egyenjogúság komoly belső vitákhoz vezetett, ami 1868-ban egyházszakadást eredményezett. Az ebben az évben, december 10-re a pesti vármegyeházába összehívott és 1869. február 23-ig tartó országos kongresszuson az egységes, új irány kijelölése helyett a teljes asszimiláció pártján álló, a zsidóságot csak vallásnak tekintők többségi táborából gyakorlatilag azonnal, még decemberben kiszakadtak az ultra-ortodox, majd az ortodox hívek és megalapították a maguk ortodox hitközségét, majd valamivel később az ortodox és a többségi vélemény, azaz a neológia között egyensúlyozó statusquo ante hitközség, akik a közvetlenül az 1867 előtti állapotokat és irányvonalat látták helyesnek. A neológok csak vallásként, az ortodoxok etnikumként, a statusquo ante hívői pedig a „két nagy” között, egyszerre vallásként és valamilyen mértékben etnikumként is tekintettek (és tekint mindegyik irányzat ma is) a zsidóságra. A héber nyelv fontosságában is hasonlóan oszlott meg a felfogásuk; míg a neológok a magyar nyelvű prédikációt és kultúrát tették az első helyre, addig az ortodoxok ragaszkodtak a héberhez minden szinten, míg a középutasok a kettő közt álltak valahol ott, ahol a szakadás előtt voltak az állapotok.
A hitközséget nem viselte meg komolyabban a szakadás (ami az egész országon végigsöpört), mivel a jelentős többség a neológia híve volt, ahogy szerte az országban is. A Budapesti Ortodox Hitközség 1870-ben alakult meg, ahogy országszerte az ortodox hitközségek többsége is. Ők ekkortól fogva a Pesti Izraelita Hitközségtől teljesen függetlenül működtek, központjuk az Orczy-házban 1796 óta működő zsinagóga lett. A statusquo ante mozgalom központja az 1869-1872 között épült Rumbach utcai zsinagóga lett. Ők (ahogy szerte az országban máshol is) szintén saját hitközségbe tömörültek.