Kétkeresztúr (, korábban Kerestúry) község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Losonci járásban. Kis- és Nagykeresztúr egyesítésével jött létre.

Fekvése Losonctól 12 km-re keletre fekszik.

Története A régészeti leletek tanúsága szerint a község területén ősidők óta laknak emberek. A korai bronzkorból a pilinyi kultúra emberének települését tárták fel itt. A szlávok 10. századi településének nyomait is megtalálták itt.

A mai települést 1332-ben említik először. A 14. századtól két részből, Kis- és Nagykeresztúrból állt, melyek a 19. században egyesültek. Története során több nemesi család birtoka volt. 1828-ban 15 házában 133 lakos élt. Lakói mezőgazdasággal és szőlőtermesztéssel foglalkoztak. A Szakáll család nagybirtokán merinói juhokat tenyésztettek.

Vályi András szerint „Nagy, és Kis Keresztúr. Két Szabad puszták Nógrád Várm. földes Uraik Losonczy, és Záborszky Uraságok, fekszenek Osgyánnak szomszédságában, és annak filiáji."

A trianoni békeszerződésig területe Nógrád vármegye Losonci járásához tartozott. 1938 és 1944 között újra Magyarország része. 1948-ban a nagybirtokot felosztották.

Népessége

1910-ben 291-en, többségben magyar anyanyelvűek lakták, jelentős szlovák kisebbséggel.

2001-ben 205 lakosából 157 szlovák és 44 magyar volt.

2011-ben 186 lakosából 157 szlovák és 22 magyar volt.

2021-ben 179 lakosából 152 szlovák, 22 magyar (12,3%), 1 cseh, 1 egyéb, 3 ismeretlen nemzetiségű volt.

Nevezetességei

Evangélikus temploma 1886-ban épült. Neoklasszicista kastélya 1870-ben épült, 1903-ban átépítették.

Jegyzetek

Külső hivatkozások Hivatalos oldal Községinfó Kétkeresztúr Szlovákia térképén Rövid történet

Ketkeresztur Kategória:Nógrád vármegye települései