A Hármashatár-hegyi turistaház egykori turistaház a Budai-hegységben, Budapest III. kerületében. Helyén jelenleg étterem működik. Tőle nem messze, az egykori pilótaotthon átalakításával 2016-ban hozták létre az új Hármashatár-hegyi turistaházat.

Történelem A Budapesti Turista Egyesület már az 1890-es években tervezte turistaház építését a Hármashatár-hegyen, de azt végül a Budapest Sport Egyesület (BSE) valósította meg 1926-ban. A terveket Ivántsó István műépítész készítette. Az építkezést a főváros tanácsa két részletben pengővel támogatta, de száz száz pesti és budai vállalkozó is az ügy mögé állt pénz vagy építőanyagok biztosításával.

A csúcs alatt felhúzott zömök terméskőépület csak nevében volt menedékház, valójában vendéglői szolgáltatást nyújtott. A 150 fő befogadására alkalmas épület félkör alakú ebédlőjéből és teraszáról szép kilátás nyílt a városra. 1927-ben vendéget fogadott, az autóút 1928-as megépülése és a vasárnapi buszjárat beindítása után, 1933-ban pedig már -et.

A közút megépülése után a turistaház funkciója megváltozott. A BSE 1935-ös évkönyve így fogalmaz: „Ahol az autó kezdődik, ott a turistaság végződik. Menedékházunk az autó fejlődésével mindinkább vendéglő lett.” Ennek megfelelően a ház kezelését átadták a fővárosnak.

A vendéglőt a II. világháború után a III. ker. Vendéglátóipari Vállalat üzemeltette. Helyén jelenleg az Udvarház Étterem működik.

Jegyzetek

További információk Pápa Miklós – Dénes György: Budai-hegység útikalauz. Sport, Budapest, 1982. 233. oldal

Kategória:A Budai-hegység turistaházai Kategória:Budapest III. kerületének építményei Kategória:Budapest elpusztult építményei Kategória:Hármashatár-hegy Kategória:Magyarország elpusztult turistaházai