right|thumb|300px|Barót központja a római katolikus templommal Erdővidék történelmi tájegység Erdély keleti részén, Kovászna megye északnyugati sarkában. Főként a Baróti-medence településeit foglalja magába.
Népesség, települések Legnagyobb település Barót 5264 lakossal (hozzácsatolt településekkel 8672).
Települések (vastag betűvel a községközpont, zárójelben a lakosok száma a 2011-es adatok szerint): Alsórákos (2856 fő) – Brassó megye Apáca (3169 fő) – Brassó megye Bardoc (864 fő), Erdőfüle (1142 fő), Olasztelek (721 fő), Székelyszáldobos (2001 fő) Barót (5264 fő), Felsőrákos (878 fő), Köpec (1000 fő), Miklósvár (442 fő), Bibarcfalva (672 fő), Bodos (416 fő) Bölön (1370 fő), Bölönpatak (1489 fő) Nagyajta (940 fő), Középajta (775 fő) Nagybacon (1920 fő), Kisbacon (499 fő), Magyarhermány (1229 fő), Szárazajta (697 fő), Uzonkafürdő (58 fő) Ürmös (1976 fő) – Brassó megye Vargyas (1647 fő)
Domborzat Erdővidék területe a Brassó megyébe átnyúló résszel együtt kb. 600 km². Domborzatát a tektonikus eredetű Baróti-medence (468–500 m tszf.), a Baróti-hegység északi része és az Olt völgye uralja. Nyugaton a Persányi-hegység és a Rika-hegység, északkeleten a Déli-Hargita található még. Ez utóbbi hordozza Erdővidék legmagasabb pontját, az 1558 méteres Kakukk-hegyet. A Fekete-hegy (826 m) lábánál, az Olt-szorosban található Kovászna megye legalacsonyabb pontja (468 m). Erdővidék legnagyobb folyóvizei az Olt, a Kormos-patak, a Barót-patak és a Vargyas-patak. Egész Erdővidék az Olt vízgyűjtő területéhez tartozik.
Vargyastól 10 km-re északra, az Alsó-Mál (935 m) tövében található a Vargyas-szoros, a Vargyas-patak 3 km hosszú szurdokvölgye hatalmas sziklákkal és barlangokkal (köztük az Orbán Balázs-barlang). Ez a Székelyföld egyik legnagyobb karsztvidéke.
A Baróti-hegység és a Déli-Hargita találkozásánál helyezkedik el a Nagy-Murgó (1016 m), amely a Keleti-Kárpátok vulkáni vonulatának a legdélibb hegycsúcsa. A Nagy-Murgó északi oldalában van a borvízforrásairól ismert üdülőtelep, Uzonkafürdő.
Erdővidék földjén minden földtörténeti korszak képződményeit megtaláljuk. Változatos forma- és színgazdagság jellemzi a vulkanikus, üledékes és átalakult eredetű kőzetek és ásványok világát. Ezzel a sokrétű és bonyolult földtani felépítéssel kapcsolatosak a vidék, értékesíthető ásványi kincsei is, mint a szén, vasérc, kovaföld (diatomit), mészkő, a különböző fajtájú épületkövek, a betonit, opál, szerpentin és az azbeszt.
Az utóvulkáni működéseknek köszönhető a vidék közel másfélszáz ásványvízforrása. A források vegyi összetétele nagyon változatos, gyógyhatásuk pedig különbözik.
right|thumb|300px|A Déli-Hargita vonulata, legmagasabb pontja a Kakukk-hegy (1558 m). Előtérben: balra a Tortoma (701 m), jobbra a Tirkó (655 m) A medencét körülvevő hegykeret magassága 600 és 1550 m között váltakozik. A nyugati irányból érkező utas először az északkeleti látóhatáron kéklő Dél-Hargita vonulatát pillantja meg. Ennek Nyugati pereme Erdővidék szerves részét alkotja. Ez a hegyvonulat Uzonkafürdőnél kezdődik. Tömegét a harmadkorvégi és negyedkoreleji vulkanizmus termékei, andezitféleségek képezik. A Bacon és Súgó patak forrásvidékei felett emelkednek a Nagy-Murgó (1016 m), Kis- és Nagy-Piliske (1178 és 1374 m) és Mitács (1280 m) csúcsai.
A Nagy-Piliske tetejéről látszik a vidék két hegyi átjárója: északon a Mitácsi- (1210 m) és délen a Hatodi-hágók (710 m).
A Mitács körzetének nevezetesebb masszívuma a Fenyős-hegy (1317 m) és a Feketehegy (1368 m). Északi folytatásukban következik a Kakukkhegy (1558 m) bükkösökkel és a magasabb övezetekben lucosokkal borított hegytömege. Kiterjedt magashegyi legelőkkel borított és fenyvesekkel szegélyezett hegyhátak kötik össze ezt az övezetet a Kormos forrásvidékénél fekvő másik nagy vulkáni kráter-maradvánnyal, az 1079 m magasságban fekvő Luccsal.
A Kormos és Vargyas vízfolyásai között dél felé húzódó hegynyelvekké szabdalt erdős vidék sem fogad kevesebb látnivalóval. Kormos köve (1167 m), Suvadás teteje (957 m), Borzaskút-tető (986 m) és a Lestető (988 m) kellemes kirándulóhelyek, főleg ősszel, lombhullás idején. Erről a vidékről gyűjti vizeit a Kormosba ömlő Halaság pataka, a Muhar-, Fenyős- és Kuvaszó patakok. Ahol a Dél-Hargita déli nyúlványai hegylábi dombokká alacsonyodnak és ahol a Volál patakot felvevő Kormos az erdővidéki lapályra lép, ott sorakoznak Erdővidék északi települései: Erdőfüle, Bardoc, Száldobos és Olasztelek.
A Baróti medence keleti peremén, az uzonkai völgytől keleti irányba húzódó szelíd hajlású hegyhátak sorozatából áll – a Barcaság lapályáról északnak tartó Olt jobb partját követő Baróti-hegység. Erdővidéken két vonulatra szakad és közrezárja a Szárazajtai és Bodosi medencéket, amelyekben a hasonnevű települések helyezkednek el.
Az ezer métert megközelítő Bükkfej (821 m), Harcsa (805 m), Kopasztető (891 m), Teksefej (935 m), Vadastető (971 m) és Nagy-Kénos (1014 m) tömegei alkotják ezt a hegyláncot. Völgyeikben folynak észak felé Setét-, és Besenyő patakok, valamint délebbre a Köpec, Ajta és Bölön pataka. Ennek a hegyszakasznak is két jelentősebb hegyi átjárója van: északon a Zalánpatak és Málnásfürdő közötti, valamint délen a Vadasi-hágó (949 m).
Erdővidék nyugati irányában a Persányi-hegység vonulata választja el az Erdélyi Medencétől. Ennek az Olt alsórákosi szorosa és a Hagymástető közötti szakaszát népiesen Rika-hegységnek vagy Rikának nevezik. Az átlagosan 1000 m alatt maradó hegycsúcsok – különösen a déli szakaszon – összefüggő erdőtakaróval fedettek. Az északi részen mészkőszirtek és sziklafalak teszik változatossá a hegyvonulatot. Apáca, Ürmös és Ágastonfalva felett, a Feketehegy (966 m) és a Jáhoros (808 m) csúcsok vonulata által húzott gerinc alkotja a látóhatárt.
A Köveshegy nyugati oldalában van a környékbeliek által régóta ismert, de a tudomány számára majdnem ismeretlen barlang, a Tolvajos cseppkő-barlang. A barlang vidékétől északabbra fekvő Jáhoros masszívuma meredek mészkősziklák formájában ereszkedik alá a keskeny szorosban kanyargó Oltra. Ez az Olt Alsórákosi szorosa.
Ágostonfalvánál a Barca síkjáról észak felé tartó Olt hirtelen nyugati irányba fordul és a festői alsórákosi völgyszoroson át, az Erdélyi Medence felé tart. Ez a völgyszoros – a Baróti medence nyugati kijárata – a Kárpát-kanyar földtanilag legváltozatosabb területe. Természetföldrajzi érdekességei, különleges növényvilága, legendás várromokkal tarkított területe páratlan a maga nemében.
A szorostól északra a legendás Rika terül el. Vonulatát a Felsőrákos feletti Feketehegy (823 m), a Somos tető (723 m), a Hegyestető (684 m) és a Lapias gerince alkotja. Masszivumaik között szép völgyekben folynak a Kormos mellékvizei a Rika és a Nádas. Itt halad át és vág neki a Rika “ősrengetegének” a régi idők óta használt Rika út.
A Rika patak völgye feltárta a természetjáró számára a hegység változatos kőzet- és ásványvilágát. Húsvörös jáspis, hófehér alabástrom és dolomit, almazöld dacittufa található. Fennebb a völgyben a Rika-tető (681 m) felé egy sós vizű kút is van. A rikai átjáró a múlt század elején veszítette el jelentőségét, miután 1903-ban megnyitották a vargyasi Hagymás patak völgyén, a Hagymási-hágón (784 m) átvezető új országutat.
A Vargyas patak és a Hagymási hágó közötti mészkőképződményekben és átalakult kőzetekben gazdag hegyszakasz, a Gódra legmagasabb pontja a Dugaszó-tető (1012 m). Ebben az övezetben található megyénk egyetlen karsztos területe, szép dolinákkal. Az itt levő Kecskehim mészkősziklánál, Kajibáskőben és a Merke-tető északi oldalában barlangszerű bemélyedések találhatók. A Hagymást délről határoló hegygerincen, az ún. Lapiason pedig Kustaly vára középkortól omladozó romjait fedi sűrűn nőtt bozót.
A Vargyas patak mentén, amely egyébként a Persány és Dél-Hargita közötti határt alkotja, erdőkitermelő út vezet a homoródalmási cseppkőbarlanghoz, a Vargyas patak völgyének festői mészkőszurdokához.
A Baróti medencét körülvevő hegykoszorút körös-körül egy hegylábi dombsor összefüggő övezete kíséri, amelynek magassága 520 és 600 m között váltakozik. Ez az övezet szerkezeti szempontból a medencekitöltő fiatal üledékek zónájába tartozik. Az erózió által legömbölyített és kultúrnövényekkel borított dombhátak formájában könnyen felismerhető. A tájegység jellegzetes részei a Barót feletti Tőkéstető (576 m), Aratás teteje (580 m) és az Ágostonfalva feletti Deasupra Dosului (620 m).
A hegylábi dombsor és a kimondott síkság közötti határvonalat a dombok 20–30 m magas meredek lejtői képezik. Az erdővidéki sík területek ó- és új-alluviális térszíneinek magassága 460 és 490 m között váltakozik. Az Oltkanyar környékére esik a medence legmélyebb pontja (486 m), amely egyben a vidék vízfolyásainak erózióbázisát is képezi. A Kormos és a Barót, valamint az Olt folyását követő síkságot, a pár méterrel magasabb folyóvízi teraszok uralják.
Az Oltkanyar környékén, fűz és égerbokrok sorai között vezet a Zarándok útja, amelyet már a rómaiak ismertek és használtak. Valószínű, hogy az olthévízi római tábort kötötte össze a baróti Véceren álló őrtoronnyal.
Éghajlat A Baróti medence éghajlatát befolyásoló főbb tényezők a zárt medencejelleg és a tengerszint feletti magasság összefüggéseinek eredményei. Erre a területre is érvényesek a kárpátközi medencék területére jellemző mérsékelt klimatikai sajátosságok. A délelőtti órákban, amikor az atmoszféra magasabb rétegei már felmelegedtek, még mindig hideg ködös levegőréteg borítja a medencét (hőmérsékleti inverzió). Így a hirtelen jelentkező szélsőségek miatt, a vidék éghajlati tényezői változó jellegűek. Különösen ősszel a már említett hőmérsékleti inverziók következtében késő délelőttig fehér köd és felhőréteg borítja a medencét. A magasabb hegyek régióiban kitűnőek a látási viszonyok. A déli órákban bomlik meg csak a levegőoszlop egyensúlya a medence felett. Erdővidék éghajlati viszonyait érezhetően befolyásolják az uralkodó szelek. Leggyakoribbak minden évszakban az Erdélyi Medence felől áramló nyugati szelek, még télen is. Csupán a hóviharos hideg télelők alkalmával jelentkeznek a Nemerén, Berecki havasokon és a Dél-Hargita vonulatain átbukó hideg, keleti szelek.
Élővilág Erdővidék változatos felszínét kiegészíti, szebbé és élményekben gazdagabbá teszi az élővilág. Ritka fák, maradványnövények és a gazdag állatvilág emelik a táj turisztikai értékét.
A medence alacsonyabb részein tekintélyes területeket foglalnak el a harangvirágos-margarétás rétek. Fűz és éger galériaerdők által kísérve hatalmas meandereket rajzoltak azokra az Olt és a Kormos.
A települések feletti hegylábi zóna mezőgazdasági kultúrnövényekkel és gyümölcsösökkel borított dombjaira helyenként mélyen benyúlnak a lomblevelű erdők. Az erdőszéli övezetet, a meredek patakmedrek oldalait különböző cserjék, így galagonya, kökény és mogyoróbokrok gazdag vegetációja borítja. Ezek mellett szillevelű bajnóca, som, fagyal és kutyabenge virít. De nem ritka az ostorménfa (Viburnum lantana) és a kutyabangita sem. Rendhagyó módon ebben az övezetben a települések felett ültetett fenyőerdők foltjait látjuk.
Az egykor összefüggő övezetet alkotó tölgyerdőknek ma már csak foltjaik maradtak meg. A medence mélyebben fekvő dombjairól kivágták azokat, emlékeiket csak a Tökés, Cserető, Csutakos elnevezések őrzik.
Lassan, néha észrevétlenül adja át helyét ez az övezet a hatalmas kiterjedésű bükkösök birodalmának. A bükk a lomblevelű erdők uralkodó faja a Persányi-hegységben is, ahol különösen az Olt völgyszorosának két oldalán és a Nádas patak forrásvidékén (Feketetó) egységes állományokat képez. Hasonló összefüggő övezeteket alkot a Dél-Hargitában is Gyöngyerdőben, a Feketehegyen és a Kormos völgyében.