Gömörlipóc () község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Rimaszombati járásban.

Fekvése Rimaszombattól 35 km-re, északkeletre fekszik. Gömörlipóc zsákfalu, egyetlen úton közelíthető meg Szilistye (5 km) felől.

Délről Szeleste, nyugatról rövid szakaszon Balogrussó, északnyugatról Dobrapatak, északkeletről Ratkószabadi, keletről pedig Újvásár községekkel határos. Keleti határa járáshatár a Rimaszombati- és a Nagyrőcei járás között.

4,0946 km²-es területe nem változott a 20. század során.

Története 1413-ban „Lypolch" alakban említik először. 1427-ben „Lypowch", 1450-ben „Lypoch" néven szerepel az összeírásokban. 1427-ben 7 portája volt. A Derencsényi, majd a 17. századtól több nemesi család birtokolta. 1773-ban 16 jobbágy és 32 zsellércsalád élt a településen.

A 18. század végén Vályi András így ír róla: „LIPÓCZ. Tót falu Gömör várm. földes Urai G. Kohári, és több Uraságok, lakosai külömbfélék, fekszik Dobozhoz közel, és annak filiája, határja is hozzá hasonlító."

1828-ban 40 házában 338 lakos élt, akik állattartással, kézművességgel, idénymunkákkal foglalkoztak.

A 19. század közepén Fényes Elek eképpen írja le: „Lipocz, tót falu, Gömör és Kis-Honth egyesült vmegyében, Ratkohoz délre 1/2 mfd., 11 kath., 327 evang. lak., kik bordákat csinálnak, s viasszal kereskednek. Erdeje bikk, nyár és mogyorófákból áll. F. u. többen. Ut. posta Rimaszombat."

Borovszky monográfiasorozatának Gömör-Kishont vármegyét tárgyaló része szerint: „Lipócz, tót kisközség, 69 házzal és 329 ág. ev. h. vallású lakossal. E község 1413-ban Lypolch néven a Derencsényiek birtoka. Az idők folyamán a Derencsényiek többi birtokainak a sorsában osztozott, míg végre a Coburg herczegi család tulajdonába került. Lakosainak nagy része sonkoly-szedéssel és viaszk-kereskedéssel foglalkozik. Ág. h. ev. temploma 1793-ban épült. Postája Ratkó, távírója és vasúti állomása Rimaszombat."

A trianoni diktátumig területe Gömör-Kishont vármegye Ratkói járásához tartozott.

Népessége

1910-ben 295, túlnyomórészt szlovák anyanyelvű lakosa volt.

1921-ben 254 lakosa volt, ebből 237 szlovák nemzetiségű, 225 pedig evangélikus vallású.Az 1921-es csehszlovák népszámlálás adatai

2001-ben 75 lakosából 57 szlovák és 13 magyar volt.

2011-ben 97-en lakták, ebből 51 szlovák és 26 magyar volt.

2021-ben 90 lakosából 5 (+1) magyar, (+1) cigány, 82 (+4) szlovák, 1 egyéb és 2 ismeretlen nemzetiségű volt.ma7.sk

Nevezetességei Evangélikus temploma 1793-ban épült.

Jegyzetek

Külső hivatkozások Községinfó Gömörlipóc Szlovákia térképén E-obce.sk

Gomorlipoc Kategória:Gömör és Kis-Hont vármegye települései