Az epigramma irodalmi műfaj. Rövid, tömör, csattanós költemény. Két szerkezeti részt (expozíció/előtag és klauzula/utótag) kapcsol össze, melyek általában ellentétben állnak egymással: először egy tényt vázol, majd egy váratlan következtetéssel jut el egy megállapításig, amely gyakran az első szerkezeti résszel ellentétes. Léteznek magasztos hangvételű, dicsőítő, valamint csípős, humoros epigrammák. Az újkori költészetben a didaktikus és az antik hagyományokat ápoló költészet kedvelte különösebben: a humanizmus és a klasszicizmus.

Más meghatározás szerint: az epigramma műfaji alapvonása a rövidség és a tömörség. Az ókori költészetben ugyanis a halottakat jellemző (gyakran varázsigeként használt) mondásokból alakult ki a műfaj: ez vált felirattá, kőbe vésve, a síremléken (a szó 'rávésés'-t, 'felirat'-ot jelent).

Általában két elem van: valamilyen tény (tárgy, dolog, személy) és a hozzá kapcsolódó, gyakran szellemes, ötletes megjegyzés, gondolat, csattanó. Ennek a két elemnek megfelelően van előkészítő része (előtagja) és lezáró része (utótagja), mely többnyire egy fordulat után következik. Gyakran jellemzi a műfajt ellentétek egységbe foglalása.

Az epigramma témája, hangneme, célja szerint igen változatos: megörökíthet gyászt, szerelmet, sokféle életmozzanatot; van tanító, harci, gúnyos (szatirikus) és politikai változata is.

Kedvelt versformája a disztichon, de más versformákban is gyakori.

Története Eredetileg az ókori görögöknél az epigramma egy verses feliratot jelentett sírköveken (sírfelirat) vagy más tárgyakon, majd az i. e. VI. századtól önállósult lírai műfajjá vált. A görögöknél még komoly, érzelmes hangulatú, majd később a rómaiaknál már csípős, szatirikus jellegű.

Példák Szimónidész (Kr. e. 5-6. sz.) nevéhez fűződik a hősi epigramma leghíresebb változata:

Kölcsey Ferenc: Huszt „Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék; Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém. És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán? Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort; Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!”

Szerzők bélyegkép|Martialis bélyegkép|Catullus Anthologia Palatina – görög epigrammagyűjtemény I. Damasus pápa – sírfeliratok Szimónidész – A Thermopülai-i hősökre Anakreón – Gyűlölöm azt... Aszklépiadész – Életuntság Catullus – Gyűlölök és szeretek Martialis – Könyveiről Goethe és Schiller – Xéniák (1796) Janus Pannonius Szilviához Kigúnyolja Galeotto zarándoklását Pannónia dicsérete A narni Galeottóhoz Egy dunántúli mandulafáról Balassi Bálint Fulviáról Az erdéli asszony kezéről Zrínyi Miklós – Az idő és hírnév Kazinczy Ferenc – Tövisek és virágok Batsányi János – A franciaországi változásokra Berzsenyi Dániel – Napoleonhoz Kölcsey Ferenc Huszt Emléklapra Versenyemlékek Vörösmarty Mihály Pázmán Magyarország címere Petőfi Sándor – Felhők József Attila Egy spanyol földmíves sírverse Két hexameter Illyés Gyula Jog a XX. században Egy népfinak Táviratok

Források Literatura.hu lexikon: Epigramma jelentése Fazekas Kulturális Enciklopédia: Epigramma szócikk

Kategória:Költői műfajok