IV. (Boldog) Károly (teljes nevén: Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Österreich; Persenbeug, Ausztria, 1887. augusztus 17. – Funchal, Madeira szigete, 1922. április 1.) osztrák főherceg, a Habsburg–Lotaringiai-ház utolsó uralkodója, 1916 és 1918 között I. Károly néven az Osztrák CsászárságHivatalosan: A Birodalmi Tanácsban Képviselt Királyságok és Országok; német nyelven: Die im Reichsrate vertretenen Königreiche und Länder. utolsó császára és IV. Károly néven Magyarország utolsó királya, az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó uralkodója. Emellett az utolsó cseh és az utolsó Habsburg-Lotaringiai-házból származó horvát király is egyben. Kétévi uralkodása után Ausztriát és Magyarországot köztársasággá kiáltották ki. Nem mondott le, de az új államformát elfogadta, mely az eckartsaui nyilatkozatban olvasható. 1921-ben két alkalommal is megpróbált visszatérni a trónra, sikertelenül.
Ottó Ferenc főherceg és Mária Jozefina szász királyi hercegnő fia, Ferenc József császár örökösévé vált, miután nagybátyját, Ferenc Ferdinánd osztrák főherceget meggyilkolták 1914-ben, Szarajevóban. 1911-ben feleségül vette Zita bourbon-parmai hercegnőt. Személyét tisztelik a római katolikus egyházban, miután II. János Pál pápa 2004. október 3-án boldoggá avatta.
Károly 1916. novemberében lépett trónra, Ferenc József halála után. Titkos kísérleteket tett, hogy tárgyaljon az Osztrák-Magyar Monarchia első világháborúból való kilépéséről, de sajnos nem járt sikerrel. Károly azon törekvései ellenére, hogy szövetségi unióvá alakítsa a birodalmat, a monarchia bomlani kezdett: kikiáltották Csehszlovákiát és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot, Magyarország pedig 1918. október végén megszakította a monarchikus kapcsolatokat Ausztriával. Az 1918. november 11-i fegyverszünetet követően, Károly lemondott az állami ügyekben való részvételről, ugyanakkor a trónon maradt. Másnap kikiáltották a Német-ausztriai Köztársaságot, és 1919 áprilisában az osztrák parlament hivatalosan is trónfosztotta, majd Svájcba száműzte.
Károly élete hátralévő éveit a monarchia helyreállításával töltötte. Két kísérletet tett a magyar trón visszaszerzésére 1921-ben; mindkettő kudarcot vallott Horthy Miklós régens támogatásának hiánya miatt. Károlyt másodszor is száműzték, immár a portugáliai Madeira-szigetére, ahol nem sokkal később megbetegedett, 1922-ben pedig légzési elégtelenség okával hunyt el.
Gyermekkora Habsburg-Lotharingiai Károly Ferenc József 1887. augusztus 17-én született Persenbeug várában (Alsó-Ausztria), Ottó Ferenc főherceg és Mária Jozefa szász királyi hercegnő elsőszülött gyermekeként. Két nappal később keresztelte meg a várpalota kápolnává alakított dísztermében Johann Binder Sankt Pölten-i püspök, keresztapja Károly Lajos főherceg, I. Ferenc József magyar király öccse lett. Édesanyja révén szigorú, vallásos nevelést kapott, amely a későbbiekben már csak azért is fontossá vált, mert apja, Ottó főherceg életvidám természete és politikai kérdésekben való érdektelensége közismert volt.Ottó főherceg gyakran megbotránkoztató viselkedése révén kiérdemelte a „szép Ottó” gúnynevet. Károlyt vidám és szófogadó gyermekként ismerték, ezek mellett hamar megmutatkozott egész életét végigkísérő buzgó vallásossága (hitoktatója gyermekkorában Geggerle domonkos rendi szerzetes volt). Ugyancsak jól jelzi már gyermekkorában is meglévő szociális érzékenységét, hogy ünnepekre kapott ajándékait rendszeresen szétosztogatta a kastély körüli gyermekeknek, egy alkalommal pedig a kastélypark főkertészénél munkát szeretett volna vállalni, azzal a céllal, hogy fizetését szegénysorú gyerekeknek adhassa.
Ugyancsak Mária Jozefa hercegnőnek köszönhetően, a közhiedelemmel ellentétben neveltetése kiskorától kezdve trónörököshöz illő volt. Hároméves korától angol (ír származású) nevelőnő foglalkozott vele, ennek köszönhetően német anyanyelve mellett hamar elsajátította az angol nyelvet. A magas színvonalú oktatás idejét szigorú napirend jellemezte: a főherceg minden nap hat órakor kelt és hideg vízben mosakodott, első magánórája háromnegyed hétkor kezdődött, a tanulási idő pedig fél egyig tartott, a villásreggeli elfogyasztása után néhány órát a szabadban töltött, majd a kisebb uzsonna elfogyasztását követően ismét tanórákat vett. Hétéves korától írni és olvasni tanult, emellett megkezdte a francia, a cseh és a magyar nyelv elsajátítását. További tárgyakként pedig a lovaglás, a torna, a vívás, az ének és a zongora szerepelt órarendjében. További fontos változást jelentett számára, hogy nevelésének irányítását Georg Wallis gróf vette át.
Magyar nyelvismerete szempontjából szerencsés körülmény volt, hogy éppen ekkoriban (1894) nevezték ki apját a soproni huszárezred parancsnokává (így a család Sopronba költözött), továbbá az a tény, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia egyik fő nyelveként ismerete elengedhetetlen volt a leendő trónörökös számára. Magyartanárjául Póda Endre soproni apátplébános javaslatára Tormássy Jánost, a soproni katolikus elemi iskola igazgatóját nevezték ki. Magyar nyelvi képzésén számottevő magyar irodalmi és történelmi műveltségre is szert tett, ez irányú műveltségét pedig később Tormássy János fia, Artúr segítségével fejlesztette tovább, aki a családdal együtt utazott vissza Bécsbe, amikor Ottó főherceget 1896-ban vezérőrnaggyá léptették elő.
Károly gyermekkorával kapcsolatban fontos megemlíteni gyenge fizikumát, amely miatt több alkalommal is meg kellett szakítani szigorú nevelését. Egészségi állapota ezt 1895-1896-ban indokolttá is tette, amelynek eredményeként elrendelték, hogy a főherceg minél több időt töltsön testmozgással, lehetőleg a szabadban. Ezzel egyetértett Jozef Holzlechner is, aki Wallis gróf felügyelete alatt segédnevelőként a főherceg oktatását irányította. Az óvintézkedéseknek köszönhetően állapota hamar feljavult, legközelebb csupán 1903-ban romlott le rövidebb időre.
Nevelésének a korban ritka momentuma volt, mikor többek közt Wallis gróf és Holzlechner javaslatára a gimnázium négy alsó osztályát nyilvános iskolában (1897-1901 között) a bécsi bencés gimnáziumban (Schottengymnasium) végezte el. „Tanárai nagyra értékelték szorgalmát és tehetségét, diáktársai pedig kedvelték páratlan közvetlenségéért és emberszeretetéért. A fennhéjazásnak nyoma sem volt Károlyban, akit társai viszonzásul nem a hivatalos „királyi herceg” vagy „főherceg” titulussal illettek, helyette inkább előszeretettel „Főkárolynak” („Erzkarl”) szólítottak. Nyíltsága, szelídsége, vallásos jámborsága tiszteletet parancsolt, nem volt szükség udvari beavatkozásra, hamar meghódította környezetét, és megtalálta helyét az iskolában.” Középiskolai évei alatt, saját bevallása szerint, a magyar diákok vallásos és hazafias, Zászlónk nevű lapjának rendszeres olvasója volt. Tanulmányai végeztével az érettségi vizsga következett, amelyet az uralkodó felszólítására végül a nyilvánosság kizárásával tett le. Ennek oka az volt, hogy Károly herceg 1900-ban (Ferenc Ferdinánd gyermekeinek a trónigénytől való megfosztása révén) praesumptív trónörökössé lépett elő. Az érettségihez hasonló polgári megmérettetés pedig a király szerint nem lett volna rangjához illő.
A nyári időszakok jelentős részét utazással töltötte, 1901-ben nevelőjével bejárták Magyarországot, Galíciát és Bukovinát. Emellett inkognitóban, egyszerű körülmények között hosszabb európai utazásokat is tettek (1902-1903 között Franciaországban, Németországban, Angliában és Svájcban jártak), amivel a főherceg világlátását és gyakorlati tapasztalatait kívánták fejleszteni.
Ifjúkora Tanulmányai Károly főherceg 1905-ben, tizennyolc éves korában kezdte meg katonai szolgálatát. Október 1-jén az uralkodó a VII. gyalogezred hadnagyává nevezte ki, ezért Károly szolgálattételre bevonult. Az általános fizikai és elméleti kiképzést kapta, kivételezés nélkül. Katonai kiképzése idején Tormássy felügyeletével folytatódott magyar nyelvi oktatása is. 1906 őszén, alapkiképzését követően udvari parancsra Prágába költözött. A prágai német egyetem hallgatójaként két évig közjogi és egyházjogi tanulmányokat folytatott későbbi kabinetfőnöke, Arthur Polzer-Hoditz által kidolgozott tanmenet alapján. E sűrített tanterv mellett művészettörténetet és közgazdaságtant is hallgatott. Tanárai és életrajzírói egyetemi évei alatt is kiemelik szorgalmát és jó memóriáját.
1906-ban Prágában érte a hír, hogy édesapja Ottó Ferenc főherceg hosszú szenvedés után november 1-jén Bécsben elhunyt. Károly gyámjává ekkor Ferenc Ferdinánd trónörököst nevezte ki a király, nem túl hosszú időre, hiszen 1907. augusztus 17-én húszéves korában Károly főherceget nagykorúvá nyilvánították. 1908-ban fejezte be egyetemi tanulmányait, ekkor német anyanyelve mellett magas szinten beszélte az angol, a francia, a magyar és a cseh nyelveket, de rendelkezett latin és görög nyelvismerettel is.
Házassága bélyegkép|balra|IV. Károly hangja (első világháborús lelkesítő beszéde 1915-ben, németül)
Károly főherceg katonai szolgálatának évei alatt került közelebbi kapcsolatba Zita Bourbon-parmai hercegnővel. Bár távoli rokonságuk révén már gyermekkorukban több alkalommal is találkoztak, igazi ismeretséget csak 1909-ben kötöttek, ekkor Zita Mária Annunciáta főhercegnő társaságában Franzensbad fürdővárosában (ma Františkovy Lázně, Csehország) tartózkodott. Károly főherceg ezrede a közelben, a mintegy 199 km távolságra lévő Brandeisben (ma: Brandýs nad Labem-Stará Boleslav, Csehország) állomásozott, így gyakorta tiszteletét tette náluk, eleinte főként, hogy találkozzon Szixtusz parmai herceggel (Zita hercegnő legidősebb édesbátyjával) akivel baráti kapcsolatban állt. A találkozás kedvezőnek bizonyult, nagy hatást tett a főhercegre, aki ettől kezdve mind gyakrabban kereste a parmai hercegnő társaságát. Zita hercegnő így emlékezett vissza: „nem tudnám megmondani, hogy a két főhercegnő szándékosan vitt-e engem Franzensbadba vagy sem, de annyi bizonyos, hogy Károly főherceg többször is meglátogatott bennünket, illetve Mária Annunciáta nénit. … Az érzelmeim lassan érlelődtek iránta a rá következő két esztendőben.”
Károlynak a Monarchia trónörököseként, huszadik életévén túl már aktuálissá vált a házasság kérdése. 1910-től e dologban az uralkodó részéről is sürgető üzenetek érkeztek. Az előkelő Bourbon-parmai-ház teljesen megfelelt az udvari elvárásoknak, Ferenc József királynak, aki engedélyezte a főherceg leánykérési szándékát. Károly főherceg és Zita hercegnő eljegyzésére 1911. június 13-án került sor, a Bourbon-ház parmai ágának családi rezidenciájában, a toszkánai Villa Borbone della Pianore kastélyban. Fontos megemlíteni, hogy Károly menyasszonyát szabadon választotta és köztük őszinte szerelmi viszony volt.
Trónöröklése Károly csak 1906-tól kapott komolyabb figyelmet az udvartól, amikor apja gégerákban meghalt. Mivel Ferenc József elsőszülött fia, Rudolf trónörökös 1889-ben meghalt, majd Ferenc József unokaöccse, Ferenc Ferdinánd főhercegnek mint következő trónörökösnek, rangon alul kötött házassága feltételeként le kellett mondania saját gyermekeinek trónigényéről, apja révén Károly főherceg szintén előrébb került a trónörökösök listáján. Ferenc Ferdinánd 1914. június 28-án Szarajevóban merénylet áldozatává vált, Ferenc József pedig 1916. november 21-én elhunyt, így a trón Károly főhercegre szállt.
1916. december 2-án az új császár napiparancsban tudatta a birodalom népeivel, hogy maga veszi át az osztrák-magyar hadsereg szárazföldi és tengeri erőinek főparancsnokságát. A címmel együtt megkapta a tábornagyi rangot (Feldmarschall), a korábbi főparancsnok, Frigyes főherceg így kénytelen volt lemondani tisztségéről és visszavonulni.
Uralkodása Megkoronázása bélyegkép|354x354px|Eskütétele 1916. december 30-án Budapesten, a Szentháromság szobornál20 év előtt, a világháború alatt koronázták IV. Károlyt Magyarország királyává, filmhiradokonline.hu