A ¿Dónde están los ladrones? ('Hol vannak a tolvajok?') Shakira kolumbiai énekesnő második hivatalos stúdióalbuma. 1998-ban jelent meg, és csak az USA-ban több mint 1 000 000, világszerte 8 000 000 példányban kelt el. Habár az album nem szerepelt kiemelkedően a Billboard 200-as listán (csak a 131. helyet sikerült elérnie), mégis egyike a legnagyobb példányszámban eladott spanyol nyelvű lemezeknek az USA-ban.

Az albumról két dal kapott jelölést az 1999-es Latin Grammy-díj gálán (a legjobb női popénekesi előadás a legjobb női rockénekesi előadás kategóriában). Magát az albumot is jelölték Grammy-díjra, a legjobb latin album kategóriában.

2005-ben újra kiadták, hogy segítse az Oral Fixation Vol. 2 eladásait. Az albumon bizonyos országokban található két bónuszdal is.

Információ Az album elkészítése 9 hónapot vett igénybe. Mivel több ember dolgozott a lemezen, nagyobb lehetőségek voltak, és több demó is megjelent, ami hosszabbá tette a munkálatokat, mint a Pies descalzos esetében. Ami még késleltette a megjelenést, az az volt, hogy Shakira szerette volna, ha az album minden egyes dala tökéletes lenne, mivel tudta, hogy rengeteg kritikus lesz rá kíváncsi, hogy sikerül-e fennmaradnia a második albummal is a csúcson, vagy csak egyalbumos előadó lesz. Ezért minden egyes dalhoz 2-3 demót készített. Shakirára ezúttal sokkal több pénzt szánt a kiadó, hogy minden tökéletesen mehessen. Az album nem okozott csalódást, hiszen a megjelenése napján 300 000, a hónap végére több mint 1 000 000 darabot adtak el belőle.

Az album címe onnan jött, hogy egyszer, amikor Shakira Bogotába utazott, egy tolvaj ellopta a repülőtéren a csomagját, ami tele volt dalszövegekkel. Shakira nagyon csalódott volt, de újra ihletre kapott és elkezdte újra írni a dalokat.

Egy interjúban a lemezt a férfiaknak ajánlja, hiszen ők azok, akik képesek rabul ejteni a női szíveket.

Dalok listája Ciega, sordomuda („Vak, süketnéma”) (Shakira, Salgado) – 4:26 Si te vas („Ha elmész”) (Shakira, Ochoa) – 3:31 Moscas en la casa („Legyek a házban”) (Shakira) – 3:31 No creo („Nem hiszek”) (Shakira, Ochoa) – 3:50 Inevitable („Elkerülhetetlen”) (Shakira, Ochoa) – 3:13 Octavo día („Nyolcadik nap”) (Shakira, Mendez) – 4:32 Que vuelvas („Térj Vissza!”) (Shakira) – 3:49 Tú („Te”) (Shakira, O'Brien) – 3:37 ¿Dónde están los ladrones? („Hol vannak a tolvajok?”) (Shakira, Ochoa) – 3:12 Sombra de ti („Árnyékod”) (Shakira, Ochoa) – 3:33 Ojos así („Olyan Szemek”) (Shakira, Florez, Garza) – 3:59

Bónuszdalok (Egyesült Királyság/Japán/Hollandia/Magyarország) Estoy aquí („Itt vagyok”) Ojos así (Single Version)

Kislemezek Ciega, sordomuda (1998) Tú (1999) Inevitable (1999) No creo (1999) [2000-ben újra kiadták az Unplugged albumról] Si te vas (1999) Ojos así (1999) Moscas en la casa (1999)

Díjak ÉvDíjJelöltEredmény1999Grammy-díj for Best Latin Rock/Alternative Album¿Donde Están Los Ladrones?Jelölt2000Latin Grammy-díj for Best Female Pop Vocal Performance"Ojos Así"NyertLatin Grammy Award for Best Female Rock Vocal Performance"Octavo Día"NyertLatin Grammy for Best Music Video"Ojos Así"Jelölt

Eladások és minősítések SlágerlistaMinősítésEladott példányszámArgentína CAPIF4× platina240 000Chile4× platina125 000Kolumbia3× platina300 000Közép-Amerika4× platina"Shakira's Biography"90 000Mexikó AMPROFON2× platina500 000Spanyolország PROMUSICAEPlatina150 000USA, RIAA5× platina"RIAA Gold & Platinum Certification"1 000 000Világszerte4× platina8 000 000+

Közreműködők Shakira – Producer, Songwriter, vocals, harmonica Emilio Estefan Jr. – Executive producer Javier Garza – Producer, engineer, mixer, programmer Luis Fernando Ochoa – Producer, songwriter, guitar, bass guitar Lester Mendez – Producer, string arrangements, programmer Pablo Florez – Producer, programmer Sebastian Krys – Engineer, mixer Alfred Figueroa – Assistant engineer Kieran Wagner – Assistant engineer Chris Wiggins – Assistant engineer Kevin Dillon – Coordinator Wendy Pedersen – Backing vocals Adam Zimmon – Guitar Marcelo Acevedo – Guitar Randy Barlow – Accordion Teddy Mulet – Trumpet Brendan Buckley – Drums Lee Levin – Drums Edwin Bonilla – Percussion John Falcone-elec.bass

Jegyzetek

Források Ximena Diego: Shakira: Woman Full of Grace

További információk A ¿Dónde Están los Ladrones? a MusicBrainzen

Kategória:Shakira-albumok Kategória:1998 nagylemezei Kategória:Minden idők 500 legjobb albuma (Rolling Stone magazin)