Hotti Éva (Tiszasas, 1920. április 20. – Debrecen, 1965. október 7.) Jászai Mari-díjas magyar színésznő. Téri Árpád felesége (1950-1957), Téri Sándor édesanyja.
Életrajza Egyaránt sikerrel játszott tragikus, valamit operettprimadonna szerepeket.
Életének önkezével vetett véget a színház 90. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi estje után. Sírhelye: Budapest, Farkasréti temető 1/8-2-8
21 éves, amikor eljátssza "A bolond Ásvayné" címszerepét, ekkor kapta "a Tiszántúl Bajor Gizije" nevet.
1938-39 Miskolci Nemzeti Színház (Sebestyén Mihály társulata) 1939-40 Debreceni Csokonai Színház (vendég előadás Kardoss Géza társulatával) 1940. Kassai Nemzeti Színház (Földessy Géza társulata) 1940-41 Szatmárnémet Városi Színház (Inke Rezső társulata) 1941 Nagyvárad Szigligeti Színház (Putnik Bálint társulata) 1942-43 Miskolci Nemzeti Színház (Földessy Géza társulata) 1943 Nagyvárad Szigligeti Színház (Putnik Bálint társulata) 1943-44 Szatmárnémet Városi Színház (Jakabffy Dezső társulata) 1945-49 Szegedi Állami Nemzeti Színház, (Lehotay Árpád, Hegedűs Tibor, Abonyi Géza, Both Béla igazgatása alatt) 1949 Budapest Bányász Színház (Horváth Ferenc igazgatása alatt) 1950-65. Debreceni Csokonai Színház (Téri Árpád, Both Béla, Szendrő József, Taar Ferenc igazgatása alatt)
Szerepei alt=|bélyegkép|jobbra|416x416px|21 éves, amikor eljátssza "A bolond Ásvayné" címszerepét, ekkor kapta a "Tiszántúl Bajor Gizije" nevet. A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 1945-58.2013 január 22-i lekérdezés
Trieszti gyorsAnitraHenrik Ibsen: Peer GyntÉvaMadách Imre: Az ember tragédiájaÁsvaynéHarsányi Zsolt: A bolond ÁsvaynéZinaVaszilij Vasziljevics Skvarkin: Az idegen gyermekBerta, [Plummer Caleb] leányaCharles Dickens-Hevesi Sándor: Házi tündérSymphorosa, [Beatrix] húgaMolnár Ferenc: HattyúAnna Pavlovna, nagyhercegnőJacobi Viktor-Bródy Miksa-Martos Ferenc: SybillArielWilliam Shakespeare: ViharSybill, a csípős nyelvűAndre Birabeau: Nem vagyunk ördögökEssieGeorge Kaufman-Moss Hart : Így élni jóViolaMóricz Zsigmond: Légy jó mindhaláligTitánia, tündérkirálynőWilliam Shakespeare: Szentivánéji álomSybil Königsmark bárónőBíró Lajos: Kis KatalinMária, doktorkisasszonyBónyi Adorján-Tabi László: Csipetnyi borsCamilla kisasszonySzigligeti Ede: LiliomfiSári (szerepkettőzés)Gárdonyi Géza: AnnuskaRobinson Violet, [Octavius] húgaGeorge Bernard Shaw: Tanner John házasságaZinaVaszilij Vasziljevics Skvarkin: Az idegen gyermekHoney, szobalány James |Gow-Arnaud D'Usseau: Mélyek a gyökerekNatália Dimitrijevna Goricsev, fiatal hölgyAlekszandr Szergejevics Gribojedov: Az ész bajjal járBobsyGeorge Bernard Shaw: Blanco Posnet színvallásaMalkaDéry Tibor: TükörZiziFinom családA gellérthegyi kalandGilkerija [Zsuljev] lánya (szerepkettőzés)Nyikolaj Alfredovics Adujev: Dohányon vett kapitányTizenötéves találkozóAgafja TyihonovnaNyikolaj Vasziljevics Gogol: LeánynézőMáriaMihail Davidoglu: BányászokMelindaKatona József: Bánk bánDiana (szerepkettőzés)Lope de Vega: A kertész kutyájaHatóné, [Ható Ignác] feleségeUrbán Ernő: TűzkeresztségMildred (szerepkettőzés)Howard Fast: Harminc ezüstpénzEmiliaWilliam Shakespeare: OthelloAnna, [a polgármester] feleségeNyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizorDadaWilliam Shakespeare: Romeo és JúliaMaria TeraszovnaAlekszandr Jevdokimovics Kornyejcsuk: A nagy műtétAntónia néniSólyom László: Holnapra kiderülLady Milford (szerepkettőzés)Friedrich Schiller: Ármány és szerelemBetörő menyasszonyaKarinthy Frigyes: A nagy ékszerészThusneldaSzigligeti Ede-Tabi László-Vincze Ottó: Párizsi vendégVasziliszaMakszim Gorkij: Éjjeli menedékhelyMina néniMóricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkülSzegi AnnusNyíri Tibor: HúsosfazékAnnieMolnár Ferenc: Játék a kastélybanKarnyónéCsokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné 's az két szeleburdiak'Mastropaolo LeonoraGian Paolo Callegari: Megperzselt lányokCsobánczyné, szépasszonyMészöly Dezső: Éva lányaMadame CrenetMéliusz József: HamiskártyásokSzakácsnéBródy Sándor: A dadaPéter édesanyjaPavel Kohout: Ilyen nagy szerelemBarbaraPeter Bejach: A lehetetlen nőAmerikából jöttemElmiraMolière: TartuffeLady MacbethWilliam Shakespeare: MacbethElli, [Dr. Baranyai] feleségeTabi László: Különleges világnapPhilaminteMolière, Jean-Baptista Poquelin: Tudós nőkEgy duennaVictor Hugo: Királyasszony lovagja (Ruy Blas)Elli [Baranyai] feleségeTabi László: EsküvőAnasztázia, [Averin] feleségeViktor Szergejevics Rozov: Felnőnek a gyerekekBlankaPálfalvi Nándor: A franciaSybil, [Arthur Birling] feleségeJohn Boynton Priestley: Váratlan vendégMamaKertész Imre: CsacsifogatCsuriné, vén boszorkaTersánszky Józsi Jenő: Kakuk MarciA grófné, Natasa anyjaLev Nyikolajevics Tolsztoj-Erwin Neumann Piscator-Guntram Alfred Prüfer: Háború és békeAnyósKirály Dezső: Az igaziSin, özvegyasszonyBertolt Brecht: Jó embert keresünk
Díjak, kitüntetések Jászai Mari-díj (1958)
Jegyzetek
Források Magyar színházművészeti lexikon
További információk Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. "Én a komédiát lejátsztam, Mulattattam, de nem mulattam." [Budapest], Magyar Színházi Intézet, 1981.
Kategória:Magyar színésznők Kategória:Öngyilkos színészek, színésznők Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:1920-ban született személyek Kategória:1965-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek