Denis Joseph Irwin (Cork, 1965. október 31. –) ír válogatott labdarúgó.

Pályafutása leghosszabb és legsikeresebb időszakát a Manchester Unitednél töltötte. A védelem bármely posztján bevethető Irwin 1990 és 1999 között volt az ír labdarúgó-válogatott tagja, 56 mérkőzésén 4 gólt szerzett, és részt vett az 1994-es világbajnokságon.

Klub pályafutása A Leeds United-nél kezdte profi pályafutását. Az akkor másodosztályú klubban 3 szezont töltött el és 72-szer lépett pályára. 1986-ban ingyen igazolt át a szintén másodosztályú Oldham Athletic-hez, ahol alapembere volt a csapatnak. A négy ott töltött idény alatti legnagyobb sikerként 1990 tavaszán csapatával bejutott az FA-kupa elődöntőjébe és a Ligakupa döntőjébe. A másodosztályú csapat ilyen bravúrja a legnagyobb klubok érdeklődését is felébresztette Irwin iránt, és a nyáron 625 000 font átigazolási díjért a Manchester Unitedhez szerződött.

12 év alatt 368 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, ebből az időközben létrehozott Premier League-ben 296-szor, és a klub egyik legsikeresebb időszakában ő is részese volt a sikereknek. Hétszeres bajnokként, háromszoros FA-kupagyőztesként, egyszeres ligakupagyőztesként távozott végül a csapattól 36 éves korában. Tevékeny részese volt a klub két európai kupagyőzelmének, az 1991-es KEK-, és az 1999-es BL-győzelemnek.

Kemény és megbízható hátvéd volt, még harmincas éveinek közepén is ki tudta szorítani a kezdőcsapatból a tehetséges és jóval fiatalabb Phil Neville-t. Kiváló [szabadrúgás- és tizenegyeslövő volt. Manchesteri időszakában 22 gólt szerzett, köztük néhány emlékezeteset. 1991 karácsonyán két gólt is szerzett korábbi klubja, az Oldham Athletic elleni 6–3-as idegenbeli győzelemkor. 1995 májusában az utolsó előtti fordulóban a meccs végén ő szerezte a Southampton elleni győztes gólt, ezzel esélyt adva csapatának, hogy az utolsó fordulóban megszerezze a bajnoki címet; ez nem sikerült, mert bár a Blackburn Rovers kikapott az utolsó fordulóban, a United csak 1–1-es döntetlenre végzett a West Ham United otthonában.

Utolsó mérkőzését 2002. május 12-én játszotta az Old Traffordon a Charlton Athletic elleni zárófordulóban a 2001–02-es Premier Leagueben. (Az eredmény 0–0 volt.)

Ezt követően a másodosztályú Wolverhampton Wanderers-hez igazolt (ezúttal is átigazolási díj nélkül), ahol 43 pályáralépéssel és két góllal (Burnley, Grimsby) járult hozzá a csapat élvonalba jutásához. Pályafutása utolsó évében így ismét a Premier League-ben játszott, és az Old Traffordon rendezett Manchester United-Wolwerhampton mérkőzésen (1–0) a hazai tábor ujjongva köszöntötte. Miután a szezon végén a Wolves kiesett az élvonalból, a 38 éves Irwin bejelentette pályafutása befejezését.

Válogatott pályafutása A korosztályos válogatottak után 1990-ben (éppen a Manchesterhez igazolás után) játszott először a felnőtt válogatottban, a Marokkó elleni 1–0-s barátságos meccsen. Első tétmérkőzése Törökország ellen volt az 1992-es labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőjében, ahol Írország 5–0-ra győzött. Két barátságos és két tétmérkőzésen volt eredményes 56 válogatottságán. Pályafutása egyik legnagyobb sikereként részt vett az 1994-es amerikai labdarúgó-világbajnokságon. Utolsó válogatott mérkőzésén szintén Törökország ellen játszott 1999. november 17-én Bursában. Az 1990-es évtized alatt rendkívül megerősödő török válogatott Irwin utolsó mérkőzésén egy döntetlennel már kiverte Írországot a 2000-es labdarúgó-Európa-bajnokság pótselejtezőjének visszavágóján.

Pályafutása után Aktív sportpályafutását követően sem szakadt el a labdarúgástól, a MUTV és az RTÉ Sport csatornák szakértőjeként és az ír Sunday World újság szerzőjeként is kommentálja a főbb labdarúgó-eseményeket.

Statisztikák Klub mérkőzései KlubSzezonBajnokságFA-kupaLigakupaEurópaMérkGólMérkGólMérkGólMérkGólLeeds United1983–84 19 0 1984–85 41 1 1985–86 12 0 Összesen 72 1 3 0 5 0 2 0 Oldham Athletic1986–87 41 1 1987–88 43 0 1988–89 41 2 1989–90 42 1 Összesen 167 4 13 0 19 3 5 0 Manchester United1990–91 34 0 1991–92 38 4 1992–93 40 5 1993–94 42 2 1994–95 40 2 1995–96 31 1 1996–97 31 1 1997–98 25 2 1998–99 29 2 1999–2000 25 3 – 2000–01 21 0 2001–02 12 0 Összesen 368 22 43 7 31 0 87 4 Wolverhampton Wanderers2002–03 43 2 2003–04 32 0 Összesen 75 2 5 0 2 0 3 0 Összesen 682 29 64 7 57 3 97 4

Válogatott góljai

Gól Dátum Helyszín Ellenfél Eredmény Esemény 1. 1992. április 29. Lansdowne Road, Dublin, Írország 4–0 barátságos 2. 1997. október 29. Lansdowne Road, Dublin, Írország 1–1 1998-as VB pótselejtező 3. 1998. szeptember 5. Lansdowne Road, Dublin, Írország 2–0 2000-es EB selejtező 4. 1999. február 10. Lansdowne Road, Dublin, Írország 2–0 barátságos

Sikerei, díjai Manchester United Premier League: 1993, 1994, 1996, 1997, 1999, 2000, 2001 FA-kupa: 1994, 1996, 1999 angol ligakupa: 1992 angol szuperkupa: 1990, 1993, 1996, 1997 UEFA-bajnokok ligája: 1999 Kupagyőztesek Európa-kupája: 1991 Európai szuperkupa: 1991 Világkupa: 1999

Wolverhampton Wanderers feljutás a Premier League-be: 2003

Egyéni A Premier League első évtizedének válogatottja (1992/3 – 2001/2) A Premier League „év csapata”: 1994, 1999 Az angol másodosztály „év csapata”: 1990, 2003

Jegyzetek

Források Irwin a nationak-football-teams.com oldalán Irwin a ManUtd.com oldalán Irwin a soccerbase.com oldalán

Kategória:Ír labdarúgók Kategória:Az 1994-es világbajnokság labdarúgói Kategória:1965-ben született személyek Kategória:A Leeds United labdarúgói Kategória:Az Oldham Athletic labdarúgói Kategória:A Manchester United labdarúgói Kategória:A Wolverhampton Wanderers labdarúgói Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Angol Ligakupa-győztes labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók Kategória:KEK-győztes labdarúgók