A Malév 240-es számú járata a Malév által üzemeltetett három hajtóműves Tu–154 típusú sugárhajtású utasszállító repülőgép volt, amely a Budapest–Bejrút menetrend szerinti útvonalon Libanon tengerpartjának közelében 1975. szeptember 30-án hajnalban (0:44 UTC) a Földközi-tengerbe zuhant, a leszállás előtt 8 perccel. A fedélzeten tartózkodó ötven utas, valamint a tízfős magyar legénység életét vesztette. Aznap reggel a légi katasztrófa kivizsgálására a helyszínre utazott egy bizottság, de a harcok fokozódása miatt nyolc nappal később távozniuk kellett. 1976 januárjában a vizsgálatot hivatalosan is lezárták azzal, hogy annak oka „ismeretlen”. Azóta sem történt újabb hivatalos vizsgálat, amely megpróbálta volna a körülményeket tisztázni, és a vizsgálat akkori iratai azóta is titkosítás alatt állnak.Sváby András: Az elveszett járat (2002, dokumentumfilm)Aviation Safety Network, a Flight Safety Foundation adatbázisa légibalesetekről
Tények A balesetről a nyilvánosság számára elérhető dokumentumok rendkívül kevés információval szolgálnak, a legtöbb információ csak olyanoktól származnak, akiknek a szemtanúk beszámoltak a tapasztalataikról, és csak kevés olyan van, amelyet maga a szemtanú osztott meg nyilvánosan. Ezek között vannak egybevágóak, amelyek hitelesítik egymást, illetve olyanok is amelyek hiteles személyektől származnak, mint például a Cipruson szolgáló brit katonák, akik akkor a légtérirányításért voltak felelősek a térségben.
Ami biztosnak tűnik, hogy a körülbelül 145 utas befogadására alkalmas gépen mindössze ötven utas ült a katasztrófa időpontjában (a hivatalos utaslista állítólag elvesztett ahogy a rakományra vonatkozó dokumentum sem került elő). Tanúk elmondása szerint a gép indulása előtti napokban már nem lehetett rá jegyet váltani (finn külképviseleti kollégák beszámolói). A kora délutáni indulást többször is órákkal elhalasztották és csak fél tizenegy körül indult el a gép. A megszokottól eltérően egy félreeső helyen várakozott a gép, és volt egy negyedórás-félórás időszak nem sokkal az indulás előtt, amikor megszűnt a repülőtér kivilágítása, állítólag áramszünet miatt (repülőtéri alkalmazottak beszámolói), bár ezt egy közvetlen szemtanú megkérdőjelezi.
A becsapódás helyszínét a brit légi irányításért felelős katonai bázis repülőgépe felderítette, a pilóta szerint a gép roncsai és holttestek voltak a tengeren, viszonylag kis területen szétszóródva, amiből arra lehet következtetni, hogy a gép egyben csapódott a vízbe. Mind a brit radarkezelő, mind a libanoni légi irányító benyomása az volt, hogy a repülőgépet lelőtték, de a gép feketedobozát nem kísérelték meg soha felhozni a tengerből (állítólag a több mint 500 méter mélyről történő mentéshez több felajánlás is volt, de azokat magyar részről elutasították; és több millió dollárba került volna). A légi irányítónak a repülőgép irányítóival való beszélgetése nem került rögzítésre (állítólag a szalagon pont az a csatorna hiányzik csak, amelyen kommunikáltak, technikai meghibásodás miatt).
A korabeli magyar közlemények szerint nem kerültek elő holttestek, de később ezt fotóbizonyítékok cáfolták, amin a hatóságok holttesteket emelnek ki a tengerből, illetve helyi beszámolók szerint azonosításra is sor került, de csak a libanoni áldozatok hozzátartozói részéről. Az azonosítatlan holttesteket valószínűleg tömegsírba temették, amelynek helye ismeretlen. Néhány holttesten boncolást is végeztek de csak több héttel később, és addig azokat hűtetlenül tárolták. A boncolás jegyzőkönyve szerint a becsapódás végzett az utasokkal, füst nyomait nem észleltek a tüdejükben. Ugyanakkor a libanoni partról szemtanúk szerint (fedélzeti mérnökök egy szállodában) látni lehetett, hogy a gép már a levegőben lángolt, amit robbanás hangja előzött meg. Aznap a helyi újságok is beszámoltak a holttestekről és a roncsokról, amelyeket a partra szállítottak. Ezeket a lapokat a bejrúti Malév képviselője elküldte Budapestre, ezeket a Bejrútban maradt utasokat visszaszállító gép személyzete olvasta, de leszállás után át kellett adni a magyar hatóságoknak.
Lehetséges magyarázatok A legvalószínűbb magyarázat szerint a gépet lelőtték, amiért arab csoportok számára fegyvereket szállított (az adott járatra vonatkozóan nincs ilyen tanú), vagy amiért azt feltételezték, hogy PFSZ-vezetők is a fedélzeten tartózkodtak (nincs erre vonatkozó tanúvallomás). Azok, akiknek érdekében állhatott megtámadni a gépet: Szíria, illetve Izrael.
A katasztrófa előtti napokban a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezető tisztségviselői Jasszer Arafat kivételével mindannyian Budapesten tartózkodtak hivatalos látogatáson a szervezet budapesti irodájának megnyitóján. Egyes elbeszélések szerint akkoriban a szervezet aktivistái Magyarországon (Abasáron) titkos katonai felkészítést is kaphattak, akik a katasztrófa idején fellángoló libanoni polgárháborúban vállaltak volna szerepet. Több egykori maléves beszámolt arról, hogy Magyarország titkos fegyverszállítmányokat küldött a térségbe polgári járatokon, ezért vannak olyan feltételezések, hogy ezen a járaton is volt ilyen rakomány. Illetve, hogy a raktérben elhelyezett nagy tömegű rakomány (feltételezésük szerint fegyverek) miatt kellett lecsökkenteni a fedélzeten az utasok számát. Egyesek szerint a világítás szándékosan szűnt meg, ekkor rakodhatták a fegyvereket a gépre, vagy a magyar titkosszolgálat kívánta azt a látszatot kelteni, hogy a PFSZ-tagok a sötétség leple alatt felszálltak a gépre. Ennek ellentmond a gépet felkészítő fedélzeti mérnök, Mazalin Tibor, aki előkészítette a gépet, és a rakomány súlya szerinte csak néhány száz kilogramm volt, így kizárja a fegyverszállítást ezen a járaton. Szintén ellentmond annak, hogy áramszünet lett volna, és szerinte a vészgenerátorok perceken belül ellátták volna újra árammal a repülőteret. Azt állítja, hogy sikerült ennek az információnak az eredetét kiderítenie, és az egy akkor műszaki dolgozó nagyotmondása volt, amely elterjedt. Ugyanakkor Galeta Pál fotós azt állítja, hogy saját szemével látta 150-200 méterről, amint katonai teherautókról ládákat pakolnak be a gépbe, arról azonban nem tesz említést, hogy mennyit, és arról sem, hogy sötét lett volna. Van olyan információ is, hogy nem áramkimaradás volt (ez csak egy utólag gyártott magyarázat az eseményre), hanem a repülőgép körüli, a betont megvilágító lámpák aludtak el egy időre.
Patrick Huber osztrák légiközlekedési szakértő és újságíró „Das Geheimnis von Malev Flug 240 – mysteriöser Absturz vor Beirut” című könyvében, hivatkozva a „A Malév 240-es járatának története” című magyar televíziós dokumentumfilmre, azt írja, hogy egy „Jessica” nevű, az angolt brit akcentussal beszélő informátor egy interjúban azt állította, hogy a gépet egy izraeli F-4 Phantom II vadászgép lőtte le. Az informátor szerint ő akkoriban a Királyi Légierőnél szolgált Cipruson. A könyvhöz az osztrák szakértő interjút készített Németh Lászlóval is, az egyik fedélzeten meghalt légiutas-kísérő férjével. A két férfi 2024 februárjában Budapesten tartott személyes találkozóján Németh megerősítette Hubernek az informátor, „Jessica” hitelességét.
A katasztrófa idején, a térségben (Akrotíri, Ciprus) a légiirányításért felelős, akkor szolgálatot teljesítő brit katonai személyzettől származó információk szerint egy vadászgépről két rakétát indítottak a Malév gépre. A radaron megjelenő jelekből a rakéta típusa szerintük AIM–9 Sidewinder volt. A Bejrútban akkor szolgálatot teljesítő légiirányító, Najib Abou Jabber elmondása szerint a közelkörzeti radarjuk éppen nem működött, csak rádiókapcsolata volt a pilótával. Mazalin 2025-ben úgy emlékszik, hogy a Bejrútba utazott magyar kivizsgáló bizottság tagjának, Fülöp András főpilótának a légiirányító bizalmasan, négyszemközt azt mondta, hogy a repülőtér felett elhúzott egy vadászgép, és a radaron is látták, ahogy a rakéták kilövését is. Szintén Fülöp mondta neki, hogy a másnapi legelső rejtjelezett táviratban a bizottság azt jelentette, hogy a repülőgépet lelőtték, és neki a bizottságtól eltérően végig ez volt a valószínű ok, ami miatt előbb visszarendelték Budapestre. Úgy tudja, hogy a brit felderítő gép személyzete is jelentést tett arról, hogy a roncsokból arra következtetnek, hogy azt valószínűleg lelőtték. Ezzel szemben Sváby a dokumentumfilmjében azt állítja, hogy ezekbe a táviratokba a hatóságok engedélyével betekinthettek, de nem tesz említést arról, hogy lett volna köztük olyan, amely szerint a gépet lelőtték. Megkeresték a Brit Királyi Légierőt is, hogy az esettel kapcsolatosan vannak-e adataik, de 2002 augusztusában azt a választ kapták hogy az irattárukban nincsen már olyan dokumentum, amely említené a MA 240-es járatának lezuhanását. A dokumentumfilmben maga Fülöp András azt mondja, hogy hónapokkal később egy bizalmas beszélgetésen a Malév vezérigazgatója, a november 15-én kinevezett Jávor József mondta neki: „Beszéltünk egy repülésirányítóval, aki azt mondotta, hogy nagy valószínűséggel a repülőgépet lelőtték.” (Vagyis nem mond olyat 2002-ben, hogy neki már Bejrútban mondta a légiirányító a rakétatalálatot, és olyat sem, hogy hamarabb visszahívták volna, ez lehet Mazalin nagyotmondása) Odze György a 2019-ben megjelent regénye előtt (Bejrúti rejtély, 1975) viszont személyesen kereste fel a Légierő központját, és azt állítja, hogy onnan olyan dokumentuma van, amelyben a felderítő gép pilótájának már az első benyomása az volt, hogy a gépet lelőtték (shot down).Aeropark: Malév 240: Így született a Bejrúti rejtély, 1975 c. könyv (video)
Későbbi események Répássy Róbert (Fidesz) a magyar Országgyűlés képviselője irásbeli kérdést intézett Szilvásy Györgyhöz, aki akkor a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter volt, hogy „vannak-e titkosított dokumentumok a Malév 1975-ben lezuhant 240-es számú Budapest-Bejrút járatával kapcsolatban”. A miniszter 2007. szeptember 27-én kelt írásbeli válaszában közli, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal 2003-ban két jelentést is készített a balesetről. A jelentéseket a miniszter úgy foglalta össze, hogy nem találhatóak korabeli (titkosszolgálati) dokumentumok az ügyre vonatkozóan. A 2003-as jelentéseket szigorúan titkosnak minősítették a légi katasztrófával nem kapcsolatos egyéb tartalmuk miatt.Szilvásy György tárca nélküli miniszter válasza Répássy Róbert képviselő kérdésére, parlament.hu, 2007. szeptember 27.
2009. január 14-én a katasztrófával kapcsolatban Erik Meijer holland EP képviselő az Európai Bizottsághoz kérdéseket intézett: tisztában vannak-e, hogy nem történt kivizsgálás, és tesznek-e valamit, hogy az érintettek válaszokat kapjanak. (A Bizottság válaszában csak annyi szerepel, hogy nekik nincs az ügyben hatáskörük, abban kizárólag a nemzeti hatóságok az illetékesek.)Erik Meijernek az Európai Bizottság elé terjesztett kérdései, Európai Parlament, 2009, (angolul)Fotó-bizonyíték: kiemelik a tengerből a magyar gép halott utasait, 168 Óra, 2009. január 21., (az Erik Meijer holland EP képviselő által képviselt Francine Van der Veldéről szóló cikk)
A katasztrófa után a tenger felszínén megtalált muzulmán áldozatokat a muzulmán vallási hagyományoknak megfelelően 24 órán belül eltemették. A megtalált nem muzulmán áldozatok nyughelye ismeretlen a hozzátartozók előtt. A katasztrófa után Budapesten felavattak ugyan egy emlékhelyet a , azonban nem biztosítottak lehetőséget a gyászoló hozzátartozóknak, hogy a különböző vallású áldozatokra az emlékhelynél vallási szertartásokkal emlékezzenek meg. Az emlékhelyet a baleset 30. évfordulóján felújították, továbbá az áldozatokra megemlékező gyászmisét is tartottak.Az 1975-ös Bejrúti Malév járat rejtélye, Ferihegyi Repülőtér közösségének blogbejegyzése, B Klári (gelleon), 2009