III. Köztársaság (III. Rzeczpospolita) – a Lengyel Köztársaság köznapi neve, amit a lengyel államra vonatkozóan 1990-től használnak. A történészek az I. Köztársaság névvel a lengyel-litván államot (1572-1795) illetik, a II. Köztársaság névvel pedig a két világháború közötti lengyel államot (1918-39). A lengyel állam hivatalos neve: Rzeczpospolita Polska (rzeczpospolita – ólengyelül köztársaság; más államokra vonatkozólag pedig csak a republika szó használható).
Előzmények. 1989. évi parlamentáris választás bélyegkép|left|130px|Tadeusz Mazowiecki – az első nem kommunista miniszterelnök Közép Európában bélyegkép|left|200px|Wojciech Jaruzelski A hadiállapot megszüntetése (1983) után, a gazdasági reformok megindított kísérletei ellenére a helyzet Lengyelországban állandóan súlyosbodott. 1988 áprilisában és augusztusában megint elkezdődtek a sztrájkok. Akkor a hatóság az ellenzék tényleges vezetőjével, Lech Wałęsával kezdett tárgyalásokat, melyeket a kormány részéről a belügyminiszter, Czesław Kiszczak tábornok vezetett. A tárgyalások megkezdésének kedvezett a helyzet a Szovjetunióban, ahol 1985 márciusától a SzKP KB főtitkárává Mihail Gorbacsov lett, aki megkezdte a peresztrojkát. A Wałęsa és Kiszczak közötti tárgyalások eredményeként széles körű tárgyalások indultak a kormány, a Szolidaritás és Egyház között. Ezek 1989 februárjától áprilisáig tartottak és Kerekasztal néven váltak ismertté. Ezek egyezmény aláírásával fejeződtek be, amelyben a kormány többiek között megígérte a Szolidaritás ismételt törvényesítését, a Szenátus (a lengyel parlament felsőháza) és államelnök tisztségének visszaállítását meg szabad parlamenti választás lefolytatását (a Szejmben a 460 hely legfeljebb 35%-a az ellenzék számára lenne biztosítva, a Szenátusban az ellenzék mind a 100 helyet megszerezheti).
A választás 1989. június 4-én zajlott le és a Szolidaritás mindenkinek meglepő, nyomasztó győzelmével végződött: a jelöltjei minden nekik megítélt (161) helyet megszerezték (csak 1 helyet szerzett a Szenátusban független jelölt).Állami Választási Bizottság hirdetmény, Życie Warszawy hírlap, 1989. június 9. Az egész ellenzék létrehozott egy képviselői klubot – Állampolgári Parlamentári Klubot (Obywatelski Klub Parlamentarny, OKP).
Az elnökválasztást is lefolytatták, a Kerekasztal megállapításai szerint ezt a Szejm csinálta. Mivel az addigi koalíció (LEMP – Lengyel Egyesült Munkáspárt – és a "bábpártjai", ebben Egyesült Néppárt – ZSL – és Demokrata Párt – SD) még mindig fölényben volt, sikerült elnöknek Wojciech Jaruzelski tábornokot választani (akkor – a LEMP KB főtitkára; június 19.). A miniszterelnök pedig Czesław Kiszczak lett, de nem sikerült kormányt alakítania. Ezért egy hónappal később létrejött a Szolidaritás, ZSL és SD szövetsége. Ennek eredményeként kinevezték az új kormányt, amelynek a miniszterelnöke Tadeusz Mazowiecki lett – az első nem kommunista miniszterelnök a népi demokratikus országokban. A miniszterek egy részét viszont a LEMP adta, köztük a belügy- és nemzetvédelmi minisztert.
Az 1989-ben megválasztott Szejmet gyakran "szerződésesnek" nevezik, mert az összetétele nem teljesen szabad választás, hanem a hatóság és ellenzék között megkötött "szerződés" eredménye volt.
1989. december 29-én a Szejm megszavazta a Lengyel Népköztársaság alkotmányát váltó alaptörvényt, amelyben többek között megváltoztatták az állam nevét is Lengyel Köztársaságra (Rzeczpospolita Polska).
Első évek Balcerowicz terve bélyegkép|left|130px|Leszek Balcerowicz, a lengyel gazdasági változások szerzője A legfontosabb probléma, amellyel Mazowiecki-kormánynak meg kellett küzdenie, a katasztrofális gazdasági helyzet volt. Lengyelország volt az az ország, ahol a gazdaság leggyorsabban "csökkent" a GDP (1990-es években az évenkénti csökkenése majdnem 10%) és ahol a munkanélküliség (1991-ben több mint 12%) és az infláció (1989-ben 640%) a legnagyobbak voltak. Az új kormány 41 milliárd dollár államadósságot örökölt a népköztársaság utolsó évtizedéből.Ablonczy Bálint - Antall József nem volt al-kal-mat-lan! / mítoszrombolásunk 4 pontban (Válasz Online, 2020.05.22.) A kereskedelemben óriási hiányok léteztek és a csaknem értéktelen złoty mellett az amerikai dollár vált nemhivatalos valutává. 1989 szeptemberében Leszek Balcerowicz miniszterelnök helyettes és pénzügyminiszter, a szakemberek csoportjával együtt (közöttük Jeffrey Sachs professzorral) létrehozta azt a reformtervet, amelynek meg kellett szilárdítania a lengyel gazdaságot (mindenekelőtt – csökkentenie az inflációt) és lehetővé tennie az átalakulást a tervgazdaságról a piacgazdaság irányában.
A tervet 10 törvénycikk alkotta, amelyet a Szejm 1989. december 28-án szavazott meg. Többek között, a terv: eltávolította az állami vállalatok létezésének garanciáit, ami lehetővé tette a jövedelmet nem hozó vállalatok felszámolását; megtiltotta a jegybanknak felszámolni a költségveszteséget, azaz megtiltotta "üres" pénz korlátlan forgalomba hozatalát, a bankóprést; igazolta az 1986-ban bevezetett különleges adót, amelyet azok fizettek, akik nagy jutalmakat kaptak a fizetésükhöz. Az adónak az árak emelkedéséhez viszonyítva korlátoznia kellett a fizetésemeléseket; egységesítette az adófizetés szabályait; felszámolta az állam monopóliumát a külkereskedelemben; biztosította a védelmet és pénzjuttatást a munkából elbocsátott emberek számára és bevezette az időszaki munkanélküli ellátást.
A bevezetett törvények hatására az infláció és a megélhetési költségek jelentősen csökkentek, a piacon sok áru jelent meg, megszűnhetett a központi áruelosztás, két év alatt megalakult 600 ezer magánvállalat és a gazdasági növekedés a legmagasabb volt a volt "népi demokráciák" országai közt (1996-ban – 6%). Mivel sok magánvállalat csődbe ment vagy felszámolták, így az elbocsátások száma megugrott, a munkanélküliségi ráta a rendszerváltás után (1993) 16,4%-ig növekedett. Sok közgazdász hangsúlyozta, hogy Balcerowicz terve csak felfedte azt a munkanélküliséget, amely rejtett alakban korábban is létezett: azaz a vállalatok munkát adtak embereknek, akikre valójában nem volt szükségük, ők nem növelték a termelést.
A Balcerowicz terv egyik eredménye a złoty címlete volt. A 90-es évek kezdetén az infláció miatt az alapvető árucikkek árai olyan szintre növekedtek,tojás 2200 zł, 1 kg sonka 128 000 zł, hírlapok kb. 4000-5000 zł hogy a bankjegyek használata egyre kényelmetlenebbé vált,Az emberek 500-ezres, 1-milliós és 2-milliós bankjegyeket használtak . miközben az ércpénzek kikoptak a forgalomból. Amikor az infláció lecsökkent 10% alá, a Nemzeti Bank új valutát vezetett be 1995. január 1-jétől PLN jelöléssel és 1 PLN 10000 "régi" złoty értékű lett.
A Balcerowicz tervét leggyakrabban azért kritizálják, mert sok ember életszínvonala jelentősen lecsökkent, különösen a nem jövedelmező állami vállalatok és állami gazdaságok dolgozóié. Sokhelyütt az e vállalatok felszámolása által okozott munkanélküliség és szegénység máig is tart.
Első pártok a Harmadik Köztársaságban Az első a kommunizmust ellenző párt már 1979-ben alakult meg Lengyelországban. Ez a Független Lengyelország Konföderációja volt (KPN – Konfederacja Polski Niepodległej), amely Józef Piłsudski politikai eszméire hivatkozott. Népszerűségét egy önmaga elleni nyilvános pernek köszönhető (1981). Nem bízott a kerekasztali tárgyalásokban. Nem delegált saját képviselőket a "szerződéses" Szejmbe, de tevékenyen tovább cselekedett.
1989 októberében egy újabb párt alakult meg: Keresztény-nemzeti Egyesület (ZChN – Zjednoczenie Chrześcijańsko-Narodowe). Hivatkozott a kereszténydemokrata Roman Dmowskira, aki Józef Piłsudskin kívül a független Lengyelország második fö alkotója volt. Lásd: Második Lengyel Köztársaság Ez a párt Dmowski Nemzeti Demokráciája eszméire és konzervatív-keresztény hagyományra épített. Támogatta a lengyel árucikkek vásárlását, követelte az abortusz teljes tilalmát és vonakodott egyesülni az európai szervezetekkel, mert úgy vélte, hogy az fenyegeti a lengyel nemzeti identitást.
1990 januárjában a Lengyel Egyesült Munkáspárt átalakult a Lengyel Köztársaság Szociáldemokráciájává (SdRP – Socjaldemokracja Rzeczypospolitej Polskiej). Vezetője Aleksander Kwaśniewski lett. Hasonlóan, a LEMP koalíciós pártja, az Egyesült Néppárt májusban átalakult Lengyel Néppárttá (PSL – Polskie Stronnictwo Ludowe). Ez a párt a második világháború előtti PSL (1895-től ) utódpártjának tartja magát.
1990 májusában megalakult a "Központ" Egyetértés (PC – Porozumienie Centrum). Ez egy centrista, kereszténydemokrata eszmékre hivatkozó, a liberalizmust és szociális piacgazdaságot támogató párt volt. Az első vezetője Jarosław Kaczyński.
1990 júniusában megalakult a Liberális Demokrata Kongresszus (KLD – Kongres Liberalno-Demokratyczny). A vezetője Janusz Lewandowski lett (más híres tagjai – Jan Krzysztof Bielecki és Donald Tusk). A párt támogatta a privatizációt és a szabad piacot, a Lengyelország egyesülését az európai szervezetekkel, az állam világnézeti semlegességét. Kezdetben a KLD és a PC szövetséget alkotott.
Az első elnökválasztás 1990-ben bélyegkép|left|150px|Lech Wałęsa elnök bélyegkép|left|150px|Stanisław Tymiński A májusban lezajlott a teljesen szabad önkormányzati választás, amelyben döntő győzelmet arattak a Szolidaritás jelöltjei vagy az általa támogatottak. A júniusban távoztak a kormányból a volt LEMP-ből delegált miniszterek.
1990-ben derült fény a háború utáni Lengyelország történetének egyik legnagyobb pénzbotrányára. 1989-ben a Szejm létrehozta az ún. Külföldi Adósság Szolgálata Pénzalapját (FOZZ), amelynek a feladata volt pénz gyűjtése és pénzgazdálkodás a lengyel külföldi adósság visszafizetése érdekében. Kiderült, hogy a FOZZ könyvelői a nemzetközi jogtól eltérő pénzügyi műveleteket hajtottak végre, de ezen túlmenően komoly pénzbeli károkat okoztak (politikai pártok finanszírozásával, magáncégek bankszámláira utalással, stb.). Az államkincstár elvesztett emiatt kb. 135 millió dollárt. Afera FOZZ zmierza nieuchronnie ku przedawnieniu (A FOZZ-affér elkerülhetetlen tart az elavulás felé), cikk Gazeta Wyborcza-ban 28-06-2002, belépés 22-05-2012 Az ügyet máig nem derítették ki.
A szeptemberben Jaruzelski elnök benyújtotta azt a törvényjavaslatot, amely megrövidítette az ő időtartamát és bevezette az általános elnökválasztást. A Szejm megszavazta a törvényt.
A választás 1990. november 25-én zajlott le. Pályáztak többiek között: Lech Wałęsa, Tadeusz Mazowiecki miniszterelnök és egy korábban ismeretlen lengyel származású kanadai vállalkozó, Stanisław Tymiński. Tymiński és Wałęsa kampánya volt a legaktívabb, Mazowiecki pedig úgy vélte, hogy a teljesítményei és érdemei elegendők a kampányhoz. Viszont sok embernek nem tetszett a sok állami vállalat véleményük szerint sietős felszámolása, a magas infláció, a számos pénzbotrány. Azért Mazowiecki csak harmadik helyt érte el a választásban, a második Tymiński volt (szavazatok 23%-a), az első – Wałęsa (40%). Állami Választási Bizottság hirdetménye a Hivatalos Közlönyben, 1990-11-26, belépés 2013-01-15 Mivel senki nem érte el az 50%-ot, december 9-én lezajlott a második forduló, amelyben Wałęsa 75%-at kapott. Állami Választási Bizottság hirdetménye a Hivatalos Közlönyben, 1990-12-10, belépés 2013-01-15 A választási kampány különösen piszkos volt. Wałęsa Tymińskit elmebetegséggel vádolta, Tymiński pedig Wałęsát a kommunista biztonsági szolgálattal való együttműködéssel.Hírhedt lett Tymiński fekete táskája, amellyel ő mindenhol mutatkozott és azzal fenyegetett, hogy az nagyon kellemetlen tényeket tartalmaz az ellenfeleiről. E fekete táska tartalmát máig senki sem ismeri.