Tátraszéplak (, ) üdülőtelepülés, Magastátra város része Szlovákiában, az Eperjesi kerület Poprádi járásában. Mintegy 300 lakosa van. 250px|jobbra|bélyegkép|Tátraszéplak címere
Fekvése A Magas-Tátrában, Ótátrafüredtől 3 km-re délnyugatra, a Nagyszalóki-csúcs déli lejtőjén fekszik.
Története Területén 1020 m magasságban a puhói kultúra népének erődfalakkal megerősített településének nyomaira bukkantak.
Az első vadászlakot 1884-ben Weszter Pál jómódú gazda építette itt, majd 1888-ban három turistaházat építettek mellé. Ekkor említik először „Széplak” néven; a szlovák Polianka kis erdei tisztást jelent. Híres szanatóriumát 1902-ben dr. Guhr Mihály alapította, melyben kezdetben a tüdőbajban szenvedő embereket gyógyított. 1920-ig Szepes vármegye Szepesszombati járásához tartozott.
1925-től az új épület megépítésével asztmás és Basedow-kóros betegeket is fogadott. 250px|jobbra|bélyegkép|A szanatórium épülettömbje
1947-ig Gerlachfalvához tartozott, akkor Ótátrafüredhez csatolták, 1999-óta pedig Magastátra város része. Lakossága főleg a tátrai idegenforgalomból él.
Közlekedés A település vasúton a Magas-Tátra településeit összekötő Tátrai villamosvasúttal érhető el. A vasútállomás a település központjában fekszik.
Nevezetességei A ma Jiří Wolker nevét viselő szanatóriumában főleg légúti betegségeket kezelnek. Tátrai-ház nevű panzióját 1912-ben építették. Síugrósánca, szánkó és bobpályája is van. 200px|jobbra|bélyegkép|Jiří Wolker szobra
Híres emberek Itt élt és alkotott Boruth Andor (1873-1955) festőművész, kiváló portréfestő és tátrai tájfestő. Itt kezelték Jiří Wolker (1900-1924) cseh költőt. A közeli parkban, a költő kedvelt pihenőhelyén 1949-ben helyezték el mellszobrát.
Külső hivatkozások Tátraszéplak a Magas-Tátra turisztikai honlapján Tátraszéplak a Tátrai Nemzeti Park honlapján Tátraszéplak Szlovákia térképén
Kategória:Magastátra Kategória:Szlovákia télisport-központjai