bélyegkép|Krisztus pantokrátor Szűz Mária és Keresztelő Szent János kíséretében a Hagia Szophiában mozaik
A bizánci művészet elsősorban a Bizánci Birodalom művészete, amely erős hatást gyakorolt a szomszédos térségekre is, Kelet-Európa ortodox államaira, a Balkánra, a Kaukázus régiójára, a Kaszpi-tenger környéki államokra, Oroszországra,Helen C. Evans (Hrsg.): Byzantium: Faith and Power (1261–1557). Metropolitan Museum of Art, New York 2004. , S. 4–63. a Földközi-tenger keleti partvidékére. Számos nem ortodox területre, de a Bizánci Birodalommal szoros kapcsolatban álló korabeli államra is erős kulturális hatást gyakorolt, mint például a Birodalomból kivált Velencei Köztársaságra és a Szicíliai Királyságra. A Birodalom több mint 1100 évig állt fenn – a főváros, Konstantinápoly (a mai Isztambul, Törökország) 330-ban történt megalapításától a város 1453-as oszmán-török meghódításáig.
A Bizánci Birodalom nem egy megdermedt társadalom volt, hanem egy sokszínű és életerős állam. Művészeti életének központja Konstantinápoly volt, itt fogalmazták meg a bizánci esztétikai elveket. A keleti és a görög-római hagyományok a kereszténység szellemével keveredtek, a művészet a vallási életnek, az akkor formálódó kereszténységnek volt alárendelve.
A Birodalom művészettörténetén belül hagyományosan három korszakot különböztetnek meg: a korai korszakot (Konstantintól a makedónokig), a köztes időszakot (makedón dinasztia) és a késői időszakot (a komnénoszok és a palaiologoszok dinasztiái). A bizánci főváros, Konstantinápoly 1453-as bukása utáni keleti ortodox művészetet gyakran "posztbizáncinak" nevezik. A Bizánci Birodalomból származó művészeti hagyományokat – különösen az ikonfestészet és a templomépítészet tekintetében – Görögország, Ciprus, Szerbia, Bulgária, Románia, Oroszország és más ortodox országok a mai napig őrzik.
A bizánci építészet befolyásolta a korai iszlám építészetet,Az Omajjád kalifátus idején (661-750) a Közel-Keleten a bizánci művészet volt az iszlám művészet forrása, különösen Szíriában és Palesztinában. A jeruzsálemi Sziklamecset (691) alaprajzát és belső díszítését a bizánci művészetből merítették, míg a külső díszítés a bizáncit a perzsa művészettel vegyítette. az ibériai mór építészetetBernard Germain É. de La Ville, Histoire générale, physique et civile de l'Europe, Volume 3, p. 45 Jean-Claude Cheynet (dir.), Le Monde Byzantin, Presses Universitaires de France, « Nouvelle Clio » 2006, , dont Jean-Marie Martin, Chapitre XVIII, L'Italie byzantine (641–1071) dans le tome II (2006), p. 473, 494. és a modern korban a neobizánci építészetet, de nagy hatással volt a középkori Nyugat-Európára is. Ez a hatás a legvilágosabban a 8-9. századi Karoling építészetben mutatkozik meg.
Az Árpád-házi magyar királyokat is szoros szálak fűzték a bizánci udvarhoz, s e révén számos bizánci műalkotás került Magyarországra. Többek között a királyi korona alsó része is bizánci munka; míg Lehel kürtje a bizánci művészet egy másik ágának, az elefántcsont-faragásnak a kiemelkedően szép példája.
Történeti áttekintés bélyegkép|A Bizánci Birodalom fejlődése 379–1453 A Bizánci Birodalom első aranykora, az úgynevezett kora bizánci korszak Konstantinápoly alapításától a 700-as évekig tartott. Nagy Konstantin császár (r306–337) a Boszporusz partján fekvő ókori görög várost, Bizáncot választotta a Római Birodalom új fővárosának helyéül 324-ben. 330-ban a szenátust és a császári udvart Rómából ide helyezte át, amelyet ő Konstantinápolynak (Konstantin poliszának vagy Konstantin városának) nevezett el. A császár úgy vélte, hogy itt tudja a legjobban megvédeni az értékes római tartományokat Egyiptomban, a Szentföldön, Szíriában és a Balkánon a birodalom keleti ellenségétől, a perzsáktól. A város helyének kiválasztását nemcsak katonai stratégiai szempontok vezérelték. Fontos szempont volt, hogy Európa és Ázsia találkozásánál, ahol a keleti szárazföldi kereskedelmi útvonalak keresztezik egymást a Földközi-tenger tengeri útvonalaival, a Birodalom ellenőrzése alatt tarthatta a kereskedelem csatornáit.
Konstantin volt a Római Birodalom első keresztény uralkodója. A 312-es, a birodalom egyeduralmáért vívott milvius-hídi csatában legyőzte Maxentiust (306–312) egy legenda szerint köszönhetően annak, hogy katonái Krisztus monogramját festették pajzsukra.Sólyom Márk: Constantinus és Iulianus császárok isteni látomásainak összehasonlítása, academia.edu Konstantin 313-ban elismerte a kapott isteni segítséget, és a kereszténységet törvényes vallássá tette a birodalomban. Uralkodása alatt számos jelentős templom épült a keresztény szent helyeken, köztük a jeruzsálemi Szent Sír-templom, amelyet azon a helyen emeltek, ahol a feltételezések szerint Krisztust keresztre feszítették, illetve a római Szent Péter-templom, amelyet a városfalakon kívüli temető fölé építettek, ahol az apostolt állítólag eltemették. Bár a kereszténység csak az egyik vallás volt a kulturálisan és vallásilag sokszínű bizánci államban virágzó hitvallások közül, Konstantinápoly központjában, a császári palota és a szenátus között keresztény templomot emeltek, a mai Hagia Szophia (Szent Bölcsesség) elődjét. Lassan és némi ellenállással az ókori istenek helyébe a keresztény Isten lépett. Iulianus Apostata császár rövid uralkodása alatt, 361 és 363 között megpróbálta visszaállítani az ókori római istenek rendjét, beleértve a klasszikus világ isteneit is, de a 300-as évek végére a kereszténység lett az állam hivatalos vallása. Egyre több, keresztény képekkel gazdagon díszített tárgyat készítettek, egyházi és házi használatra egyaránt. A kereszténység győzelme mellett Bizánc művelt elitje továbbra is a római jogra, valamint a görög és római kultúrára támaszkodott, hogy fenntarthassa a nagyvárosokra összpontosító, magasan szervezett államot, amelyet a keleti területek gazdagsága és sűrű népessége tartott fenn. bélyegkép|Konstantinápoly a Hagia Szophiával, a császári palotával, és a hippodrommal A királyi építmények római tervezésűek voltak. Minden szobrot és ókori műalkotást, amelyet Konstantin el tudott távolítani, átvittek a városába. Ezek a közé tartoztak olyan remekművek, mint a kalydóniai vaddisznó – egy görög mitológiai szörnyeteg elfogását ábrázoló fríz – és egy kígyószerű Delphoi oszlop, amely azoknak a görög városoknak a nevét viselte, amelyek i. e. 479-ben Plateiánál legyőzték a perzsákat. Egy lényeges szempontból Konstantinápoly nem a régi Róma utánzata volt; szándékosan keresztény városnak építették. Itt Konstantin felépített a Hagia Sophia mellett számos más templomot, köztük a Szent Apostolok templomát, ahol Konstantin elhelyezett az apostolok tizenkét jelképes sírja mellé egy tizenharmadikat – a sajátját.
A császárok a régi római törvénykönyveket latinul frissítették, amely továbbra is a kormányzás hivatalos nyelve volt. A görög kultúra újjáéledt, különösen az irodalomban és a képzőművészetben. Az iskolákban klasszikus görög szövegeket tanítottak, például Homérosz Iliaszát, és fontos bizánci írók, mint például a hatodik századi történetíró, Prokopiosz (550-es évek), a klasszikus szövegeket vették alapul műveikben. Az 500-as évek közepén I. I. Iusztinianosz császár (527–565), a birodalom korai uralkodói közül a legjelentősebb, visszaszerezte a régi római területek nagy részét nyugaton. A birodalom nyugati fővárosa most már nem Róma, hanem Ravenna lett. Iusztinianosz megszállottja volt annak, hogy a Római Birodalom régi dicsőségét visszaállítsa, de a bizánci társadalom – és a nyugati társadalom – számára legnagyobb és legmaradandóbb emlékműve a római jog újrakodifikálása volt. Iusztinianosz hatalomra jutásáig a diákokat latinul és görögül is tanították, de ekkorra a latin mint államnyelv már kihalóban volt. A hetedik század közepére a görög teljesen átvette az uralmat.
A kereskedelmi útvonalak Nyugat-Európától Kínáig terjedtek. A bizánci állam művészeti hagyományai az egész birodalomban virágoztak, beleértve a legdélebbi tartományt, Egyiptomot is. Egyiptom, amely Nagy Sándor hódítása óta a klasszikus világ része volt, hatalmas gazdagság forrása volt a bizánciak számára. A birodalom városait ellátó gabona nagy részét innen szerezték be. A legfinomabb lenből készült vásznat Egyiptomban szőtték, és ott bányászták a legértékesebb porfirint (bíbor színű márványt) is. A Nílus torkolatánál fekvő Alexandria 382-ben keresztény egyházmegye lett. (A hagyomány szerint a város első püspöke az evangélista Márk volt). A város az egyház öt nagy központjának egyike volt (Róma, Konstantinápoly, Antiokheia és Jeruzsálem mellett). bélyegkép|San Vitale bazilika Ravennában (526) Egyiptom, ahol Szent Antal (kb. 251–356) a sivatagba vonult, hogy aszketikus életet éljen az isteni szemlélődésben, a keresztény szerzetesség legfontosabb forrása volt. Az egyiptomi születésű Pakhomiosz (kb. 290-346) a közösségi életre szabályokat hozott létre, miután mások is követni kezdték. 451-ben a khalkédoni zsinaton lezajlott belső teológiai viták arra késztették az egyiptomi egyházat, hogy elkülönüljön a konstantinápolyi egyháztól. Végül az egyiptomi egyházat kopt egyháznak nevezték el, ahogyan ma is. (A "kopt" kifejezést Egyiptom arab hódítói vezették be a hetedik század közepén; a kifejezés az Aigyptosz, az ókori görög "Egyiptom" szó téves kiejtéséből származik. A "Bizánc" kifejezést a német humanista Hieronymus Wolf (1518–1580) alkotta meg, hogy megkülönböztesse a Bizánc-Konstantinápolyból irányított római államot a Rómából irányított birodalomtól.
395-ben a Római/Bizánci Birodalom keleti és nyugati részre oszlott, amelyet Arcadius (395–408) és Honorius (395–423), I. Theodosius (379–395) császár fiai irányítottak, akik a kereszténységet államvallássá nyilvánították. A nyugati tartományokban a határ menti népek elkezdték létrehozni saját királyságaikat, és sokat közülük elismertek Konstantinápolyból is. Művészetükben római és bizánci elemek keveredtek a bronzkori és kelta hatásokkal. A nyugati határvidék népei kezdtek áttérni a kereszténységre, bár nem mindig a római és konstantinápolyi egyházhoz igazodtak. A gótok 345-ben átvették az arianizmust, egy olyan tanítást, amely Alexandriából származott, és amelyet 325-ben egy egyházi zsinat eretneknek ítélt. Az ariánusok, akik között több bizánci császár is volt, ellenezték azt a hivatalos egyházi álláspontot, hogy Krisztus az Atyaistennel egyenlő, és azt vallották, hogy őt is, mint minden mást az Atyaisten teremtette. Amikor az angolszászok a 430-as években letelepedtek Angliában, két vallási szférát hoztak létre: a nyugaton élő angolszászok keresztények lettek, míg a keleten élők pogányok maradtak.
A Nyugati Birodalom fokozatos felbomlása az 5. század után együtt járt a fokozatos gazdasági és szellemi hanyatlással, ami elkerülhetetlenül tükröződött a művészetekben is. Ezzel szemben a görög Kelet, amelyet a barbárok viszonylag megkíméltek, szinte sértetlenül megőrizte civilizációs központjait. bélyegkép|Nagy Károlyt III. Leó pápa megkoronázza 496 körül Klodvig király (uralk. 481-511) alatt a frankok áttértek a kereszténységre. A 700-as évekre a nyugati keresztény népek – amelyek olyan germán törzsektől származtak, mint a frankok (Franciaország), longobárdok (Itália), vizigótok (Spanyolország), angolszászok (Anglia), vikingek (Skandinávia) és mások – egyre jobban eltávolodtak Bizánctól, és külön szövetségeket kötöttek a római egyházzal. I. Iusztinianosz császár (527-565) alatt megszilárdította politikai hatalmát, sőt győztesen visszatért Itáliába és Észak-Afrikába is. A görög teológia felülkerekedett a latin világ teológiáján, és valóban, az I. nikaiai zsinattól (325) a II. nikaiai zsinatig (787) minden egyházi zsinat görög nyelvű volt, és Keleten tartották.