Cao Cse (pinjin: Cao Zhi; névváltozatok: C’ao Csi, Cao Cse-csien; 192 – 232) kínai költő.
Cao Cao, a nagy hatalmú tábornok harmadik fia, Cao Pi öccse volt a Han-dinasztia végén, a kínai történelem három királyság néven ismert szakaszában. Már fiatal korában megmutatkozott költői tehetsége. Húszéves korában több mint tízezer verssort tudott fejből idézni. Saját alkotásaival megszerezte számára a kor híres költői, többek közt az apja által támogatott költői csoport, a „Csien-an kor hét költője” barátságát.
Költői tehetsége mellett szeszélyes, önfegyelemre képtelen személyiség volt és már fiatalon erősen ivott.
Cao Cao halála után bátyja, Cao Pi császárrá lett. t ekkor bátyja félreállította, osztályrésze élete végéig a mellőzés és az üldöztetés lett. Rendkívüli tehetsége, amely a politikában nem juthatott szerephez, költészetében alkotott maradandót.
Magyarul
Cao Cse versei / Cao Cao és Cao Pi verseiből; ford. Csukás István et al., vál., prózaford., utószó, jegyz. Tőkei Ferenc; Európa, Bp., 1960 A Lo tündére; ford. Szerdahelyi István, előszó, jegyz. Tőkei Ferenc; Balassi, Bp., 1997 (Kínai-magyar irodalmi gyűjtemény, 1/7.)
Források
Kategória:Ókori kínai költők, írók