Az 1992. évi téli olimpiai játékokon a műkorcsolya női egyéni versenyszámának rövid programját február 19-én, a kűrt február 21-én rendezték Tignes-ben. Az aranyérmet az amerikai Kristi Yamaguchi nyerte. A Magyarországot képviselő Czakó Krisztina a 23. helyen végzett.
Eredmények Az egyes szakaszokban (rövid program, kűr) kilenc bíró pontozta a versenyzőket. A pontok alapján a bírók mindegyikénél külön-külön kialakult egy sorrend az egyes szakaszokra vonatkozóan és ez egy helyezési pontszámot is jelentett. Az egyes szakaszok eredménye a következő kritériumok alapján alakult ki: „Többségi helyezések száma”. Az a versenyző végzett előrébb, akit a bírók többsége előrébb rangsorolt. A bírók többsége azt jelentette, hogy a legjobb 5 helyezést adó bíró helyezési pontszámait vették figyelembe, de ha az 5. bíró helyezésével még volt azonos helyezés, akkor az(oka)t is figyelembe vették. Ezt az adatot tartalmazza az oszlop. (Pl. a „6×3+” azt jelenti, hogy a versenyző 6 bírónál az első 3 hely valamelyikén végzett.) „Többségi helyezések összege” (a figyelembe vett bírók helyezési pontszámainak összege) „Helyezések összege” (az összes bíró helyezési pontszámainak összege)
A versenyszám végeredményét az összesített helyezési pontszám határozta meg, amely az alábbiak összegéből állt: A rövid program helyezési pontszámának 0,5-szerese (az összesítés 33,3%-a), A kűr helyezési pontszámának 1-szerese (az összesítés 66,7%-a).
Az alacsonyabb helyezési pontszámmal rendelkező versenyző végzett előrébb. Egyenlő helyezési pontszám esetén a kűrben elért jobb helyezés döntött.
Rövid program Az első 24 helyen végzett versenyző vehetett részt a kűrben.
A rövidítés jelentése a következő: Q: továbbjutás a kűrbe, helyezés alapján Hely.VersenyzőNemzetTöbbségihelyezésekszámaTöbbségihelyezésekösszegeHelyezésekösszegePontHelyezésipontszám1.Kristi Yamaguchi9×1+9,09,0104,60,5Q2.Nancy Kerrigan8×2+16,019,0102,31,0Q3.Surya Bonaly5×3+14,037,099,21,5Q4.Itó Midori7×4+26,038,099,22,0Q5.Laetitia Hubert6×5+25,044,097,92,5Q6.Tonya Harding7×6+37,055,097,13,0Q7.Szató Juka5×8+31,074,094,93,5Q8.Anisette Torp-Lind6×9+45,086,093,74,0Q9.Lenka Kulovaná5×9+44,098,092,44,5Q10.Josée Chouinard5×10+45,099,093,15,0Q11.Csen Lu5×11+47,0102,092,95,5Q12.Karen Preston5×11+49,0114,091,26,0Q13.Tatyjana Racskova7×13+73,0105,091,66,5Q14.Julija Vorobjova6×14+71,0124,090,57,0Q15.Marina Kielmann7×15+92,0126,090,37,5Q16.Patricia Neske5×15+59,0127,089,88,0Q17.Joanne Conway8×16+109,0131,089,88,5Q18.Viktoriya Dimitrova5×19+91,0178,083,19,0Q19.Czakó Krisztina5×19+92,0180,083,19,5Q20.Suzanne Otterson5×20+93,0184,082,410,0Q21.Olga Vassiljeva5×20+96,0186,082,210,5Q22.Alma Lepina5×21+92,0181,083,511,0Q23.Zuzanna Szwed5×22+100,0196,080,911,5Q24.Hélène Persson5×23+108,0206,080,712,0Q25.Željka Čižmešija5×25+123,0228,075,812,526.Mojca Kopač8×27+212,0240,073,413,027.Li Gyong-Ok6×27+155,0239,072,713,528.Lee Eun-Hee9×28+243,0243,072,614,029.Mayda Navarro9×29+261,0261,060,614,5
Kűr Hely.VersenyzőNemzetTöbbségihelyezésekszámaTöbbségihelyezésekösszegeHelyezésekösszegePontHelyezésipontszám1.Kristi Yamaguchi7×1+7,011,0104,71,02.Itó Midori8×2+14,017,0104,12,03.Nancy Kerrigan6×3+18,032,0101,23,04.Tonya Harding5×5+21,049,099,54,05.Csen Lu5×5+23,050,099,25,06.Surya Bonaly6×6+27,052,099,46,07.Szató Juka5×6+23,057,098,37,08.Karen Preston6×7+39,067,096,98,09.Marina Kielmann6×9+50,081,096,09,010.Patricia Neske5×11+47,0100,093,310,011.Josée Chouinard7×12+72,0100,093,411,012.Lenka Kulovaná5×12+55,0115,091,812,013.Julija Vorobjova7×13+82,0110,093,313,014.Tatyjana Racskova5×14+63,0128,091,114,015.Laetitia Hubert6×15+80,0136,089,815,016.Anisette Torp-Lind7×16+110,0149,087,616,017.Viktoriya Dimitrova7×17+112,0150,088,117,018.Joanne Conway6×17+89,0143,088,418,019.Zuzanna Szwed9×19+167,0167,085,219,020.Alma Lepina6×20+118,0185,081,220,021.Olga Vassiljeva5×21+102,0191,079,621,022.Suzanne Otterson8×22+173,0196,078,222,023.Czakó Krisztina9×23+198,0198,077,723,0 – Hélène Perssonnem indult – Végeredmény HelyezésVersenyzőNemzetHelyezési pontszámokRövidprogramKűrÖsszesenKristi Yamaguchi0,51,01,5Itó Midori2,02,04,0Nancy Kerrigan1,03,04,04.Tonya Harding3,04,07,05.Surya Bonaly1,56,07,56.Csen Lu5,55,010,57.Szató Juka3,57,010,58.Karen Preston6,08,014,09.Josée Chouinard5,011,016,010.Marina Kielmann7,59,016,511.Lenka Kulovaná4,512,016,512.Laetitia Hubert2,515,017,513.Patricia Neske8,010,018,014.Julija Vorobjova7,013,020,015.Anisette Torp-Lind4,016,020,016.Tatyjana Racskova6,514,020,517.Viktoriya Dimitrova9,017,026,018.Joanne Conway8,518,026,519.Zuzanna Szwed11,519,030,520.Alma Lepina11,020,031,021.Olga Vassiljeva10,521,031,522.Suzanne Otterson10,022,032,023.Czakó Krisztina9,523,032,524.Hélène Persson12,0nem indult–25.Željka Čižmešija12,5kiesett–26.Mojca Kopač13,0kiesett–27.Li Gyong-Ok13,5kiesett–28.Lee Eun-Hee14,0kiesett–29.Mayda Navarro14,5kiesett–
Források
N