300px|bélyegkép|jobbra|A mai japán szobrászat egyik alkotása: Kuszunoki Maszashige lovasszobra a tokiói császári palota parkjában. right|thumb|Dzsómon-korabeli agyagszobor (a Tokiói Nemzeti Múzeum gyűjteményéből). thumb|right|Az Aszuka-korból származó Buddha-szobor(a Tokiói Nemzeti Múzeum gyűjteményéből). right|thumb|A Hórjúdzsi körzetben található buddhista templomegyüttes. A kondó a világ egyik legrégebbi faépülete. Japán művészete számos művészeti ágat és irányzatot felölel, amelyek között a legjellegzetesebbek a fazekasság, a fa- és bronzszobrászat, a festészet (elsősorban papírra és selyemre, tintával), a kalligráfia, illetve napjainkban a filmművészet, a manga, a képregények és szinte minden, a nyugati kultúrában is elterjedt művészeti ág. A japán művészet gyökerei a szigetország első lakosaihoz, az i. e. 10. évezredig nyúlnak vissza. A japán történelem jellegzetességei a művészetre is hatottak: a szigetvilág időnként kulturális vagy katonai invázióknak volt kitéve, amelyeket általában hosszú elszigeteltség időszaka követett. Idővel a japánok kifejlesztették azt a képességüket, hogy az idegen kultúrákból érkező elemeket feldolgozzák, értelmezzék és végül asszimilálják saját művészetükbe, saját esztétikai elveiknek megfelelően.
Az első komplex japán művészeti alkotások az i. sz. 7-8. században készültek, buddhista hatásra. A 9. századig igen jelentős volt a kínai művészet és kultúra befolyása, de ezt követően a japánok egyre inkább saját művészeti kifejezésmódokat használtak, és a művészet egyre inkább eltávolodott a vallástól. A 15. századig a vallási és a világi művészet egymás mellett virágzott. A 15. század végén kitört Ónin-háború (1467–1477) és a rákövetkező politikai, szociális, társadalmi és gazdasági felfordulás időszaka hosszú ideig megszakította a művészetek fejlődését, majd a válság után kialakuló Edo-korban már a központilag irányított vallás sokkal kisebb szerepet játszott az emberek életében és ennek megfelelően művészeti jelentősége is lehanyatlott.
Az egyik legkedveltebb művészeti ág Japánban a festőművészet, amit hivatásos művészek és amatőrök egyaránt gyakorolnak. Egészen a modern korig a japán kandzsi íráshoz ecsetet használtak, ezért az írástudók jól ismerték az ecsetkezelési technikákat, a tinták elkészítésének technikáját. A kalligráfia mellett a festőművészet egyik igen kedvelt ága volt az Ukijo-e, az Edo-kor polgárságának kedvelt időtöltése. Ugyanebben a korban a szobrászat lehanyatlott, elsősorban vallási kötődése miatt, és a buddhista hagyományok fontosságának csökkenésével a szobrászat sem fejlődött.
Az egyik legkorábbi japán művészeti ág a fazekasság, az agyag- és kerámiaművészet volt – az első ismert japán művészeti alkotások is a Dzsómon-korból származó kerámiaszobrocskák, edények.
A japán művészet egyik különleges ága az építészet, amely elsősorban a természetes anyagokat kedveli és nagy hangsúlyt helyez a külső és belső terek összekapcsolására.
Japán művészetének általános vonásai Építészet 250px|bélyegkép|jobbra|A Heian-korban épült Ikutszudzsima szentély híres díszkapuja Mijadzsima szigetén, Hiroshima mellett 15 kilométerre. Japán szentélyépítészete több ezer évre tekint vissza. A két legősibb szentélytípus az Izumóban található Taisha Zukkuri stílusú Izumo-taisha szentély, valamint a Kiotóban található Kamigamo szentély. Az előbbi Japán legmagasabb építménye volt az ókorban, a régi krónikák leírásai szerint. A másikról azt jegyezték föl 1500 évvel ezelőtt, hogy egykor a Kyotótól északra fekvő Isten-hegyen (Ko-yama) állt az ősi templom, fent a hegyen, egy kőoltár. Ezeket a régiségeket a sintó szentélyek őrizték meg.
Mintegy 1200 éve, az Aszuka-kultúrában honosodott meg a buddhizmus, ami nemcsak vallási jelentőségű volt, hanem magával hozza a kínai civilizációt is. Fellendült a templomépítészet, a kegyhelyek száma megnőtt. Ebből a korból származó építmény a Nara közelében épült Horjúdzsi-templom (1949-ben leégett). A többször restaurált műemlékek máig őrzik az ősi kínai faépítészet jellegzetes vonásait. Az épületek aszimmetrikus elrendezése viszont tipikus japán vonás.
A Nara-kor építészetében is megőrizte a Tang-hatást, mivel a város alaprajza sakktáblaszerű. A hagyományok őrzője a sintó vallás volt, egyszerű szerkezetű szentélyeivel, a tetőzetet mélyre süllyedő oszlopok tartották.
A Heian-korban (794-1185) Heiankjó (Kiotó) város is a Tang-hatás alapján épült fel, és megszületett a nemzeti művészet. A japán arisztokrácia igénye igyekezett ellensúlyozni a szerzetesek kizárólagos befolyását a kultúrában. A virágzó buddhizmus több ágra szakadt, közülük az ezoterizmus hozott új építészeti alapelveket. Már nem a szimmetria dominált, az épületek tökéletesen alkalmazkodtak a természethez. Ilyen például a Főnix-csarnok Udzsiban, az Amida csarnokok Kiotó mellett. 250px|bélyegkép|balra|A Muromacsi-korban épült Himedzsi várkastély, a japán várépítészet gyöngyszeme. A Muromacsi-kor (1333-1573)a nevét Kiotó egyik negyedéről kapta, ahol az első sógun, Asikaga rendezte be palotáját. A zen hatás itt arisztokratikus kifinomultsággal keveredtett, például Kiotóban az Aranypavilon (Kinkaku), és az Ezüstpavilon (Ginkaku). Kialakulnak a mohakertek, az építészet szoros kapcsolatban áll a kerttervezéssel, amely régóta igen kifinomult művészet Japánban.
Várépítészet 250px|bélyegkép|jobbra|Az Iwasimizu Hacsimangu shinto szentély homlokzata. A Japán fafaragó művészet pompás alkotásai láthatók a régi shinto szentélyekben. A mi törökdúlásos időink kezdetén, Mátyás halála után, Japánban is hosszú ideig belső bizonytalanság és kiskirályságok (helyi katonai vezetők) véres harca gyöngítette az országot, mígnem a XVI. század második felében három fontos sógun (körülbelül a mi nádori méltóságunknak felel meg) Oda Nobunaga, Hidejosi, és Tokugava Iejaszu katonai szervező munkával helyre nem állította a központi kormányzást és meg nem szervezte az 1868-ig fönnálló erős japán államot. E három katonai vezető korára esik a japán várépítészet fénykora. Legismertebb közülük talán a Himedzsi várkastély főépülete.
A rend megszilárdítását megelőző és követő időkben épült föl több várkastély: Oszaka, Iwakuni, Inuyama, Okajama várkastélya. Ezt a várépítő időszakot könnyen köti össze a magyar történelmet ismerő olvasó a török háborúkkal. A magyar Bocskai szabadságharc előtti években, 1600-ban volt a nevezetes szekigaharai csata, ahol Tokugawa Ieyasu győzött és után még csaknem 300 éven át a Tokugava családból kerültek ki a sógunok. A Tokugawák a korábbi Kyotó helyett a keleti Edóba, a mai Tokióba helyezték át az állam székhelyét és itt erősítették meg az edói várkastélyt. 250px|bélyegkép|balra|A japán várak lépcsőzetesen keskenyedő központi torony köré épített épületekből állnak és gazdag tetőzettel vannak díszítve.
Kortárs építészet Japán mai építészete nemzetközileg elismert, olyan rangos 20-21. századi képviselői fémjelzik, mint Tange Kenzó, Andó Tadao, Kisho Kurokawa, Riken Yamamoto, Itó Tojoo, Kuma Kengo, Ban Sigeru vagy Szedzsima Kazujo (SANAA).
Szobrászat A Nara-korszakban a buddhista művészet – főleg a fafaragás – egyre jellegzetesebb japán jegyeket mutatott.
A szobrászat kezdetben még idegen jegyeket hordott. Unokie és iskolája a Kamakura-korszakban Szung-hatásra realista és dinamikus szobrokat alkotott. A szamurájok nemcsak a politikában, hanem a művészetekben is vezető szerephez jutottak. A faszobrászat realisztikusabb lett.
A Heian-korban 794-1185 a buddhista szobrok eleganciája és titokzatossága már japán, vonatkozásokat mutat.
Az Edo-korban a szobrászatban a kisebb méreteket kedvelték, mint például a necuke faragás.
Festészet 250px|bélyegkép|jobbra|Hokuszai: Csónakok a hullámokon (japán ukijo-e nyomat)
A Heian-korban ábrázolták a sintó istenségeket egyenként. Sajátos fejedelmeket összeillesztő technikát fejlesztettek ki, egy volt a "dzsószó". Ez idő tájt alakult ki a dekoratív és elbeszélő jelleget ötvöző festménytekercsek japán iskolája. A nemzeti érzés megjelent a festészetben, tipikus forma volt a japán táj, a japán élet, a szokások a jamatoe stílusban. Szép példája ennek Gendzsi-monogatariemakinomo (hosszú vízszintes képtekercs) csodálatos betűivel, átlós irányú kompozíciójával, eleven színeivel. Fudzsivara no Takanobu a század végén különleges portréfestészetével tűnt ki.
A Heian-kor végén keletkezett a híres századi rajztekercs, a Csódzsu Giga. Négy ilyen tekercs maradt fönn, de sajnos szöveg nélkül. Csak sejtjük, hogy a korabeli élet fonákságait jeleníti meg a rajzoló mester, ironikusan, emberies felejthetetlen állatfigurákba rejtve a korabeli karaktereket. 250px|bélyegkép|balra|Részlet a nevezetes Csódzsu Giga rajztekercsből, amelyet a 12. század végén rajzoltak. A Kamakura-korszakban a festészetet továbbra is a jamatoe uralta, a vízszintes tekercsek különböző legendákat, történelmi eseményeket, és hírességek életét ábrázolják, megelevenítő emakinomókkal.
A fellendülő tusfestés a Szung és Juan tekercsek stílusát idézi, de kifejlődött a japán természetábrázolás. Ekkor jelentek meg a kakemonók (függőleges tekercsfestmények). A 15. században az ajtókra, paravánokra óriási tájképeket festettek.
A Muromacsi-korban (1333-1568) a művészet virágzásnak indult. A természetes és dísztelen felületek hangsúlyozásával hatott az összes művészetre, ideértve a kertművészetet, az építészetet, és a teaszertartás szigorúan tiszta vonalvezetésű cserépedényeit. A tusfestés csúcspontját Szessú művészete jelentette. A képek mindössze néhány ecsetvonásból álltak, és Kínában is igen népszerűek voltak. Hamarosan a vezető szerep a Kanő-irányzaté lett: a műhelyekben felelevenítették a jamatoe festészet hagyományait.
A Momojama-kor (1573-1616) a művészet virágkorát hozta. A hadvezérek erődített várait fényűzőbben díszítették. A kereskedői réteg kialakulása új ízlést hozott magával, a paravánokat a portugálokat ábrázoló egzotikus képek díszítették. Ekkor születtek meg az ukijo-e alapját jelentő zsánerképek. A kereskedő származású Tavaraja Sztócatu új díszítőstílust fejlesztett ki a jamatotéból, melynek csúcspontja Ogata Korin és később Marujama Ókjo művészete lett. A művészek nem ismerték el Kínát, ezért a stílusát sem utánozták.
Az Edo-kor (1615-1868) ukijo-e nyomatait (a múló világ képeit) olyan művészek készítették mint Hokuszai, Harnubu. Témájukat Edo (ma Tokió) társasági életéből vették. Koruk kurtizánjait és színészeit festették meg. Ezt a népszerű műfajt tömegesen gyártották fanyomatokon. A nyomatkészítés főként a 18. század és 19. században virágzott.
Fametszet left|thumb|Kacusika Hokuszai fametszete 1930-ból: Déli szél, tiszta ég (凱風快晴)
Kalligráfia right|thumb|Kalligrafikus írás a 14. századból, Jakusicu Genkó buddhista szerzetes alkotása. A szépírás, a kalligráfia külön művészetnek számít Japánban. Ezt a különleges írást buddhista szerzetesek évekig tanulták. Az írás nem csak a leírt szöveget, hanem az író egyéniségét is egyaránt kifejezi. Olyan tekercseket is készítettek, aminek szépségét nem maga a szöveg hangzása, hanem az írásjegyek harmóniája adta meg. Ma is vannak olyan főiskolák, ahol éveken keresztül a kalligráfiát tanulmányozzák a tanulók. A tusírás nyomai a mai japán írásban is fellelhetőek. Például a mondatot pont helyett azért zárja le karika, mert ecsettel csak így lehet egyértelműen pontot tenni.
Iparművészetek Papírművészet Lakkművészet A japán lakkművesség finom, dekoratív művészet, a tárgyak széles kategóriáját foglalja magába. Lakkot felhasználnak festményeknél, nyomatoknál és a legkülönbözőbb tárgyak elkészítésénél kezdve a Buddha szobroktól a bentó dobozokig. Urusi-nuri egyszerűen azt jelenti, lakkozás, lakkrétegezés.Számos kifejezéssel jelölik a lakktárgyakat. Sikki egyszerűen azt jelenti, lakktárgy, míg nurimono – lakkozott dolgot jelöl, urusi-nuri jelenti a lakkozást.