Jankay Tibor (eredeti neve: Deutsch Tibor) (Békéscsaba, 1899. március 24. - Los Angeles, 1994. március 20.) magyar és amerikai festőművész, grafikus, amerikai egyetemi tanár.
Életpályája Hatgyermekes zsidó családban született. Szülei: Deutsch Simon kereskedő és Lőwy Janka voltak. 1915–1918 között az Iparművészeti Főiskola hallgatója volt; itt Papp Sándor és Sándor Béla tanította. 1918–1919 között a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol Szinyei Merse Pál, Balló Ede és Vaszary János oktatták. Tanult Bécsben, Zürichben és Drezdán is. 1924–1926 között Párizsban a Julien Akadémián tanult. 1928–1929 között Olaszországban volt tanulmányúton. 1934–1936 között Amerikában élt.
1939-ben bevonult Újkígyósra, majd Gyulára; 1939–1944 között (megszakításokkal) munkaszolgálatos volt. „A nagyváradi gettóból indítják útnak német koncentrációs tábor felé 45 évesen. A cseh–német határnál – csodával határos módon – sikerül megszöknie: bujkál és életben marad.” 1944 novemberében tért vissza szülővárosába. Felesége német koncentrációs táborban érte meg a felszabadulást.
1948 novemberében emigrált. Amerikában élő orvos testvére meghívására feleségével, Alexander Irénnel Los Angelesbe utazott, ahol tanára lett a George Pepperdine University képzőművészeti tagozatának, majd négy évig Redland művészeti egyetemének volt társtanára. 1969 nyarán tért haza először. 1977-ben nyugdíjba vonult.
Békéscsabának adományozta értékes gyűjteményeit, többek között kb. 3000 festményt, 5000 grafikát és 143 tételből álló néprajzi gyűjteményét. Hagyatéki kiállítását 1997-ben rendezték meg a megyei könyvtárban.
Kiállításai Egyéni 1922, 1923, 1926, 1933, 1970 Békéscsaba 1927 Orosháza 1928 Gyula 1929 Kecskemét Csoportos 1926, 1931, 1982 Budapest 1927 Zürich 1952 New York 1962 Los Angeles 1970 Békéscsaba
Művei Montmantrei Öreg A fröccs Na ide figyelj Amerikai városkép Önarckép Olvasó nő Séta Párizs Vízparti fesztivál Nő lepellel Női fej sassal Oszlopszobor Férfi és nő papagájjal
Jegyzetek
Források "Ami csabai ..." A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve X. [47.] - Csabai értéktár 170-172. old. () Artportal.hu
Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Békéscsabaiak Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1994-ben elhunyt személyek Kategória:Zsidó származású magyarok