A Eurovision Magic Circus Show (gyakran csak Magic Circus Show, magyarul: Eurovíziós Varázslatos Cirkuszfesztivál, franciául: Eurovision Magie Show de Cirque) egy a karácsonyi időszakban sugárzott, szórakoztató televíziózós cirkuszműsor volt az Európai Műsorsugárzók Uniójának (angol nevének rövidítése: EBU) aktív tagállamai részvételével. Az országok az EBU-tag tévétársaságaikon keresztül szerepeltek, melyek feladata az országot képviselő előadó és produkció kiválasztása volt. A műsorban 7–14 éves gyerekek vettek részt, akik többnyire zsonglőr, akrobata, bohóc, légtornász és bűvész-produkciókat mutattak be.
A többi eurovíziós műsorral ellenben a Magic Circus Show nem egy verseny volt, hanem egy gálaműsor; illetve ezt nem közvetítették élőben. A részt vevő műsorsugárzók és TV-csatornák egy casting során választották ki azt három gyermeket, akik az adott országot képviselték a műsorban. A gyerekeknek tanárok, edzők segítettek elkészíteni és kidolgozni a műsorban látható műsorszámot, produkciót.
Az eddigi három műsornak Genf adott otthon, és az ott felállított Christmas Circus cirkuszsátor. A műsort 2010-ben rendezték meg először.
Magyarország egyetlen alkalommal sem vett részt a műsorban.
Résztvevők 350px|bélyegkép|jobb|
Tíz ország szerepelt legalább egyszer a műsorban. Ezek a következőek (az első részvétel sorrendjében): 2010 – , , , Svájc, , 2011 – 2012 – , ,
A következők műsorsugárzók vettek részt a műsorban: Belgium – VRT Bulgária – BNT Franciaország – France Télévisions Hollandia – TROS Írország – RTÉ Oroszország – RTR Örményország – AMPTV Portugália – RTP Svájc – RTS (házigazda műsugárzó) Ukrajna – NTU
Részvételét tervezte Fehéroroszország (BTRC), Olaszország (RAI) és Szlovénia (RTVSLO) műsorsugárzója is.
Műsorok 2010 A 2010-es Eurovíziós Varázslatos Cirkuszfesztivált november 26-án, Genfben rendezték meg. Hat ország vett részt: Belgium, Hollandia, Portugália, Oroszország, Franciaország és a házigazda Svájc.
Résztvevők # Ország Előadó Szám Cirkusz/Egyesület 01 Anna Matveeva és Ksenia Belykh akrobatika 02 Kim Dekker és Siard Boerstra trapéz 03 Batiste Agneli egykerekű 04 Svájc Leila Malar tissue légtornász 05 Sofia kézegyensúlyozó 06 Svájc Mirko Lapflam és Malu illuzionista 07 Marina Kremleva kézegyensúlyozó 08 Pete, Pepin, Louie és Kika akrobatika zsonglőrködéssel 09 Dasha, Anya Zarubalova, Elvira Belunicheva, Nastia és Julia Kurpan Grishkina gurtni légtornászok 10 Svájc Frédéric diabolo 11 Laurene és Margot hajlékonyság 12 Constance trapéz 13 Nigel Voetts zsonglőr 14 Afonso de Freinet-Brideau és Bruna Medeiros illuzionisták 15 Selina Frith hajlákonyság 16 Manon Gustele és Stien Simkins tissue légtornászok 17 Evgeny Vinogradov, Arina Smirnova, Anastasia Chelpina, Konstantin Chernyaev, Diana Kirillov, Vladislav Vasilev, Ivan Nemchinov, Jegor Pashinsky, Jan Parshukova, Diana Goloborodko, Irina Mikhailova és Ekaterina Melnikova bicikliszám
Közvetítő csatornák Belgium – Ketnet Oroszország – Rosszija 1 Portugália – RTP2
2011 A 2011-es Eurovíziós Varázslatos Cirkuszfesztiválra november 26-án került sor Genfben. Először vett részt Ukrajna, így összesen hét ország szerepelt.
Résztvevők # Ország Előadó Szám Cirkusz/Egyesület 01 Franciaország Léo rola-bola Cri-O-Lane Circus 02 Ukrajna Your Reflections hajlékony akrobaták Art Studio Rizoma 03 Portugália Ruben Costa zsonglőr Circo Royal 04 Oroszország Oleg Chmutov gurtni légtornász Ashlag Circus 05 Svájc Duo Monocycle egykerekű akrobaták Théátre Cirqule 06 Hollandia Alain és Timur kötéltánc 07 Belgium Ze Boys diabolo 08 Oroszország Sergey Ignatiev kézegyensúlyozó Alfa Studio 09 Portugália Trio CaroMeliCata hajlékonyság Sport Club Do Porto 10 Franciaország Ornithés tissue légtornászok 11 Hollandia Dancing Dragon egyensúlyozók 12 Svájc Duo Mat Pendulaire kínai rúd Le Zarti' Cirque 13 Franciaország Le Train szabadlétra Pop Circus 14 Hollandia Llayda Buldac és Nick Takens illuzionisták 15 Oroszország Friendly Family Circus School Nadezhda 16 Ukrajna Yevgen Gavrilenko és Kateryna Rudik tissue légtornászok Olo Circus 17 Belgium Wiild Wheel rönrád 18 Svájc Duo Trapéze Comique komikus trapéz 19 Belgium Andreas De Ryck zsonglőr 20 Ukrajna Angela Karchevskaia hulahopp kézen állva
2012 A 2012-es Eurovíziós Varázslatos Cirkuszfesztivált a november 17-én rendezték meg Genfben. Először szerepelt Bulgária, Örményország és Írország, míg Ukrajna visszalépett; így összesen nyolc ország vett részt. Ez volt az utolsó Magic Circus Show.
Résztvevők # Ország Előadó Szám Cirkusz/Egyesület Belgium Bulgária Franciaország Hollandia Írország Oroszország Örményország Portugália Svájc
Közvetítő csatornák Svájc – RTS Un (2012. december 25-én) Belgium – Ketnet Portugália – RTP2
Lásd még Eurovíziós Dalfesztivál Junior Eurovíziós Dalfesztivál Fiatal Táncosok Eurovíziója Fiatal Zenészek Eurovíziója Eurovíziós Táncverseny
Források
Külső hivatkozások YouTube-videó: Magic Circus Show 2010 YouTube-videó: Magic Circus Show 2011 YouTube-videó: Magic Circus Show 2012
Kategória:Cirkuszok Kategória:Fesztiválok Kategória:Eurovízió