A Thompson amerikai géppisztolyt John T. Thompson fejlesztette ki 1919-ben, hírnévre pedig az alkoholtilalom idején tett szert. Ebben az időben gyakori látvány volt a médiában a rendőrök és a bűnözők kezében egyaránt. A Thompsont sokféle becenévvel illették: „Tommy Gun”, „Trench Broom”, „Trench Sweeper”, „Chicago Typewriter”, „Chicago Piano”, „Chicago Style”, „Chicago Organ Grinder”, és „The Chopper”.
A Thompson közkedvelt volt mind a katonák, rendőrök, bűnözők és a civilek körében is jó ergonómiája, kompaktsága, nagy .45 ACP lőszere, megbízhatósága és magas tűzgyorsasága miatt. Azóta a gyűjtők körében is fontos darab történelmi jelentősége miatt.
Történet és szolgálat Fejlesztés bélyegkép|jobbra|John T. Thompson tábornok, kezében egy M1921 típusú Thompson-géppisztoly A Thompson-géppisztolyt John T. Thompson tábornok fejlesztette ki, aki eredetileg egy automata puskát (öntöltő puskát) álmodott meg, hogy leválthassa vele a hadrendben lévő forgó-tolózáras puskákat. Míg a módját kereste annak, hogy biztonságosan működtethessen egy fegyvert a gázüzemű mechanizmus komplexitása nélkül, Thompson összefutott egy szabadalommal, melyet John Bell Blish nyújtott be 1915-ben. Thompson Thomas F. Ryan személyében talált magának anyagi támogatót, majd 1916-ban kezdte fejleszteni auto puskáját az Auto-Ordnance Company-nál. Munkáját elsősorban a Kentuckyban lévő Newportban végezte. A főtervezők Theodore H. Eickhoff, Oscar V. Payne és George E. Goll voltak. Az 1917-es év végére rátaláltak a Blish-elv korlátaira: zárt závárzat helyett inkább egyfajta késleltetett hátrasiklással működött. Az amerikai hadseregben rendszeresített lőszertípusok közül csak a .45 ACP-t találták alkalmasnak. Ezután Thompson egy egyemberes, kézben tartható géppuskát álmodott meg a .45 ACP kaliberben, amelyet, mint egy lövészárok-seprűt lehetne használni a folyamatban lévő lövészárok-hadviselés során. Payne tervezte meg magát a fegyvert, és annak szekrény- és csigatárait. A projektet ezután az „Annihilator I” névvel illették, majd 1918-ra a legtöbb tervezési problémát megoldották. Habár a háború véget ért, mielőtt az első prototípusokat Európába szállíthatták volna.
Egy 1919-es Auto-Ordnance találkozónál megbeszélésre került az „Annihilator” marketingje, mivel a háború véget ért, a fegyvert hivatalosan a Thompson-géppisztoly névvel látták el. Habár más fegyvereket valamivel hamarabb kifejlesztettek hasonló céllal és működési elvvel, a Thompson volt az első, melyet a „géppisztoly” megnevezéssel láttak el és árultak. Thompson a fegyvert egy amolyan „lövészárok-tisztítónak” szánta, amellyel kiseperhetik az ellenséget a lövészárkokból, betöltve a Browning Automatic Rifle (BAR) szerepét, amely erre a célra alkalmatlannak bizonyult. Ezt a koncepciót a sturmtruppen taktika keretében már a német katonák kifejlesztették saját Bergmann MP18-as géppisztolyukkal, amely a világ első géppisztolya volt.
Korai használat bélyegkép|balra|Thompson Model 1921 A Thompson először az M1921 típusjellel lépett sorozatgyártásba. A fegyver a civilek számára is elérhető volt, habár magas ára miatt nem sokan engedhették meg maguknak (egy Thompson-géppisztoly egy 20 töltényes Type XX szekrénytárral 200 amerikai dollárba került; ebben az időben egy Ford személygépjárművet 400 dollárért értékesítettek). Az M1921 Thompsonból egy kisebb mennyiséget a United States Postal Inspection Service (a csomagok megvédése érdekében) és a Tengerészgyalogság vásárolt meg. Ezeket a megrendeléseket több rendőrségi egység, majd közép- és dél-amerikai országok hadseregei követték. A Tengerészgyalogság a fegyvert bevetette a kínai banánháborúkban. A tengerészgyalogosok körében kedvelt típus volt, mivel sikeresen használták a nicaraguai gerillák rajtaütés-szerű támadásainak visszaveréséhez, amely később négyfős csapatok felállításához vezetett, melyek tűzereje meghaladta egy kilencfős puskás osztag tűzerejét. A legfőbb kritikák a Thompsonnal szemben a súlya, az 50 méteres lőtávolság feletti pontatlansága, a .45-ös űrméretű lőszer átütőerejének hiánya miatt érték.
Az első Thompson géppisztolyok közül többet is vásároltak ír ügynökök, főleg Harry Boland. Írországban az első teszteket a fegyverrel Tom Barry parancsnok végezte Michael Collins, az IRA vezetőjének jelenlétében. Összesen 653 darabot vásároltak, de ebből 1921-ben 495-öt lefoglaltak az amerikai vámhatóságok New York-ban. A maradék eljutott az Ír Köztársasági Hadsereghez Liverpoolba, majd az 1919-1921-es ír függetlenségi háború utolsó hónapjaiban be is vetették. Az 1921 júliusi békekötés után az IRA még több Thompson-géppisztolyt importált, majd a következő, 1922-23-as ír polgárháborúban használták. Írországban nem találták hatékonynak a fegyvereket. A bevetések 32%-nál okoztak súlyos veszteségeket az ellenségnek a Thompson-géppisztolyokkal.
bélyegkép|jobbra|Thompson egy hegedűtokban
A Thompson az alkoholtilalom és a gazdasági világválság alatt vált ismertté a bűnözők és az őket üldöző rendőrök kezében.
1926-ban az M1921 Thompsonhoz kifejlesztettek egy kompenzátort (csőszájfék); a kompenzátorral ellátott M1921 katalogizált jelölése a No. 21AC lett, amelyet az eredeti 200 dollárért lehetett megvásárolni, míg a kompenzátor nélküli jelölése a No. 21A volt, ennek árát 175 dollárra csökkentették.
A nacionalista Kína vásárolt a fegyverből, melyeket a japán szárazföldi erők ellen használt, ezt követően pedig elkezdte gyártani a Thompson másolatát saját hadserege számára. Az 1930-as években a Taiyuan Arsenal Yán Xíshānnak, Sanhszi tartomány hadurának gyártotta a másolatokat.
A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) 1933-ban szerezte be első Thompson-géppisztolyait, a kansasi mészárlást követően.
Második világháború bélyegkép|balra|Egy brit katona csigatáras Thompson M1928 géppisztollyal felszerelve, 1940 november 25. bélyegkép|jobbra|Német ejtőernyősök Tunéziában egy zsákmányolt M1928A1 Thompson-géppisztollyal. 1938-ban a Thompson-géppisztolyt rendszeresítették az amerikai hadseregben, ahol végigszolgálta a második világháborút és még utána is hadrendben maradt.
Két típust rendszeresítettek. Az egyik az M1928A1 volt, melyet szekrény- és csigatárral is el lehetett látni. Fel volt szerelve kompenzátorral, hűtőnyílásokkal a csövön, működési elve késleltetett tömegzáras, felhúzókarját pedig a tok felső részére építették. Az M1 és M1A1 fegyvercsövén nem voltak hűtőnyílások, hátsó irányzéka egyszerűsített, csak szekrénytárral lehetett használni, működési elve egyenes hátrasiklású, felhúzókarja a tok bal oldalán kapott helyet. A második világháború alatt több, mint 1,5 millió katonai Thompson-géppisztolyt gyártottak.
A tárak fejlesztése bélyegkép|balra|Csiga- és szekrénytárak Az M1928A1 katonai alkalmazói panaszkodtak az ötven töltény befogadására alkalmas csigatárra; a brit hadsereg hivatalosan kritizálta nagy súlyuk és csörgő hangjuk miatt a tárakat, emiatt több ezret küldtek vissza az Egyesült Államokba szekrénytárakért cserébe. A Thompson-géppisztolyt fel kellett húzni, a zárat pedig tüzelésre kész helyzetbe kellett helyezni, hogy a tárat a helyére illeszthessék. A tárakat oldalirányba elhúzva lehetett be illetve kivenni a fegyverből, ezzel nehézkessé és lassúvá téve az újratöltést, és a beragadás megszüntetését is körülményessé tette. Az üres csigatár újratöltése hosszadalmas folyamat volt.
Ezzel szemben a húsz töltényes szekrénytár sokkal könnyebb és kisebb volt, nem zörgött, és a zár biztosított állapotában is be lehetett helyezni a fegyverbe. Gyorsan be lehetett tölteni és könnyen ki is lehetett venni, a beragadás is könnyebben kezelhető volt. A tár kiürülése után a zárat nyitott helyzetben megakasztotta, így elősegítve az újratöltést. Az üres tárat hamar újra lehetett tölteni a töltényekkel. Habár használói kis kapacitása miatt panaszkodtak. A harcmezőn a katonák gyakran összeragasztottak két szekrénytárat, hogy meggyorsítsák a tárcserét.
1941 december 6-án az ötven és a húsz töltényes tárak két alternatíváját tesztelték: egy nagyobb harminc töltényes és egy negyven töltényes tárat állítottak elő két húsz töltényes tár összehegesztésével. A próbák során mindkét korábbi tártól jobban teljesítettek. 1941 decemberében a harminc töltényes tárat rendszeresítésre javasolták a húsz és ötven töltényes tárak lecserélésére.
bélyegkép|jobbra| Ausztrál katonák Thompson-géppisztollyal Tobruknál, 1941 szeptember 8.
Az M1 fejlesztése A Savage Arms munkatársai az M1928A1 leegyszerűsítésének módját keresték, így 1942 februárjában egy prototípust gyártottak, melyet 1942 márciusában próbáltak ki az Aberdeen Proving Groundon; ezt követően 1942 áprilisában az M1-et rendszeresítésre alkalmasnak találták. Az M1-et a Savage Arms és az Auto-Ordnance gyártotta. Az M1-hez a harminc töltényes tárat rendszeresítették, de használható volt hozzá a régebbi húsz töltényes tár is, az ötven töltényes csigatár már nem.
Alkalmazás A Thompson-géppisztolyt a második világháború alatt a Szövetségesek felderítői, altisztjei (tizedes, őrmester és magasabb rangok) és járőrvezetői használták. Az európai hadszíntéren széles körben alkalmazták a brit és kanadai kommandós egységek, illetve az amerikai légi deszantos és ranger-századok, ahol jobban elterjedt a fegyver, mint a hagyományos gyalogságnál, nagy tűzgyorsasága és megállítóereje miatt. A fegyvernek létezett egy svéd változata, a Kulsprutepistol m/40 (40-es mintájú géppisztoly), melyet 1940 és 1951 között használt a svéd hadsereg. A kölcsönbérleti szerződésen keresztül a Szovjetunióba is eljutott a fegyver, de az elégtelen lőszerellátás miatt nem terjedt el.
bélyegkép|balra|Egy amerikai tengerészgyalogos M1 Thompson-géppisztollyal lő egy japán állást az okinavai csata folyamán, 1945
A csendes-óceáni hadszíntéren az ausztrál és más nemzetközösségi erők őrjáratozások és rajtaütések során kezdetben a Thompson-géppisztolyt használták nagy tűzereje miatt, de lőszerellátási nehézségek miatt leváltották a helyben gyártott Owen és Austen géppisztolyokra. Az amerikai tengerészgyalogság is bevetette a típust ezen a hadszíntéren. A Thompsont hamar alkalmatlannak találták a nehéz dzsungelkörülményekhez, ahol a kis kezdősebességű .45-ös töltény nem hatol át a kis átmérőjű fákon és a páncélmellényeken. (1923-ban a hadsereg elutasította a .45 Remington-Thompson töltényt, melynek kétszer annyi energiája volt, mint a .45-nek). Az amerikai hadseregben a csendes-óceáni háborúban őrjáratok során eredetileg a Thompsont használták az új-guineai és guadalcanali hadjáratban, de nemsokára leváltották a BAR géppuskával.
1943-ban a hadsereg rendszeresítette az M3 és M3A1 géppisztolyokat, és azt tervezte, hogy kielégítő számban gyártatja a típust ahhoz, hogy a Thompsont kivonhassák a frontvonalból. Habár az előre nem látott gyártási késlekedések és igényelt módosítások miatt az M3/M3A1 soha nem szorította ki a Thompsont, így annak rendelései 1944 februárjáig folytatódtak. A második világháború végéig összesen 1,5 millió Thompson-géppisztolyt gyártottak, így a csapatokhoz kikerülő mennyiség háromszor annyi volt, mint az M3/M3A1 esetében.
A második világháború után bélyegkép|jobbra|Két izraeli rendőr Thompson-géppisztolyokkal felszerelve jordániai légióssal találkozik a Mandelbaum-kapunál, 1960 körül. A jordániai kezében Lee-Enfield puska A Thompson-géppisztolyt mindként oldal használta az 1948-as arab-izraeli háborúban. A háborút követően az izraeli 101-es egység katonáit szerelték fel vele.