A La Tremblaye-i csata a vendée-i háború egyik összecsapása volt 1793. október 15-én a royalista felkelők és a köztársaságpárti csapatok között, mely a felkelők vereségével végződött.

Előzmények Az 1793 márciusában kitört felkelés leverésére küldött republikánus hadsereg több mint félévi heves harcok után folytatta előrenyomulását a lázadó tartományban. Habár október 12-én a felkelők győzelmet arattak Noirmutier-nél, nem voltak képesek megakadályozni azt, hogy a republikánus hadsereg két nap alatt bevegye Clissont, Tiffauges-t és Torfou-t. A republikánus előrenyomulás miatt a Katolikus és Királyi Hadsereg Cholet-ig vonult vissza, itt várták be az ellenséges sereget.

A csata AZ összecsapásra Cholet-től délnyugatra a La Tremblaye kastély mellett került sor. A csata gyors lefolyású volt. A royalista hadsereg Lescure vezette szárnya meglepetésszerű támadást intézett a többnapi gyaloglástól elcsigázott republikánus hadsereg ellen. A republikánusok azonban François Séverin Marceau-Desgraviers vezetésével sikeresen ellenálltak a támadóknak, annál is inkább mert Michel de Beaupuy royalista parancsnok későn érkezett meg katonáival a csatatérre. A harcoknak végül az vetett véget, hogy Lescure-t egy golyó fejen találta és súlyosan megsebesítette. Ez az esemény pánikot keltett katonái körében, akik azt hitték parancsnokuk elesett, így pánikszerűen visszavonultak Cholet-be.

A csatát követően a royalisták Cholet-ben sáncolták el magukat, melyet a republikánusok ostrom alá vettek. A vendée-i felkelők végül – súlyos veszteségeik és munícióhiány miatt – kénytelenek voltak kivonulni a városból, visszavonulásba kezdve Vendée tartomány belső területei irányába. A cholet-i győzelmet követően a republikánusok megkezdték a Virée de Galerne néven elhíresült hadműveletüket, mely a tartomány teljes elfoglalásával és elpusztításával végződött.

Források Jean Tabeur, Paris contre la Province, les guerres de l'Ouest, éditions Economica, 2008. Yves Gras, La Guerre de Vendée, éditions Economica, 1994, p. 83.

Kategória:Franciaország csatái Kategória:Vendée-i háború