A Hungária Kávéház egy 1976-ban készült tizenhárom részes magyar–német tévéfilmsorozat.
Alaptörténet
1. epizód: Bátyám és én Kopferneck főhadnagy a kadétiskola réme volt. Szigorúsága ellenére a kadétok mégis megpróbálták különböző csellel elhagyni a garnizont. Mindig pórul jártak, kivéve egy esetet. 20 éves szolgálata alatt csak egy kadétnak sikerült a főhadnagyot bizonytalanná tenni olyannyira, hogy még kitűnő ösztöne is cserbenhagyta. Érdy kadétnak a szerencsétlen helyzetben ugyanis az a zseniális ötlete támadt, hogy saját bátyjának adja ki magát. Társai és a barátok segítségével még nevetségessé is tették a félelmetes embert. Kopferneck ebből az esetből tanulta meg, hogy hogy inkább hibázni, de azt is biztonsággal, mint elbizonytalanodni.
2. epizód: A lecke A munkában megöregedett paraszt ereje fogytán már nem bírja a kertjét felásni. Gyerekeit kéri, azok nem hajlandóak, inkább napszámost fogadnának. Az öreg egy ügyes csellel kényszeríti őket a munkára: azt állítja, hogy 1000 koronát ásott el a kertben, de nem tudja hova.
3. epizód: A világot jelentő deszkák A magukat művészeknek tartó, verbuvált színészi társaság vendégszereplésre kap meghívást egy vidéki özvegy kocsmárostól. A színpadot teremtő kocsmáros jóindulatával azonban csúnyán visszaélnek. Felélnek mindent a házban, becsapnak mindenkit, s végül angolosan távoznak.
4. epizód: Esküvő Gerelypusztán Az elszegényedett, népes nemesi család egyetlen kincse az örökölt gerelypusztai kastély, aminek varázsa teszi lehetővé, hogy egyikük-másikuk gazdagon nősüljön, illetve férjhez menjen. A történet egy ilyen esküvőről szól, s aki elmeséli, csak azért nem nősült meg, mert akit megszeretett mint szobalányt, nem árulta el, hogy "kastélylakó".
5. epizód: Nők apróban Egy grafikusművész feleségével egy egyszobás lakásban él. A férfi nagyobb lakáshoz szeretne jutni, és felesége rendszeretetét sem bírja elviselni, ezért elhatározza, elválik tőle és házassági hirdetés útján próbál nagyobb lakáshoz jutni. A férj csak válás után ébred rá, hogy még mindig a feleségét szereti.
6. epizód: Az ötlet A szegény, de annál szerelmesebb fiatalember mindent elkövet, hogy szíve választotta kedvébe járjon. Képes akár a sikkasztásra is, ám amikor kilátástalan helyzetéből csak az öngyilkossággal szabadulna, egy mentőötlettel segítségére siet a csavaros észjárású ügyvéd.
7. epizód: A berlini lány Egy német nevelőnő gazdag budapesti családnál szolgál az 1930-as években. Nem ismeri a képmutatást és ez megdöbbenti környezetét. Munkaadójának felesége csalja a férjét, az asszony ezt a kapcsolatot természetesnek tartja, míg a nevelőnő őszinteségét és felvilágosultságát erkölcstelennek. Fel akar mondani neki, de a lány megleckézteti az egész álszent társaságot, majd hazautazik Berlinbe.
8. epizód: Vakbélgyulladás A Hungária Kávéházban Kiss úr az egyik hivatalnok mesél volt kollégájáról, a helyére lépő tisztviselőnek. Kovács János szorgalmas, pontos tisztviselő élete a megszokott kerékvágásban halad. Egyszer hivatalában rosszul lesz, a mentők kórházba viszik, majd a professzor megoperálja, kiveszi a vakbelét. Ez oly nagy esemény Kovács úr életében, amely teljesen felborítja lelki egyensúlyát.
9. epizód: Alvilági kérő Mici, az orgazda lánya ruhatáros lesz a Maláta Kávéházban, ahová az alvilág emberei járnak. Itt szeretnek egymásba Szügyi Kálmánnal, a házasságszédelgővel. Ám a jó megélhetésre szükségük van, ezért Mici és szülei az esküvő után úgy döntenek, hogy Kálmán folytatja "munkáját". Eleinte semmi sem sikerül az újdonsült férjnek, mert a nők nem érzik, hogy őszintén udvarol. Később a család új trükköt eszel ki.
10. epizód: Legyen az özvegyem Széplaki Tituszt, a fiatal hírlapírót gyakorlatilag halálra ítélték: egy sértő cikke miatt az ország legjobb céllövőjével kell párbajoznia. Szívesen lemondana erről, de egy úriember ezt nem teheti. A halál előtti nehéz órákban környékezi meg Olga, a kávéház pénztárosnője, akinek minden vágya, hogy szépen csengő özvegyi neve legyen. S mivel biztos abban, hogy Tituszt másnap megölik, hajnalban megtartják az esküvőt. A szerencse azonban forgandó.
11. epizód: Fiú a kastélyból A falubeli lányok nem szívesen ismerkednek a kastély munkásszállásán lakó fiúkkal. Egy táncmulatságon az egyik ilyen fiú, Zoli megismerkedik egy lánnyal és annak édesanyjával. Bevonul katonának és onnan ír Julinak, de levelekre a lány helyett az anya válaszol. Mikor Zoli szabadságra érkezik, megtudja az igazságot és ez végleg megrengeti az életbe és a szerelembe vetett hitét.
12. epizód: Parancsára, hadnagy úr! A hadnagy úr szemet vet a kávéházban váci főorvos csinos feleségére, és még aznap éjjel szerenádot ad az ablaka alatt. A férj kérdőre vonja, majd sértő válaszára karon lövi. A báró felbérli tiszti szolgáját, Samut, hogy gyilkolja meg az orvost. A tárgyaláson Samu magára vállalja gazdája bűnét abban a hiszemben, hogy az úgyis kiszabadítja. Csak a kivégző osztag előtt döbben rá, hogy csak neki kell felelni a bűnéért.
13. epizód: Öröklakás
Alkotók és szereplők epizód epizód címe rendezte írta operatőr szereplő magyar hangja szerep 1. Bátyám és én Korbinian Köberle Csurka István Németh Attila Bus Kati – Annuska Cseke Péter – Farkas Antal – Fonyó István – Margitai Ági – Madame Mihályi Győző – Pongrácz Imre – Stuffer úr Wolfgang Preiss Johannes Schauer Horváth Gyula Lajos, a kávéház főpincére Dieter Traier Vitai András – 2. A lecke Hagen Müller-Stahl Csurka István Németh Attila Bánhidi László – Az öreg Pákozdi István Dózsa László – Kardos úr Horváth Teri – Bertalan néni Nagy Anna – Pákozdi Jóska felesége Johannes Schauer Horváth Gyula Lajos, a kávéház főpincére Solti Bertalan – János szomszéd Szilágyi István – Feri bácsi Rüdiger Vogler Pákozdi Jóska 3. A világot jelentő deszkák Hagen Müller-Stahl Sós György Németh Attila Hadics László – Színész Haumann Péter – Gordán Bálint Kibédi Ervin – Fóti úr Máriáss József – Propper bácsi Márton András – Cigányprímás Herbert Mensching Zalai Lajos Hagen Müller-Stahl Johannes Schauer Horváth Gyula Lajos, a kávéház főpincére Szokol Péter – Gordán Laci Tatai István – Gordán Béla Telessy Györgyi – Voith Ági – Jázmin Vola, színésznő 4. Esküvő Gerelypusztán Makk Károly Kardos G. György Lukács Lóránt Andai Katalin – Milike Benkő Gyula – Vendég a kávéházban Benkő Péter – Bibiti István Dózsa László – Borót Gyöngyössy Katalin – Borót Zsuzsi Huszti Péter – Borót Károly Lőte Attila – Borót György Karl Paryla – Kovács Pál Johannes Schauer Horváth Gyula Lajos, a kávéház főpincére Temessy Hédi – Borót Györgyné Ujlaki László – Vendég a kávéházban 5. Nők apróban Makk Károly Kolozsvári Grandpierre Emil (regény)Kardos G. György (forgatókönyv) Lukács Lóránt Jürgen Draeger Sztankay István Tímár Mihály Gordon Zsuzsa – Németh Emília Kállai Ilona – Markovics Olga Irmgard Kootes Sári Johannes Schauer Horváth Gyula Lajos, a kávéház főpincére Tordai Teri – Szilvássy Annamária – Prostituált 6. Az ötlet Makk Károly Csurka István Lukács Lóránt Balázsovits Lajos – Szabó István, a bank pénztárosa Darvas Iván – A bank tulajdonosa Esztergályos Cecília – Táncosnő az Orfeumban Gálcsiki János – Pincér az Orfeumban Gaby Herbst Schütz Ila Rézi táncosnő Fónay Márta – Marulinkáné, házvezetőnő Körmendi János – Fegyverkereskedő Sárosi Gábor – A bank cégvezetője Johannes Schauer Horváth Gyula Lajos, a kávéház főpincére Karl-Maria Schley Velenczey István Ügyvéd
Gyártásvezető: Hranitzky Tibor Vágó: Dékány György Hangmérnök: Takács S. Mariann Jelmez: Csengey Emőke Díszlet: Varga Mátyás Rendezőasszisztens: Bánk László
Külső hivatkozások A sorozat a Port.hu oldalán A sorozat az IMDb oldalán
Kategória:1976-ban bemutatott magyar televíziós sorozatok Kategória:Televíziós drámasorozatok Kategória:A Magyar Televízió saját gyártású műsorai