A Michael Jackson: The Immortal World Tour (magyarul: Michael Jackson: A Halhatatlan, Világ Turné) az első hivatalos színházi produkció, amely a Michael Jackson témákat és a Cirque du Soleil kortárs cirkusz műfajú előadását ötvözi, hogy létrehozzon egy koncert élményét. A show-t Michael Jackson hagyatéka segítségével készítették. Az aréna bemutató, amely nagyon hasonlított egy rock koncertre, a kanadai Montréalban volt 2011. október 2-án. Ezután a műsor mintegy két évet Észak-Amerikában turnézott, majd Európában és a világ többi részén.

A Michael Jackson Company LLC együttműködést kötött a Cirque du Soleillel annak érdekében, hogy létrehozza a koncertet. Ennek része volt a 250 millió dolláros szerződés is, melyben a Sony lehetővé tette, hogy 2017-ig kiadja az Immortal című albumot.

2011 decemberében, mindössze két hónappal a show indulása után, elfogyott már több mint 100 millió jegy, és az előadás lett a Legtöbbet utazó műsor Amerikában a Forbes magazin szerint.

Az Immortal eddig 300 millió dollárt generált, és elérte a több mint 2 milliós nézőszámot világszerte. 2012-ben vezette a slágerlistákat, a Legnagyobb bevételt hozó turné lett az Egyesült Államokban a maga 163 millió dollárjával.

Műsorszámok Az egész műsor alatt Michael Jackson számai hallhatók.

A műsorban több artistaszám és tánckoreográfia látható: Scream/Childhood: A város felébred. Wanna Be Startin’ Somethin’: Tánc. Shake Your Body (Down to the Ground): Öt fanatikus kép be akar jutni Sohaországba. Dancing Machine: Tánc. Ben: Megünnepeljük, hogy Michael szerette az állatokat. This Place Hotel: Légi tangó. Smooth Criminal: Tánc rutin. Dangerous: Rúdtánc akrobatika. Fanatics - The Jackson 5 Medley: Sohaországban. Mime: Beatbox. Human Nature: Légi karika. Scary Story - Is It Scary: Hajlékonyság. Bats - Threatened: Légtornászszám. Thriller: Parkour szám. Swans - I Just Can’t Stop Loving You: Légi gurtni duó. Beat It: A Fanatáziások manipulálják Michael ikonját. Jam: Hiphop tánc kosárlabdával. Earth Song: Az összegubancolódott fa. Scream: Férfi ritmikus gimnasztika és légtornászszám. Gone Too Soon: Négy ló egy balladában. They Don’t Care About Us: Tánc. Heal the World - Will You Be There: A művészek piros szívekkel ereszkednek a színpadra. I’ll Be There: A fiatal 11 éves Michael hangja, és egy zongora szóló. Immortal Megamix - Can You Feel It/Don’t Stop ‘til You Get Enough/Billie Jean/Black or White: A világ tánc stílusai. Man in the Mirror: Finálé, Michael Jackson ünneplése

Műsorrend A két rész között húszperces szünet van.

I. rész

Nyitókép Megamix Dirty Diana Get On The Floor P.Y.T. (Pretty Young Thing) Heartbreaker The Way You Make Me Feel You Rock My World Unbreakable Blood on the Dance Floor Baby Be Mine Rock with You Lovely One Burn This Disco Out Workin' Day and Night The Immortal Intro (Videó) Childhood Wanna Be Startin’ Somethin’ Shake Your Body (Down to the Ground) (csak bizonyos műsorokon) Dancing Machine (Blame It On The Boogie minta, gitár intro Why You Wanna Trip on Me) Ben Cselló Szóló (This Place Hotel minta) Gengszter Medley This Place Hotel Smooth Criminal Dangerous (In the Closet változat) Mime Segment: Another Part Of Me ((I Like) The Way You Love Me, Stranger in Moscow, Speed Demon, Hollywood Tonight, és This Is It minta) The Jackson 5 Medley I Want You Back ABC The Love You Save Human Nature (Speechless intro minta) Scary Story Medley Is It Scary Threatened (Monster, Ghosts és Somebody’s Watching Me minta) Thriller

II. rész bélyegkép|jobbra|350px|I Just Can’t Stop Loving You You Are Not Alone / I Just Can’t Stop Loving You (Spanyol verzió, "Todo Mi Amor Eres Tu") Beat It / Jam (State of Shock és Bad minta) Earth Song (Planet Earth) Scream (Little Susie minta) Gone Too Soon (csak bizonyos műsorokon) They Don’t Care About Us (Scream minta) Will You Be There (Heal the World minta) I‘ll Be There (Videó) Immortal Megamix Can You Feel It Don’t Stop ‘til You Get Enough Billie Jean Black or White (Can You Feel It minta) Man in the Mirror Kivonolú zene: Remember the Time / Bad

Hang és kép A Michael Jackson: The Immortal World Tour című műsor hivatalos turné videója A Michael Jackson: The Immortal World Tour című műsor hivatalos TV felvétele

Turné

A Michael Jackson: The Immortal World Tour premiere 2011. október 2-án volt Montréalban, mint az összes többi Cirque du Soleil-előadásnak.