A Córdobai Kalifátus története a 8. század közepéig nyúlik vissza. 750-ben az Abbászidák ugyanis megbuktatták az egész iszlám világ felett uralkodó, omajjád családhoz tartozó kalifát, II. Marvánt, és a hatalmat átvéve az addigi uralkodóház tagjainak zömét kiirtották. Hisám kalifa egyik unokája, Abd ar-Rahmán életben maradt, de hat éven keresztül menekülnie kellett ellenségei elől, míg el nem érte Észak-Afrika nyugati partvidékeit. Gibraltárnál átkelt a szoroson, és 756-ban megszerezte az Ibériai-félsziget arab területeit. Így jött létre a központi hatalomtól független córdobai székhelyű emírség, amely az al-Andalusz nevet viselte.
A 10. század elején a síita Fátimidák vették át a hatalmat Észak-Afrikában, magukat szintén kalifának tartva. Ennek hatására III. Abd ar-Rahmán 929-ben felvette a kalifa címet, hogy ezzel rangban méltó ellenfelének mutassa magát a nyugat és kelet felé egyaránt dinamikusan terjeszkedő afrikai uralkodókkal. A virágzó állam felett 976-ban a kamarási rangot viselő Ámiridák családja vette át a tényleges irányítást, akik jelentős katonai sikereket értek el az északi keresztény államokkal szemben. 1008-ban azonban megbuktatták őket, rövidesen pedig hosszú hatalmi harc kezdődött, amelynek során az állam részfejedelemségre (táifák) esett szét, a kalifai címet pedig időnként a Hammúdidák családja szerezte meg a belviszályok által megosztott Omajjádoktól. Az utolsó kalifát, akinek már csak a hajdani állam töredéke felett volt hatalma, a córdobai lakosság űzte el a dzsahvarida vezír vezetésével 1031-ben, aki egyfajta arisztokratikus köztársaságot hozott létre.
Családfa:
Uralkodók listája
+UralkodóházKép vagyPénzérmeUralkodóUralkodottSzékhelyArab névMegjegyzésCórdoba Omajjád emírjeiOmajjádok80px I. Abd ar-Rahmán* 731 márciusa† 788. szeptember 30.756 – 788عبد الرحمن بن معاوية بن هشامHisám omajjád kalifa (†743) unokája. Egyesítette az Ibériai-félsziget kisebb iszlám uradalmait, és létrehozta a Córdobai Emirátust.Omajjádok – I. Hisám* 757. április 26.† 796. június 12.788 – 796هشام بن عبد الرحمن بن معاويةI. Abd ar-Rahmán fia.Omajjádok – I. al-Hakam* 771† 822. május 21.796 – 822الحكم بن هشام بن عبد الرحمنI. Hisám fia.Omajjádok – II. Abd ar-Rahmán* 792 októbere† 852. szeptember 22.822 – 852عبد الرحمن بن الحكم بن هشامI. al-Hakam fia.Omajjádok – I. Muhammad* 823† 886. augusztus 5.852 – 886محمد بن عبد الرحمن بن الحكم II. Abd ar-Rahmán fia.Omajjádok – Al-Mundzir* 842† 888. június 26. 886 – 888المنذر بن محمد بن عبد الرحمنI. Muhammad fia.Omajjádok – Abdalláh* 844. január 11.† 912. október 15.888 – 912 عبد الله بن محمد بن عبد الرحمنAl-Mundzir fivére.Omajjádok III. Abd ar-Rahmán* 891. január 7.† 961. október 15. 912 – 929عبد الرحمن بن محمد بن عبد اللهAbdalláh unokája. 929-ben felvette a kalifa címet.Córdoba Omajjád kalifáiOmajjádok III. Abd ar-Rahmán (2x)929 – 961عبد الرحمن بن محمد بن عبد الله الناصر لدين اللهKalifai titulusa: an-Nászir li-dín AlláhOmajjádok80px II. al-Hakam* 915. január 13.† 976. október 1. 961 – 976الحكم بن عبد الرحمن بن محمد المستنصر باللهIII. Abd ar-Rahmán fia. Kalifai titulusa: al-Musztanszir billáhOmajjádok80px II. Hisám* 965. június 11.† 1013. május 18.976 – 1008هشام بن الحكم بن عبد الرحمن المؤيد باللهII. al-Hakam fia. Kalifai titulusa: al-Muajjad billáhOmajjádok – II. Muhammad* 980† 1010. július 23. 1008 – 1009 محمد بن هشام بن عبد الجبار المهدي بالله III. Abd ar-Rahmán dédunokája. Kalifai titulusa: al-Mahdi billáhOmajjádok – Szulejmán* 958† 1016 július 1.1009 – 1010سليمان بن الحكم بن سليمان المستعين باللهIII. Abd ar-Rahmán dédunokája. Kalifai titulusa: al-Musztaín billáhOmajjádok80px II. Hisám (2x) 1010 – 1012 هشام بن الحكم بن عبد الرحمن المؤيد باللهMásodik trónra lépése.Omajjádok – Szulejmán (2x) 1012 – 1016سليمان بن الحكم بن سليمان المستعين باللهMásodik trónra lépése.Hammúdidák – Ali* ?† 1018. március 22. 1016 – 1018الناصر علي بن حمود Szulejmán ceutai helytartójaként vette át a hatalmat. Kalifai titulusa: an-NászirOmajjádok – IV. Abd ar-Rahmán* ?† 1018. július 23.1018عبد الرحمن بن محمد بن عبد الملك المرتضى III. Abd ar-Rahmán dédunokája.Hammúdidák – Al-Kászim* ?† 10351018 – 1021المأمون القاسم بن حمودAli testvére. Kalifai titulusa: al-MamúnHammúdidák – Jahja* ?† 1035 1021 – 1023المعتلي يحي بن عليAli fia. Kalifai titulusa: al-MutaliHammúdidák – Al-Kászim (2x) 1023المأمون القاسم بن حمودMásodik trónra lépése.Omajjádok – V. Abd ar-Rahmán* 1001† 1024. január 18. 1023 – 1024عبد الرحمن بن هشام بن عبد الجبار المستظهر باللهII. Muhammad fivére. Kalifai titulusa: al-Musztazhir billáhOmajjádok – III. Muhammad* 976† 1025 novembere1024 – 1025محمد بن عبد الرحمن بن عبيد الله المستكفي باللهIII. Abd ar-Rahmán dédunokája. Kalifai titulusa: al-Musztakfi billáhHammúdidák – Jahja (2x) 1025 – 1026المعتلي يحي بن عليMásodik trónra lépése.Omajjádok – III. Hisám* 974/975† 1036 decembere1027 – 1031هشام ين محمد بن عبد الملك المعتد باللهIV. Abd ar-Rahmán fivére. Kalifai titulusa: al-Mutadd billáh. 1031-ben száműzték. Haláláig Lleida húdida urai adtak neki menedéket.
A Córdobai Omajjádok családfája
Cordoba Cordoba