jobbra|frame|Vörösvértestek pásztázó elektronmikroszkópos (PEM) képe
A magzati életben, a megtermékenyülést követő 8. hétig a szikhólyagban a mesenchymasejtekből olyan specializálódás indul meg, amelyből vérsejtek képződhetnek. A 8. héttől a magzati máj, a 8-9. héttől pedig a lép is részt vesz a vérképzésben. A szikhólyag működése a terhesség 16. hete után leáll, ezzel az extramedulláris (csontvelőn kívüli) vérképzés is csökken. A lép a 20. terhességi hét után már csak a fehérvérsejtek képzésében vesz részt. A máj vörösvérsejtképző funkciója a megszületés utáni napokig (egyre csökkenő mértékben) fennmarad. Az intrauterin élet 6. hónapjától előtérbe kerül a medulláris (csontvelői) vérképzés. A megszületés után már kizárólag a csontvelői vérképzés a jellemző, amely 4-5 éves korig minden csont velőüregében folyik. Később az aktív vörös csontvelő nagy része inaktív lesz, zsírszövet képét mutató sárga csontvelővé alakul. Felnőttkorban a vérképzés már csak a lapos csontokra (lapocka, koponyacsontok, illetve a szegycsont, csigolyák, bordák) korlátozódik. A csontvelői pluripotens (mindenre képes) őssejtek tovább differenciálódó sejtrendszer forrásai, melyeknek két közvetlen, már meghatározott irányba elkötelezett leszármazottja van: haemocytopoeticus őssejt (az erythrocyták, a granulocyták, a monocyták és a megakariocyták őse) immunocytopoeticus őssejt (ebből fejlődnek a lymphocyták)
A működő csontvelőben mindig megtalálhatók a vérsejtek fiatal, fejlődési alakjai, tehát a képzés folyamatos. Az elöregedett vörösvértestek pusztulása is folyamatos, a vérképzés és lebontás egészséges emberben egyensúlyban van.Dr. Ormai Sándor; Élettan - Kórélettan; Semmelweis kiadó, Budapest, 1996; pp. 68-69.
A vörösvértestek képzésének legfőbb ingere a szöveti hypoxia, hatására a vesében egy polipeptid, az erythropoetin szekréciója indul meg. Az erythropoetin közvetlenül hat a csontvelőre, ott megindítja az őssejtek erythrocyta irányba történő differenciálódását és proerythroblast, majd erythroblast keletkezik. A csontvelői érés folyamán két egymással párhuzamos folyamat zajlik a citoplazmában és a sejtmagban: az egyik a sejtmag fejlődése, amelynek az lesz a végeredménye, hogy a vörösvérsejt elveszti a sejtmagját, a másik a plazmaérés, melynek során a vörösvérsejtben hemoglobin jelenik meg. Az erythroblast ból kialakul a macroblast . A további érés során a sejt méreteinek csökkenésével párhuzamosan a normoblast stádiumban kialakul a citoplazmában a hemoglobin. További átalakulás során képződnek a reticulocyták, amelyek rövid időn belül vörösvértestekké érnek.
HYPOXIA > VESE (erythropoetin) > ŐSSEJT > PROERYTHROBLAST > MACROBLAST > NORMOBLAST > RETICULOCYTA > ERYTHROCYTA
A vörösvértest képződéséhez szükséges anyagokDr. Mándi Barnabás, Anatómia-Élettan; MEDICINA, Budapest, 1991; p. 65.
A hemoglobin és a vörösvértest felépítéséhez számos anyag szükséges, hiányukban a vörösvérsejtek képzése zavart szenved.
Ezek a következők: B12-vitamin Apoeritin: Egészséges emberben a gyomornyálkahártya parietalis sejtjei termelik, amely a B12-vitaminnal komplexet képezve, azt az ileum alsó szakaszában felszívódásra alkalmassá teszi. Folsav: Szerepe a DNS-szintézisben van. C-vitamin: Hiányában a folsav nem alakul át biológiailag aktív formává. B6-vitamin A hemoszintézis egyik koenzimje, hiányában a porfirin képződésének zavara alakul ki. Réz Az emberi szervezet naponta 2 mg bevitelét igényli, a hemoglobin képzésében szerepet játszó enzimek alkotórésze. Nikkel: Hatása a rézéhez hasonló. Kobalt: Ez a nyomelem a vas felszívódásához szükséges. Vas: A hemoglobin nélkülözhetetlen eleme. Aminosavak: A hemoglobin globinfrakciójának szintéziséhez szükségesek.
A vörösvértest-képződés fejlődési alakjai bélyegkép|Két bazofil normoblaszt vörösvértestek társaságában bélyegkép|Polikromáziás normoblaszt (jobbra) bélyegkép|Eozinofil normoblaszt (középen)
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek Vér Vérkeringés Oxigén Csontvelő Hemoglobin Hem Artéria Vitaminok
Kategória:Sejtbiológia Kategória:Immunológia