bélyeg|240px|A kávépörkölés fokozatai bélyegkép|240px|jobbra|Pörkölt kávészemek jobbra|bélyegkép|240px|Egy csésze feketekávé A kávé egyszerre jelenti azon termékeket, melyeket bizonyos kávéfajok magvainak feldolgozásával állít elő a mezőgazdaság és az ipar (pl. pörkölt kávé, szemes kávé, babkávé, őrölt kávé), valamint azt az italt, amelyet az előbb említett termékekből készítenek, s amely világszerte népszerű élvezeti cikk. A kávé fő hatóanyaga a koffein, de ma már létezik olyan kávé is, amelyben – többségében vegyipari módszerekkel – csökkentett koffeintartalom található; ennek neve „koffeinmentes kávé” (nemzetközi neve gyakran „decaf”, a „decaffeinated” rövidítése).

A szó eredete A kávé szó eredetének megfejtésére két megoldás is kínálkozik. Az elterjedtebb vélemény szerint egy etiópiai vidék, Kaffa nevéből származik, ahonnan a kávét Jemenbe szállították. A másik lehetőség az arab qahwa (قهوة) szó – amelyből a mi kávé szavunk ered –, ez azonban eredetileg a „muszlimok borát” jelentette, s csak később vitték át a megnevezést a fekete italra. A 16. században már az egész arab világban a főzött, élénkítő hatású italt nevezték így.

Termesztése jobbra|bélyegkép|240px|Kávécserje Bár a kávé (Coffea) nemzetség sok fajt számlál, csak két fajának terméséből készítenek kávét: az arab kávéból (Coffea arabica) és a robuszta kávéból (Coffea canephora). A két faj környezeti igényei erősen eltérőek. Az arab kávé adja a jobb kávéalapanyagot, de kényesebb a robuszta kávénál, termesztése sok körültekintést és gondosságot igényel. A kávécserjék fejlődéséhez a tökéletes feltételeket csak 900 méter feletti trópusi területeken lehet biztosítani, hiszen nélkülözhetetlen számukra a termékeny talaj, a nagy és egyenletes csapadékmennyiség és a 15–24 °C közötti hőmérséklet. Az arab kávé adja a kereskedelemben kapható kávé 75%-át. A robuszta kávé igénytelenebb, ellenállóbb, tűri a hőséget és a nagy páratartalmat, termőterülete a 900 méter alatti trópusi síkságokon van. Elsősorban Nyugat-Afrikában és Indonéziában termesztik, a többi kávétermelő ország az arab kávét favorizálja.

Feldolgozása bélyegkép|240px|A kávészemek szárítása Costa Ricában

A kávészemek szüretelését kézzel végzik, mert csak a piros, érett magokat lehet leszedni. Ezután a termőhelytől függően száraz vagy nedves eljárással azonnal tisztítják és érlelik a szemeket, mert a kávébogyó nem tárolható. Ahol a napsütéses órák száma elegendő, ott a magokat négy hétig kiterítve szárítják a napon, majd egy hántológép segítségével a babszemet és a gyümölcshúst elválasztják egymástól. Vietnámban és Elefántcsontparton óriási vermekben elföldelik, és a következő évben a magokat kiásva átmossák. Így a hántolás költségét megspórolják. Ahol viszont az időjárás csapadékosabb, ott nedves eljárással dolgozzák fel a kávészemeket. A kávébabot és a gyümölcshúst gépekkel elválasztják egymástól, majd a babot egy speciális folyadékban áztatják, és mossák. Ezután elég 10-15 napi szárítás. A kávét mindkét esetben további tisztításnak, válogatásnak vetik alá, és ezután szállítják el. A feldolgozás utolsó fázisa a pörkölés, amelyet folyamatosan emelkedő hőfokon végeznek. Utána derül ki, milyen minőségű a kávé, milyen íz- és illatanyagokkal rendelkezik.

Termelése

Legnagyobb kávétermelők2023(Számok ezer tonnában) 1. 3405,2 2. 1956,7 3. 760,1 4. 680,8 5. 559,4 6. 384,3 7. 384 8. 369,5 9. 332,8 10. 316,1.. Föld összesen 11064,2Forrás: FAOhttp://www.fao.org/faostat/en/#data/QC|publisher=United Nations, Food and Agriculture Organization, Statistics Division (FAOSTAT)

2023-ban a kávét 86 országban termesztették 12,1 millió hektár földterületen, és az éves termésmennyisége meghaladta a 11 millió tonnát. 2013 és 2023 között a kávé földterülete 10,3 millió hektárról 12,1 millió hektárra (17,4%) nőtt, míg a termésmennyisége 8,8 millió tonnáról 11 millió tonnára (25%) nőtt.

A világ legnagyobb kávé termelői közé tartozik Brazília (30,8%), Vietnám (17,7%), az Indonézia (6,9%), Kolumbia (6,2%) és Etiópia (5,1%). Ezek az országok a 2023-as termelésük alapján az első öt helyen álltak. 2023-ban Brazília, Vietnám és Indonézia az éves termés több mint felét (55,3%) adták a világ kávé termelésének.

Legnagyobb exportáló országok Brazília (19,2%), Svájc (8,6%) és Vietnám (7,3%), míg a legnagyobb importországok az Egyesült Államok (18,4%), Németország (9,5%) és Franciaország (7,2%).

Magyarország nem termeszt kávét, így az ország behozatalra szorul. Magyarország főleg Szlovákiából (21,1%), Németországból (20,8%) és Lengyelországból (11,9%) importált kávét. A behozott kávé egy részét tovább értékesítette az ország, főleg Románia (25,7%), Csehország (19,2%) és Szlovákia (14%) felé.https://oec.world/en/profile/hs/coffee?selector1699id=pctOption

Kávé és fenntarthatóság A kávé, mint minden intenzív módon monokultúrában termesztett növény, sok energiát és vegyi védelmet igényel. Emellett a nemzetközi kávékereskedelemben maguk a kávét megtermelők helyzete eléggé kiszolgáltatott. Létezik fair trade körülmények között előállított kávé is, ahol különféle ellenőrző rendszerekkel védik a termelők érdekeit.Fair trade a Védegylet egyik projektje A kávé jövőjét illetően a klímaváltozás következtében a Coffea arabica termőterülete várhatóan drasztikusan csökkenni fog.A 21. században eltűnhet a kávé a Földről Origo 2012.11.08.A klímaváltozás fenyegeti a mezőgazdasági terményeket is Origo

167 399 millió zsák termést jósolt a 2019-2020-as mezőgazdasági évre a Nemzetközi Kávészervezet. Eközben a kereslet a kávé iránt 167 901 millió zsákra növekszik, azaz 502 millió zsákkal kisebb volt a termés, mint a kereslet. Egy zsák kávé 60 kg. A növekvő kereslet és a szűkülő kínálat együttesen árfelhajtó hatást generál.

Egy csésze kávéhoz elegendő kávébab megtermeléséhez 132 liter vízre van szükség.

A kávé mint ital Története A kávészemek serkentő hatásának felfedezéséhez több legenda is fűződik. Az egyik változat szerint a kávé élénkítő hatását egy Káldi nevű etióp pásztor fedezte fel Kr. e. 300-ban, aki észrevette, hogy ha a kecskéi a piros bogyókat legelészik, sokkal élénkebbek lesznek. Ezt elmondta a közelben élő szerzeteseknek, akik rájöttek arra, hogy ha a magokat megpörkölik, ízletes italt készíthetnek. A másik történet szerint egy Rhazes (852–932) nevű arab orvos a kávét, a quawa nevű élénkítő növénytFeketeleves , hetivalasz.hu orvosságként használta, és ő említette Al-Haiwi (A kontinens) című munkájában. 1000 körül Avicenna, a középkori muszlim gondolkodás egyik legnagyobb alakja is gyógyszerként használta a kávét. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy először a 15. században Jemenben használták élénkítő hatása miatt, valószínűleg szufi szerzetesek, akik szívesen éltek serkentő szerekkel. Innen került ki, és vált ismertté a társadalom minden rétege számára. A 16. század első évtizedeiben már Szíria és Egyiptom lakói is ismerték.

A kávéfogyasztást itt-ott többször is betiltották. 1511-ben Mekka uralkodói. 1633-ban IV. Murád oszmán szultán záratta be az isztambuli kávéházakat. A kávéfogyasztás bűnnek számított. 1675-ben Angliában II. Károly tiltotta be a kávét, ám a felháborodás miatt nemsokára visszalépett.

A magyar szájhagyományban a „fekete leves” kifejezés a 17. századból származik. Az 1680-as években a váradi pasa el akarta fogatni Thököly Imre fejedelmet, ezért egy ebédmeghívás ürügyével magához csalta. Thököly azonban elővigyázatos volt és gyanakodott, hogy készül valami ellene, így az ebéd után gyorsan távozni akart, mire az egyik janicsár aga a következő szavakkal tartotta vissza: „Ne siess Uram, hátra vagyon még a fekete leves!” Miután a vendég kuruc fejedelem megitta a kávéját, láncra verve vitték az isztambuli Héttorony börtönébe.Hátra van még a fekete leves Az úgynevezett „fekete leves”, azaz a kávé fogyasztása a török étkezés elmaradhatatlan kellékeként vált ismertté a középkori Magyarországon. Gárdonyi Géza Egri csillagok című történelmi regényében 140 évvel korábbra tette e kifejezés használatát: 1541-ben Török Bálint elfogásakor Buda török megszállása során mondták, hogy „Hátravan még a fekete leves”.

A kávétermesztés körülményei ihlették a 18. században Barcsay Ábrahám „A kávéra” című költeményét: „Rab szerecsen véres veríték-gyümölcse, Melyet, hogy ládájit arannyal megtöltse, Fösvény Anglus elküld messze nemzeteknek, Nádméz! mennyi kincsét olvasztod ezeknek. Hát te, rég csak Mokka táján termett kis bab, Mennyit szenved érted nyúgoton is a rab, A bölcs iszonyodik, látván, egy csészéböl Mint hörpöl ö is részt Anglusok bünéböl.”240px|bélyeg|Bécsi kávéházi enteriőr A kávéházak

Isztambulban az első kávéházak az 1550-es években nyíltak, és számuk gyorsan nőtt. Európába a 17. században érkezett meg a kávézás szokása. Az első európai kávéház 1624-ben Velencében nyílt meg, La Bottega del Caffé néven.

A kávéházban kávéfőzésre és felszolgálásra szakosodott személy olasz eredetű szóval barista, vagy régi magyar kifejezéssel kávépincér.

A török lakosság által lakott, az Osztrák–Magyar Monarchia, majd Magyarország, később Románia által birtokolt Ada Kaleh szigeten 1972-es elárasztásáig jó néhány hagyományos török kávézó volt, ahol helyben pörkölték, és forró homokban főzték az illatos, erős kávét. Ezek a kávézók híresek voltak az egész környéken.

Hatásai A kávé – mértékletes fogyasztás esetén – serkentő hatással van a központi idegrendszerre, a szívre, a véredényekre és vizelethajtó hatása miatt a vesékre is. A csersav stimulálólag hat az érrendszerre, kitágítja az érfalat. Valójában nem tart „ébren”: a koffein az idegrendszerben kifejtett hatása nem a fáradtságot szünteti meg, hanem mesterségesen előállítja a fáradt szervezet olyan állapotát, amelyet az ember élénkségnek, energikusságnak érzékel és így még órákat képes éber állapotban tölteni. bélyeg|Kávédaráló|240x240px Amerikai egyetemeken nagyszámú kontrollcsoportokon végzett legújabb kutatások kimutatták az Alzheimer-kór, Parkinson-kór, 2-es típusú cukorbetegség, továbbá májgyulladás és -sorvadás előfordulását csökkentő hatását. A kutatási eredmények számos halálozási kockázatokat csökkentő faktorral hozzák összefüggésbe a kávéfogyasztást (főként annak polifenoltartalmára utalva), mint amilyen a szív- és tüdőbetegség, a szívroham megelőzése és a fertőzésekkel szembeni védekezés.

A koffein

A kávé legismertebb hatóanyaga a koffein néven ismert alkaloid. Koffeint (teint) a kávén kívül kis mértékben tartalmaz a tea, a kóladió és a kakaó is. A koffein fokozza a szívműködést, az anyagcserét és a légzést, növeli a vérnyomást és a vérkeringési sebességet, tágítja az agyi ereket, szűkíti a bélben levő ereket, vizelethajtó. Megszünteti az álmosságot, javítja a hangulatot, stimulálja az agykérget, gyorsítja a gondolkodást, átmeneti teljesítménynövekedést idéz elő, amelyet rohamos teljesítménycsökkenés követ. Egy csésze kávé elfogyasztása után 5 perc múlva a test szinte minden szövetében kimutatható a koffein. A koffein hatása fél óra múlva jelentkezik és nagyjából egy óra elteltével éri el a maximumot. 3-6 óra múlva a koncentráció mintegy a fele a maximumnak. Nagy koffeinadag (kb. 300 mg fölött) kézremegést, vértolulást, szívtáji nyomást okoz.

A koffein mellett a kávéban sokféle sav is található, amelyek a kávé ízét befolyásolják. Például a csokoládéízért a 2-metil-valeriánsav, a karamellízért a piroszőlősav a felelős.

A kávéfőzés módjai jobbra|bélyegkép|240px|A kávézás néhol kifinomult művészet, a tökélyig vitt élvezet A kávészemek pörkölése után a kávét különböző módokon lehet elkészíteni. Eltérések lehetnek a kávé–víz arányban éppúgy, mint a különböző ízesítőszerek használatában. Minőségi kávéhoz a kávészemeket közvetlenül főzés előtt pörkölik meg.

A török kávé