Az On a Night Like This Tour volt az ausztrál énekesnő, Kylie Minogue hatodik turnéja, mely a 2000-es hetedik stúdióalbumát, a Light Years-t népszerűsítette. A turné 2001. március 3-án kezdődött Glasgow-ban, Skóciában a Clyde Auditorium-ban és 2001. május 15-én fejeződött be Sydney-ben, Ausztráliában a Sydney Entertainment Centre-ben. A turnénak két sorozata volt. Az egyik Európában, a másik Ausztráliában zajlott le. Mindkét sorozatban 23 koncert lett megtartva.
Minogue fellépéseinek, a 2000. évi nyári olimpiai játékok záró eseményén és a 2000. évi nyári paralimpiai játékok megnyitó eseményén sikere után pár nappal lettek a turné részletei bejelentve. Még ezen év novemberében elkezdődött a jegyek értékesítése, ezzel megalapozva helyét a legnagyobb érdeklődésre számot tartó előadók közt abban az időben. Azonban a turné problémásan kezdődött, ugyanis az első koncertet törölni kellett Dublin-ban, Írországban az RDS Arénában 2001. március 1-jén a légiközlekedésben bevezetett ellenőrző korlátozások miatt.
Háttér és koncepció Minogue-ot az olyan Broadway műsorok, mint a 42. utca foglya, olyan filmek, mint az 1945-ös Horgonyt fel!, az 1958-as South Pacific és Fred Astaire és Ginger Rogers 1930-as évekbeli musical-jeinek stílusa inspirálta. Bette Midler-t „hősnőként” jellemezte, és számos elemet vett át Midler „camp és burleszk” előadásaiból. A Luca Tommassini által rendezett és koreografált műsor olyan gondosan kidolgozott háttereket tartalmazott, mint egy óceánjáró fedélzete, egy Art déco New York horizontja és egy űrhajó belseje. Minogue-ot dicsérték az új zenei anyaga és régi nagy slágereinek új köntösbe való bújtatása miatt, mint például az „I Should Be So Lucky”, melyből egy fáklyás dalt készítettek vagy a „Better the Devil You Know”, mely egy 1940-es évekbeli nagy zenekaros hangszerelést kapott.
Az előadott dalok listája Act I „Loveboat” „Kookachoo” „Hand on Your Heart” „Put Yourself in My Place”
Act II „On a Night Like This” „Step Back in Time” / „Never Too Late” / „Wouldn’t Change a Thing” / „Turn It into Love” / „Celebration” „Can’t Get You Out of My Head” „Your Disco Needs You”
Act III „I Should Be So Lucky” „Better the Devil You Know” „So Now Goodbye”
Act IV „Physical”
Act V „Butterfly” „Confide in Me” „Did It Again” „The Loco-Motion” „Kids” „Shocked”
Act VI „Light Years” „What Do I Have to Do”
Ráadás „Spinning Around”
A turné állomásai Dátum Város Ország HelyszínEurópa2001. március 3.GlasgowSkóciaClyde Auditorium2001. március 4.2001. március 5.2001. március 7.ManchesterAngliaManchester Apollo2001. március 8.2001. március 9.2001. március 10.2001. március 11.BrightonBrighton Centre 2001. március 13.2001. március 14.CardiffWalesMotorpoint Arena Cardiff2001. március 15.BournemouthAngliaBournemouth International Centre2001. március 17.LondonHammersmith Apollo2001. március 18.2001. március 19.2001. március 20.2001. március 23.KoppenhágaDánia Vega Musikkens Hus2001. március 25.BerlinNémetországColumbiahalle 2001. március 26.HamburgGroße Freiheit2001. március 27.KölnE-Werk2001. március 28.PárizsFranciaországBataclan 2001. március 30.LondonAngliaHammersmith Apollo2001. március 31.2001. április 1. Ausztrália2001. április 14.BrisbaneAusztráliaBrisbane Entertainment Centre2001. április 16.SydneySydney Entertainment Centre 2001. április 17.2001. április 18.2001. április 19.2001. április 21.HobartDerwent Entertainment Centre2001. április 23.MelbourneRod Laver Arena2001. április 24.2001. április 25.AdelaideAdelaide Entertainment Centre 2001. április 26.2001. április 28.PerthPerth Entertainment Centre2001. április 30.2001. május 3.MelbourneRod Laver Arena2001. május 5.2001. május 6.2001. május 7.2001. május 9.SydneySydney Entertainment Centre2001. május 10.2001. május 11.2001. május 12.2001. május 13.2001. május 14.2001. május 15.
Közvetítések és felvételek
Minogue 2001. május 11-én Sydney-ben, Ausztráliában lépett fel a turné keretében. Ezt a koncertet rögzítették DVD-re, mely a Live in Sydney címet kapta. A videóalbumot 2001. október 1-jén adták ki az Egyesült Királyságban és 2001. október 15-én Ausztráliában.
A DVD-n találhatók exkluzív színfal mögötti felvételek, mint például egy betekintés a táncosok öltözőibe, vagy Kylie megviccelése, melyben a színpadi személyzet véletlenszerű dolgokat művelt a színpad alatt, melyeket Kylie a „So Now Goodbye” előadásakor látott meg, amikor megfordult, hogy ránézzen a háttérre.
Közreműködők Kylie Minogue – vokál Steve Turner – billentyűzet James Hayto – szólógitár Chris Brown – basszusgitár Andrew Small – dob James Mack – ütőhangszerek Lurine Cato – háttérvokál Sherina White – háttérvokál
Megjegyzések
Jegyzetek
További információk Kylie Minogue hivatalos honlapja
Kategória:Kylie Minogue-koncertek Kategória:Turnék 2001-ben