Borsos Balázs (Budapest, 1961. március 14. –) magyar etnográfus, kulturális antropológus, dokumentumfilm-rendező, műfordító. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja Néprajztudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese, kutatóprofesszora.
A természettudományi, a bölcsészettudományi, továbbá a dokumentáló érdeklődés pályája során végigkíséri. Sajátosan, egymást váltva találkoztak és fonódtak össze a vizsgált tematikák, kétségtelen azonban: az etnográfus-antropológus hivatás a főszerepe.Kósa László: Borsos Balázs MTA levelező tagsági székfoglalója 2020. február 10. Laudáció. Budapest. 2020. 1. o. Tudományos munkásságának egyik fő pillére az ökológiai antropológia, amelynek egyik első és legjelentősebb hazai művelője. Az etnokartográfia területén kiemelkedő eredménye a magyar népi kultúra regionális és hierarchikus tájszerkezetének feltárása a Magyar Néprajzi Atlasz adatainak térinformatikai és statisztikai feldolgozásával. Afrikanisztikai kutatásaiban elsősorban a 19. századi osztrák–magyar utazók kelet-afrikai néprajzi feltáró munkásságát vizsgálja. Számos néprajzi, tudományos és ismeretterjesztő dokumentumfilmet rendezett és fényképezett Magyarországon, Romániában, valamint Dél-Amerikában. Emellett aktív műfordító: angol nyelvből kilenc regényt és novelláskötetet ültetett át magyarra (elsősorban Ransome és Wodehouse műveit).
Életútja 1987-ben végzett geológus–geomorfológusként az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ugyanitt egy évvel később etnográfusi, majd 1993-ban videószerkesztői képesítést szerzett, 1996-ban pedig a Színház- és Filmművészeti Főiskolán rövidfilmrendezői diplomát kapott. Kandidátusi értekezését 1994-ben védte meg, 2010-ben MTA doktora címet szerzett. 2019-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2025-ben pedig rendes tagjává választották. 2011 és 2017 között az MTA Néprajztudományi Bizottságának elnöke, 2017–2020 között társelnöke. 2020 és 2023 közt az MTA I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának elnökhelyettese, 2023-tól az osztály elnöke. 1987 óta dolgozik az MTA (közben többször is átnevezett, átszervezett) Néprajztudományi Intézetében, mely 2026-ban az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontjának tagja Néprajztudományi Kutatóintézet néven. 2010-ben nevezték ki tudományos tanácsadónak, 2020-ban kutatóprofesszornak. 2002 óta az intézet tudományos igazgatóhelyettese. 2019 és 2023 között az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat irányítótestületének az MTA által delegált tagja volt.
Több dokumentumfilmet készített Magyarországon, Romániában, Peruban és Bolíviában, földrajzi és geológiai terepmunkát végzett Kelet-Afrikában (Tanzánia, Kenya, Uganda, Zaire, Ruanda, Burundi, vulkán- és karsztmorfológia, 1984–1985) és Észak-Amerikában (Kanada, Amerikai Egyesült Államok, természeti földrajz, földrajzi övezetesség, 1986), néprajzi vizsgálatokat Ukrajnában (népi temetkezés) és Magyarországon (környezettörténet, ökológiai antropológia, kiemelten Bodrogköz, 1989–1993). (Társ-)szerzője kilenc könyvnek és számos tudományos közleménynek magyar, német, angol és más nyelveken, ezenkívül kilenc angol regényt, illetve novelláskötetet és több szakmai tanulmányt fordított magyarra.
Munkássága Ökológiai antropológia Borsos Balázs a nemzetközi színtéren évtizedek óta jelentős ökológiai antropológia egyik első hazai művelője: munkássága az ember–környezet kapcsolatot nem pusztán adaptációs vagy ökológiai folyamatként, hanem kulturálisan közvetített, történetileg beágyazott és társadalmilag szervezett viszonyrendszerként is értelmezi. Írásaiban következetesen hangsúlyozza, hogy a természeti környezethez való viszonyt a helyi tudás, a gazdálkodási gyakorlatok, a szimbolikus jelentések és a társadalmi intézmények együttesen formálják. Ökológiai antropológiai munkásságát az interdiszciplináris szemlélet határozza meg, kutatásai a helyi közösségek gazdálkodási gyakorlatait, a természeti környezetet mint tájhasználatot alakító és meghatározó, a közösség részéről adaptív válaszokat követelő ágenciát vizsgálják. Több publikációban reflektált az ökológiai antropológia klasszikus adaptációs modelljeinek korlátjaira, az interpretatív és történeti megközelítések szükségességére, valamint az etnográfiai terepmunka szerepére környezeti kérdések vizsgálatában. A 2020-as években megjelent írásai hozzájárulnak ahhoz, hogy a fenntarthatóságról, ökológiai lábnyomról és környezeti alkalmazkodásról, rezilienciáról szóló viták kulturálisan érzékenyebb alapokra kerüljenek.
Munkássága illeszkedik a nemzetközi ökológiai antropológiai és etnoökológiai elméleti diskurzusokhoz. Életműve nemzetközi és elméleti beágyazottságának jelentőségét növeli a kelet-közép-európai térség alulreprezentáltsága a globális elméleti vitákban. Munkásságának fontos része a nemzetközi ökológiai antropológia klasszikus elméleti megközelítéseinek értelmező közvetítése, valamint a nemzetközi és a hazai ökológiai és ökológiai antropológiai szaknyelv eltérő szóhasználatából adódó értelmezési különbségek összehangolása, kritikus hazai adaptálása. A hazai ökológiai antropológiai kutatásainak kiemelkedő mérföldköve a 2004-ben megjelent Elefánt a hídon – Gondolatok az ökológiai antropológiáról című kötet (L’Harmattan), amely egy reflexív, elméleti, esszé jellegű munka, és egyetemi tankönyvként is alkalmazott összefoglaló mű.Babai Dániel: Az elefánt még a hídon van… A hazai ökológiai antropológiai kutatás járt és járatlan útjai. Ethno-Lore XXXVIII. 2021. 13–25.Sárkány Mihály: Borsos Balázs 60 éves. Néprajzi Hírek L/4. 2021. 112–117. [114–115.]
Etnokartográfia Etnokartográfiai munkásságának eszenciája, a magyar és angol nyelven egyaránt megjelent terjedelmes monográfia (A magyar népi kultúra regionális struktúrája I–II. 2011 és The Regional Structure of Hungarian Folk Culture, 2017). „Ezzel a vállalkozással nyerte el az akadémia doktora címet és az Akadémiai díj kitüntetést. A Magyar Néprajzi Atlasz a magyar népi kultúra térbeli tagoltságát bemutató térképlapjait klaszteranalízis segítségével dolgozta föl és elemezte, végeredményképpen egy meglévő szintézisre alapozva, új szintézist alkotott meg. Az atlasz térképlapjait új, ezen célra szerkesztett számítógépes program segítségével egymásra »vetítette«, azaz a jelenségeket nem önmagukban, hanem együttesen ragadta meg. Az így kialakult képet az NA kutatópontjainak összehasonlító statisztikai vizsgálatával és további kultúrtörténeti, földrajzi, dialektológiai stb. adatsorral, szemponttal kiegészítve a magyar népi kultúra térbeli struktúrájának minden eddiginél pontosabb, részletesebb képét rajzolta meg. Néprajzi vizsgálatban a számítógépes munka ilyen nagyarányú és átfogó alkalmazására jelentékenyebb hazai példa még nem született.”Kósa László: Borsos Balázs MTA levelező tagsági székfoglalója 2020. február 10. Laudáció. Budapest. 2020. 2. o. A teljes magyar nyelvterületet felölelő Magyar Néprajzi Atlasz 634 tematikus térképlapjára támaszkodó számítógépes csoportelemzés és statisztikai vizsgálat a klasszikus néprajz, az antropológia, a geográfia és a térinformatika integrálásával a magyar népi kultúra hierarchikus tájszerkezetét tárta fel. Borsos Balázs az atlaszt nem lezárt örökségként, hanem nyitott, újraértelmezhető, szintetizáló módszertani keretként használva a klasszikus, leíró etnokartográfiától az interpretatív, antropológiai térszemlélet irányába indult el, és ezzel hozzájárult ahhoz, hogy az etnokartográfia a kortárs antropológiai diskurzusok része maradhasson. Úttörő módon kapcsolja össze a kvantitatív elemzést, a kartográfiai megjelenítést és a néprajzi interpretációt: a regionális mintázatok nem benyomások, hanem elemezhető struktúrák eredményeiként jelennek meg. Munkáiban a nagyléptékű, országos elterjedési térképek és a mikroszintű, terepmunkára épülő térértelmezések egymást kiegészítik és így többdimenziós, történetileg változó képet tud adni a népi kultúra térbeli szerveződéséről.Szabó Panna: Borsos Balázs, A magyar népi kultúra regionális struktúrája. Magyar Nyelv CIX/3. 2013. 357–361.
Afrikanisztika Afrikanisztikai munkássága középpontjában a hazai tudománytörténet áll: az eredeti útinaplók, tudományos beszámolók összehasonlító elemzésével azt vizsgálja, hogy a földrészen a 19. század második felében járt, az Osztrák–Magyar Monarchia területéről származó utazók milyen módon és mértékben járultak hozzá Kelet-Afrika néprajzi megismeréséhez. Kutatásai elsősorban azokra az utazókra koncentrálnak (gróf Teleki Samu, Ludwig von Höhnel, Oscar Baumann ), akik a legnagyobb, a korban európaiak által még nem ismert vidékeket járták be és térképezték fel.
Oktatói tevékenysége 1990-től 1992-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (ELTE BTK) Kulturális Antropológia Program, 1997-től 2020-ig pedig az ELTE BTK Európai Etnológia Doktori Programjának volt megbízott előadója. 1993-tól 2009-ig a Miskolci Egyetem BTK Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszékén tanított, 1996-tól adjunktusként, 1998-tól egyetemi docensként. Itteni bő másfél évtizedes működése során a hazai felsőoktatásban elsőként vezette be és formálta meg az ökológiai antropológia tantárgyat. Kidolgozta a szakképzés egységeit, módszertanát, segédanyagait. 2020 óta a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékének egyetemi tanára.
Díjai, kitüntetései 1994: Akadémiai Ifjúsági Díj, MTA 1995: Jankó János-díja, Magyar Néprajzi Társaság 2012: Györffy István-emlékérem, Magyar Néprajzi Társaság 2014: Akadémiai Díj, MTA 2018: A Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata
Ösztöndíjai 1992–1993: Europa Institut Budapest, Bécs 1998–2000: Bolyai János kutatási ösztöndíj 2000–2001, 2004: Humboldt-ösztöndíj, Bonni Egyetem, Néprajzi Tanszék 2016: Humboldt-ösztöndíj, müncheni Lajos–Miksa Egyetem, Etnológiai Tanszék
Szervezeti tagságai és tisztségei 2001– Magyarországi Humboldt Egyesület (tag) 2003– IUAES Magyar Nemzeti Bizottság (titkár) 2003– MTA Néprajztudományi Bizottság (tag) 2004– Magyar Néprajzi Társaság választmánya (tag) 2009– ELTE BTK Habilitációs Bizottság (tag) 2015– Acta Ethnographica Hungarica szerkesztőbizottsága (tag) 2019–2023 Eötvös Loránd Kutatási Hálózat irányítótestülete (tag) 2020– MTA Zenetudományi Bizottság (tag) 2023– MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya (elnök) 2023– Ethnographia szerkesztőbizottsága (tag)
Főbb művei Fontosabb publikációi magyar nyelven Teljes publikációs lista 1995 A kérdőívtől a clusteranalízisig. Természettudományos módszerek alkalmazása a néprajzban. Ethnographia 106(1): 16-25. 1998 Matatuháton Afrikában (társszerző: Móga János). Budapest: Osiris. 185 p. + 64 színes fénykép. 1998 Szafari a pále, pále. A gróf Teleki Samu vezette expedíció (1887-1888) szerepe és jelentősége Kelet-Afrika néprajzi feltárásában. Magyar Etnológia 3. Budapest: MTA Néprajzi Kutatóintézet. 235 p. 2000 Vadészakról Vadnyugatra. Budapest: Osiris. 315 pp. + 5 térkép + 70 színes fénykép. 2000 Három folyó között. A bodrogközi gazdálkodás alkalmazkodása a természeti viszonyokhoz a folyószabályozási munkák idején (1840-1910). Budapest: Akadémiai. 321 p. + 6 térkép 2004 Elefánt a hídon. Gondolatok az ökológiai antropológiáról (Borsos Béla, Kiss Lajos András és Lányi András vitacikkeivel). Budapest: L’Harmattan. 161 p. 2011 Dunántúl, Kisalföld, Alföld. A magyar népi kultúra régiói I. Budapest: M-érték Kiadó. 406 p. 2011 A magyar népi kultúra regionális struktúrája a Magyar Néprajzi Atlasz számítógépes feldolgozása fényében I-II. Budapest: MTA Néprajzi Kutatóintézet. 563 + 354 p. 2013 A kérdőívtől a clusteranalízisig. A második olvasat. Ethnographia 124(3):364-376. 2017 Sűrű leírás – operacionális modell – hipermediális elemző környezet. A magyarázat szerepe a néprajztudományban. In: Tolcsvai Nagy Gábor szerk. Megértés és megértetés. A magyarázat a bölcsészettudományokban. Budapest: Gondolat. 76-95. 2022 Az ökológiai lábnyom mint kultúrák összehasonlításának eszköze? Budapest: MTA, 57 p.
Fontosabb publikációi idegen nyelven