A néprajz (idegen szóval etnográfia, a görög εθνος, ethnosz, azaz „nép” és γραφεια, grapheia, azaz „rajz” szavakból) a hagyományos életmódot folytató (paraszti, nomád vagy zsákmányoló-gyűjtögető) népcsoportok mindennapi tárgyait, művészetét (építészet, díszítőművészet, zene, tánc), valamint hagyománykincsüket (szokásaik, hitviláguk, énekes és szóbeli értékeik) felölelő jelenségek elnevezése. Mindezek gyűjtésével és összehasonlító vizsgálatával a néprajztudomány foglalkozik (röviden szintén néprajz).

Jellemzői A néprajztudománynak két fő ága van: Európai néprajz kutatása, amely az egyes európai népek parasztságának tárgyait, művészetét és szóbeli hagyományainak gyűjtését és vizsgálatát jelenti. Az európai néprajz kutatása főleg német nyelvterületen, Magyarországon, Kelet-Európában és Észak-Európában alakult ki. Etnológia (görög εθνολογεια, ethnologeia, vagyis „néptudomány”), amely a hagyományos az Európán kívüli népek és kultúrák kutatásával foglalkozott. Vizsgálati körébe tartoztak egyrészt a történeti magas kultúrák és államok (régiesen „kultúrnépek”) – például Kína, India, Japán vagy a délkelet-ázsiai birodalmak – népi és paraszti rétegei, másrészt azok a másrészt azok a törzsi vagy nem állami szervezettségű közösségek, bennszülött/őslakos népek, amelyeket a régi szakirodalom „természeti népeknek” nevezett. Ezek egy része nagy civilizációk és államok keretein belül élt, de nem tartozott sem a városi, sem a paraszti társadalomhoz; erre példák India számos adivászi népcsoportjai. Más részük olyan területeken élt, ahol nem alakultak ki a történeti értelemben vett állami magas kultúrák; ilyenek voltak például Pápua Új-Guinea számos bennszülött népei, amelyek a modern államok létrejöttéig viszonylag önálló helyi közösségekben éltek.

A néprajztudománytól elkülönül a Nyugat-Európában és Amerikában kialakult etnográfia (angol Ethnography) tudománya. Ez alatt ugyanis elsősorban más népek életének a „részt vevő megfigyelés” módszerén alapuló leírását értik, míg a hagyományos európai néprajzot egyszerűen a folklór (az angol folklore, „néphagyomány” szóból) és népművészet kutatásaként jelölik meg. A részt vevő megfigyelés azt jelenti, hogy a kutató tartósan együtt él a tanulmányozott népcsoporttal, alkalmazkodva az őslakók életéhez, szokásaihoz és elsajátítva nyelvüket. Így képessé válik arra, hogy hitelesen leírja kultúrájukat, hitvilágukat, hagyományaikat. Az együttélő kutatás módszere azoknak a 19. századi utazóknak, gyarmati tisztviselőknek a munkásságára nyúlik vissza, akik a civilizációtól távol élő őslakó népek kultúrájával való megismerkedést értékesnek és tudományosan hasznosnak találták (például az ember őskori történetének rekonstruálása szempontjából.) A 20. század első felében a bennszülött népek közé költöző híres etnográfus kutatók voltak például Alfred Radcliffe-Brown (ausztrál őslakók) Evans-Pritchard (nuerek, Kelet-Afrika), Bronisław Malinowski (Melanézia), Margaret Mead (Szamoa), Claude Lévi-Strauss (Amazónia), Wacław Sieroszewski (Jakutföld).

A részt vevő megfigyelés módszeréből fejlődött ki a 20. század elején az amerikai Franz Boas kezdeményezésére a kulturális antropológia tudománya. A kulturális antropológusok alapvető módszere lett a tanulmányozott népcsoporttal való tartós együttélés, amit „terepmunkának” neveznek.

A magyarság néprajza

Tárgyi néprajz

Etnográfia: népi építkezés, településnéprajz, nép gazdálkodás, népi táplálkozás, kézművesség, népviselet és hímzőkultúra.

Gazdálkodás Szellemi kultúra - Folklorisztika Busójárás: A török megszállás óta Mohácson minden évben megtartják a szőrökbe és szarvakkal ,,díszített" faálarcba öltözött Busójárást, mely a törökök híján már csak a telet hivatott elzavarni. Ezt a ritka maskarás tánc- és népünnepség 2010-ben felkerült az Európai Szellemi Örökség listájára.

Lásd még: Magyar néprajztudomány Népművészet Volkskunde (néprajz, népismeret) szócikk a német Wikipédiában

Híres magyar néprajztudósok:

Andrásfalvy Bertalan Barna Gábor Bálint Sándor Balassa Iván Cs. Sebestyén Károly Dégh Linda Diószegi Vilmos Domokos Pál Péter Domonkos Ottó Erdélyi János Fél Edit Bogdán István Györffy István Harangozó Imre Herman Ottó Herrmann Antal Huszka József Kallós Zoltán Kósa László Kresz Mária Kriza János Lami István Lükő Gábor* Ortutay Gyula Selmeczy Kovács Attila Solymos Ede Szűcs Sándor Ürmösy Sándor Vikár Béla Viski Károly

Híres európai néprajzkutatók : Elias Lönnrot (Kalevala) Grimm fivérek (népmesekutatás) Hugo Kołłątaj (lengyel népi kultúra)A népi kultúra felfedezése nyeomszsz.org

Etnológia Az etnológia vagy általános néprajztudomány a természeti népek kutatásával foglalkozik.

Híres etnológusok: Bodrogi Tibor Róheim Géza

Képzést indító felsőoktatási intézmények Debreceni Egyetem – Bölcsészettudományi Kar Eötvös Loránd Tudományegyetem – Bölcsészettudományi Kar Pécsi Tudományegyetem – Bölcsészettudományi Kar Szegedi Tudományegyetem – Bölcsészettudományi Kar

Szervezetek, intézmények Néprajzi Múzeum (Pécs) Hagyományok Háza Magyar Állami Népi Együttes Magyar Néprajzi Múzeum MTA Néprajzi Kutatóintézete PTE BTK Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék, Pécs Kommunikációs Antropológiai Munkacsoport (Csíkszereda) Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum

Jegyzetek

További információk

Néprajzi szócikkek a Romániai magyar lexikonban baranyai magyar néprajzi csoportjai