A Tranmere Rovers Football Club egy profi angol labdarúgócsapat, melyet 1884-ben alapítottak. Székhelye Birkenheadben, Merseyside megyében található. A csapatot Belmont Football Club néven alapították, 1885-ben nevezték át Tranmere Roversre. 1921-ben alapító tagja volt a harmadosztály északi csoportjának, azóta egyszer sem esett ki a The Football League-ből. A csapat történelme nagy részét Merseyside két nagycsapata. a Liverpool és az Everton árnyékában töltötte. Jelenleg a Football League Two-ban, az angol labdarúgás negyedik legmagasabb osztályában szerepel, menedzsere Ronnie Moore.
A Rovers az 1980-as években nehéz anyagi helyzetbe került és 1987-ben csődeljárás alá vonták. Ezt követően azonban elérkezett a klub történetének máig legsikeresebb időszaka. John King vezetése alatt a Tranmere háromszor is bejutott a Premier League-be való feljutásért vívott rájátszásba, igaz, egyik alkalommal sem sikerült megnyernie azt. King utódja, John Aldridge a kupasorozatokban volt sikeres, legkomolyabb eredményét 2000-ben érte el, amikor bejuttatta a csapatot a Ligakupa döntőjébe, ahol a Rovers végül alulmaradt a Leicester Cityvel szemben. Aldridge emellett háromszor is bejuttatta csapatát az FA Kupa negyeddöntőjébe: 2000-ben, 2001-ben és 2004-ben.
A Tranmere hagyományosan kék szegélyekkel díszített fehér mezben játssza hazai mérkőzéseit. Ez a színösszeállítás 1962-ben jelent meg először a csapat szerelésein. Hazai meccseit a Prenton Parkban játssza, melyet 1912 óta használ. A stadion 1995-ben komoly átalakításokon esett át a Taylor-jelentés eredményeképp. Jelenleg 16 567 néző számára biztosít ülőhelyet és négy lelátója van: a Main Stand (főlelátó), a Kop, a Johnny King Stand, valamint a Cowshed.
Klubtörténet
A megalapítás és a kezdetek 230 px|thumb|A Tranmere Rovers csapata 1889-ben A csapatot Christopher Doherty alapította 1884-ben két krikettcsapat, a Lyndhurst Wanderers és a Belmont egyesítésével. Az így létrejött labdarúgócsapat neve Belmont Football Club lett. A klub 1884. november 15-én játszotta első mérkőzését, a Brunswick Rovers ellen, melyet meg is nyert 4-0-ra. Ez egy barátságos meccs volt, mivel ekkoriban még nem léteztek hivatalos bajnokságok. James McGaul elnök irányítása alatt remekül sikerült a Belmont FC első éve, a csapat mindössze egyet veszített el tizenöt mérkőzéséből. A gárda 1885 szeptember 16-án megváltoztatta a nevét a ma is használt Tranmere Rovers Football Clubra. A név egy rövid életű krikettcsapattól, mely 1881 és 1882 között a Tranmere Rovers Crickett Club nevet viselte és labdarúgó szakága is volt. A két csapatot ezen kívül semmi más nem köti össze.
A Tranmere első meccseit Birkenheadben, a Steelers Fielden játszotta, majd 1887-ben megvásárolta a Ravenshaw's Fieldet a Tranmere Rugby Clubtól. Ezt 1895-ben Prenton Parkra keresztelték. 1912-en új stadionba költözött a csapat, mely szintén ezt a nevet kapta, azóta is ez a Rovers otthona. A csapat játékosai először kék mezt, fehér sortot és kék sportszárat viseltek. 1889-ben bordó-narancssárga mezre váltottak, de 1904-ben visszatértek eredeti színeikhez.
1886-ban a Tranmere elindult első hivatalos sorozatában, a Liverpool and District Challenge Cupban, egy liverpooli és Liverpool környéki csapatok számára kiírt kupasorozatban. A klub 1889-ben csatlakozott a West Lancashire League-hez. 1897-ben belépett a jóval erősebb The Combination-be, melyet 1908-ban meg is nyert. 1910-ben ismét bajnokságot váltott a kék mezes csapat és a Lancashire Combination-ben folytatta szereplését. A klub fejlődési szándékát jól mutatta, hogy 1912-ben beköltözött a frissen megnyitott Prenton Parkba, melyhez akkor egy 800 ülőhelyes lelátó tartozott. A Rovers 1914-ben bajnok lett a Lancashire Combinationben és ugyanebben az évben Stan Rowlandset behívták a walesi válogatottba, amivel ő lett a Tranmere első válogatott játékosa.
A csapat az első világháború alatt is folyamatosan játszott, mivel játékosai a helyi hajógyárakban dolgoztak, ahol hadihajókat és egyéb harcászati eszközöket állítottak elő a harcolók számára. Bár ily módon segítették hazájukat, sok kritika érte őket, amiért elkerülték a katonai szolgálatot.
A világháborúk közötti évek thumb|250px|left|A Tranmere Rovers csapata 1921-ben, első The Football League-meccse előtt A Leeds City tartalékcsapatának 1919-es kizárása után a Tranmere beléphetett egy újabb bajnokságba, a Central League-be. Az időzítés nagyszerű volt, mivel egy évvel később a bajnokság négy csapatát, köztük a Roverst is felkérték, hogy lépjen be a The Football League újonnan induló bajnokságába, a Division Three North-ba, azaz a harmadosztály északi csoportjába. 1921. augusztus 27-én a bajnokság alapító tagjaiként lejátszották első meccsüket a The Football League szervezésében, melyen hazai pályán 4-1-re megverték a Crewe Alexandrát. Ekkoriban Bert Cooke volt a csapat vezetőedzője, aki 23 évig maradt a kispadon, ezzel mindmáig ő a Tranmere legtovább foglalkoztatott menedzsere.
1924-ben egy helyi születésű, saját nevelésű fiatal, Dixie Dean mindössze 16 évesen és 355 naposan bemutatkozott a csapatban. A későbbiekben összesen 30 meccsen lépett pályára a Rovers színeiben és 27 glt szerzett. Képességeire az Everton is felfigyelt és 1925-ben 3000 fontért leigazolta. Az 1927/28-as szezonban Dean máig megdöntetlen bajnoki rekordot állított fel, amikor 60 gólt szerzett egy idény alatt az Everton színeiben. Dean távozása után még egy sor tehetséges fiatal igazolt komoly összegekért élvonalbeli klubokhoz, emiatt gyakran emlegették a szurkolók Bert Cooke menedzsert született üzletemberként. Az eladott játékosok közül érdemes még megemlíteni a Durham City elleni 11-1-es meccsen hat gólt szerző Pongo Waringot, aki 4700 fontért igazolt az Aston Villához és máig ő tartja az egy szezonon belül szerzett gólok rekordját a birminghami csapatnál, 49 találattal.
1934-ben az Anfield Stadionban játszott egymással FA Kupa-meccset a Tranmere és a Liverpool. A találkozóra 61 036 néző látogatott ki, korábban sosem fordult elő, hogy ennyien lettek volna kíváncsiak a Rovers valamelyik meccsére. A csapat Dixie Dean és Pongo Waring után újabb remek csatárra bukkant Bunny Bell személyében, aki 57 gólt szerzett az 1933/34-es évadban. 1935-ben Bell és a Tranmere is bevonultak a történelemkönyvekbe, amikor a kék mezesek a támadó kilenc találatának is köszönhetően 13-4-re verték az Oldham Athleticet, az egy mérkőzésen esett 17 gólt jelenleg is rekordnak számít a The Football League-ben. Bell tíz gólig is juthatott volna, de kihagyott egy büntetőt. A csatár később az Evertonhoz szerződött, de a második világháború véget vetett a pályafutásának, mielőtt még bármilyen komolyabb eredményt elérhetett volna.
A Rovers 1938-ban megnyerte első és máig egyetlen bajnoki címét a The Football League-en belül, amikor a harmadosztály északi csoportjának élén végzett és története során először feljutott a Division Two-ba, azaz a másodosztályba. A következő szezonban rögtön ki is estek, mindössze hat meccset sikerült megnyerniük, amivel minden idők legrosszabban teljesítő csapatává váltak a régi másodosztályban.
A második világháború után
A második világháború alatt a Prenton Park szinte teljesen érintetlen maradt. Szerencsésnek mondhatja magát a Tranmere ebből a szempontból, hiszen sok stadiont rongáltak meg ekkoriban bombák. A háború végeztével a Rovers 1946-ban tovább folytatta szereplését a Division Three North-ban, egészen 1958-ig, amikor a The Football League kissé átszervezte az alacsonyabb osztályokat. A harmadosztály egységessé vált, megszűnt a déli és északi földrajzi felosztás és létrejött a Division Four, azaz a negyedosztály is. Az átalakítás előtti utolsó szezonban Peter Farrell menedzser a 11. helyre vezette a csapatot, mely így indulhatott az új harmadosztályban. Ennek bebiztosításához kellett az is, hogy az 1957/58-as szezon utolsó meccsén, a Wrexham ellen győzzön a csapat, hiszen az új bajnokságban csak az első 12 hely valamelyikén végzett csapatok indulhattak. A 2-1-es Rovers-győzelemmel zárult találkozóra 19 615 néző látogatott ki a Prenton Parkba, ami ma is a Tranmere legnagyobb hazai nézőszámának számít, kizárólag a bajnoki meccseket figyelembe véve. A klub ezáltal a győzelem által a Division Three North után a megreformált Division Three-nek is alapító tagja lett.
1961-ben a Rovers legendás csapatkapitánya, Harold Bell távozott a csapattól. Bell a második világháború utáni legelső mérkőzéstől kezdve állandó tagja volt a kezdőnek, egészen 1955. augusztus 30-ig. Ezalatt az időszak alatt 459 mérkőzésen szerepelt zsinórban, ami a mai napig brit rekord. A csapatot annyira megviselte a kapitány távozása, hogy még abban az évben kiestek a negyedosztályba, történetük során először.
A vezetőség ekkor Dave Russellt nevezte ki vezetőedzővé, aki több szempontból is meghatározó változásokat eszközölt. A csapat 1904 óta kék mezben játszott, csakúgy, mint az élvonalban szereplő és szintén merseyside-i székhelyű Everton. Russell 1962-ben a fehéret tette meg a mezek alapszínének, hogy ezzel is megkülönböztesse csapatát a helyi riválistól. A csapat szereléseinek alapszíne azóta is fehér és a kék többnyire csak a galléron, ujjakon és a sportszár felső részén jelenik meg. A menedzser emellett sikeresebbé tette az utánpótlás nevelést is, ezután került ki a Tranmere ifiakadémiájáról a későbbi angol válogatott Roy McFarland is. Russell 1967-ben visszavezette a klubot a harmadosztályba. Egy évvel később elkészült az új, 4000 ülőhelyes főlelátó, a csapat pedig fennállása során először jutott be az FA Kupa ötödik körébe. 1972-ben 24 424 szurkoló látogatott ki a Prenton Parkba a Tranmere és a Stoke City FA Kupa-meccsére (2-2), ennél többen azóta sem látogattak ki a fehér mezesek egyik hazai meccsére sem.
Szintén 1972-ben a Ron Yeats játékos-menedzserré lépett elő. A korábbi Liverpool játékos megerősítette a Tranmere és a vörös mezes helyi rivális kapcsolatát. Több korábbi csapattársát, például Ian St Johnt is a Prenton Parkba csábította, a korábbi legendás edzőnek, Bill Shanklynek pedig tanácsadói szerepet adott a klubnál. Az ilyen módon megerősített Rovers 1973-ban egy Ligakupa-meccsen 1-0-ra legyőzte az Arsenalt a Highburyben. Ezt a mai napig a csapat egyik legnagyobb győzelmeként tartják számon. 1975-ben azonban újabb kiesés következett a negyedosztályba. A következő évtized a Tranmere történelmének egyik legsötétebb időszaka volt, a gárda rendkívül nehéz anyagi helyzetbe került, sokszor még a negyedosztályban is csak a tabella alsó felén foglalt helyet és időnként kétezernél is kevesebb néző látogatott ki a hazai meccsekre.
1979-ben igazolta le a klub Steve Mungallt a Motherwelltől. Ő a nehéz idők ellenére is kitartott a csapat mellett, 17 évig maradt és ezalatt több mint 500 bajnokin lépett pályára. Nagy szerepe volt abban, hogy a csapat lassan kilábalt a nehézségekből és a későbbiekben többször is eljutott a Wembleybe, ahol döntőt játszhatott. Mungall visszavonulása után is a Prenton Parkban maradt az edzői stáb tagjaként, de 2000 októberében távozott, hogy beindíthassa saját üzleti vállalkozását.
Az 1980-as évek