Eleanor Nancy Gow vagy ismertebb nevén Elle Macpherson (1964. március 29. –) ausztrál fotómodell, színésznő és üzletasszony. Ismert beceneve „The Body”.
Életpályája Eleanor Nancy Gow Killara ausztrál városban született. Frances Gow és Peter Gow gyermeke. Van két testvére. Szülei, tizennégy évnyi házasság után elváltak. Anya Neil Macpherson-nél házasodott és egy hivatali hiba miatt Elle is Macpherson-ná vált. Elle gyerekkorában sokat balettozott. Tizennyolc évesen Sydney-ben felvették az egyetem jogi karára. Egy évvel később felhagyott tanulmányaival amikor Aspen-ben nyaralása során felfedezték.
Magánélet 1998-ban született Arpad Bussonnal közös első gyereke, Arpad Flynn Alexander Busson, New Yorkban. A második fia, Aurelius Cy Andrea Busson, 2003-ban született. A család Londonban élt együtt, amíg Busson és Macpherson külön nem váltak 2005 júliusában. 2009-ben kezdett járni Jeffrey Soffer-rel a milliárdos Donald Soffer fiával, akivel 2013-ban összeházasodtak, majd 2017-ben elváltak.
Karrier Karrierje 1982-ben kezdődött el, amikor az Elle címlapjára került. A következő hat évben gyakran felkerült az Elle címlapjára. 1985-ben Gilles Bensimon-hoz ment feleségül. Ez a házasság 1989-ig tartott. Ismertsége Sports Illustrated-ben megjelent fotói miatt 1986-ban döntően növekedett.
Becenevét a The Big Elle címmel a Time magazinban megjelent első rövid életrajzának köszönheti, ahol The Body-ként titulálták.
1994-ben a Sports Illustrated Swimsuit Edition címlapján volt látható Kathy Ireland és Rachel Hunter-rel együtt. Később az év folyamán a Playboy-ban is megjelentek képei. 1995-ben a People 50 legszebb emberei között is szerepelt.
Cindy Crawford, Naomi Campbell, Christy Turlington és Claudia Schiffer-rel együtt alapították a New York-i kávézót Fashion Cafe.
1999-ben Jóbarátok öt epizódjában Joey lakótársa Janine Lacroix-ként szerepelt és ausztráliai hírességként először került bélyegre.
Filmek + Film Év Cím Eredeti Cím Szerep Megjegyzések 1990 Alice | Alice| Modell
| 1994 | Szirének| Sirens| Sheela
| 1996 | Ugrásra készen| If Lucy Fell| Jane Lindquist
| 1996 | | Jane Eyre| Blanche Ingram
| 1996 | Tükröm, tükröm| The Mirror Has Two Faces| Candice
| 1997 | Batman és Robin| Batman & Robin| Julie Madison
| 1997 | A vadon foglyai| The Edge Mickey Morse 1998 With Friends Like These... Samantha Mastandrea 2001 Női titkok A Girl Thing Lauren Travis TV film 2001 South Kensington Camilla
+ TV Év Cím Eredeti Cím Szerep Megjegyzések 1996 Saturday Night Live önmaga "Elle Macpherson/Sting" (évad 21: epizód 14)"John Goodman/Everclear" (évad 21: epizód 15) 1999–2000 Jóbarátok Friends Janine Lacroix "The One Where Phoebe Runs" (évad 6: epizód 7)"The One with Ross' Teeth" (évad 6: epizód 8)"The One Where Ross Got High" (évad 6: epizód 9)"The One with the Routine" (évad 6: epizód 10)"The One with the Apothecary Table" (évad 6: epizód 11) 2008 Topmodell leszek! America's Next Top Model önmaga "Top Model Makeovers" (évad 10: epizód 3) 2009 The Beautiful Life: TBL Claudia Foster főszerep; második epizód után megszakítva 2010–máig Britain & Ireland's Next Top Model önmaga műsorvezető 2012–máig Fashion Star önmaga műsorvezető
Fordítás
További információk
Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Ausztrál színésznők Kategória:Ausztrál modellek