Hubay Gusztáv, névváltozat: Hubai, született: Klinger Ferenc (Cegléd, 1825. január 27.Ceglédi római katolikus egyházközség keresztelési anyakönyve, 1825. év. – Budapest, 1908. március 9.) vidéki színész és színigazgató, honvédszázados.Hubay (Klinger) Gusztáv, mek.oszk.hu
Élete és pályafutása Klinger Ferenc és Doroghy Katalin fiaként született.Gusztáv Hubay, geni.com
Mint szegénysorsú gyermek csak 5 osztályt végzett, majd cipésznek állt. 1839 decemberében Beke István színtársulatával Cegléden tartózkodott, ekkor Hubay mindössze 14 évesen beállt a színtársulathoz színésznek. Innen Csabay Pál, Pázmán Mihály, Szabó József, Bács Károly, majd Nyiry György társulatához szerződött.
Részt vett a szabadságharcban is, mint honvédtiszt.Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár HONVÉD SCHEMATISMUS, vagy is az 1848-49-ki honvédseregből 1868-ban még életben volt főtisztek , szabarchiv.hu 1846-ban lépett be a honvédseregbe, és már 1848-ban hadnagyi rangot nyert a 63. honvéd zászlóaljnál. A szabadságharc leverése után hazaszökött és Cegléden folytatta a színészkedést, majd Nagyváradra ment Havi-Szabó egyesített társulatához.
A világosi fegyverletétel után elfogták, mint honvédszázadost bebörtönözték. Kiszabadulása után ismét színész lett Nagyváradon, Szabó Józsefnél.
1858-tól mint színigazgató működött többek között Győrben, Komáromban, Nagybányán, Kolozsváron, Brassóban, Nagyszebenben, Désen. 1862-ben dráma- és népszínmű társulatával Szegeden működött feleségével, a „finom lelkű” Hirschlinger Máriával, egy debreceni könyvkereskedő leányával együtt, aki a naivák avatott ábrázolója volt. A hatvanas évek színészete , sk-szeged.hu 1864-ben Székelyudvarhelyt is felkereste társulatával.Székelyudvarhely magyar irodalmi és művelődési élete , hargitakiado.ro
1866. május 6-án vendégszerepelt a Nemzeti Színházban, Zsiga szerepében. Ebben az évben székesfehérvári tartózkodásukkor szökött Hubay társulata után az akkor még csak 16 éves Jászai Mari is, aki ott statisztaként szerepelt.Jászai szülőházában olvastak fel a Vörösmarty Színház művészei, civil.szekesfehervar.huJászai Mari, mek.oszk.hu 1870-ben Szatmárnémeti városában, „az 1848. évi márczius 20-án megnyitott első színházban” volt színházigazgató.BOROVSZKY SAMU: MAGYARORSZÁG VÁRMEGYÉI ÉS VÁROSAI - SZATMÁRNÉMETI - Irodalom, tudomány, művészet. Irta Ferenczy János szerkesztő, mek.oszk.hu 1872-ben Hubay Gusztáv és Sztupa Andor játszásra kért engedélyt Nyíregyházán nyári színkör felállítására. A terveiket két helybeli fakereskedő, Weinberger Bernát és Morgenstern Zsigmond valósította meg, és a színigazgató páros augusztus 3-án meg is kezdhette az előadásokat. Nyíregyháza Színháztörténetének Levéltári Forrásai 1813–1893 , bpfe.eclap.eu
1889-ben ment nyugdíjba. 1890. május 16-án Újpesten a "Deborah"-ban tartotta 50 éves jubileumát.Hubai (Klinger) Gusztáv, mek.oszk.hu 1891. november 3-án színészkedésének 50. évfordulóját Szigethy József A falusiak című darabjával ünnepelte, melyben Óvári János szerepét játszotta.Budapesti Hírlap, 1891. november 11. 5. old.
Budapesten, 1908. március 9-én halt meg 83 éves korában.
Magánélete
Háromszor nősült. Első neje Szarvasi/Szarvassy (Hirschlinger) Mária/Irma, szendeszínésznő (Debrecen, 1839 – Pest, 1871. július 22.).Pest-belvárosi római katolikus plébánia halotti anyakönyve 231/1871. Második neje Kocsis Eszter/Kovács Erzsébet (1845 k. – Miskolc, 1873. január 6.).Miskolc-avasi református egyházközség halotti anyakönyve 10/1873.
Harmadik felesége Rumpler Gizella (Turdossin, 1853. szeptember 13.Turdossini római katolikus egyházközség keresztelési anyakönyve 68/1853. – Újpest, 1929. március 14.),Újpesti (Budapest IV. kerület) állami halotti anyakönyv 230/1929. volt, akit 1873 elején Máramarosszigeten jegyzett el.Fővárosi Lapok, 1873. február 23. Tanulmányait Máramarosszigeten végezte, ahol kedvet kapott a színészethez. Itt lépett színpadra 1873-ban, férje társulatában. Működött ezenkívül testvére, Simándy Zsigmond társulatában, valamint Szilágyi Béla és Rakodczay Pál igazgatóknál is. 1904-ben nyugalomba vonult.
Működési adatai A Magyar színházművészeti lexikon adatai szerint
1843: Csabay Pál, Demjén Mihály, Pázmán Mihály, Szabó József, id. Bács Károly, Nyíri György; 1849: Havi Mihály, Szabó József; 1851: Hetényi József; 1855–1856: Szabó József; 1875: Némethyné; 1886: Jakabffyné.
Igazgatóként: 1857: Kecskemét, Pozsony, Eger; 1861: Győr; 1862: Szeged, Győr; 1863–1865: Nagybánya, Dés, Marosvásárhely, Brassó, Nagyszeben, Déva; 1865: Arad; 1866: Máramaros, Győr; 1867, 1869: Szabadka; 1870: Kecskemét; 1871–1872: Miskolc, Szatmár; 1873: Máramaros, Arad; 1874: Szeged; 1876: Nagybánya; 1877: Besztercebánya; 1878: Nyíregyháza; 1879: Losonc; 1880: Rimaszombat; 1881: Érmihályfalva; 1882: Nagykikinda; 1883: Dunaföldvár; 1885: Alsódabas, Szekszárd; 1887: Kunszentmárton; 1888: Szombathely; 1889: Trencsén; 1890: Szekszárd; 1891: Kőszeg.
Fontosabb szerepei
Bánk bán (Katona József); Edgar (William Shakespeare: Lear király); Feledi Gáspár (Tóth E.: A falu rossza); Zsiga (Szigligeti Ede: Cigány); Mukányi (Csiky Gergely).
Jegyzetek
Források Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969. Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994. Címszó: Hubay Gusztáv – Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, . 276-277. old. A német Cegléden komédiázhat…, cegledipanorama.hu MAGYAR SZÍNHÁZMŰVÉSZETI LEXIKON – Szatmár színészete, mek.oszk.hu
További információk Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban. Bp., Heraldika, 1998-1999. Újpest lexikon. Szerk. biz. elnöke Sipos Lajos, főszerk. Hirmann László. Újpest, Újpest Önkormányzata-Kossuth Kiadó, 2002. Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
Kategória:1825-ben született személyek Kategória:1908-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Színigazgatók Kategória:Az 1848–49-es szabadságharc bebörtönzött katonái Kategória:Magyar politikai foglyok a 19. században Kategória:Ceglédiek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek