Alexandru Ioan Cuza (Bârlad, Moldvai Fejedelemség, 1820. március 20. – Heidelberg, Baden, Német Birodalom, 1873. május 15.) Moldva és Havasalföld Egyesült Fejedelemségei első uralkodója, a sikertelen 1848-as moldvai forradalom egyik fontos alakja.
Miután 1859-ben mind Moldvában, mind Havasalföldön uralkodóvá választották, és ezáltal a két ország perszonálunióban egyesült, erőfeszítései a tényleges egyesülés megteremtésére irányultak, amelyet 1862-ben sikerült elérnie. Uralkodóként számos reformot hajtott végre, amellyel elindította Romániát a modernizáció útján. Reformjai és egyénisége számos ellenséget szereztek neki mind a konzervatívok, mind a liberálisok körében, ennek eredményeképpen 1866-ban az úgynevezett „szörnyűséges koalíció” lemondásra kényszerítette.
Élete Pályafutásának kezdete Egy jászvásári nevelőintézetben tanult, amelyet Napóleon hadseregének egy volt katonatisztje, Victor Cuenim vezetett. Itt ismerkedett meg Vasile Alecsandrival és Mihail Kogălniceanuval. 1834-től egy párizsi líceumban tanult, és ott is érettségizett, majd 1835-ben jogi tanulmányokat kezdett. Tanulmányait félbehagyva 1837-ben visszatért hazájába, és kadétként belépett a hadseregbe, ahol 1840-ig szolgált. 1843 és 1845 között bírósági tisztviselőként tevékenykedett. 1844. április 30-án feleségül vette Elena Rosettit, Iordache Rosetti és Ecaterina Sturdza lányát. 1845-ben lemondott bírói tisztségéről, hogy részt vegyen a Mihail Sturdza fejedelem zsarnoki rendszere elleni mozgalmakban. 1846 nyarán Párizsba utazott, hogy találkozzon a román diákok képviselőivel egy forradalom előkészítése érdekében.
1848-ban vezető szerepet játszott a sikertelen moldvai forradalomban; egyike volt a különösen veszélyesnek minősített tizenhárom forradalmárnak, akiket letartóztattak, és Galați-ra vittek, hogy onnan hajóval Isztambulba szállítsák. Elena Cuza a galați-i angol konzul segítségével megszervezte férjének és öt társának menekülését. 1848. május 15-én részt vett a balázsfalvi gyűlésen. Innen Bukovinába ment, ahol Costache Negri és Zaharia Moldovanu társaságában megalapította a Moldvai Forradalmi Bizottságot. Egy kolerajárvány miatt elhagyta Bukovinát, és Bécsbe, onnan Párizsba, majd Isztambulba utazott.
Az 1849-ben trónra lépett új uralkodó, Grigore Alexandru Ghica, aki liberális volt és a román fejedelemségek egyesülésének támogatója, rávette Cuzát, hogy térjen vissza az országba, és a következő néhány évben fontos tisztségeket bízott rá. Ghica utódja, Teodor Balş kajmakám osztrák kérésre politikai nézetei miatt elbocsátotta tisztségéből. Balş utódja, Nicolae Vogoride viszont újra hivatalba juttatta, mert meg akarta nyerni magának a népszerű politikust. Az 1858-as választásokon Cuza Galați képviselője lett, és képviselőként döntő szerepet játszott az agrárreform előkészítésében. 1858. szeptember 12-én a milícia helyettes parancsnokává, hat hét múlva parancsnokává választották.
Uralkodása Megválasztása Az európai nagyhatalmak 1858-as párizsi megállapodása Havasalföldön és Moldvában két külön fejedelmet és két külön nemzetgyűlést írt elő. A nemzetgyűlések hét évig maradhattak hivatalban, és a fejedelmeket is hét évre kellett választani. 1859. január 17-én (Julián naptár szerint január 5-én) Moldvában, február 5-én (Júlián naptár szerint január 24-én) Havasalföldön uralkodóvá választották, így a két fejedelemség perszonálunió révén egyesült. A párizsi megállapodás szövege ezt tételesen nem tiltotta, de a szellemének nem felelt meg. A török Porta és a Habsburg-monarchia ellenezte a perszonáluniót, Franciaország, Oroszország, Poroszország és Szardínia támogatta, Anglia csak Franciaország nyomására fogadta el. Miután az elismerést ellenző Ausztria pozíciója a solferinói és magentai vereségeket követően meggyengült, az európai nagyhatalmak 1859. szeptember 6-án (Julián naptár szerint augusztus 25-én) elismerték a választás eredményét azzal a feltétellel, hogy ez a következő választásokra nem érvényes. 1861. december 2-án (Julián naptár szerint november 20-n) a Porta is elfogadta a perszonáluniót Cuza életének időtartamára.
Belpolitikája A közigazgatási tapasztalattal nem rendelkező Cuzának többféle nehézséggel kellett szembenéznie uralkodása során. Uralkodásának kezdetén a két fejedelemségben két külön nemzetgyűlés és két külön közigazgatási rendszer volt; a nemzetgyűlésben többségben volt a konzervatív bojári ellenzék. A gazdasági nehézségek miatt felszínre hozták a belső ellentéteket; 1862-ig Moldvában kilenc, Havasalföldön tizenegy kormány váltotta egymást, a folytonosságot egyedül az uralkodó személye jelentette. Ennek ellenére Cuza több olyan reformot indított el, amelyek hozzájárultak a román állam és társadalom modernizálásához.
1859. szeptemberben a fejedelemségekben lezajlott az első modern értelemben vett népszámlálás, és Cuza felállított egy bizottságot a két fejedelemség közös törvényeinek kidolgozására. 1860-ban a közigazgatásban és az oktatásban bevezették a latin ábécét, és 1860. október 26-án megalapították a jászvásári egyetemet, amely ma Cuza nevét viseli. Szintén 1860-ban, még a tényleges egyesülés előtt a két fejedelemség hadserege közös vezetés alá került.
bélyegkép|A közös nemzetgyűlés megnyitása (L'Illustration, 1862. március) Az egységes nemzetgyűlés és közigazgatás kialakításához szükség volt a nagyhatalmak beleegyezésére; ezt Cuzának 1861 végére III. Napóleon támogatásával sikerült elérnie. A két fejedelemség első közös kormánya 1862. február 3–5-én (Julián naptár szerint január 22–24-én) alakult meg.
1863. márciusban Cuza elrendelte, hogy az istentiszteletek nyelve a korábbi egyházi szláv, illetve görög helyett. Ez az intézkedése számos tiltakozást váltott ki, ezért kijelölt olyan templomokat is, ahol megmaradhatott a görög nyelv. Következő fontos reformja a kolostorok vagyonának államosítása volt; ezt viszont a közvélemény is támogatta. Az előző évszázadokban a fejedelmek számos kolostor (az úgynevezett „hódoló kolostorok”) jövedelmét az Athosz-hegyi, szentföldi, Sínai-hegyi kolostorok, illetve az egyiptomi Szent Katalin-kolostor számára ajánlották fel, hogy imádkozzanak értük. Ezek a kolostorok a konstantinápolyi pátriárka alá tartoztak, és görög egyházi tisztviselők igazgatták őket. 1863. decemberben a nemzetgyűlés megszavazta a kolostorok vagyonának kisajátítását, és ötvenmillió aranyfrankot ajánlottak fel kártalanításként, de ezt a patriarkátus elutasította.
Mivel a parasztság helyzetének kérdésében a fejedelem nem tudott megállapodásra jutni a bojárokkal, 1864. április 25-én (Julián naptár szerint április 13-án) a nemzetgyűlés bizalmatlansági indítványt kezdeményezett a kormány ellen. Cuza azonban nem fogadta el a kormányfő lemondását, hanem 1864. május 14-én (Julián naptár szerint május 2-án) feloszlatta a parlamentet, és közzétette alkotmánytervezetét, valamint az új választójogi törvény tervezetét. Az új jogszabályokkal a végrehajtó hatalom jogosítványait növelte a törvényhozás rovására, illetve növelte a választók létszámát. A tervezeteket az 1864. május 22. és 26. (Julián naptár szerint május 10. és 14.) között tartott népszavazás hagyta jóvá, 1307 ellen. Közben május 21-én külföldről támogatott Cuza-ellenes összeesküvést lepleztek le.
Az így megerősített hatalmával Cuza, Mihail Kogălniceanu támogatásával bele tudott fogni a földreformba. Az 1864. augusztus 26-án (Julián naptár szerint augusztus 14-én) fejedelmi rendelettel kihirdetett, 1865. májusban életbe léptetett agrártörvény, amelynek célja egy gazdaságilag független kisbirtokos osztály létrehozása volt, nagy hatást gyakorolt az ország gazdasági és társadalmi életére. A földosztás, amelynek során volt úrbéres család és fiatal házaspár vált több mint kétmillió hektár tulajdonosává, a birtokolt igavonó állatok száma alapján történt. A kapott földért cserébe a parasztoknak tizenöt éven át kellett fizetniük az államnak, amely kipótolva ezt az összeget, kárpótolta a földesurakat az elveszített dézsmáért és robotért. A parasztok harminc évig nem adhatták el a kapott földet. A reform nem érte el célját, mert a parasztok által kapott föld nem volt elegendő a családjuk eltartására, így arra kényszerültek, hogy a földbirtokosoktól is béreljenek, illetve jövedelmük kiegészítésére a bojárok földjein is dolgozzanak. A bojárok pedig, az elérhető olcsó munkaerő miatt nem voltak rákényszerülve, hogy gazdálkodásukat modernizálják.
Cuza további fontos intézkedései voltak az új, a Code Napoléonon alapuló polgári törvénykönyv (1864. december 16.), a francia Code Pénalon alapuló új büntető törvénykönyv, új oktatási törvény, kereskedelmi és váltótörvény, liberális szellemű sajtótörvény kibocsátása, az állami levéltár megszervezése. Cuza uralkodása alatt jelölték ki Bukarestet az ország fővárosává, és alapították meg a Bukaresti Egyetemet.
Külpolitikája bélyegkép|A szultán fogadja Cuzát (L'Illustration, 1864) Megválasztása után arra törekedett, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a nagyhatalmakkal a perszonálunió elismertetése érdekében. Ezért követeket vagy személyes megbízottakat küldött a legfontosabb európai fővárosokba: Vasile Alecsandrit Párizsba, Londonba és Torinóba, Ludovic Steeget Bécsbe és Berlinbe, Obolenski herceget Szentpétervárra, Costache Negrit és Ioan I. Filipescut Isztambulba, akikhez utóbb Ștefan Golescu, Dumitru Brătianu és Ion Bălăceanu is csatlakozott.
A követek kiküldése mellett megszervezte a jászvásári és bukaresti külügyi tevékenységet is. Az addigi külügyi államtitkárság helyett, amelynek részben belügyi feladatai is voltak, létrehozta a külügyminisztériumokat az európai országokban megszokott szervezettel. Fontos szerepet kapott a külföldi propaganda is: 1860-ban a két külügyminisztériumban létrehoztak egy-egy külföldi levelezési irodát, amelyek egy párizsi iroda közvetítésével a fejedelemségekkel kapcsolatos hírekkel látták el a francia, spanyol, olasz és portugál sajtót. A fejedelemségek közigazgatásának egységesítése után 1862. augusztus 8-án (Julián naptár szerint július 27-én) megalakult az egységes külügyminisztérium.
Mivel III. Napóleon számára a várható francia-szárd-osztrák háborúra való tekintettel előnyös lett volna egy erdélyi felkelés indítása, Cuza pedig a francia császár jóindulatára számított hatalma elismertetésében, 1859. március 29-én szerződést kötött Klapka György tábornokkal, amely szerint a magyar felkelők fegyverraktárakat létesíthettek Moldvában, ennek fejében vállalták, hogy támogatják a fejedelmet Bukovina megszerzésében, és biztosítják a Magyarországon élő románok és szerbek jogait. Végső célként egy Magyarországból, Szerbiából és Moldva–Havasalföldből álló konföderációt nevezték meg. A megegyezésben foglaltak megvalósítására a külpolitikai helyzet változása, és a két fél rejtett érdekellentétei miatt végül nem került sor.
Cuza 1860-ban képviseletet létesített Párizsban, 1863-ban pedig Belgrádban. Ő maga személyesen kétszer, 1860-ban és 1864-ben látogatott el Isztambulba. Diplomáciájának sikerét jelentette, hogy 1859-ben az európai nagyhatalmak, 1861-ben pedig az Oszmán Birodalom elismerte a perszonáluniót. 1860-ban az Orosz Birodalommal kötött, a táviratforgalomra vonatkozó megállapodás lett az ország első olyan nemzetközi egyezménye, amelyet a Porta közreműködése nélkül kötöttek.
Lemondatása és száműzetése Cuza reformjai számos ellenséget szereztek neki a politikai paletta mindkét oldalán: a konzervatív oldal, azaz a bojárok kiváltságaikat féltették tőle, a liberálisok az uralkodó módszereivel voltak elégedetlenek. Mások úgy vélték, hogy a reformok elsietettek voltak, az ország még nem állt készen a bevezetésükre. Cuzát bírálatok érték szerelmi botrányai miatt is, és elégedetlenséget szült az is, hogy a politikai elit tagiat mellőzve kegyencekkel vette körül magát. Az úgynevezett „szörnyűséges koalíció” már 1865. augusztus 15-én (Julián naptár szerint augusztus 3-án) felkelést szervezett az akkor épp külföldön tartózkodó Cuza ellen, de ezt a hadsereg elfojtotta.