A 2013-as úszó-világbajnokságot július 19. és augusztus 4. között rendezték Barcelonában, Spanyolországban. Ugyanitt, és ugyanekkor rendezték a férfi- és női vízilabda-világbajnokságot is.

Összesen 68 versenyszámban avattak világbajnokot. Úszásban a férfiaknál és nőknél is egyaránt 20–20, nyílt vízi úszásban 3–3, valamint egy csapatversenyt, műugrásban 6–6 versenyszámot rendeztek. Új versenyszámként a műugrás egyik módja, a szupertoronyugrás került a programba. A nők 20 méterről, a férfiak 27 méterről ugrottak. Szinkronúszásban 7 versenyszámban hirdettek győztest. Vízilabdában a férfiaknál és a nőknél is 16–16 csapat mérkőzött a világbajnoki címért.

A rendező A 2013-as úszó-világbajnokság helyszínéről először 2009. július 18-án döntött a Nemzetközi Úszószövetség. Ennek értelmében Hamburg és Moszkva ellenében Dubaj kapta meg a 2013-as úszó-világbajnokság rendezési jogát. Dubaj azonban 2010. május 15-én visszalépett a rendezéstől anyagi okokra hivatkozva. 2010. szeptember 26-án a FINA úgy döntött, hogy a spanyolországi Barcelona rendezheti a 2013-as vb-t.

Eseménynaptár ●Nyitóünnepség●Versenyszámok●Döntők●ZáróünnepségFFérfi mérkőzésekNNői mérkőzések Júl./Aug. 192021222324252627282930311234Ö Ünnepségek ● ● Úszás44545558 40 Hosszútávúszás 2 11 12 7 Műugrás1122●1111 10 Szupertoronyugrás●11 2 Szinkronúszás111●1111 7VízilabdaFérfi (F)Női (N)NFNFNFNFNFNF11 2Döntők 4 2 4 3 1 3 2 4 5 4 6 5 5 6 6 8 68Összesítés 4 6 10 13 14 17 19 23 28 32 38 43 48 54 60 68

Magyar versenyzők eredményei

Magyarország a világbajnokságon 47 sportolóval képviseltette magát. Érmesek ÉremVersenyzőVersenyszámDátumGyurta DánielúszásFérfi 200 m mellúszásaugusztus 2.Hosszú KatinkaúszásNői 200 m vegyesúszásjúlius 29.Hosszú KatinkaúszásNői 400 m vegyesúszásaugusztus 4.Férfi vízilabda-válogatottDecker AttilaNagy ViktorBátori BenceBedő KrisztiánDecker ÁdámGór-Nagy MiklósHárai BalázsHosnyánszky NorbertMadaras NorbertSzivós MártonVarga DánielVarga DénesVámos MártonvízilabdaFérfiaugusztus 3. Cseh LászlóúszásFérfi 100 m pillangóúszásaugusztus 3. Hosszú KatinkaúszásNői 200 m pillangóúszásaugusztus 1.Női vízilabda-válogatottBolonyai FlóraKasó OrsolyaAntal DóraBujka BarbaraGarda KrisztinaIllés AnnaKeszthelyi RitaKisteleki DóraMenczinger KatalinMiskolczi Ibolya KittiSzűcs GabriellaTakács OrsolyaTóth IldikóvízilabdaNőiaugusztus 2.

Éremtáblázat Jelmagyarázat: (rendező ország) HelyezésNemzetAranyEzüstBronzÖsszesen1.15109342.1484263.964194.41495.41276.3110147.334108.325109.311510.1651211.131512.130413.123614.11021102110217.103418.101219.100120.034721.021322.014523.011224.0101010126.004427.003328.0011001100110011 Összesen 68 69 67 201

Eredmények Úszás

WR – világrekord CR – világbajnoki rekord AM – Amerika-rekord AS – Ázsia-rekord ER – Európa-rekord OC – Óceániai-rekord NR – országos rekord

Férfi 50 m-es gyorsúszásDöntő: augusztus 3.César Cielo Filho21,32Vlagyimir Morozov21,47 NRGeorge Bovell21,51 100 m-es gyorsúszásDöntő: augusztus 1.James Magnussen47,71James Feigen47,82Nathan Adrian47,84200 m-es gyorsúszásDöntő: július 30. Yannick Agnel1:44,20 Conor Dwyer1:45,32 Danyila Izotov1:45,59 400 m-es gyorsúszásDöntő: július 28. Szun Jang3:41,59 Hagino Kószuke3:44,82 Connor Jaeger3:44,85800 m-es gyorsúszásDöntő: július 31. Szun Jang7:41,36 Michael McBroom7:43,60 Ryan Cochrane7:43,701500 m-es gyorsúszásDöntő: augusztus 4. Szun Jang14:41,15 Ryan Cochrane14:42,48 Gregorio Paltrinier14:45,3750 m-es hátúszásDöntő: augusztus 4. Camille Lacourt24,42 Jérémy StraviusMatt Grevers24,54nem adták ki100 m-es hátúszásDöntő: július 30. Matt Grevers52,93 David Plummer53,12 Jérémy Stravius53,21200 m-es hátúszásDöntő: augusztus 2.Ryan Lochte1:53,79Radosław Kawęcki1:54,24Tyler Clary1:54,2450 m-es mellúszásDöntő: július 31. Cameron van der Burgh26,77 Christian Sprenger26,78 Giulio Zorzi27,04100 m-es mellúszásDöntő: július 29.Christian Sprenger58,79Cameron van der Burgh58,97Felipe Lima59,65200 m-es mellúszásDöntő: augusztus 2.Gyurta Dániel2:07,23CR, ERMarco Koch2:08,54Matti Mattsson2:08,95NR50 m-es pillangóúszásDöntő: július 29.César Cielo Filho23,01Eugene Godsoe23,05Frédérick Bousquet23,11100 m-es pillangóúszásDöntő: augusztus 3.Chad le Clos51,06 Cseh László 51,45 NRKonrad Czerniak51,46200 m-es pillangóúszásDöntő: július 31. Chad le Clos1:54,32 Paweł Korzeniowski1:55,01 Vu Peng1:55,09200 m-es vegyesúszásDöntő: augusztus 1.Ryan Lochte1:54,98Hagino Kószuke1:56,29Thiago Pereira1:56,30400 m-es vegyesúszásDöntő: augusztus 4.Szeto Daija4:08,69Chase Kalisz4:09,22Thiago Pereira4:09,484 × 100 m-es gyorsváltóDöntő: július 28.Yannick Agnel (48,76)Florent Manaudou (47,93)Fabien Gilot (46,90)Jérémy Stravius (47,59) 3:11,18Nathan Adrian (47,95)Ryan Lochte (47,80)Anthony Ervin (47,44)James Feigen (48,23)3:11,42Andrej Grecsin (48,09)Nyikita Lobincev (47,91)Vlagyimir Morozov (47,40)Danyila Izotov (48,04) 3:11,444 × 200 m-es gyorsváltóDöntő: augusztus 2.Conor Dwyer (1:45,76)Ryan Lochte (1:44,98)Charlie Houchin (1:45,59)Ricky Berens (1:45,39)7:01,72Danyila Izotov (1:45,14)Nyikita Lobincev (1:46,23)Artyom Lobuzov (1:46,16)Alekszandr Szuhorukov (1:46,39)7:03,92Vang Sun (1:47,41)Hao Jün (1:47,25)Li Jün-csi (1:46,92)Szun Jang (1:43,16)7:04,744 × 100 m-es vegyes váltóDöntő: augusztus 4.Camille Lacourt (53,23)Giacomo Perez-Dortona (59,56)Jérémy Stravius (51,33)Fabien Gilot (47,39)3:31,51Ashley Delaney (53,55)Christian Sprenger (58,47)Tomasso D'Orsogna (52,34)James Magnussen (47,28)3:31,64Irie Rioszuke (53,48)Kitajima Kószuke (59,29)Fujii Takuro (51,67)Siura Sinri (47,82)3:32,26

Női 50 m-es gyorsúszásDöntő: augusztus 4.Ranomi Kromowidjojo24,05Cate Campbell24,14Francesca Halsall24,30100 m-es gyorsúszásDöntő: augusztus 2.Cate Campbell52,34Sarah Sjöström52,89Ranomi Kromowidjojo53,42200 m-es gyorsúszásDöntő: július 31. Missy Franklin1:54,81 Federica Pellegrini1:55,14 Camille Muffat1:55,72400 m-es gyorsúszásDöntő: július 28.Katie Ledecky3:59,82AMMelanie Costa4:02,47NRLauren Boyle4:03,89800 m-es gyorsúszásDöntő: augusztus 3.Katie Ledecky8:13,86WRLotte Friis8:16,32Lauren Boyle8:18,58OC1500 m-es gyorsúszásDöntő: július 30. Katie Ledecky15:36,53WR Lotte Friis15:38,88ER Lauren Boyle15:44,71OC50 m-es hátúszásDöntő: augusztus 1.Csao Csing27,29Fu Jüan-huj27,39Terakava Aja27,53100 m-es hátúszásDöntő: július 30. Missy Franklin58,42 Emily Seebohm59,06 Terakava Aja59,23200 m-es hátúszásDöntő: augusztus 3.Missy Franklin2:04,76CRBelinda Hocking2:06,66Hilary Caldwell2:06,80NR50 m-es mellúszásDöntő: augusztus 4. Julija Jefimova29,52NR Rūta Meilutytė29,59 Jessica Hardy29,80100 m-es mellúszásDöntő: július 30. Rūta Meilutytė1:04,42 Julija Jefimova1:05,02NR Jessica Hardy1:05,52200 m-es mellúszásDöntő: augusztus 2.Julija Jefimova2:19,41NRRikke Møller Pedersen2:20,08Micah Lawrence2:22,3750 m-es pillangóúszásDöntő: augusztus 3.Jeanette Ottesen25,24Lu Jing25,42ASRanomi Kromowidjojo25,53100 m-es pillangóúszásDöntő: július 29.Sarah Sjöström56,53Alicia Coutts56,97Dana Vollmer57,24200 m-es pillangóúszásDöntő: augusztus 1.Liu Ce-ko2:04,59Mireia Belmonte2:04,78Hosszú Katinka2:05,59200 m-es vegyesúszásDöntő: július 29.Hosszú Katinka2:07,92Alicia Coutts2:09,39Mireia Belmonte2:09,45NR400 m-es vegyesúszásDöntő: augusztus 4.Hosszú Katinka4:30,41Mireia Belmonte4:31,21Elisabeth Beisel4:31,694 × 100 m-es gyorsváltóDöntő: július 28.Missy Franklin (53,51)Natalie Coughlin (52,98)Shannon Vreeland (53,22)Megan Romano (52,60)3:32,31AMCate Campbell (52,33) OCBronte Campbell (53,47)Emma McKeon (53,19)Alicia Coutts (53,44)3:32,43Elise Bouwens (55,68)Femke Heemskerk (52,86)Inge Dekker (54,58)Ranomi Kromowidjojo (52,65)3:35,774 × 200 m-es gyorsváltóDöntő: augusztus 1.Katie Ledecky (1:56,32)Shannon Vreeland (1:56,97)Karlee Bispo (1:57,58)Missy Franklin (1:54,27)7:45,14Bronte Barratt (1:57,04)Kylie Palmer (1:56,29)Brittany Elmslie (1:56,42)Alicia Coutts (1:57,33)7:47,08Camille Muffat (1:56,45)Charlotte Bonnet (1:56,81)Mylène Lazare (1:59,15)Coralie Balmy (1:56,02)7:48,434 × 100 m-es vegyes váltóDöntő: augusztus 4.Missy Franklin (58,39)Jessica Hardy (1:05,10)Dana Vollmer (56,31)Megan Romano (53,43)3:53,23Emily Seebohm (59,40)Sally Foster (1:06,84)Alicia Coutts (56,89)Cate Campbell (52,09)3:55,22Daria Usztinova (1:00,58)Julija Jefimova (1:04,82)Szvetlana Csimrova (57,64)Veronika Popova (53,43)3:56,47

Hosszútávúszás

Férfi 5 kmDöntő: július 20.Uszáma el-Mellúli53:30,4Eric Hedlin53:49,3Thomas Lurz53:51,010 kmDöntő: július 22.Szpírosz Janniotisz1:49:11,8Thomas Lurz1:49:14,5Uszáma el-Mellúli1:49:19,225 kmDöntő: július 27.Thomas Lurz4:47:27,0Brian Ryckeman4:47:27,4Jevgenyij Dratcev4:47:28,1

Női 5 kmDöntő: július 20.Haley Anderson56:34,2Poliana Okimoto56:34,4Ana Marcela Cunha56:44,410 kmDöntő: július 23.Poliana Okimoto1:58:19,2Ana Marcela Cunha1:58:19,5Angela Maurer1:58:20,225 kmDöntő: július 27.Martina Grimaldi5:07:19,7Angela Maurer5:07:19,8Eva Fabian5:07:20,4

Csapat Csapat, 5 kmDöntő: július 25.Thomas LurzChristian ReichertIsabelle Härle52:54,9Antonios FokaidisSzpirídon JianniótiszKalliopi Araouzou54:03,3Luiz ArapiracaSamuel de BonaPoliana Okimoto54:03,5

Műugrás

Férfi 1 m-es műugrásDöntő: július 22.Li Si-hszin460,95Illja Kvasa434,30Kevin Chávez431,553 m-es műugrásDöntő: július 26.Ho Csung544,95Jevgenyij Kuznyecov508,00Yahel Castillo498,3010 m-es toronyugrásDöntő: július 28.Csiu Po581,00David Boudia517,40Sascha Klein508,553 m-es szinkronugrásDöntő: július 23.Csin KajHo Csung448,86Ilja ZaharovJevgenyij Kuznyecov428,01Rommel PachecoJahir Ocampo422,7910 m-es szinkronugrásDöntő: július 21.Sascha KleinPatrick Hausding461,46Viktor MinyibajevArtyom Cseszakov445,95Cao JüanCsang Jen-csüan445,56

Női 1 m-es műugrásDöntő: július 23.Ho Ce307,10Tania Cagnotto307,00Vang Han297,753 m-es műugrásDöntő: július 27.Ho Ce383,40Vang Han356,25Pamela Ware350,2510 m-es toronyugrásDöntő: július 25.Sze Ja-csie392,15Csen Zso-lin388,70Julija Prokopcsuk354,403 m-es szinkronugrásDöntő: július 20.Vu Min-hsziaHo Ce338,40Tania CagnottoFrancesca Dallape307,80Jennifer AbelPamela Ware300,7810 m-es szinkronugrásDöntő: július 22.Liu Huj-hsziaCsen Zso-lin356,28Meaghan BenfeitoRoseline Filion331,41Pandelela RinongLeong Mun Yee331,14

Szupertoronyugrás

FérfiDöntő: július 29., 31. Orlando Duque590,20 Gary Hunt589,30 Jonathan Paredes578,35NőiDöntő: július 30. Cesilie Carlton211,60 Ginger Huber206,70 Anna Bader203,90

Szinkronúszás