A Leyton Orient Football Club egy angol labdarúgócsapat, melyet 1881-ben alapítottak. Székhelye London Waltham Forest kerületében, Leytonban található. Jelenleg a League Two-ban, az angol labdarúgás negyedik legmagasabb osztályában szerepel. Két gyakori beceneve a The O's, illetve az Orient.

A csapat eddig mindössze egy szezont (1962/63) töltött az élvonalban. 1978-ban, Jimmy Bloomfield vezetése alatt a klub bejutott az FA Kupa elődöntőjébe, ahol 3-0-ra kikapott az Arsenaltól. 1993 októbere és 1995 szeptembere között egyetlen idegenbeli bajnokit sem nyert meg a csapat, aminek köszönhetően az 1994/95-ös szezonban a harmadosztály utolsó helyén végzett. A 2012/13-as idényben az Orient bejutott a Football League Trophy területi döntőjébe, de ott összesítésben 3-2-re kikapott a Southend Unitedtől, így nem jutott be a Wembleyben rendezett országos döntőbe.

A csapat a Brisbane Roadon játssza hazai meccseit, melynek hivatalos neve jelenleg Matchroom Stadion, a klubelnök, Barry Hearn által alapított céggel kötött szponzori szerződés miatt. Hearn 1995-ben vásárolta meg a klubot 5 fontért, miután az akkori elnök, Tony Wood ruandai kávéültetvényei tönkrementek az afrikai országban zajló polgárháborúk alatt. Az Orient ekkoriban a csőd szélén állt, megmeneküléséről egy dokumentumfilm is készült, Orient: Club for a Fiver címmel.

A jelenlegi menedzsert, Russel Slade-et 2010-ben nevezte ki a klub vezetősége. Irányítása alatt élesen váltakozott a csapat formája, de 2013-ig sikerült bent tartania az Orientet a League One-ban ám tavaly végül kiesett.

Klubtörténet

Megalapítás és névváltoztatások

A Leyton Orientet 1881-ben alapították a Glyn Cricket Club tagjai, akiknek a többsége a Homerton Főiskola korábbi tanulója volt. A csapat neve az évek alatt többször megváltozott, először 1886-ban, amikor Eagle Cricket Club lett, majd 1888-ban Orient Football Clubra keresztelték át. A klub történésze, Neilson N Kaufman szerint az Orient név egy játékos, Jack R Dearing ötlete volt, aki az Orient Hajózási Társaságnál dolgozott. 1898-ban ismét megújult a név, ezúttal Clapton Orientre, Londonnak azt a kerületét képviselve, melyben a csapat székhelye volt akkoriban, bár már ekkor is létezett a Clapton FC nevű csapat.

Az Orient a második legrégebben alapított londoni csapat a The Football League történetében a Fulham után és összességében a 24. legidősebb klub a The Football League-en belül. 1904-ben a Southern Federation's League másodosztályában szerepelt az Orient, majd 1905-ben csatlakozott a The Football League-hez. A részidős játékosok, például Herbert Kingaby akkoriban átlagosan 2 fontot és 4 shillinget kerestek, ami mai árfolyamon körülbelül 175 fontnak felel meg, a kifizetések gyakran pontatlanul érkeztek.

A csapat 1937-ben áttette a székhelyét Leyton-ba. Mivel Leyton FC nevű csapat már volt, ezért a második világháború után Leyton Orient lett a klub neve. 1966-ban egyszerűen Orient FC lett a csapat a neve, miután Leyton egybeolvadt London Waltham Forest kerületével. A Leyton Orient név 1987-ben, a szurkolók kérésére tért vissza.

Az első világháború alatt és után

Az 1914/15-ös szezon után beszüntették a hivatalos bajnokságokat az első világháború miatt. Az akkor Clapton Orient néven működő csapatból 41 fő csatlakozott a middlesexi 17. zászlóaljhoz. Angliában egyetlen csapatból sem csatlakoztak többen a harcolókhoz. A szezon utolsó meccsén, a Leicester Fosse ellen 2-0-ra nyert hazai pályán az Orient. A találkozóra 20 ezer néző látogatott ki, akik a lefújás után ünnepséggel búcsúztatták a harcolni induló játékosokat. Az eseményről készült néhány felvétel jelenleg is megtalálható a Brit Filmintézet archívumában.

A Somme-i csatában három játékos vesztette életét: Richard McFadden, George Scott és William Jonas. McFaddent valódi hősként tisztelték, hiszen korábban kimentett egy fuldokló fiút a Lea folyóból, valamint egy férfit egy égő házból. Bár az említett három játékoson kívül mások nem haltak meg a harcok során, de néhányan olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy nem térhettek vissza a pályára.

1921. április 30-án a walesi herceg, a későbbi VIII. Eduárd brit király kilátogatott az Orient Notts County elleni mérkőzésére, a Millfields Roadra. Ez volt az első alkalom, hogy a királyi család valamelyik tagja kilátogatott a The Football League egyik mérkőzésére. A herceg a csapat játékosainak első világháborúban mutatott hazafias, bátor viselkedése elismeréseként tekintette meg a meccset. Erre a történelmi eseményre ma emléktábla emlékeztet a Millfields Roadon.

A csapat játékosainak háborús részvételéről 2005-ben könyvet írt Stephen Jenkins, They Took The Lead címmel. 2006 júliusában Les Bailey segítségével utazást szervezett Somme-ba, Franciaországba, az első világháborús sírokhoz, hogy a szurkolók leróhassák kegyeletüket a harcok során elhunyt Orient-játékosok előtt. Ez volt az első hivatalos sírlátogatás 90 év óta. Az akció remekül sikerült, 150 szurkoló jelentkezett az útra. A második túrán 2008-ban már 183-an vettek részt.

A 20. század második fele thumb|200 px|left|Az Orient (vörösben) 1982-ben A klub az 1960-as és 1970-es években élte a fénykorát. Az 1961/62-es idényben feljutott az élvonalba, miután második helyen végzett a másodosztályban, Johnny Carey irányítása alatt. A csapat gyengén szerepelt a szezon alatt és végül ki is esett. Ennek ellenére aratott egy emlékezetes győzelmet, amikor hazai pályán megverte helyi riválisát, a West Ham Unitedet. Máig ez az egyetlen élvonalbeli idénye a klubnak. Az Orient az 1970-es évek során végig a másodosztályban szerepelt. Egyik legemlékezetesebb meccsét 1972-ben játszotta a csapat, amikor kétgólos hátrányól fordítva 3-2-re győzött a Chelsea ellen az FA Kupa ötödik körében. 1978-ban a kupa elődöntőjéig jutott a klub, ennél tovább azóta sem sikerült jutnia.

Az 1980-as években már kevésbé szerepelt jól a gárda, kétszer is kiesett, így a negyedosztályban találta magát. Az 1988/89-es szezonban, Frank Clark irányítása alatt aztán bejutott a negyedosztály rájátszásába, melynek a döntőjében összesítésben 2-1-re legyőzte a Wrexhamet. A feljutás után, az 1990-es évek során egyre javultak a csapat eredményei a harmadosztályban, az 1992/93-as idényben például csak rosszabb gólkülönbsége miatt maradt le a rájátszásról. Ezt követően viszont rendkívül nehéz anyagi helyzetbe került a klub, amikor az akkori elnök, Tony Wood kávéüzlete tönkrement a ruandai polgárháború miatt. Ennek eredményeképp a csapat visszaesett a negyedosztályba. 1999-ben és 2001-ben is bejutott a rájátszás döntőjébe, de megnyernie egyszer sem sikerült azt. Utóbbi döntőt a Millennium Stadionban rendezték, ahol az Orient játékosa, Chris Tate a kezdő sípszó után 27 másodperccel gólt szerzett. Máig ez a Millennium Stadion leggyorsabb rájátszásbeli gólja. A csapat leggyorsabb gólját 2005. március 28-án szerezte szerezte Lee Steele korábbi klubja, az Oxford United ellen, mindössze 12 másodpercre volt szüksége a találathoz.

A 2000-es évek és újbóli feljutás

A két elvesztett rájátszás döntő után visszaesett a csapat teljesítménye. Tommy Taylor 2001-ben bekövetkezett távozása után Paul Brush vette át az irányítást, de őt két sikertelen év után menesztette a vezetőség. 2003 októberében a klub korábbi játékosa, Martin Ling ült le a kispadra, ekkor a csapat az utolsó előtti helyen állt. Sikerült megmentenie a klubot a kieséstől, majd a következő évek folyamatos fejlődést hoztak. A 2005/06-os szezonban harmadik helyen végzett az Orient, így automatikusan feljutott a League One-ba. 36 év óta ez volt az első alkalom, hogy a csapat automatikus feljutást harcolt ki és 11 év után először sikerült feljebb kerülnie a negyedosztályból. A feljutás csak a szezon utolsó meccsén dőlt el. Az Orient sokáig 2-2-re állt az Oxford United ellen és úgy tűnt, lemarad az automatikus feljutásról. Ekkor azonban a szintén a feljutásért küzdő Grimsby Town gólt kapott, amivel már a Leyton volt előnyben a tabellán. Lee Steele góljával végül az Orient is megnyerte a maga meccsét, így megszerezte a harmadik helyet. Ez az eredmény az Oxfordnak kiesést jelentett. Ironikus módon a Grimsby menedzsere ebben az idényben az a Russell Slade volt, aki később az Orienthez szerződött. Ugyanebben az évben az FA Kupában is jól szerepelt a klub, a negyedik körig jutott, többek között a Premier League-ben szereplő Fulhamet is legyőzve.

A harmadosztályba való visszatérés nem volt zökkenőmentes, a csapat a 2006/07-es idény nagy részét a kiesőzónában töltötte. Karácsony után javultak az eredményei, legyőzte többek között a Millwallt, a Tranmere Roverst és a későbbi kieső Bradford Cityt is és végül négy hellyel a kiesőzóna fölött, a 17. pozícióban végzett. A szezon után az egy évvel korábban feljutást kiharcoló játékosok nagy része távozott a klubtól. Néhányukkal szerződést bontott a csapat, mások eligazoltak. Bár a klubot ekkor már kilenc éve szolgáló Matthew Lockwood szerződést hosszabbított, a felkészülési időszakban mégis a Nottingham Foresthez igazolt.

A 2007/08-as szezon már jobban sikerült, a 14. helyen zárt a gárda, 60 ponttal. Főleg az idény első felében volt formában, karácsony után visszaesett a teljesítménye. Utolsó 12 meccséből mindössze hármat nyert meg, de a kieséstől nem kellett tartania.

A következő évadot egy Hereford United elleni 2-1-es győzelemmel kezdte a klub. Az ígéretes kezdést gyenge eredmények követték szeptemberben és októberben. Ekkor mindössze két idegenbeli meccset nyert meg a csapat, egy Walsall elleni bajnokit és egy Southend United elleni Football League Trophy-mérkőzést. A kupa következő fordulójában, a Brighton & Hove Albion kiesett a csapat. A bajnokságban ekkor mindössze a 22. helyen állt. Az FA Kupában sikerült eljutnia a negyedik körig, többek között a Colchester Unitedet és a Bradford Cityt is legyőzve, végül a Sheffield United ellen esett ki, 4-1-gyel. A rossz bajnoki eredmények miatt a vezetőség elküldte Martin Linget és segédjét, Dean Smith-t. Az ificsapat edzője, Kevin Nugent ült le megbízott menedzserként három meccsre a kispadra. 2009. február 5-én Geraint Williams kapta meg a menedzseri állást a szezon végéig. Remekül kezdett, első kilenc meccséből hetet megnyert, amivel a 15. helyig lépett előre az Orient. Április 13-án, a Swindon Town elleni 1-0-s győzelemmel a csapat bebiztosította bennmaradását, az idényt végül a 14. helyen zárta.

2009. július 25-én emlékezetes barátságos mérkőzést játszott az Orient a Newcastle United ellen, melyet 6-1-re megnyert. Később a Ligakupa első körében legyőzte a Colchester Unitedet, így a második fordulóban összecsaphatott az élvonalbeli Stoke Cityvel.

A 2010-es évek thumb|200 px|right|Az Orient az Arsenal ellen