Csehország (, ), hivatalos nevén Cseh Köztársaság (, ) tengerparttal nem rendelkező, Magyarország területénél egy kicsit kisebb ország, Közép-Európában. Nyugaton Németország, délen Ausztria, keleten Szlovákia, északon Lengyelország határolja. Fővárosa és egyben legnépesebb városa az 1,2 millió lakosú Prága. A mai ország területén 1918 előtt három terület osztozott, ezek Csehország, Morvaország és részben Szilézia.

Az 1989 végén lezajlott bársonyos forradalmat követően a kommunista vezetés átadta a hatalmat, majd pár évvel később Csehszlovákia békés úton történő felbomlásával 1993. január 1-jén nyerte el függetlenségét.

Ipari ország. Az egy főre jutó bruttó hazai terméke az egyik legmagasabb a volt keleti blokk tagjai közül. A nagyon magas HDI fejlettségű országok közé tartozik. A munkanélkülisége az EU-ban az egyik legalacsonyabb (2023).

Az Európai Unió, a NATO, az OECD, a WTO, az OSCE, az Európa Tanács, a Visegrádi Együttműködés és az ENSZ tagja, valamint része a schengeni övezetnek.

Etimológia Az ország neve a szláv törzsről (Češi, Čechové) és a legenda szerint vezetőjükről, Čech nevéről származik, aki a mai Csehország területére vezette őket.

Történelme

Földrajza

thumb|Csehország műholdképen thumb|A Cseh-Svájc Csehország négy nemzeti parkjának egyike Természeti földrajza

Az ország nagyrészt az északi szélesség 48. és 51., a keleti hosszúság 12. és 19. foka között fekszik. (Kis része átnyúlik az 51. foktól északabbra.)

Felszíne igen változatos. A nyugati részén fekvő történelmi Csehország nagy része a Cseh-medence az Elba () és a Moldva () völgyével. A medencét jellemzően alacsonyabb röghegységek ölelik, mint például a Szudétákhoz tartozó Óriás-hegység. Itt van az ország legmagasabb pontja, az 1603 m magas Sněžka. Az ország keleti részét elfoglaló Morvaország legnagyobb tájegysége a Morva-medence, amit a Cseh-medencétől a Cseh–Morva-dombság választ el. A Morva-medence legnagyobb folyója a Morva (), de itt ered az Odera is. Északi határán a Szudéták húzódnak.

Az egyetlen tengerrel sem határos Csehországból három vízfolyás ömlik a tengerbe, egy-egy az Északi- a Balti- és a Fekete-tengerbe. Csehország mindmáig bérli a versailles-i békeszerződés 363. cikkelyével Csehszlovákiának ítélt területet, a -es Moldauhafent a hamburgi kikötőben: itt rakodják át a folyókon lehajózott árukat a tengerjáró hajókra. A területet Németország 2028-ban kapja vissza.

Politikai földrajza

Csehország más országokba benyúló kiszögellései: aši, frýdlanti, šluknovi, broumovi, javorníki, osoblahai, břeclavi (avagy thayai háromszög). Növényföldrajza Növényföldrajzilag az északi flórabirodalom közép-európai flóraterületéhez tartozik. A Természetvédelmi Világalap beosztása szerint Csehország négy ökorégió: a közép-európai kevert erdők, a pannon kevert erdők, a nyugat-európai tűlevelű erdők, valamint a Kárpátok erdőinek határterülete. Nemzeti parkjai

Csehországban négy nemzeti park van:

a Krkonošei Nemzeti Park, (bioszféra-rezervátum), a Šumavai Nemzeti Park (bioszféra-rezervátum), a Podyjí Nemzeti Park és Cseh-Svájc. Bányászata

Európában itt található a legtöbb lítium, a kitermelés a világ lítium-igényének 3 %-át fedezi.

Bányásznak még jelentős mennyiségű uránércet és grafitot is.

Éghajlata

thumb|left|A Šance-víztározó

Csehország éghajlata nedves kontinentális, meleg nyarakkal és viszonylag felhős, csapadékos, hideg telekkel. A téli és a nyári hőmérsékleti értékek között a szárazföldi elhelyezkedés miatt viszonylag nagy a különbség.R. Tolasz, Climate Atlas of Czechia, Czech Hydrometeorological Institute, Prague, 2007. , graphs 1.5 and 1.6

A tengerszint feletti magasság nagyban befolyásolja az adott területen uralkodó hőmérsékleti viszonyokat. Minél magasabban fekszik egy adott terület, annál alacsonyabb a hőmérséklet és annál több a csapadék. A legtöbb csapadék a Jizera-hegységben fekvő Bílý Potokban, míg a legkevesebb a Prága környéki Lounyi járásban hullik. Mindezeken felül fontos a hegyek elrendeződése. Összességében ezeknek köszönhetően az ország éghajlata eléggé változatos.

thumb|Králický Sněžník hegyvidéke A Sněžka, az ország legmagasabb pontja környékén az átlaghőmérséklet mindössze –0,4 Celsius-fok, míg a Dél-morvaországi kerületben akár 10 fokkal több is lehet. Hasonlóak a körülmények Prágában is, bár ott jelentősek a városi élet okozta hatások is.

A leghidegebb hónapok általában január, február és december, amikor a hegyeket és néha a városokat, illetve síkságokat is hó borítja. Márciustól májusig a hőmérséklet gyorsan emelkedik, ami gyakran napról napra érezhető. Nap közben leginkább áprilisban ingadozik a hőmérséklet. Az olvadó hó miatt tavasszal általában megnő a folyók vízhozama, ami árvizekhez vezet.

Az év legmelegebb hónapjai a június, a július és az augusztus. Nyáron általában 20 fokkal van melegebb, mint télen, a hőmérséklet nem ritkán 30 fok fölé emelkedik. A nyárra jellemzőek az esős időszakok és a viharok.

Az ősz szeptemberben köszönt be, ám ekkor még meleg és csapadékos az idő. Októberben a hőmérséklet 10–15 fok alá csökken, a lombok lehullanak. Novemberben a hőmérséklet fagypont körül ingadozik.

A valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet 1929-ben České Budějovice mellett, Litvínovicében jegyezték fel. Ekkor a hőmérő higanyszála –42,2 foknál állt meg. Az eddig mért legmelegebb, 40,4 fok Dobřichovicében, Prága környékén volt 2012-ben.

A legtöbb eső nyáron hullik. Prága környékén a legalább 0,1 mm csapadékot hozó napok átlagos száma szeptemberben és októberben 12, novemberben 16, de a zivataros napok (amelyeken akár 10 mm eső is hullhat) sokkal jellemzőbbek májusban és augusztusban (átlagosan 2-2 ilyen nappal).R. Tolasz, Climate Atlas of Czechia, Czech Hydrometeorological Institute, Prague, 2007. , graph 2.9.

Államszervezet és közigazgatás

Csehország pluralista többpártrendszerű parlamentáris képviseleti demokrácia, ahol a kormány élén a miniszterelnök áll. Parlamentje, ( ) kétkamarás, alsóháza a 200 fős képviselőház (), felsőháza pedig a 81 fős Szenátus ().

1993 és 2012 között a köztársasági elnököt a parlament két háza közösen választotta meg, és egy személy legfeljebb két cikluson keresztül tölthette be a tisztséget. 2013 óta közvetlenül választja a nép a köztársasági elnököt. Az elnök hivatalosan az államfő, azonban nagyon kevés közvetlen hatalma van. Ezek között a legfontosabbak, hogy törvényt visszaküldhet a parlament elé, a Szenátusnak javaslatot tehet a megválasztandó alkotmánybírákról és néhány speciális helyzetben feloszlathatja a parlamentet. Ő nevezi ki a miniszterelnököt, és az ő javaslatára a kormány többi tagját. 2013-tól a parlament helyett a nép választja meg. Miloš Zeman volt az első közvetlenül megválasztott köztársasági elnök.

A miniszterelnök a kormány feje, és sokkal jelentősebb szerepe van, mint a köztársasági elnöknek. Meghatározhatja az ország bel- és külpolitikájának alapvető elveit, mozgósíthatja a parlamenti többséget, és kiválaszthatja kormányának tagjait.

A képviselőház tagjait négyévente közvetlenül választják meg. A választásokon az országosan 5%-ot elért listákról szerezhető mandátum. Az ország a közigazgatási régiók beosztásának megfelelően 14 választási körzetre van felosztva, amik között arányosan oszlanak el a mandátumok. A pártok a választókerületekben az Imperiali-kvóta után szerezhetnek mandátumokat, ami nagyjából arányos képviseletet eredményez.

A Cseh Nemzeti Tanács utódja, a Képviselőház vette át a volt Csehszlovákia parlamentjének jog- és felelősségi köreit.

A felsőházba minden választási körzet egy kétfordulós választási rendszer eredményeképp hat évre küld 1-1 képviselőt. Itt minden páros év őszén a választókerületek harmadában tartanak választásokat. Az első választásokat ebben a rendszerben 1996-ban tartották. Akkor eltérő időszakra választották meg a képviselőket. A Szenátus nem örvend túl nagy népszerűségnek, ezeken a választásokon az első körben 30, a második körben 20%-a vesz részt a választóknak.

Külpolitikája Az ország külpolitikájának egyik legmeghatározóbb alakítója az a tény, hogy tagja az Európai Uniónak. Az ország miniszterelnöke volt 2009 első félévében az EU Tanács soros elnöke. left|thumb|upright|Cseh katona Afganisztánban

Hadserege

A cseh haderő részei a Hadsereg, a Légierő és a különleges támogató egységek. A hadsereg főparancsnoka az ország köztársasági elnöke. 2004-ben alakult át a szervezet professzionális alakulattá, s ekkor törölték el a kötelező sorkatonai szolgálatot. Csehország 1999. március 12-e óta a NATO tagja. 2006-ban a költségvetés 1,8%-át fordították honvédelmi célú kiadásokra. A NATO tagjaként több nemzetközi programban is részt vesznek. Ilyenek az ISAF és a KFOR. Afganisztánba és Koszovóba is küldtek békefenntartó katonákat. Fontosabb felszereltségük közé tartozik a JAS 39 Gripen többfunkciós harci repülőgép, az L–159 ALCA, a Mi–24 harci helikopter, valamint a Pandur II, az OT–64, az OT–90, a BVP–2 harci járművek, valamint a cseh fejlesztésű T–72 (T–72M4CZ) tank.

Közigazgatási beosztása

2000 óta Csehország közigazgatásilag 13 régióra és a fővárosra, Prágára tagolódik. Minden régiónak külön Regionális Tanácsa () van, melyek élén a hejtman (magyarul elnök) áll. Prágában ezeknek a szerveknek a hatáskörét a Városi Tanács és a polgármester tölti be.

Az 1999-ig fennállt régi 76 körzet (okres) elvesztette régi jelentőségét. Ma ezek területi körzetek, illetve különböző állami szervezetek központjai vannak a régebben fontosnak tartott városokban.The death of the districts, Radio Prague 3 January 2003.

thumb|right|Csehország térképe a hagyományos és a mai régiókkal thumb|right|A körzetek térképe

Népessége

thumb|Csehország népsűrűsége 2021-ben

2024-ben a népesség 10,9 millió fő volt.

2013-as adatok alapján egy nő átlagosan 1,29 gyermeknek ad életet, mely alatta van a népesség fenntartásához szükséges 2,1-nek. Ez a világon az egyik legalacsonyabb szaporodási ráta. 2014-ben az újszülöttek 45%-a házasságon kívül született.http://www.czso.cz/csu/csu.nsf/enginformace/coby032114.docx 2013-ban az átlagos várható élettartam 77,56 év (74,29 év a férfiaknál és 81,01 év a nőknél).

Népességének változása

Legnépesebb települések

Legnagyobb 20 település (2021. évi népszámlálás)https://www.citypopulation.de/en/czechrep/cities/150pxPrágaBrno # Település Népesség # Település Népesség150pxOstravaPlzeň 1 Prága 1 301 432 11 Zlín 74 178 2 Brno 398 510 12 Havířov 68 153 3 Ostrava 282 450 13 Kladno 67 756 4 Plzeň 174 007 14 Most 61 306 5 Olomouc 106 063 15 Opava 55 146 6 Liberec 104 340 16 Frýdek-Místek 53 146 7 České Budějovice 95 664 17 Jihlava 50 523 8 Hradec Králové 92 649 18 Karviná 48 473 9 Ústí nad Labem 89 713 19 Teplice 48 428 10 Pardubice 89 619 20 Děčín 46 337

Etnikumai A 2011-es népszámlálás előzetes eredménye alapján Csehország lakosságának nagy része (63,7%-a) cseh. Őket a morvák (4,9%), szlovákok (1,4%), lengyelek (0,4%), németek (0,2%) és a sziléziaiak (0,1%) követik. Mivel a nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó kérdésre nem volt kötelező válaszolni, így többen (26%) üresen hagyták ezt a részt. Egyes becslések szerint mintegy roma lakik az ország területén.