Az USA-ban 1971. szeptember 9-én, Nagy-Britanniában október 8-án jelent meg John Lennon második és egyben legnépszerűbb szólóalbuma, az Imagine. Lennon tudta, hogy az album kereskedelmileg sikeresebb, mint az előző, de rámutatott arra, hogy tartalma megegyezik a provokatív John Lennon/Plastic Ono Band-ével. Azt mondta, csak annyi a különbség, hogy az Imagine cukorba csomagolva hordozza ugyanazt az üzenetet.
A dalok alapját Lennon Tittenhurst Park-beli (Nagy-Britannia) házi stúdiójában vette fel, a vonós hangszerek rájátszásai New Yorkban készültek. Mint az előző albumnál is, Phil Spector volt a társproducer. A stúdiómunkáról készült filmfelvételek már hozzáférhetőek; ezeken hallható néhány dal fejlődése.
A címadó dal, egy kiáltvány a világbékéért Lennon védjegyévé vált. A Jealous Guy, melyet eredetileg Child of Nature-ként írt még 1968-ban, Indiában (a The Beatles legtöbb dala itt született), szintén nagy népszerűségre tett szert. Több, könnyedebb dal hallható az albumon, mint az Oh My Love, vagy az elmélkedő How?.
Az album több dala a Lennon által annyira kedvelt rock and roll világába kalauzol: a filozofikus Crippled Inside és az It's So Hard csakúgy, mint a provokatív Gimme Some Truth (a Let It Be filmfelvételein már elpróbálták). A politikai töltetű I Don't Wanna Be a Soldier Mama kakofóniája zárja az első oldalt.
Néhány dalban George Harrison is közreműködött, ezek közül a leghíresebb a How Do You Sleep?, Lennon ingerült válasza Paul McCartney Ram című albumán tett burkolt megjegyzéseire (az album korábbi kiadásaiban volt egy képeslap, melyen Lennon egy disznó füleit fogta, így parodizálta McCartneyt). A másik véglet az Oh Yoko! című dal, egy örömteli óda feleségének még 1968-ból, egy Dylan-szerű harmonikaszólóval kiegészítve.
1971-es megjelenésekor a kritikusok nagy tetszéssel fogadták az albumot, világszerte az 1. helyre került; a címadó dal az USA-ban a 3., Nagy-Britanniában az 1. lett. Lennon nem volt elégedett a vonós rájátszásokkal, mert úgy érezte, hogy ez csupán a slágerré váláshoz kellett a nyers John Lennon/Plastic Ono Band után. Későbbi munkáin sokkal kevesebb vonós hangszert alkalmazott.
1999 őszén, az Abbey Road Studiosban Yoko Ono személyesen felügyelte az album újrakeverését.
2003-ban a Minden idők 500 legjobb albuma szavazásán az Imagine a 76. helyet érte el. Szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben. 2017-ben az Imagine társszerzőjeként, Yoko Ono átvette a National Music Publishers Association által megítélt az „Évszázad dala” (Centennial Song Award) díjat.Társszerzőt kapott az Évszázad dala, 24.hu“Imagine” Receives NMPA Centennial Song Award , dmpgroup.com
Az album dalai
Helyezések és eladási minősítések Helyezések Lista Helyezés Listán töltött hetek Ausztrál Kent Music Report albumlista1 Japán albumlista 34 Norvég albumlista 47 UK Albums Chart 99 Billboard 200 45
Eladási minősítések Ország Szervezet Minősítés Dátum Egyesült Államok RIAA 2x platina 1991. november 26.
Közreműködők
John Lennon – ének, gitár, zongora, fütyülés, szájharmonika George Harrison – gitár, dobro, slide gitár, szólógitár Klaus Voormann – basszusgitár Alan White – dob, tibeti cintányér Nicky Hopkins – zongora, elektromos zongora Jim Keltner – dob Steve Brendell – basszusgitár, maracas Ted Turner, Rod Linton, John Tout – akusztikus gitár John Barham – harmónium, rezgés Jim Gordon – dob King Curtis – szaxofon Joey és Tommy Badfinger – akusztikus gitár Mike Pinder – csörgődob Andy Linton – akusztikus gitár a J&P duó valamint Philip McDonald, Eddie Klein, Eddie Offor, Eddie Veal, Eddie Beer – hangmérnökök (Tittenhurst Park) Roy Cicala, Jack Douglas, Shelly Yukus – hangmérnökök (New York) Yoko Ono – borító tervezés
Jegyzetek
Kategória:John Lennon-albumok Kategória:1971 nagylemezei Kategória:A Billboard 200 lista első helyezettjei Kategória:Minden idők 500 legjobb albuma (Rolling Stone magazin) Kategória:A UK Albums Chart listavezetői Kategória:Béke témájú dalok Kategória:Az ausztrál albumlista első helyezettjei