A svéd férfi jégkorong-válogatott Svédország nemzeti csapata, amelyet a Svéd Jégkorongszövetség (svédül: Svenska Ishockeyförbundet) irányít. Egyike minden idők legsikeresebb jégkorong-válogatottjainak, és jelenleg a címvédő világbajnok. Tagja a hat legerősebb válogatott nagy hatosnak nevezett nem hivatalos csoportjának Csehország, az Egyesült Államok, Finnország, Kanada és Oroszország mellett. A válogatott soha nem esett ki a világbajnoki főcsoportból.
A válogatott beceneve Tre Kronor, azaz Három korona, mely a játékosok mezére utal. A válogatott mezén először 1938. február 12-én szerepelt a három korona az 1938-as jégkorong-világbajnokság során.
A válogatott eddig 11-szer nyerte meg a világbajnokságot. Az olimpiát eddig kétszer sikerült megnyerniük, emellett kétszer másodikak és négyszer harmadikok lettek. 2006-ban az első és eddig egyetlen válogatottként ugyanazon évben nyertek olimpiát és világbajnokságot. 2013-ban hazai pályán szereztek világbajnoki aranyat, amire 1986 óta nem volt példa (akkor a Szovjetunió tudott otthon győzni). A svéd válogatott háromszor volt Európa-bajnok, és két további ezüstérmet szereztek Európa-bajnokságon. Résztvevői a Kanada-kupának, később a Világkupának, valamint az Euro Hockey Tour és Euro Hockey Challenge tornáknak.
Eredmények Európa-bajnokság
Világbajnokság 1920 és 1968 között a téli olimpia minősült az az évi világbajnokságnak is. Ezek az eredmények kétszer szerepelnek a listában.
Olimpiai játékok
Kanada-kupa/Világkupa 1976 – 4. hely 1981 – 5. hely 1984 – 1987 – 1991 – 4. hely
1996 – kikapott az elődöntőben 2004 – kikapott a negyeddöntőben 2016 – kikapott az elődöntőben
Euro Hockey Tour
Euro Hockey Challenge 2011 – 2012 – 5. hely 2013 – 2014 – 2015 – 2016 – 6. hely 2017 – 5. hely 2018 –
Szövetségi kapitányok
Jegyzetek
Források
Kategória:Jégkorong-válogatottak Jégkorong